Nagybánya, 1906 (4. évfolyam, 1-26. szám)

1906-03-01 / 9. szám

IV. évfolyam.

1906. marozius liő 1.

9-ils. szám.

Előfizetési árak: Egész évre 8 korona, félévre 4 korona, negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér. Megjelenik minden héten csütörtökön reggel 8 — 12 oldalon.

Felelős szerkesztő:

ÉGLY MIHÁLY.

Szerkesztőség és kiadóhivatal: Erdélyi-ut 22. szám, hova a lapközlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők. Hirdetések felvétetnek Morvay Gyula könyvnyomdájában Is: Főtér 14.

Az ipari hitelszövetkezet.

Február 28.

Öt évvel ezelőtt minden lármás s nagyhangú reklám mellőzésével egy uj pénzintézet alakult városunkban: az ipari hitelszövetkezet. A mozgalom élén derék, önzetlen férfiak állottak, kiknek nem csekély munkájukba került, hogy leküzdjék azon bizalmatlanságot és hidegséget, melylyel a közönség minden uj pénzintézet alapítását fogadta. A fővárosi és vidéki takarékpénztárak, szövetkezetek, kiházasitó és temetkezési intézetek gyakori arczátlan defraudácziói s épen a legszegényebb néposztályt a legérzékenyebben sújtó csalásai és sikkasztásai nern a legjobb ajánlólevelei voltak az ipari hitelszövetkezetnek. Alig lehetett megértetni, hogy az ipari hitelszövetkezet állami felügyelet alatt áll, állami segélyezésben részesül és semminemű közösségben nincsen azon gombamódra termő szövetkezetekkel, melyeket a naiv, tudatlan közönség kiszipolyozására lelketlen kufárok alakítanak.

A kezdet nehézségeit azonban végre is sikerült legyőzni s az ipari hitelszövetkezet alig néhány hónapi fenállása után már is éreztette jótékony hatását. Olcsó hitellel szolgált tagjainak s amit különösen ki kell emelnünk, az igazgatóság súlyt helyezett arra is, hogy a kölcsönért folyamodók személyi megbízhatóságának skálája szerint tért nyisson a személyi hitelnek s ezáltal lehetővé tegye, hogy az

olcsó hitel segélyében azok is részesülhessenek, kik személyi megbízhatóságukon kívül más garancziát vállalni nem képesek.

Az a hidegség, melylyel a szövetkezet a kezdet legkezdetén találkozott, csakhamar eloszlott s ma már, öt évi fenállás után az igazgatóság s felügyelő bizottság derekas, önzetlen s fáradtságot nem ismerő munkájával annyira megizmositotta a szövetkezetei, hogy fenállása egyszer s mindenkorra biztosítva van, sőt a szövetkezett működését iparosztályunk ma már aligha nélkülözhetné.

Nem lesz érdektelen, ha a szövetkezet fejlődését, izmosodását nehány statisztikai adattal világítjuk meg, melyet az igazgatóság most kibocsátott jelentéséből emelünk ki.

szövetkezetnek megalakulásakor 81 tagja volt, ma már 144 a tagok száma 253 jegyzett űzletrészszel. A szövetkezet tagjai sorában tehát ott van az iparos osztály zöme s hiszszük, hogy idővel alig lesz városunkban oly iparos, kit a szövetkezet a saját érdekében a szervezetébe ne vonna.

Az ipari hitelszövetkezet az összes pénzintézetek közül a legolcsóbb kamatlábra: hat és fél százalék kamatra nyújt hitelt tagjainak s daczára az olcsó kamatlábnak, semmi üzleti költséget nem számit föl. Innen ered, hogy a meglehetősen nagy forgalom mellett a szövetkezet évi tiszta nyereménye csak 569 korona 26 fillér, mely összegből a tartalékalapot illető hányad, nemkülömben az igazgatóságnak s felügyelő bizottságnak megszavazott csekély jutalom levonásával 3 százalékos osztalék eset az üzletrészekre.

Mig más privátintézetek létjogosultságának s életképességének az elért üzleti haszon nagysága a fokmérője, az ipari hitelszövetkezetnél épen megfordítva áll a dolog. A szövetkezet áldásos működését az dokumentálja a legfényesebben, hogy nagy forgalom mellett is csekély az üzleti nyereség, mert a tagoknak a legolcsóbb kölcsönt nyújtja s üzleti költséggel őket meg épen nem terheli.

Az iparosok s a fogyasztó közönség érdekeit hathatósan szolgálja a szövetkezet azzal is, hogy üzleti körébe bevezette az áruhitelt.

Es ez áruhitelre különösen felhívjuk olvasóink figyelmét. Városunkban minden szakban a legszakképzettebb, a legkiválóbb iparosok állanak a közönség rendelkezésére, kiknek munkái csinre, Ízlésre és kivitelre versenyeznek a fővárosi iparosokéval, tartósságra, jóságra és szolidságra pedig felül is múlják azokat. Arak tekintetében pedig még csak összehasonlítás sem tehető, a mi iparosaink annyival olcsóbbak. S mégis mit tapasztalunk? Iparosainknak a megrendelésekből a helyi piacznak csak a morzsái ha jutnak, mert ha valakinek nagyobb, számbajöhető megrendelése van, helyi iparossal szóba sem áll, hanem a nagyobb városok iparosaival, raktáraival köti meg üzletét.

