Nagybánya, 1906 (3. évfolyam, 27-52. szám)
1906-12-20 / 51. szám
1906. deciember 20. NAGYBÁNYA 3 mult el. Túl a Lajtán izzik a gyűlölet, idehaza pedig folyik az aknamunka. S a nagyobb vedelem itt rejlik. Nem a külső, a belső ellenség árthat legtöbbet a nemzetnek. És ha a béke idejét jól fel nem használjuk erőgyűjtésre, harczi készületre, bizony, egy uj harcz kitörése esetén bennünket ver meg az ellenség. Akár véres lesz a harcz, akár vér- telen: ha csak pénzzel, géppel, búzával, ipar- czikkel s a gazdasági élet egyéb fegyverével fog is folyni: győzelemre csak úgy van reményünk, ha a béke idejét jól felhasználjuk. Csak most van igazán szükség a tulipánra! Ám a lelkesedés lobogó lángjának át kell alakulnia éltető, munkát termelő meleggé. Lelkesedni mindig tudott a magyar, de meg kell tanulnia zajtalanul, szívós kitartással dolgozni is; lankadatlan erőfeszítéssel, nyomról-nyomra haladva, vivni ki az apró sikereket, melyek a nagy czélhoz közelebb viszik. Érvényesítenünk kell a nemzeti szellemet az egész vonalon; ki kell szorítanunk az idegen szellemet családi körünkből, társas életünkből, szórakozásainkból, a gyermekszobából, mindenünnen, ahová az befurakodott s ahol az a nemzet életerejét elszívja. Meg kell védenünk a magunkét, legyen az iparczikk, földünk termése, a magyar kéz, a magyar elme alkotása, vagy a magyar lélekből kisarjadt dal, játék, kedvtelés, kedves régi megszokás és hagyomány. Mindent meg kell védenünk, ami magyar, mert az forraszt bennünket egybe érzésben és gondolatban. Ne kicsinyeljünk semmit; cseppekből áll az óczeán és homokszemekből az évezredekkel daczoló szikla. Fel kell használnunk minden csatornát, | melyen a nemzeti szellem a családba s társas j életbe behatolhat. És meg kell védenünk a nemzetet attól a bomlasztó befolyástól, mely annak ellentálló erejét semmisiti meg. De hogyan? Ahol a zsenge gyermeki lélek fejlődik, ahol az egyéniség csirái életre kelnek, ahol a kisded az anyatejjel szívja magába az anyanyelv szeretetét, ott kell a munkát kezdeni, mert a veszedelem ott a legnagyobb; ha az idegen szellem mérge ott elpusztította a gyönge csirákat, azok többe nem élednek fel. A közöny, a nemzet iránt való elhidegülés itt fészkel, mert családi körünk szentélyébe beeresztettük az idegent. A magyar mama boldogan dicsekszik azzal, hogy kisleánya jobban tud francziául, mint magyarul; nevelését aztán német guven- nántra bízza, aki a „barbár magyart“ lenézi, becsmérel mindent, ami magyar és persze, magasztal mindent, ami az ő hazájából való — mert ő jó német. A magyar házhoz a „Gartenlaube“ jár és a magyar kislány lelke megtelik német ideálokkal és kicsinyü azt, ami a hazai. Német a játéka; német verset gagyog; német dalban tör ki jó kedve; német költő a kedvencze; a német szellem, a német ipar alkotásait csodálja. Németországnak tudja minden tizedrangu városát; magyar hazáját, magyar népe lelkét alig ismeri. S belőle váljék hazáját forrón szerető, lelkes magyar asszony? Ezt az idegen szellemet ki kell űznünk családi köreink szentélyéből és helyette magyar szellemet kell ültetnünk oda. Magyar dajka magyar nép mesére, magyar pesztonka magyar játékra, magyar cseléd magyar dalra tanítsa a magyar gyereket és szerettesse meg vele a magyar viseletét. E részben példát vehetnénk románjainkról, tótjainkról. Azok bezzeg a családi körben mást, mint román vagy tót szót meg nem tűrnek s asszonyaik az ő mozgalmaiknak az éltető lelkei. Megbecsülik népük viseletét is s azt ünneplőnek hordják; Brassóban nem volt oláh uriasszony, akinek czifra, aranyos hímzésű román díszruhája ne lett volna és azt a román bálon büszkén viselte. Én pedig volt magyar miniszter feleségének szájából hallottam, mikor egy fehérhaju, lelkes matrona azt ajánlotta, hogy valami ünnepélyen a hölgyek a magyar népviseletben jelenjenek meg: „Csak nem fogunk magunkból maskarát csinálni!