Nagybánya, 1906 (4. évfolyam, 1-26. szám)

1906-02-01 / 5. szám

1906. február 1. NAGYBANYA 5 határozatot hozott, mely az igazságnak arczul- ütése, semmi alapos ok nélkül, semmi vizsgálat nélkül állásától megíosztá, hogy miért, azt talán ő maga sem tudja. Ily dolgokat nem tűrhetünk, kántort állásától csak a püspöknek van joga megfosztani, másnak pedig jogtalanság! Azért sorakozzatok mindnyájan a zászlónk alá, mely az igazság zászlója, védjétek meg a kántor- tanitót jogaiban és az ügyet ne hagyiuk feleb- bezetlenül. Tisztelettel az „Igazság» védő- bizottsága. — Nemsokára e levelező-lap szét­küldése után, vasárnap délelőtt a g. kath. egyház közgyűlést tartott s a közgyűlés Lessián János tanítót a kántori teendők ellátása alól nyomban felmentette. A kántori teendők mi­ként való ellátása az egyház belügye lévén, azzal mi bővebben és érdemileg nem foglal­kozhatunk, csupán az események regisztrálása czéljából még azt jegyezzük fel, hogy a vasár­napi közgyűlés határozatát megfelebbezik. Köszönet. A nagybányai g. kath. egyház­tanács vasárnap tartott közgyűlésében köszö­netét szavazott Bányay József v. gazdatisztnek, a miért 8 napon át két szekérrel teljesen ingyen hordatta a leégett épületek anyagát a g. kath. templom építési czéljaira. A nemes tett önmagát dicséri. Agyonverték a munkásai. Rezsi György felsővisói famunkás, mint munkaíelügyelő volt alkalmazva a facsusztatási vállalatnál. 0 fogadta fel a munkásokat s minden hét szombatján ő fizette ki. Rezsi, midőn a fizetésre került a sor, valami utón módon minden egyes munkás béréből bizonyos összeget visszatartott és saját czéljaira használta fel. A munkások észrevették Rezsi manipuláczióit, de ellene nem mertek panaszt emelni, mert féltek, hogy kenyerüket vesztik. Most aztán Rezsit is elérte a végzet. A napokban fizetés volt s az egyik munkástól sokat talált levonni. A munkás alázatosan kérte, hogy ne vonjon le annyit, neki hat kis gyer­meke van, azoknak téli ruhát kell venni. Ha nem tetszik, itt a munkakönyvé, - volt a vá­lasz. Ez annyira elkeserítette a szegény mun­kást, hogy végzetes tettre határozta el magát. Haza ment, fejszét fogott s 20 — 25 munkatár­sával összebeszélve, megvárták, mig Rezsi kifizette az összes munkásokat. Mikor haza akart menni, alig lépett ki a kapun, a munkások megragadták és éles fejszével félholtra verték. Mellét betörték s fejéből egy darabot lemet­szettek. A szerencsétlent a máramarosszigeti közkórházba szállították, hol rövid idő alatt ki­szenvedett. Több munkást letartóztattak. Városi közgyűlés. A város képviselőtestülete í. hó 3-án, szombaton délelőtt 9 órakor rendes havi közgyűlést tart, melynek napirendjére többek között a költségvetés tárgyalása van kitűzve. A járvány. A kanyaró még egyre grasszál városunkban s hogy nem mindig enyhe lefolyású, szomorú bizonyítéka, hogy az elmúlt héten is három halálozás történt kanyaróban s az annak folytán fellépett betegségekben. Tífusz esetek is még mindig fordulnak elő s a gyermekek között szórványosan fellépett a hökhurut is. Szatmárvármegye h. alispánjának: Ilosvay Ala­dárnak a főorvos előterjesztésére kiadott ren­deleté folytán az állami polgári leányiskolát hétfőn megnyitották. De óva intjük az illetékes köröket, hogy az elemi iskolákat ne