Nagybánya, 1906 (3. évfolyam, 27-52. szám)
1906-08-30 / 35. szám
2 NAGYBÁNYA 1906. augusztus 30. A bevonulás. Daczára, hogy a pályaudvar zsúfolva volt közönséggel s fogatokkal, az elhelyezkedés a legteljesebb rendben történt meg. A fogatok hosszú sorát Smaregla Mihály helyettes főkapitány fogata nyitotta meg, melyet Almer Lajos pompás négyes fogata követett, mely a főispánt s Gellert polgármestert hozta. A főispánná Neubauer Ferencz főbányatanácsos, bányaigazgató kíséretében foglalt helyet a kocsiban. Kiváló vendégeinket mintegy huszonöt kocsi kisérte a bányaigazgatóság épületében ] levő lakásukra, hol Neubauer főbányatanácsos és kedves neje nagy vendégszeretettel fogadták. A Kossuth Lajos-utczán, melyen a bevonulás történt, hatalmas néptömeg hullámzott a gyalogjárókon; az ablakok is tömve voltak közönséggel s az óváczió az egész útvonalon gyakorta meg-megujultA város diadalkapuja a Kossuth Lajos- utcza torkolatánál volt felállítva. A lomb füzé- res oszlopokat a nemzeti szinü zászlók egész serege díszítette s e tölgylombok sötétzöld árnyalatából messzire kivillantak az üdvözlő szavak: Isten kozott! A diadalkapunál volt felállítva a bányászzenekar is, mely vendégeinket a Rákóczi-in- duló hangjaival fogadta s a hatalmas akkordok mindaddig hangzottak, mig az utolsó kocsi is be nem fordult a Hid-utczára. A Fő-tér fellobogózott, csinos emeletes házaival, hátterében a Szent István-toronynyal s a diadalkapunál összeverődött lelkes éljenző közönségével impozánsul szép látványt nyújtott s meglepő hatást tett vendégeinkre. A főispán többször kifejezést adott annak, hogy mily elragadó hatást tesz reá vidékünk remek panorámája s hogy csak most érti igazán Petőfi azon szavait, hogy e város régi házai úgy köszöntik az érkezőt, mintha csak valami barátságos öreg urak volnának. A fáklyás menet. Az ünnepségek egyik kiemelkedő mozzanata volt városunk egyik speczialitása: a fáklyás és fonczás menet. A fáklyásmenetnek pompás idő kedvezett. Enyhe nyári este borult a városra s az ég kékjén csillagmiriádok között ott pompázott a sarlós hold. A gyülekezés már jóval hét óra előtt a Fasor nagy térségén történt. A polgárság s az ifjúság szép számmal jelent meg, hogy részt- vegyenek a menetben, mig a bányászok ötszázan voltak Fábián mérnök vezetése alatt mindnyájan égő fonczákkal. A menetet Fábián mérnök, Égly főjegyző s Smaregla aljegyző rendezték. Nehány perczczel hét óra után egyszerre tűzfény világította meg a kereszthegy alját. Százötven fáídya lángja csapkodott magasra s a távolból úgy tetszett, mintha a kereszthegyi bányanegyed lángba borult volna. A bányász zenekar lelkesítő hangjai mellett, zászlókkal, tömör sorokban indult a íák- lyásmenet. Amint a fasoron végig vonultak, a fáklyák lobogó lángja, a íonczák apró, csillogó világa, a bíboros, vörös fényben hullámzó néptömeg valóban impozáns, festőiesen gyönyörű látványt nyújtott s a főispáni pár, kik a bányaigazgatósági épület emeleti terraszáról nézték a menet felvonulását, elragadtatásuknak többször adtak kifejezést. Miután a fáklyásmenet a bányaigazgatósági épület udvarán elhelyezkedett, a város üdvözletét Égly Mihály főjegyző tolmácsolta a következő beszéddel: Méltóságos Uram! Nagybánya sz. kir. város közönségének nevében állok Méltóságod előtt, hogy első látogatása alkalmával ez ősrégi város tiszteletét, hódolatát s üdvözletét tolmácsoljam. Nemcsak megtisztelő, de végtelenül kedves ez a megbízás reám nézve, hiszen nekem kettős jogczimem van a szólásra. Megbízásomat nemcsak a város mandátumából meritem, hanem azon baráti frigyből is, melyet hosszú évekkel ezelőtt, az ifjúi álmok szárnyabontása idején, a nemes ideákért való küzdelem kezdő határánál Méltóságoddal kötni szerencsés valék. Örömtüzeket gyújtva, lobogó lelkesedéssel, meleg szeretettel s törhetlen bizalommal jöttünk mi ide! És az igazi