Nagybánya, 1906 (3. évfolyam, 27-52. szám)
1906-12-25 / 52. szám
IV. évfolyam 1006. dLoosBomtoor lio 2S V” vi TÁRSADAIjMI ÉS SaÉPmODALMI HETILAP. BIMlxctéil Arak: Egész évre 8 korona, félévre 4 korona, negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér. Magjel enlk minden héten csütörtökön reggel 8 — 12 oldalon. Felelés szerkesztő: ÉGLY MIHÁLY. Sierk*iztísé( <■ kiadóhivatal: Erdélyi-ut 22. szám, hova a lap* közlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők. Hirdetitek kivétetnek Morvay Gyula könyvnyomdáiéban it: Főtér 14, Karácsonyi strófák. Deczember 24. Közeledik a szent este . . . Mily csodás, varázsos misztérium sugárzik felénk a bethlehemi éjszakából, melyen bekövetkezék az idők teljessége. A bethlehemi mezők fölött ez éjszakán kigyult csillag évezredek óta tévelygő és gyötrődésben vergődő agyakba árasztott egyszerre világosságot; e csillag nyájas, biztató fénye felemelte a bűn fertőjébe sülyedt, eldurvult sziveket; az egymás ellen izzó gyűlölettel és gyilkoló vassal küzdő ember ismét ember lett s szivét egyszerre annak mélyéig áthatotta a bethlehemi jászolból fejébe áradó csodásán meleg szeretet. Ez egyszerű, szegényes jászolnál ujhodott meg az emberiség. Ült világra szóló diadalt az igazság. Fogant meg a szegénység jegyében a szeretet. És évszázadokon át, e szent estén minden évben felujulnak előttünk a bethlehemi megváltás misztériumai; külső csillogásában látjuk megújulni a karácsonyi bűbájos napokat, de vájjon sziveinkben is megujulnak-e e nagy napok hajdani magasztos érzelmei? A Erezzük-e a csillagsugáros éjszakán nyájaikat őrző egyszerű pásztorok leírhatatlan áhítatát, midőn a bethlehemi mezők fölött fölcsendült az ének: Dicsőség a magasságban Istennek! A Erezzük-e a három királyok, a napkeleti bölcsek alázatosságban fogant élő hitét, melylyel vállaikon bíborral leborultak az egyszerű jászol előtt s szivök igaz érzelmeivel hódoltak az isteni gyermeknek s ajándékokat adának neki. Az a csodás éj, melyet a próféták megjövendöltek, enyhet, nyugalmat, boldogságot csepegtetett a szivekbe. A mi nagy vétkünk, hogy egész teljességében nem lehetünk részesei e boldogságnak. A mi nagy vétkünk, hogy megfogyatkozott sziveinkben az élő hit, kialvóban van a szeretet. A mi nagy vétkünk, hogy csak a hiúság, anyagiasság, az arany borjú oltárán áldozunk s e szörnyű tévelygésünkben feledjük azon másik oltárt, melyen egykor az egyszerű pásztorok s? a három királyok mutatták be áldozataiét. Mintha az emberiség visszasülyedt volna a négyezer év előtti kietlen, sötét, csillagtalan éjbe, midőn a próféták siránkozva sóhajtották: Egek, harmatozzatok onnan felülről és ti föllegek, csöpögjétek az igazságot! Nyilatkozzék meg a föld és teremje az Üdvözítőt! Eltévelyedtünk azon útról, melyre a bethlehemi csillag veté sugarait, melyet a bethlehemi csillag mutatott meg nekünk. Elfeledtük a hymnus magasztos szavait : Dicsőség a magasságban az Istennek és béke a földön a jóakaratu embereknek! A szocziális élet küzdelmeinek hullámverései mintha kiöltek volna szivünkből minden nemes érzelmet s az isteni tanítást félredobjuk a rút, önző érdekekért, melyek tetteink irányításánál vasmarokkal fogva tartanak bennünket. Nem vagyunk elég erősek, hogy nyíltan megtagadjuk az Istent, de elég képmutatással bírunk arra, hogy tanításait, parancsait kiforgassuk a maga valóságából s minden érzelmünk nyilvánítását, elhatározásainkat, tetteinket a külszin csillogó s megtévesztő mázával vonjuk be. A lényeg semmi, a külszin minden! Hadd vesszen a lényeg, csak a látszatot mentsük meg! Hazugságokon épült fel ez a mi társadalmunk s minden összetételében arczul- csapása az igazságnak. Hol van az egyenlőség, melynek szimbóluma a bethlehemi jászol, melyet egyszerű pásztorok, bíboros királyok imád- ságos áhítattal vettek körül? A társadalmi válaszfalak talán még sohasem voltak oly magasak, mint most, midőn mindenki többnek akar látszani, mint a mi, midőn még a szegénység képA „Nagybanya“ tarczája. Karácsony este. — Irta: Kiss Rezső. Utcza sarkon dideregve áll egy gyermek, Arcza fakó, teste fázik, könnye pereg . .. „A Megváltó szent nevére esedezem... Adjanak kis alamizsnát, rég nem ettem./“ „Édes anyám-öreg, beteg, lázban fekszik, Oda van már.. . reggelre tán kiterítik!