Nagybánya, 1906 (4. évfolyam, 1-26. szám)

1906-02-15 / 7. szám

2

NAGYBANYA

1906. február 15.

mely nem vele szemben, hanem az illetékes helyen elhallgatva történik. Megvagyok arról győződve, hogy az erdészeti bizottság rendszeres működése ezen kellemetlenségeknek véget vetne.

Azonban sokkal fontosabb ok az erdészeti bizottság szervezésére már a fönnebb említett felelősség.

Nagybánya város erdőkezelését mélyen érintő kérdések várják a megoldást. Ilyenek a magánbányászat faszükségletének fedezése tárgyában benyújtott kérvény, a tervezett üveggyárral kötendő szerződés, a tüzifafuvarozás végett építendő erdei vasút. Ezen kérdések a kétélű fegyver jellegét bírják, mert hibás számítás oly kárt idézhet elő, melyért még unokáink is keserűséggel emlékezhetnek meg rólunk, holott alapos számítás mellett minden egyes kérdés úgy oldható meg, hogy nem kár, hanem tiszta jövedelem biztosítható. De ezen számítások oly részletes és a számítás alapját képező minden egyes tényezőnek kellő megvilágítása végett oly sok időbe kerülő tárgyalást igényelnek, hogy arra a sokoldalú feladatának megfelelően széles alapokra fektetett gazdasági és pénzügyi bizottság nem alkalmas, ily munkát csak az erdészeti bizottság végezhet.

Minden félreértés elkerülése végett szükségesnek tartom megjegyezni, hogy czélt tévesztett dolognak tartanám, ha az erdészeti bizottság csupán erdészeti szakértőkből állana. Az erdészeti bizottság csak úgy teljesítheti feladatát, csak úgy bírhatja az egész képviselőtestület osztatlan bizalmát, ha abban laikusok is helyet foglalnak, kik a szakértők kimerítő tárgyalásaiból teljes tájékozottságot nyernek.

A vagyonkezelés többi ágazataira azért nem terjeszkedem ki, mert tudom, hogy képviselőtestületi tagtársaim közül vannak sokan, a kik ezen kérdésekre több ismerettel, tehát^ alaposabban szólhatnak hozzá, mint én. És mivel abban, hogy az évi költségvetéseknek letárgyalása után a városi gazdálkodással mindaddig, mig

részeiből s ha a mindenes nincs ott, menten széttépnek.

— Jó jel, súgta Peti; haragos kutyák: szives házigazda !

Beküldtük a névjegyeinket azon kéréssel, hogy mint teljesen idegenek, ez éjjelre kérjük Zádory ur szives vendéglátását.

Alig egy-két perez muiva magas, kövér alak jelent meg a verandán.

— Tessék, kedves uramöcséim, tessék beljebb kerülni. No, de ilyet, még ilyen csekélységet is kérni. Ki hallott már ilyet ? Ejnye, ejnye no! Margit, Margit leányom, anyjuk jer- tek csak, vendégeink érkeztek.

S ezzel karon fogva mindkettőnket, bevezetett a tágas, igen nagy csínnal berendezett ebédlőbe. Margit és az édes anyja ott álltak egymás mellett. Egy pillanatra, midőn Margitot megláttam, lábaim mintha meggyökereztek volna. Szép, magas, nyúlánk termet, arcza halvány, plasztikai szépségű vonásokkal, szemei sötétek, mint az éj s villogok, mint a karbunkulus. Dús, fekete haja vastag fonatokban kígyózott végig fekete ruháján.

— Dr. Buzay Sándor és Keller Péter miniszteri fogalmazók a fővárosból, mutatott be bennünket az öreg Zádory.

— Valóban, bocsánatért kell esdekelnünk, vévé át a szót Peti, hogy ily szokatlan időben alkalmatlankodni merészelünk . . .

— Már micsoda alkalmatlankodás ? dörmögé Zádory.

— De a történtek után valóban Isten kisértés volna tovább folytatni utazásunkat.

— Valami szerencsétlenség történt ? kérdé Zádoryné.

a legközelebbi költségvetés számtételeiből í ismét elő nem bukkan a pótadó réme, I senki sem törődik, igazat kell adnom a többször említett czikk Írójának, kérve kérem az illetőket, hogy a városi vagyonkezeléshez szóljanak hozzá ez utón is.

Memento!

Február 14.

