Nagybánya, 1906 (3. évfolyam, 27-52. szám)

1906-08-16 / 33. szám

6 NAGYBÁNYA 1906. augusztus U3 FIGYELEM! Schreiber és Társa főtéri lisztáru üzletében a legjobb minő­ségű kenyérliszt leszállított áron kapható. Ugyanezen üzletben búza, rozs a legmagasabb árban bármikor vétetnek. Almer=gőzmalom társulat lisztjeinek főraktára. Fehér, színtiszta, pergetett akácz«méz kilónként kimérve 1 K 28 fillérért kapható Wienerberger és Glavitzky főtéri füszerüzletében. Ugyanott egy jó házból való tanuló fel­vétetik. Hirdetmény. A veresvizi János Evangelista bá­nyamű társ- és segélypénztára 1906. évi szeptember 30-án közgyűlést tart. Erre az érdekelt tagok, segélyezettek és nyugbéresek azzal hivatnak meg, hogy személyesen jelenjenek meg, vagy meg­hatalmazással ellátott képviselőt küldjenek, mert a gyűlés lesz hivatva dönteni a pénztárak jövő sorsa felett. Nagybánya, 1906. augusztus 7. Elnökség. .«SZÍIVIi:SS TUDOMÁSUL I Tisztelettel tudatom a nagyérdemű helybeli és vidéki közönséggel, hogy KÖZPONTI SZÁLLÓ czim alatt uj vendéglőt és kávéházat nyitottam a városháza mellett, a Vár=utcza elején s törekvésem odairányul, hogy mint eddig is, a t. közönség megelégedését érdemeljem ki. Helyiségeim s a berendezések, kiszolgálás, ellátás stb. a modern kor igényeinek teljesen megfelelnek. SzoLálaL jutányos áron rendelltezésre állanak.. ===== Minden csütörtökön és vasárnap zene. -------=..... Na ponta friss töltésű. palaozlx.os sörök kaphatók.. Tisztán kezelt darőczi és sikárlől borok házhoz való kimérésre literenként 30 krajczár. Hegyaljai, tályai bor házhoz való kimérésre literenként 52 krajczár, - 50 literen felüli vételnél külön árengedmény. Tisztelettel Rumpold Gyula, a Központi szálló tulajdonosa. _ Ajánlják : Dr. Ángyán Béla, Dr. Elischer Gyula, Dr. Herczel Manó, Dr. Kétli Károly, « Dr. Korányi Frigyes, Dr. Laufenauer Károly és Dr. Liebmann Mór egyetemi tanár ___ —~ urak: továbbá Dr. Glax tanár ur, cs. és k. korm.-tanácsos Abbázia. ...•/ A Kőbányai Polgári Serföző g £%+ gPV n i%um«u y €mu u vi&jcsb~i «criUAU /^~3\ I DUPLA MALÁTA SÖRE £ i « Főraktár: BERGHAMW3ER SVIIHÁLYNÁL. nagybányán. kellemes üdítő és erősítő ital, - hathatós szer álmatlanság, idegesség, étvágytalanság s emésztési zavarok ellen, — kitűnő eredménynyel használható vérszegény és lábbadozó betegeknél, valamint a tejelválasztást sikeresen előmozdítja szoptató nőknél. Az idei bécsi Általános Hyyienikus Kiállításon arany haladási érem kapcsolatában DlsZOltlOVóllol kitüntetve! Dj lakatos műhely. Mély tisztelettel van szerencsém értesíteni a mélyen tisztelt közön­séget, hogy folyó hó elsején a felsőbányai-utcza 30-ik szám alatti saját házamban uj ß25) (S5) ßSj) (®J lakatos műhelyt nyitottam. Elvállalok minden e szakmába vágó munkát! Munkámért felelős­séget s jótállást vállalok! Pontos és gyors kiszolgálás! gpgp- Jutányos árak! Takarék tűzhelyek nagy raktára. Számos megrendelést kér Szentdvány Sándor lakatos-mester. n MUHIMZESI KIÁLLÍTÁS. Van szerencsém értesíteni a m. t. közönséget, hogy Nagybányán folyó hó augusztus hó 6-tól augusztus 26-ig terjedő és műhimzési tanfolyammal egybekötött nagy műhimzési kiállítást rendezünk. A kiállított tárgyak az „Eredeti Singer41 varrógépen lettek előállítva és a műhim­zési technikák mindegyikét feltüntetik. Ezen tecni- kákban ingyenes oktatást adunk műhimzési tanfolyamunkon, amely tanfolyam kiterjeszkedik a varrógépen való közönséges varrás és ruhatömésre is. Amidőn kiállításunk s tanfolyamunk szives látogatására ezennel van szerencsénk a t. érdek­lődőket tisztelettel meghívni, megjegyezzük még, hogy a kiállított tárgyak nem eladásra szánvák s hogy a kiállítás látogatása vételi kényszer nélkül való. A kiállítás a községi elemi iskola tantermé­ben (Hid-utcza) tekinthető meg. Tisztelettel Singer ‘Co. varrógép részvénytársaság.

Next

/
Thumbnails
Contents