Nagybánya, 1906 (3. évfolyam, 27-52. szám)
1906-07-05 / 27. szám
2 NAGYBANYA 1906. julius 5. E gondolatokat azon körülmény keltette föl bennünk, hogy a képviselőtestület nagy zöme által hozott s az üveggyár létesítésére vonatkozó közgyűlési határozatot három képviselő megfelebbezte. Hát nem elég az a gyámkodás, melyet a községi törvény a városok akarata ellenére a városokra ró, szükséges, hogy e gyámkodást ínaguk a városok képviselői is felebbezésükkel mintegy kikönyörögjék? Hát nem elég intelligens, nem elég érett, nem elég józan gondolkozásu, nem elég önálló cselekvésre képes egy művelt város százhuszonöt tagból álló képviselőtestülete, hogy a város sorsát önmaga intézze? Az a határozat, melyet ötvenhat képviselő hozott két szavazat ellenében, több rendbeli, igen részletes bizottsági szaktárgyalás s a legszélesebb körű közgyűlési megvitatás után a város specziális viszonyainak és érdekeinek mérlegelésével, nem állhatná meg helyét? Körültekintőbbé, józanabbá, bölcsebbé válik-e az a határozat, ha valamely törvényhatósági aljegyző vagy miniszteri fogalmazó vagy titkár retortáján megy keresztül, kik városunk specziális viszonyait, szükségleteit nem is ismerik s kik egy kis ügyes rabulisz- tikával nagyon is tévútra vezethetők? Nem habozunk kimondani, hogy mi a felebbezések, felfolyamodások kultiválását, ott, hol a városnak megfelelő szerve: magas nívón álló képviselőtestülete van ügyeinek intézésére, nagy szegénységi bizonyítványnak tartjuk. Azt sohasem fogjuk elérni, hogy százhuszonöt tagból álló képviselőtestület egy nézeten, egy véleményen legyen, de hiszen arra való a fegyelmezettség, az önuralom, hogy a minoritás hajoljon meg a többség akarata előtt. Balga dolog volna remélni, hogy egy referens, legyen az aljegyző, főjegyző, fogalmazó, titkár vagy tanácsos s legyen egyébként bárminő kiváló gondolkodó fő is, kitűnő theoretikus és gyakorlati képzettséggel és képességgel, hogy aktákból Hogy az Isten büntesse meg, ki az első masinát kitalálta. Az a czéhlevél tette az eőrit eőrivé. Az hagyta meg nemes possessoroknak, hogy ha a vármegyén nem volna restóráció, ha nem kellene a maguk hét-nyolczszáz szavazatával és fokosával viczispánokat tenni, vagy agyonverni, akkor szekerezzenek. Vigyenek deszkát Dunántúl minden városának és falujának. Egy hónapnál tovább senki se legyen otthon a kántort és papot kivéve. S abban a czéhlevélben foglaltatnak az ő jogaik is. Minden eorinek jussa volt a csapásban hajtani, a szekéren aludni s a Herkó páternek ki nem térni. Jussa volt továbbá minden csárda előtt megállani, a maga pénzén benya- kalni s minden ott duhajkodó nem eőri garázda nemzetséget lőcs és ostornyél segélyével kiverni. Joga, illetve kötelessége volt minden gyalogjárót fölvenni, vendégétől ezért pénzt el nem fogadni, sőt az utón élelemmel és itallal ellátni. És az eőriek híven megtartották századokon keresztül ezeket a statútumokat. Ki nem tértek a szolgabirónak sem, rettegett emberek voltak, mikor a korcsmában gyülökre került a sor, de olcsó fuvarosok a szegény utasoknak. Hányszor kitartottak engem is minden korcsmában, mikor diákkoromban Szombathelyről velük baktattam hazafelé a deszkavásárba! Én adomákkal tartottam őket s ők literszám diktálták volna belém a malasztot, ha ugyan ment volna. S ez az ideális élet most már csak a múlté, szakasztott mint Tátika dicsősége. A czéhlevél elpusztult: megölte a vasút. jobban tudná mérlegelni mi kell és mi nem egy városnak, mi hasznos és mi nem hasznos egy városra nézve, mint a képviselőtestület nagy zöme, kik ismerik a város specziális viszonyait