Bár sok megjegyezni valónk volna társa- j dalműnk farsangi életére, rekrminácziók helyett I ezúttal mégis felette fontos és komoly kérdés : taglalatába bocsátkozunk, melynek felvetésére alkalmul a szokásos félévi iskolai értesítéseknek a napokban történt kibocsátása szolgál.

Abban a korban, melyben mindennapos a panasz, hogy a fiatalság túl korán érik meg s kapzsi móhossággal hatol az élet ezerféle zugaiba, honnan poros szenynyel telitve menekül ismét vissza a családi tűzhely melegéhez vagy fertőzött lélekkel eltompulva hányódik innen-oda, hogy maholnap az élet terhéről s annak tartal- matlanságáról panaszkodjék, elviselhetetlen nyűgnek tekintse a létet : vessen számot minden szülő a helyes nevelés ólomsulyos fontosságával!

A középiskola s a gyermek végzi a maga dolgát, mutatja az értesítés, de mementó egyszersmind arra nézve is, hogy a szülő mily befolyást gyakorol gyermeke és gondviseltje előhaladására. •

Kívül maradunk az iskola falain! Az élet szemlélete tárgyilagosabb képet nyújt. Élénkíti a téli időszak, a farsang vidám hangulata, az esti összejövetelek mulattató tréfái, fesztelen kedélyessége.

Mindezekben tevékeny részt vesz a gyermek is; többnyire a családi összejövetelek keretén belül, olykor a nyilvánosság előtt is. Olykor s többnyire helyesen, de olykor teljesen érthetetlenül! E tekintetben legnehezebb a kellő mértéket betartani.

Nincs az a gyermek, a ki oly élénk és feszült figyelemmel lesné az iskolában a tanár szavait, mint a társaságban folytatott élénk eszmecserét; néha a komolyat is, de általában csak a vígat, kedélyest, mulattatót. Ezekből értesül először az élet rejtett zugairól, melyek kiváncsiságát állandó éberlétben tartják s figyelmét állandóan oda konczentrálják. Nem bűnös figyelmét! A gyermek, az ifjú felfogásában az élet szép és derült. Hogyan lehetne rut és ellenszenves, ha példaadói, a szülők oly otthon érzik magukat küzdelmében és örömeiben ?

Úgy szeretne ezekbe belekóstolni! Különösen az élet örömeibe, pedig ezek lelkületére a legveszedelmesebbek.

A társaság szét oszlik, aludni tér a ház, de a késő éjjeli órákban a gyermek, az ifjú álmodozik. Ritkán jut eszébe poetikus gondolat; egy szó, pár mozdulat, némely feledve előadott vig pletyka, valami titokzatos mosoly és a többi apróságok kalandoznak fejében. Ha valamit nem ért, igyekszik módot találni, hogy mielőbb tisztában lehessen szerzett tapasztalatainak értékével. A kivitelben túloz, nem tartózkodik, mert nem tud mérlegelni; kereng a lámpa körül, ainbiczióján túlteng az élet korai ismerete.

Ily bajok ellen nem óvhat meg senkit az I iskola ! S mi mégsem látjuk a szülők és társa- I dalom óvóintézkedéseit, nem halljuk öregeink I ajkáról azt a bizonyos kemenezét a házban !

Úgy tűnik fel, mintha a modern társadalmi I és családi életben a test és lelkűiét ideges hullámzása és gyors elnyüvése elemi feltétele j lenne minden boldogulásnak! Mintha a szülő foglalatossági resszortjából a gyermeknevelés a társadalom ezerféle benyomásának s okozatos hatásának áldozatául kapcsoltatott volna ki! Bár igaz, hogy a társadalom, az élet olyan embert nevel, a milyen önmaga s ezért a lazult lelkiismeret szereti a felelőség terhét a társadalomra áthárítani, mégis mi ezzel nem elégedhetünk meg, mei't helyes feladatunk csak az lehet, hogy utódainkból alakuljon a társadalom s ne pedig a társadalom visszásságaiból, ferde- ségeiböl, nehéz bűneiből fogantassanak utódaink!

Ne a könyvekből ismerje meg a serdült az életet, de ne is az élet tapasztalatokból utálja meg azt!