lelkesedés ez őszinte megnyilatkozását látva, az öröm e magasztos pillanataiban is eszembe jut, hogy nemrégiben, alig két évvel ezelőtt hasonló körülmények között állottunk Szatmárvármegye akkori uj főispánja előtt. Magyaros vendégszeretettel, tárt karokkal fogadtuk s csak később, midőn Szatmárvármegye Júdása, az ország Herosztratese lett, midőn nemzetére, hazájára fölszabadította az alvilág összes démonait, fúriáit, hogy véresre marczangolják vonagló testét, csak akkor tudtuk meg, hogy kígyót melengettünk a mi keblünkön. A Judások, a Herosztratesek sorsa, végzete elérte őt is, szörnyű példaadás képen mindazoknak, kik a nemzet, az ország alkotmányának árulóivá lesznek! Nevét ajkára nem veszi senki; emlékezetéből, szivéből képét kiveti mindenki. (Igaz! Úgy van!) A megpróbáltatások, a zaklatások, a sa- nyargattatások nehéz napjaiban szörnyűségesen aggodalmas órákat, pillanatokat élt át e végvidék is; de amidőn a pohár csordultig telt, midőn ütött a tizenkettedik óra, ez ősi város polgársága sem habozott fegyverbe szállni az alkotmány védelmére s diadalmasan lobogtatta meg a győzelem zászlaját. (Éljenzés.) Nem a mi érdemünk ez; ezzel csak őseink dicső hagyományaihoz való hűségünket tanúsítottuk. De félre e sötét képekkel! A romokból, a pusztulásból új élet fakadt; alkotmányunk egéről buborékként j elfútta a nemzet ereje a sötét, vészes felle- j geket s az ország sorsának intézése ismét oly férfiak kezébe került, kiknek zászlaja alá örömmel sorakozik mindenki, ki a hazát, a szabadságot, a függetlenséget igaz szívből, önös érdekek nélkül szereti. (Zajos éljenzés). Ez új, e megtisztult érának, a nemzet szivéből, óhajából, akaratából fakadt politikai irányzatnak méltó képviselője .Méltóságod Szatmárvármegyében. (Zúgó éljenzés). Ismerve múltját, kiváló képességeit, megalkuvást nem ismerő jellemszilárdságát, midőn a legteljesebb bizalommal és hódolattal üdvözöljük, engedje meg Méltóságod, hogy jóindulatába ajánlhassuk e végvidéket, Szatmárvármegye gyöngyét, kincses Nagybányát. Legyen Méltóságod segítője nemes törekvéseiben; legyen hathatós támogatója a boldogulásra, az előhaladásra irányzott munkásságában, hogy Nagybánya oly nagy lehessen a jövőben, mint amily nagy volt a múltakban, midőn királyok és fejedelmek versenyeztek bírásáért; hogy városunk a jövőben is teljesíthesse azt a történelmi missiót, melyet oly dicsőségesen teljesített ezideig s hogy itt, e szelíd kék hegyek alján e város minden rendű, rangú polgárságára minden időkben a megelégedés verőfénye sugározzák! Isten hozta Méltóságodat körünkbe, Isten éltesse Méltóságodat! Hosszantartó, meg-megújuló éljenzés hangzott fel e beszédre. Majd Kováts Géza m. kir. bányamérnök lépett elő, hogy a főispán előtt a nagybányai bányaigazgatóság s bányakerület tisztikarának s munkásainak üdvözletét tolmácsolja. Nagyszabású, gyönyörű beszéde, melyet szónoki erővel adott elő, igy.hangzik: Méltóságos Főispán Úr! A nagybányai bányaigazgatóság s kerületének tisztviselői, valamint munkásainak nevében üdvözlöm Méltóságodat; hozta Isten körünkbe ! Őszinte örömmel üdvözöljük ez ősrégi bányaváros falai között mi, kik a föld mélyében verejtékes munka közben is teljes szívből adózunk hazánknak, királyunknak, szeretettel, hűséggel, hódolattal! Üdvözöljük Méltóságodat, „mint azon kormány képviselőjét, melynek Őfelsége kezeibe tette bizalmát, hazánk sorsát, kormányzását. Üdvözöljük azQn ősi honfiúi szeretettel, mely Magyarország bányászait, a történelem tanúsága szerint is, mindenkor jellemezte, mely szerint fölkent királyuk iránt mindenkor hódolattal s törhetlen hűséggel viseltettek. Méltóságodat Őfelsége bizalma helyezte vármegyénk élére, hol annak kormányzását van hivatva irányítani. E magas kitüntetés megerősíti azon bizalmat, melylyel vármegyénk szülötte iránt már eo ipso is viseltettünk, mert hiszen