“ Hát neki a magyar viselet maskara! Magyarossá kell tenni újra a magyar családi kört. Így» de csakis igy remélhetjük, hogy a magyar családi kör a nemzeti érzésnek egy-egy gyújtó pontja lesz. Hova tovább mindjobban befészkeli magát az idegen szellem társas életünkbe is, elannyira, hogy méltán kérdezhetjük: van-e még törzsgyökeres magyar társasélet? Hová lett a régi magyar szives vendéglátás? Hol vannak a vidám disznótorok, névesték, amiken azzal látták a vendéget szívesen, ami a háztól kitelt; de volt hozzá igazi szives- látás és jó kedv. Hol vannak a régi, kedves családi ünnepek? Hol van a sok Andrásnapi, farsangi tréfa s a húsvéti vidám öntözködés? Ma jourra járunk és lunchot szervírozunk; lakodalmat és házi bált pedig vendéglőben tartunk. És prágai sonkát, tescheni teavajat, gráczi mixedpichlet, fianczia pezsgőt adunk föl s még a disznótoron is stiriai kappant eszünk; sőt egy-egy mágnás házunknál még az ivóvizet s a húst is Bécsből hozatják. S tesszük mindezt oly őrült fényűzéssel, egymással versenyezve, hogy az eleve kiöl társas együttlétünkből minden kedélyességet, minden ártatlan pajkos tréfát, ami apáink, anyáink mulatozását oly vidáman fűszerezte. Régi kedves magyar társasjátékainkat elhanyagoltuk s tennist, golfot, meg footballt játszunk. Szép nemzeti tánczunk kiszorult a korcsmába; szalonjainkban boston járja, még a csárdásra is a selypes gigerli az orfeumok cake-walk-jával kedveskedik a fiatal leánytársaságnak s a Kazinczy-Kör estéjén előkelő úri leányok boulevard-szinház orfeumi színvonalú bohózatát adják elő. Ki kell küszöbölnünk az idegen szellemet társaséletünkből; vissza kell térnünk magyaros egyszerűségűnkhöz, régi, kedves nemzeti szokásainkhoz; fel kell elevenítenünk a régi ma- vidám társaséletet: jogaikba visszaállítani nemzeti zenénket, tánczunkat, játékainkat, viseletűnket, még eledeleinket is. Nem kell e czél érdekében semmiféle eszközt lenéznünk. ízlésünk megrontói főleg divatlapjaink voltak; a naiv falusi leány ma is j szent írásnak tartja, amit kedves divatlapjából kiolvas. Sajnos, igen sok család ma is idegen nyelvű divatlapot járat, De a magyarok is üzleti érdekből változatlanul ültették át hozzánk az idegen formákat ruhában, házi berendezésben, társadalmi szokásban. Nos, hát meg kell magyarosítanunk divatlapjainkat, meg kell őket töltenünk magyar szellemmel és magyar Ízléssel. A magyar viselet büszke szépségét, a magyar díszítő stil nemes motívumait ámulva csodálja a külföld s a szemes német ipar kezdi utánozni is — és mi ezt az istenadta kincsünket ne tudnék gyümölcsöztetni? A nagy Puskin tanítása már meg fogant nálunk: művészeink már nem tartják lealázó- nak műipari rajzok készítését. És mi nem tudnánk vállvetett erővel az öltözködési, a butor- zati ipar terén újat, eredetit, czélszerüt alkotni, j amit az eredetiséget mohón szomjazó külföld szívesen átvenne tőlünk? Nem diadala volna ez a magyar szellemnek? Idegen forgalmat akarunk csinálni. Elér- j jük-e azt a külföldi szórakozások idegen kap- ! tára készült gyatra utánzataival ? A művelt utas í ma eredetiséget keres; ha tudja, hogy itt valami mást talál, mint egyebütt, valami eredetit, törzsgyökereset, az emberi léleknek, az emberi kedélynek egy uj megnyilatkozási módját: szívesen fog idejönni s lelkében gazdagodva fog távozni. Bostont nézni nem jön el ide, de csárdást látni igen; nem Veuve Cliquot-t akar itt inni, hanem valódi tüzes tokaji aszút; nem franczia szabású ruhát keres itt, hanem a festői nemzeti népviseletet; nem az angol garden- partyt, hanem a magyaros aratóünnepet, avagy szüreti mulatságot Tehát fel kell tűzni bátran a tulipánt. Az idő kedvező. Fel kell használni. Kövessünk el, ki-ki a saját körében, mindent, hogy a magyar társasélet minden izében magyar legyen. Levél a szerkesztőhöz. Kedves Barátom! Kérlek légy szives jelen soraimnak b. lapodban helyt adni. Teszem ezt abból az alkalomból, hogy a most bezárult fővárosi népipari kiállítás keretében foglalt nagybányai speczialitás megtekintésekor szerzett benyomásaimról számot adjak. A fővárosi embernek számtalan alkalma nyílik a körülötte felhalmozott, mindig uj meg uj művészi alkotásokban és műipari termékekben gyönyörködni. Az örök művészet kifogyhatatlan alkotásainak