A tapintat és előrelátás dolga e két szél- I sőség között a valódi határ vonalat megtalálni, azért e tekintetben mi direktívákkal átlagosan, sem rendelkezhetünk, hiszen nem képzelhetünk senkinek nemesebb foglalkozást, talán szórakozást is, mintha önvére lelkületűnek és fizikumának felismerésével a társadalom számára való nevelés leghelyesebb módját fürkészi s a farsangi szabad idő oroszlánabb részét ennek szenteli.

Ajtay Gábor dr.

Kuruczvilág Nagybányán.

Tekintetes Szerkesztő Ur! Nagyon kérem szíveskedjék tudtomra adni, hogy még mindig oly szigorú kritika tárgyává teszi-e a politikai színezetű leveleket? Hiszen mai napság nem akarva is politizál az ember. — A mint t. Szerkesztő ur is meggyőződött, a becses lapja számára Írott, de nagy sajnálatomra el nem fogadott leveleim a leghazafiasabb lapban jelentek

— Amint vesszük asszonyom. Ha egyedül vagyok, mindenesetre az, mert én már a halál torkában voltam s hogy itt vagyok, azt csak kedves kollegámnak köszönhetem.

— De kérlek édes Petikém ! mondám szemlesütve.

— Ah, valóban ? kérdé egyszerre Margit és édes anyja.

— Tudom, hogy szerénységét bántom meg, de nem tehetem, hogy itt is ismételten köszönetét ne mondjak életem megmentőjének.

Margit reám nézett s éreztem, hogy arcomat elönti a vér.

Mig az öreg Zádory unszolására helyet foglaltunk, Peti a következőkép folytatá:

Épen alkonyodni kezdett, midőn innen a falutól körülbelül egy órányira, a hegyek között egy mély utón egész gyanútlanul haladtunk kocsinkkal. Halvány, áttetsző sötétség borult a vidékre; egyszerre a jobb oldali erdőből két hatalmas termetű, marcona alak rontott elő s kezökben kést villogtatva s kocsinkat megtámadják. Fegyverünkhöz kapva hirtelen leugrunk a kocsiról. Én ugrás közben elesem, mire mindketten rám vetik magukat s ki tudja élek-e a következő pillanatban, ha Sándor segélyemre nem jő. Lőni nem lőhetett, mert engem is találhatott volna, hanem hősi elszántsággal, puszta kézzel rontott rá megtámadóinkra. Ember feletti küzdelem keletkezett, mely percekig tartott; életünk forgott kockán, annál is inkább, mivel kocsisunk, leszorva kézi táskáinkat, a támadás kezdetén gyáván elvágtatott.

Végre sikerült jobb kezemet kiszabadítanom s egy párszor vaktában elsütöttem revolveremet.

Erre a támadók, Sándor hatalmas csapásaitól több sebtől vérezve, megszaladtak.

Zavartan, piruló arccal fogadtam a Zádory család gratulációit s Margitért csak áldani tudtam a Peti átkozottul huncut színezését.

Mialatt az estebédet feltálalták, alkalmam volt Petivel egy két szót négyszemközt váltani.

— No, meg vagy elégedve? kérdé.

— Teljesen, de talán nagyon is elhajítod a sulykot.

— Barátom, fő az emberismeret. Az pedig nekem van. Elhajíthatod itt még messzebbre is, a meddig tetszik. Látod milyen szentül elhittek mindent? Uri familia, de hát, hát, valljuk meg, csak olyan falusi . . .

Eszembe jutott ismét, mit valamikor a Zádory lányokról hallottam, kiknek ketteje már ez ideig főkötő alá került, hogy nagy libák, tehát tökéletesen megnyugodtam a Peti színezését illetőleg; e nézetemben megerősített az is, hogy Margit alig szólt egy két szót, azt is oly félénken, bátortalanul, csak nagy fekete csilogó szemei beszéltek bűvös igézetről, édes boldogságról . . .

Estebédnél a társalgás eleinte különböző dolgokról folyt meghitt egyszerűséggel, szívélyesen. Peti mondhatom remekül játszotta szerepét. Alig egy pár órai ismeretség után a család igen megtisztelő bizalmával tüntetett ki s úgy vevém észre, mintha Margitban is sikerült volna az érdeklődést magam iránt felkelteni.

De nem is csoda, nem volt Magyarországon egyetlen egy jónevü publicista, költő vagy más akárki, ki ha szóba került, azt Peti az én puszipajtásommá ne tette volna.

Az utazásunkra meg ráfogta, hogy a minisz-