Méltóságod nem idegen, hanem közülünk való, hozzánk tartozik, hozzánk kötik családi, rokoni s baráti kötelékei, itt töltötte gyermekkorát, ifjúságának nagy idejét, részt vett vármegyei életünkben, bajainkban, jó és balsorsunkban egész a legutolsó napokig. Nem tudta elfeledtetni a főváros zajos élete és ottani fáradhatatlan munkálkodása szűkebb értelemben vett hazáját: vármegyéjét, mert ha komoly gondok felhői borították homlokunkat megyénk sorsa, jövője iránt, Méltóságod mindig köztünk volt s széleskörű tudásával, tapasztalataival mindenkor hozzá járult a helyes út kijelöléséhez. Mi bányászok, csak a távolból voltunk s vagyunk csendes szemlélői a politikai munkálkodásoknak, küzdelmeknek, közvetlenül nem folyunk, de nem is folyhatunk bele, mert sajnos, nem igen vagyunk oly helyzetben, hogy kedvünk szerint választhassuk meg munkálkodásunk terrénumát, mint az a tudományok más ágazatainál meg van, hanem a szó szoros értelmében földhöz kötött szerény munkásai vagyunk szeretett hazánknak, kik nem tekinthetünk arra, hogy kultur helyen tártuk-e fel a nemes érczet avagy a pusztaságban! . . . hanem életet kell fakasztanunk még a rideg kősziklából is, hogy szent hivatásunknak meg tudjunk felelni. Ámde szorgalmunk s veszélyt nem ösmerő munkaszeretetünkön kívül magunkkal visszük mindenkor és mindenhová törhetlen hazaszeretetünket, megőrizve nemzeti intege ritásunkat s megőriztetve másokkal is! Ahol a bányászat egyszer megvetette lábát, ott meg van vetve az alapja a magyarságnak is, minek legeklatánsabb bizonyítéka Nagybánya, bányakerületünk, szeretett hazánk e keleti védbástyájaü A bányászok törhetetlen hazaszeretetüknek, uralkodójuk iránti hűségüknek mindenkor élénk tanujelét adták s éppen az elmondottak alapján, hiszem is, hogy Méltóságod nem is jött volna vendégszerető falaink közé, ha nem lett volna erről meggyőződve s nem lett volna meg az a nemes elhatározása, hogy hazánk e kies helyén ős idők óta művelt bányászatot közelebbről megösmerve, hathatós pártfogásába véve emelje, annak felyirágoztatására nagy befolyását érvényesítse s módot adjon nekünk továbbra is, hogy forrón szeretett hazánk javára munkálkodhassunk. Midőn ismételten igaz szívből jövő „Isten hozott“-at mondok Méltóságodnak, egyben jövő munkálkodásához, bányász mondás szerint „jó szerencsét“ kívánok. Az éljenzés ismét felhangzott s a bányászzenekar tust húzott. Mély csöndben, nagy figyelem között szólott ezután a főispán. Mélyen meghat, úgymond, a szeretnek és a lelkesedésnek ez az impozáns megnyilatkozása s fogadják azért már jó eleve is mélyen érzett, hálás köszönetemet. Szónokuk, ki ifjúkori jóbarátom, reá mutatott az elmúlt sötét korszakra, midőn koczkán forgott minden drága kincsünk, nemzeti önállóságunk, alkotmányunk, midőn az ország sorsát oly férfiak intézték, kiknek legfőbb törekvésük volt, hogy elfordítsák tőlünk apostoli királyunk jóságos szivét, hogy a zavarosban halászva önös érdekeiket minél inkább kielégíthessék. Hála Istennek gonosz törekvéseik hajótörést szenvedtek fölkent királyunk törvénytiszteletén s a nemzet ellentálló erején! A nemzet ereje elsöpörte őket s most a romok eltakarítása után reánk virradt a munka, az alkotás korszaka ! Szép szavakban emlékezik meg arról, hogy Nagybánya a legutóbb lezajlott önvédelmi harczban is minő elismerésre méltó hazafias magatartást tanúsított. Az ily városoknak, úgymond, élniök, virágozniok kell, mert az ily városok erőssége, erőssége a nemzetnek, erőssége a hazának is ! Én úgy látom, hogy az előző kormányok nem bírtak kellő tudomással azon történelmi hivatásról, melyet Nagybánya itt a hegyek közé elrejtve, oly méltóan teljesít. Talán egy némely elődöm, kiket hivatalos állásukon kívül semmi kötelék sem fűzött e vármegyéhez, sem törődtek e várossal, mert hiszen az államhatalom nagyon szükmarkuan viszonozta azon nagy