S ennek pedig az az oka, mert a mi iparosaink a mostoha viszonyok között megrendelőiknek nem képesek hitelt nyújtani s a szállított munka árát nemcsak

A „Nagybánya“ tárczája,

Az okos bolond.

Flobert puskán kivül más fegyver még sohasem volt a kezemben, vívni tehát nem tudok, lőni nem próbáltam, boxoláshoz nincs kedvem, de azért bátor ember vagyok. Miben áll hát az én bátorságom ? Sok mindenben. Nem elég, hogy hat tarokra bemondom az ultimót és a kalabriászban egy fölsőre bemegyek, de egyáltalában nem ijedek meg a magam árnyékától. Minap délben jöttem rá arra, hogy mily bátorság lakik bennem. A szerkesztőségbe mentem épen, a meleg e's a szerkesztőség iránti tisztelet miatt levett kalappal, mikor az utczán fekvő helyzetben tova surranó fekete alakot veszek észre. Nem volt sem valami minotaurusz, sem szfinksz, hanem egy közönséges árnyék, aminő az utczán nyüzsgő emberek mindenikét kisérte. Láttam a fekve sétáló barna kísérőt az oldalomon s egész őszintén mondhatom, hogy nem ijedtem meg tőle.

Árnyékom utján megnövelt önérzettel mentem aztán megint haza, eltanakodva otthon afölött, hogy van az, hogy a legbátrabb ember is, amilyen pl. én vagyok, a félelem bizserge- tésének van kitéve, mikor olyan emberrel áll szemközt, akinek a szemeiben homályossá vált lélek, megrokkant értelem tükrözik. Hogy pedig

épen erről tanakodtam és nem másról, annak a következő historia az oka.

Hazafelé menet utánam szalad egj^ úri ember, elébem kerül, úgy, hogy kénytelen voltam megállani és megszólít:- Ugy-e, uraságodat Kulcs Istvánnak hívják?

— Igen. Mit akar? szóltam szárazon.

A legnagyobb grácziával meghajtja magát és bemutatkozik:

— Repete Sándor, gyógyult elmebeteg vagyok.

Ránéztem. Akkor vettem csak észre, hogy a szemeiben játszó sugár mily különösen szökken idestova s mily bizonytalan a tekintete, mily határozatlan a testtartása, mily egészen más már az alakja is, mint egy más emberé. Félni kezdtem, pedig talán nem is volt másforma, mint a többi járó-kelő, talán csak én láttam őt olyan furcsának. Önkéntelenül azt kérdeztem tőle:- Gyógyult?

— Igenis, szolgálatjára. Két esztendeig voltam a Lipótmezőn, tébolydában s a múlt héten bocsátottak ki. A családfámat akartam összeállítani, abba őrültem bele. Neki mentem az utczákon ismeretlen embereknek s vallatni kezdtem őket családi viszonyaikról, hogy megtudjam, nincsenek-e összeköttetésben a Repete famíliával.- Nagyon szép. És bizonyos ön benne, hogy meggyógyult ?

Mondhatom, hogy kellemetlenül éreztem magamat a társaságban. Érdekesnek, fölötte i érdekesnek találtam, hogy egy volt őrülttel diskurálok, de amolyan határozatlan félelem tartott fogva, hogy hátha ezen az úri emberen épen most kitör majd megint a dühöngés. Észre is vehette, hogy milyen furcsa pillantásokat vetek rá, mert ő js feszelegni kezdett, rám bámult s nagyon különös mosolylyal szólt:

— Ön fél tőlem ?

— N . . nem . . M . . . már miért ? szóltam sápadtan.

Még mindig az utczán állottunk. Ekkor eszembe jutott, hogy az ember megijed, ha szemközt áll olyan emberrel, akinek megrokkant az elméje. Hogy tehát ne álljak vele szemközt, behívtam egy kávéházba, ahol azután leültünk.

— Nem kiváncsi reá, miért szólítottam meg az utczán ?

— Megvallom, hogy nagyon is.

— Tiszteletet hozok a tébolydából.

— Valamelyik orvos, vagy az igazgató ? nem ismerem őket.

— Egyik sem, hanem egy őrült. Vagy amint vesszük. Schundig Ferencznek hívják.

— Szegény barátom ! Csakugyan ott van o. Évek előtt valami agybaja támadt a sok olvasástól és tanulástól és szívtelen rokonai bevitték őt az őrültek házába. Pedig nem is őrült ő tulajdonképen, csak amolyan csöndes melankolikus, vagy minek is mondjam. Nem bántott az senkit. Mit csinál az én Franczi ba-