Nagybánya, 1906 (4. évfolyam, 1-26. szám)
1906-03-15 / 11. szám
IV. évfolyam. XOOQ. márczius lief» IS. ll-il£. szám. TAHSADA.LMI ÉS SZÉPIHODALMI HETILAP. Előfizetési árak: Egész évre 8 korona, félévre 4 korona, negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér. Megjelenik minden héten csütörtökön reggel 8 — 12 oldalon. Felelős szerkesztő: ÉGLY MIHÁLY. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Erdélyi-ut 22. szám, hova a lapközlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők. Hirdetések «elvetetnek Morvay Gyula könyvnyomdájában la: Főtér 14, Márczius Idusa. Vastag betűkkel írja Klió jelen nemzeti életünk történetének lapjait. Pedig a történelem nem érzékeny! Messze lát múltban és jövőben, közönséges banálitások nem kötik le figyelmét. Átlagos emberek nem érdeklik, átlagos idők nyomtalanul surrannak el emlékezetéből, mint könnyű felhők a végtelen űrben! Vajúdnak a nemzeti őserők, hallik a tüzokádó Vezúv nyugtalan mormolása! A nemzeti önérzet erősen birkózik a józan megfontolással! A szív dobbanását az ész csititva hallgatja! A haragot elnyomja az értelem, a gyűlöletet a büszkeség ! A szenvedélyen felülkerekedik a nyugodt meggyőződés, a kétségbeesett lemondáson a tántorithatlan hit, a bizalom! Mégis küzdve kell bíznunk, nem mint azon az örök emlékezetes márczius idusán, mikor bízva küzdött a magyar. Akkor rendületlenül bízott, hogy küzdelme a nemzeti szuverénitás elemi feltételeinek megvalósítására fog vezetni, ma küzd, hogy meg ne rendüljön bizalma az évezredes államiság független fennmaradásában ! Ki merné mondani, hogy ebben a küzdelemben kevesebb az erkölcsi tartalom, mint a régi bizalomban? Mennyi mindene nem volt a nemzetnek 1848. márczius idusa előtt! Nem volt maga a nemzet. Lehet-e fenségesebb látvány egy nemzet ébredésénél ? Csak a napot láttam a Rozsályról felkelni s ámultam, mint egy bűbájos tündéri látványon, hát még a nemzet ébredése, hozzá a magyaré ? Bízva küzdött a felébredt nemzet s lett a magyar. Fenséges eredmény, de úgy kellett lenni, nehogy Klió aláhúzza a magyar történelem utolsó lapját! Ma küzdve bízik a nemzet alkotmányának erejében, állami szuverénitásá- nak, a magyar géniusznak törhetetlen szívósságában, nehogy megszűnjék a magyar s mert ennek sohasem szabad bekövetkezni, azért ez a küzdelem erkölcsileg fenségesebb! A nemzetek történelmében halál ellen is kell, hogy orvosság legyen! Az anya is örjöngőbben szereti gyermekét a halálos tusa alatt, mint a szülés boldog mámorában ! Lehetne-e ez máskép a magyar nemzetnél? A ki igennel felel, az már nem küzd és nem bízik; az álljon félre a történelem utjából, mert irgalmatlanul eltiporja. Nem elegyedhetünk a vitatkozó politika áradatába! Ünnepi köntöst öltünk, hogy külsőleg is demonstráljunk a régi márczius apotheozisában ! Márczius idusán istenháza az egész Magyarhon, a templomban pedig nem gyűlölködnek, nem tusakodnak, nem káromolnak, de imádkoznak ! Imádkozzunk, hogy ne legyen bosszúálló az Isten és egyenetlen a magyar! A nyugalomban rejlik a megküzdhetlen erő s e hatalmas erőben állami létünk. Ha ily ünnepi alkalmak képesek társadalmunk centrifugális alkatrészeit közös egyetértésre bírni, a nemzeti kultuszban egyesíteni, magasabb eszme és czél szolgálatába terelni, ne engedjük ezen nemes felhevülést hirtelen elröppenni. A mindennapi élet közönséges törekvéseibe öntsön magasabb harmóniát a nagy egész: a nemzet javának közvetett munkálása! Ezt tartsuk folyton szem előtt! A ki a tisztásra akar jutni s csak az odavezető szürós-tövises bozótokat nézi, nehány karczolást elkerülendő csüggedten mond le vállalkozásáról, de ki csak a pázsitos mezőt nézi, mint a napkeleti bölcs a ragyogó csillagot, oda fog érni s azt a pár tövisszúrást észre se veszi. Ki akad körünkben, ki az élet nehány mostohaságáért csüggedten vergődnék a közjó eléréséhez vezető utón? Senki; vagy ha van valaki, az előtt idegen a magyar haza fogalma! A „Nagybánya“ tárczája. Vadnay Károly ésaforradalom. — Irta: Beöthy Zsolt. — Komor napokból komor napokba száll vissza emlékezetünk: a „nagy vihartól feldúlt berkekbe“, melyekben az énekes _ madarat „enyhe, árnyas rejtek nem fogadta.