“ Szegény vézna, koldus fiú órákhosszat, Esedezik, de adományt fillért sem kap! Mellette megy sok úri nép: férfi, asszony, S egy sincs köztük, kinek szive megin[duljon... Egyik rászól, a másik meg összeszidja, Ellhallgat a szegény fiú esdő szava! Öreg koldus az utczánalc másik sarkán, Felsóhajtott... Sűrű könnyár folyt az [arczán... Által ment a, kis koldushoz s reáadta A szűrét. Meg ne fagyjon az Isten adta! Megölelte szeretettel, mély részvéttel És leikéből, fájó, igaz sóhaj szállt fel: „Gyere velem jó anyádhoz édes fiam, Megosztom veletek, amit ma koldultam!“ Egy karácsony-est. Csikorgó, hideg este volt; a fényes csil- I lagok miiiárdjai szinte fényesebben ragyogták I be az égboltozatot, mintha ők is kíváncsian I néznének alá, hogy vájjon mi is történik itt a i földön ezen a nagy, szent estén, amikor az ! emberek a Megváltó születését ünnepük. Karácsony-estén bizonyos meleg, ünnepies érzés lopódzik az ember szivébe; szinte érzi az ember, hogy mily rideg az élet családi tűzhely I nélkül s mily boldogság lehet ott, hol a család j együtt töltheti el e szent estét s együtt örülhet I a kis gyermekek ártatlan örömeivel, kik sziv- í repesve várják, hogy mit is hoz nekik a kis I Jézuska? Aki távol van is ilyenkor szeretteitől, I ha teheti, siet haza, hogy együtt lehessen övéi- ! vel s kinek nincs családja, felkeresi egy-egy I jó barátját, hogy ne kelljen e szép ünnepet a ! vendéglő rideg faiai között eltöltenie. En is, mint agglegény, elhatároztam, hogy felkeresem egy barátomat, kinek van egy édes kis fia, — akit a felesége hűtlenül elhagyott pár hónappal azelőtt — gondolván, vele eltöltőm az estét s feledtetni fogom vele a keserű em- j lékeket. Midőn beléptem barátomhoz, szinte meg- j bántam ama elhatározásomat, hogy őt keresem j fel, hisz nála nem örömünnep volt. Ott állt ; ugyan a fényesen kivilágított karácsonyfa, telve ( gyönyörű ajándékokkal, de az apa és fiú némán álltak körülte. A gyermek szép szeme telve volt könnyel s könnyeit az apa is alig bírta visszatartani. A kis fiú nem nyúlt semmihez, csak nézett, mintha még várt volna valamire. De hát hogy is kereshettem én ott boldogságot, hiszen még nagyon friss voit az a seb, mit az anya ütött férje s fiacskája szivén, midőn hűtlenül elhagyta őket s lidérczfény után szaladva a bűn útjára tévedt. Az apa szólalt meg előbb kis fiához. — Nézdd édes Gyuricza, mennyi mindent hozott neked a kis Jézuska, nem örülsz-e a sok csecsebecsének? Erre a gyermek felveté könnyes szemeit. — Nekem a dada azt mondta, hogy ha minden este imádkozom a jó Istenhez, akkor vissza hozza nekem a kis Jézuska az én édes anyámat s én mindig imádkoztam érte s ő még sincs itt. Miért nem hozta e sok játék helyett őt el, óh édes apám? — Ne busulj kis fiam, majd elhozza őt is a jó Isten, csak légy jó gyermek, feleltem én az apa helyett, kin erősen meglátszott, mint vérzik, vonaglik a lelke gyermeke szavaira. — Játszál csak lelkem, itt jön a dada, mondá barátom s mi az asztalhoz ültünk s a teázás közben, miután a gyermek úgyis felhozta a kényes kérdést, ketten folytattuk.-- Hisz te úgyis tudsz mindent, kedves barátom, mondá nekem, mint családunk leg- meghittebb barátja s orvosa, hogy mit állottam ki én e pár hónap alatt azért a hűtlen asszonyért.