szemlélete, tanulmányozás» nemesebbé teszik a szivet, szárnyalóbbá a gondolatot és humánusabbá az érzést, a gondolatot felszabadítja s vonzza az eszményiség felé. A művészeti tárgyakat csodáló ember úgy érzi magát, mint a sas, mely felszáll a magasba és ott élvezi a tisztaságot s onnan néz le a porban vergődő emberiségre, a mely le van kötve a földi röghöz s nem emelkedhetik fel a csodás magasba, nem üdülhet fel a szabadság tiszta napfényében. De azért adott az Isten az emberi léleknek szárnyakat, hogy ne legyen a földi röghöz kötve, hogy két szárnyán fölszállhasson az eszményi magasba s ezen két szárny a vallás és a művészet. De eltértem a tárgytól. Nem definiálni akarom a művészet lényegét és fenségét, hanem azon érzéssel összehasonlítani, a mely elfogott, valahányszor a régi tőzsde dunaparti helyiségeiben, a „tulipánkert-szövetség“ hölgybizottsága által rendezett és a magyar népipar termékeit bemutató karácsonyi kiállítást, illetőleg vásárt meg tekintettem. Az országos bizottság két célt tűzött ki magának ezzel; egyrészt, hogy méltaon dokumentálja ország-világ előtt, hogy a magyar népben meg van az ügyesség, az Ízlés, melylyel a néplélek hű kifejezésével áthatott művészet jegyével ékeskedő tárgyait megalkotni képes, másrészt pedig, hogy a nagyközönség számára való megszerzés végett azokat könnyen hozzáférhetővé tegye. Szinte szédületes az a kaleidoszkopszerü látványosság, mely a kiállításon a látogatót fogadta. Díszes sátrakba voltak összehordva az ország különböző vidékeiről a népipar ezer és ezer fantasztikus tárgyai. Minden etnográfiái vidék külön sátort kapott, melynek vezetője az igen olcsón megszabott árukat szeretetreméltó nyájassággal kinálgatta. Ott láttuk felhalmozva a remek kivitelű kézimunkákat, a rendkívüli finomságú csipkéket, varottasokat, gyönyörű hímzéseket, damaszt ajour párnákat, szőnyegeket, szűrőket, művirágokat, művészi disz- agyagárukat, fafaragványokat, játékokat és számos más egyéb érdekes specialitást, melyek egyes vidékek különleges etnográfiáját eklatánsán fejezték ki. Én azon tudatban és reményben mentem el a kiállításra, hogy a gyönyörű, abszolút becsű és művészi tárgyak közt ott találom Nagybánya hires speczialitását, az ottani nőegylet által propagált és a ligeti munkaházban készített remek kosárárukat, azokat a finom művű, filigráns kivitelű fonott kézimunkákat, melyek már nem egy Ízben keltettek méltó feltűnést időszerű kiállításokon s ezen reményemet a látottak teljesen igazolták. A szatmár- megyei sátorban, melynek vezetője Nagybánya illusztris képviselőjének neje volt, igen Ízléses csoportokban voltak kiállítva a nagybányai szalmafonatos áruk s annyira nagy kelendőségnek örvendettek, hogy a kiállított tárgyakból alig maradt valami. Igen jól esett konstatálnom azt s ezt örömmel regisztrálom, - hogy földrajzilag bár elszakadva attól a várostól, melyben tiz évet töltöttem s szeretettel emlékezve vissza az ott kellemesen eltöltött időre, — jól eső érzés fog el, valahányszor azon elért sikerekről veszek tudomást, melyek Nagybánya város intelligens közönségének köszönik létüket. Budapest, 1906. deczember 18. rtyskovszky Ernő. H Í REK. 1906. deczember 19. Személyi hir. Mészáros Iván csendőrhadnagy négy heti szabadságidejéről haza érkezett. Ügyészi megbízott. Az igazságügyminiszter Hotnola Arthur kir. járásbirósági joggyakornokot a nagybányai kir. járásbíróság mellett alkalmazott ügyészi megbízottnak állandó helyetteséül rendelte ki. Eljegyzés. Nándsy János, a nyomdász ifjúság egyik rokonszenves tagja, eljegyezte Nagy György polgártársunk kedves leányát: Mariskát. Alkapitány választás. A városnál megüresedett rendőralkapitányi állás betöltésére vonatkozólag Szatmárvármegye alispánja most bocsátotta ki a pályázati hirdetményt. A pályázatokat Nagybánya polgármesteréhez 1907. évi január 8-ának déli 12 órájáig lehet beadni. A választást 1907. évi január 13-án ejtik meg. A rendőralkapitányi állásra Halmay Imre joggyakornok is pályázik, ki évekig állott az igazságügy szolgálatiban s mint volt ügyészi meg