“ És a buj- dosásból, kaszárnyákból, kórházakból, börtönökből szállingóztak vissza mégis, fészkeket, uj fészkeket rakni, nem maguknak, hanem a magyar szónak, magyar szívnek, magyar jövőnek. É fészkek elseje s az irodalmi élet elevensége, fejlődése, gyarapodása szempontjából legneveze- tesebbike Nagy Ignácz Hölgyfutárja volt, mely még a nagy katasztrófa évének végén, 1849. deczemberében megindult. Ez a lapocska tett kétségkívül legtöbbet arra, hogy a Kisfaludy Károlytól megindított fővárosi irodalmi élet, mely a forradalom viharaival s a rémuralom borzalmaival megszakadt, régibb Íróink uj megszólaltatásával s különösen újaknak biztatásával és támogatásával föltámasztva, — uj fejlődés, virágzás, országos hatás útjára induljon. Ebben a tekintetben különösen az 1851. esztendő emlékezetes, melyben egyszerre egész sereg ifjú iró kerül Pestre: többek között Tóth Kálmán és Beöthy László, Lisznyay Kálmán és Balázs Sándor, Vajda János, Szathmáry Károly és Kövér Lajos. Jókai Mór nevét is ez az év adta vissza irodalmunknak. Legnagyobb részük Nagy Ignác és vállalata körül csoportosult s majdnem valamennyien még nemrég karddal szolgálták a hazát; most a régi nagyok biztatására és példájára, uj gárdául szervezkedve, tollhoz nyúltak, hogy, mint a szomorú napok hangulatának legnagyobb költői tolmácsa mondja: „a jelennek buját édesítvén“, szavukra „fény derüljön és kihajtson a holt berek.“ Ebbe a körbe, a Hölgyfutár körébe érkezett ugyanebben az esztendőben egy gyermek- ifjú, ki erős tehetséggel, erős kötelességérzettel és erős kitartással indult neki az élet munkájának s még nem érte el életének huszadik évét, mikor egy megkezdett pálya romjai s uj életútja keresésének tétovái között találta magát. Ama tört pályák ezereinek egyike volt a Vadnay Károlyé, melyek szabad hazában szabad pályatért reméltek, vérük hullásával küzdöttek érette s reményeik összeomlásából csak hitök foszlányait menthették meg. Emlékei mind a tegnap emlékei voltak, melyek szédítő gyorsan hajszolták egymást lelkében; sorsának minden fordulata, a fordulatok emlékképei szinte csak a kósza villámok fényével világítva meg. Még csak alig került el hazulról. Miskolczi otthona, szüleinek házi köre olyan volt, mely biztosítani látszott életének külső és belső harmóniáját. ^Családja régi, köztiszteletben álló és jómódú. Édesatyját, Vadnay Lajost a magán- és közéletben méltó becsülés kisérte. A politikában Széchenyinek hű és okos követője, az irodalomnak lelkes barátja, a jog és a magyar nyelv tudományának maga is buzgó és derék munkása: egy fejlődő fiatal léleknek az élet útjára és utján hivatott vezetője. Áldott édesanyját emlékiratainak legmelegebb szakaszában igy jellemzi: „A férj nem képzelhetett igazabb hitvestársat, a gyermekek jobb anyát, a meghittek hűbb barátnét, a cselédek áldottabb háziasszonyt.“ Nyájas bölcseség és okos szeretet vezették a család egyetlen fiát. A művelt magyar család boldogságába beleragyogtak haladó politikai és szellemi életünk sugarai is, melyek korán érték a fejlődő gyermek eleven szellemét. A sorsnak az a ritka kedvezése jutott osztályrészéül, hogy rokonaiban és szüleiházának barátaiban nemcsak ösztönzőket és útmutatókat talált, hanem méltó eszményképeket. Az iskolában Palóczy László a vizsgálója és biztatója; irodalmi hajlamait Szemere Bertalan ébreszti és irányozza olvasmányokkal; otthon Szontagh Gusztáv „a filozof kapitány“, atyjával bölcsel- kedve és nyelvészkedve, az erkölcsi élet igazságait példázza előtte; mig nagybátyjának, Vadnay Miksának házánál és körében az uj eszmék lángja csapja meg: Kossuth politikája és Petőfi költészete. A gyermek mindezt inkább fantáziájának és érzelmeinek utján fogadja leikébe; de az idők gyors forgatagában hamar elkövetkezik a nap, mely számon kéri tőle, hogy befogadta-e?