s kiknek jó és balsorsban e város falai között élniök s halniok kell! é. ra. Iskolai értesítők. Július 4. A Múzsák felszentelt csarnokai két hónapra megürültek, a diák-sereg szétrebbent, hogy elvegyék tiz hónapi fáradtságos munkájuk méltó jutalmát: a gondtalan, az ártatlan örömökkel fűszerezett pihenést. Hogy beköszöntött a várva várt aranyos vakáció, nemcsak az üres iskolai padok hirdetik, de meglátszik az köztereink, utcáink képén is, melyek, dacára a nagyszámban érkező nyaralóknak, mintha mégis oly szürke tonusúak, kihaltak volnának ... Ma már megjelentek, közkézen forognak az iskolai értesítők is, hogy részletesen beszámoljanak a tanév főbb eseményeiről s főleg, hogy számot adjanak az elért eredményről. A m. kir. állami főgimnázium értesítőjét, mely immár az állami főgimnázium XIX. tanévéről számol be, Kiss Gábor h. igazgató teszi közzé. Nagy körültekintéssel szerkesztett, igen terjedelmes munka, melyben a főgimnáziumi élet minden viszonyairól kimerítő értesítést talál az olvasó. Az értesítőt Gurnesevits Lajos főgimnáziumi tanár művészi fordítása vezeti be. M. Tullius Cicero beszédét mutatja be Verres ellen. A szónoki mesterműben igazi élvezetet talál mindenki, csak azt sajnáljuk, hogy a beszéd befejezése a jövő tanévi értesítőre maradt. A tanári kar huszonhárom tagból áll. Az értesítőben föl van tüntetve a tanári kar köz- művelődési és irodalmi működése is, melyet az intézeten kívül tanúsítottak s itt feltűnik, hogy mig egynémely tanárnál föl van tüntetve, hogy ez vagy azon fővárosi lap munkatársa, addig a helybeli lapoknál való működésük meg sincsen említve. Pedig Dergáts Sándor, Gaál Lajos, Incze Lajos, Myskovszky Ernő és Szabó István derekas és kiváló működést fejtettek ki a hetilapok hasábjain is. Működésük maradandó nyomokat is hagyott hátra s bizonyára méltó lett volna a felemlitésre. Sőt Myskovszky Ernő nagy feltűnést keltő könyve: „A magyar képzőművészet története11, mely nemsokára második S aztán hogyne volna joga az eőri embernek keserű gúnnyal fölkiáltani: — Az az átkozott sok vasút! Ez jutott mind eszembe, hogy lassan visszafordultam az ablakkal szemközt nézendő az én emberemmel, ki az imént kifakadt. Tamás voltam benne, hogy mindennek daczára eőri legyen. Mert ugyan mit keresne az eőri deszkás a maga szekerével itt a Balaton partján, kétszáz kilométerre a hazájától, mikor napjában háromszor-négyszer is megnyargalja azt a dis- táncziát a vonat? Szemközt néztem vele. S lám megismertem a köpczös típust a maga sörte bajuszával, melyet ha hegyesre fen, hát kiböki vele egész falu svábnak a szemét. Rajt volt a zsinoros kék dolmány, a pléhre váltott ezüst gombos pruszlik, a zsinoros bőrnadrág . . . — Ugy-e kend felső-eőri? — szólítottam meg rokonszenvvel. Először mintha csodálkozott volna kérdésemen. Hogyan, hogy én őt megismerem! De azután eszébe jutott, hogy hát izé . . . volt idő, mikor az eőri embert egész Dunántúl megismerte. Büszkén emelte föl fejét s önérzettel mondta : — Az volnék, uram, eőri vagyok. — Aztán hogyan került ide ? — Hogyan ? ! — kérdé elcsodálkozva — hát deszkát hoztam és bort viszek. — És kendtek még mindig fuvaroznak? — Hát mi kérem arra születtünk. Elhallgattam. Ez az ember mondott valamit. S abban a feleletében még volt valami a régi kiadást ér, épen a „Nagybánya“ hasábjain jelent meg először cikksorozatban. Nem hisszük, hogy e jelenségben a vidéki sajtó lekicsinylése foglaltatnék, de feltűnőnek mindenesetre feltűnő. A végzett tananyag részletes kimutatása után az Írásbeli dolgozatok tételeit közli az értesítő, melyek igen jól voltak megválasztva. A magyar nyelvű tételek az intézet erős hazafias szelleméről tesznek tanúságot. Részletesen beszámol az értesítő a főgimnázium felszereléséről, mely eléggé gazdagnak mondható; nem különben a tanári s ifjúsági könyvtár gyarapodásáról is. Nem hagyhatjuk szó nélkül, hogy a tanári könyvtárnak járó nagyszámú folyóiratok között nem találjuk a helybeli lapokat is. Igaz, hogy ezek nem tudományos folyóiratok, de idővel, évtizedek múltán a helyi lapok régi évfolyamai igen^ becses részét képeznék a tanári könyvtárnak. Úgyszólván egyedüli részletes forrásművét a jelen krónikáinak. Az elmúlt tanév főbb mozzanatainak ismertetése után a tanulók érdemsorozatát találjuk. Nagy örömmel konstatáljuk, hogy az érettségi vizsgálat, melynek eltörlésével az illetékes szakkörök már évek óta foglalkoznak, ritka jó eredménynyel végződött. A jelentkező 23 tanuló mind megállotta helyét s érettnek nyilváníttatott. A többi osztályokban is a tanítás eredménye kielégítőnek mondható, amennyiben az intézet 296 vizsgálatot tett tanulója közül több tantárgyból 18 tanuló nyert elégtelen osztályzatot; egy vagy két tantárgyból 52 tanuló. Az értesítőt az 19067 tanévre szóló értesítés zárja be. Az állami polgári leányiskola és az azzal kapcsolatos női kézimunkatanfolyam értesítőjét Waigandt Anna igazgató szerkesztette. Az értesítő élén az igazgató jelentése áll az iskolai évről, mely részletes áttekintést nyújt a tanév minden említésre méltó mozzanatáról. E tekintetben az értesítő elüt az értesítők megszokott sablonjától. S ez az újítás, mint már az előző években is kiemeltük, nagyon helyes dolog. Az igazgatói jelentés sokkal érdekesebb olvasmányt nyújt a tanulóknak, mintha annak helyén bármi tudományos értekezés állana. A tanító testület a vallástanitókkal s az óraadó tanítókkal együtt 14 tagból állott. Az értesítő részletesen beszámol a tanítás anyagáról, majd a tanulók érdemsorozatát közli. A tanítás eredménye kielégítőnek mondható, amennyiben 139 osztályzott tanuló közül javító vizsgálatra 9 tanuló utasittatott, osztályismétlésre 4. Az érdemsorozatot nézegetve feltűnt nekü«k az a meglehetősen silány eredmény, melylyel a II. osztályban a számtan tanítása járt. Az osztály 43 tanúlója között csak egy tanuló akadt, ki kitűnő osztályzatot nyert; 13 tanuló csak elégséges büszkeségből, mint a fakó freskókon kevés maradvány a régi nagy alkotásból. Jól esett újra egy példányt látnom azokból a rátartós emberekből, kik között felnőttem s kiktől én is annyi büszkeséget tanultam, hogy végigvertem minden deákkori pajtásomat, melyik a deszkásban gáncsolni valót talált. Akkor még a czéhlevél többet nyomott a latban. A régi jó idők örökre leáldoztak. S én mégis szívesen beszéltem emberemmel a deszkáséletről. Tudtam, fájó húrokat pendítek meg, de hiszen az elegia is fájó akkordokat rezget s mégis meghat, fölemel, nemesit. — Azután még sokan szekereznek? — kérdeztem tovább. — Bizony kérem, még valamennyien. — És kifizeti magát az üzlet ? — Jaj, uram, ne kérdezze azt. Manókat fizeti felelte az én emberem szomorúan. — A kutya vasút eszi meg a mi kenyerünket egészen. — Hát azután mégis miért nem néznek más kereset forrás után. — Mert az nem lehetséges. — Mi nem lehetséges? — Hogy az eőri ember ne szekerezzen. Az már a mi törvényünk. Nekünk az muszáj. Megcsóváltam a fejemet. — De az Úristen is megáldja kendteket, — kérdeztem tovább — a ló eszik, a kocsi romlik s ha az üzlet ki nem fizeti, miből vesznek újat ? — Adunk el a birtokból.- És tönkremennek . . . — Avval mi már nem törődünk, — felelte az én emberem egykedvűen vállat vonva.