nyissák meg még, mert az uralgó járványt veszélytelen­nek nyilvánítani nem lehet, hiszen a kanyaró is több esetben skárlátba ment át s ha tekintetbe vesszük, hogy az iskola megnyitása esetén a vidékről is bejő a sok iskolás gyermek, hol a járványos betegségek szintén nagy mértékben grasszálnak, rövid idő múlva ott leszünk, a hol voltunk, hogy a felujuló járvány miatt az isko­lákat ismét csak be kell zárnunk. Ennek pedig egy kis türelemmel elejét vehetnők. Utóvégre is az egészség s az élet megóvása a legfőbb kötelességünk. Anyakönyvi közlemények. A helybeli anya­könyvi hivatalnál múlt hó 24-től a következő bejegyzések tétettek: Születtek: Jan, 14. Nemes Ábrahámnak „László“; jan. 17. Bagosi Lajos­nak „Lajos“; jan. 20. Kenderest Imrének „Béla“; jan. 22. Lojczli Józsefnek „József“; jan. 22. Majdáncsuk Péternek „Johanna“; jan. 25. Boza Annának „Péter“; jan. 23. Vakla Pentelének „Sándor“; jan. 26. Stoff Rózának „János Mátyás“ nevű gyermeke. — Meghaltak: Komjáti Mária özv. Dézsi Károlyné, ev. ref. 70 éves, zöldség­árus, végelgyengülésben; jan. 23. Veisz Eleo­nora özv. Naszódi Mihályné, róm. kath., 70 éves, alamizsnás, aggkorban; jan. 24. Kovács Pál, róm. kath., 3 éves, bányász gyermeke, tüdő­lobban; jan. 25. Ladányi Katalin férjezett Spiczuli Károlyné, ev. ref. 66 éves, fazekas neje, agyhüdésben; jan. 25. Babán Ilona fér­jezett Simon Dezsőné, ev ref. 25 éves, lakatos fele­sége tüdővészben; jan. 27. Gongola Margit, róm. kath., 15 hónapos, zúzda ács gyermeke kanyaró­ban jan. 27. Varga Géza rom. kath. 5 éves nap­számos gyermeke tüdőhurutban; jan. 27. Ma­gurán János, gör. kath. 16 hónapos, bányász gyermeke tüdőlobban; jan. 27. Havasi László, gör. kath. 65 éves, fuvaros, tüdőgümöben. jan. 28 Argyilám Mária férj. Makszin Demeterné, gör. kath. 62 éves, cseléd, tüdőgyomorhurutban. Házasságot kötöttek: Spüler Adolf Béla és Debreezeni Erzsébet; Ágoston János és Stir ez Lujza; Reiz Péter és Bendosán Teréz. Ki­hirdetés alatt állanak: Buttyán László és Somkutyán Ilon; Laurán György és Moldo- ván Teréz nagybányai; Kató Béla nagybányai és Czompa Mária apahegyi, Kulik Ferencz kapnikbányai és Suhányi Ánna Eszter nagy­bányai; Horváth Árpád nagybányai és Birta- lan Vilma kolozsvári lakosok. Rövid hírek. A pásztor óra. P. A. vasúti fékező a napokban meglátogatta egyik régi jó nőismerősét, ahol azonban vetélytársa: G• J. kéményseprő segéd részéről nem remélt fogadtatásban részesült. G. J. megrohanta vetélytársát, ütötte-verte s oly patáliát rögtönzött, hogy a rendőrségnek kellett közbelépni. A pásztor órának most a rendőrségen lesz folytatása. — Bányaszerencsétlenség. F. hó 25-én a Borzás-bányában nagy szerencsétlenség történt. A dimamit Somkutyán János fiatal bányamunkás kezében felrobbant s a lövés eze- fejét leszakította s a szegény munkást megvakitotta. Életben maradáshoz alig van reméuy, — Tűz Felső­bányán. Az elmúlt héten, pénteken özv. Maár Dánielné háza Felsőbányán ismeretlen okból kigyuladt s a ház sörénye egész hosszában csakhamar lángokban állott. A veszedelem nagyobb mérveket nem ölthetett, mert a közellevő tűzcsap hatalmas vizsugara a tűzet egy­két perez alatt eloltotta. Ha vízvezeték nincs, sokkal nagyobb baj történi,<. *Eladó borkészleteket nagy mennyiségben tart nyilván a Szatmármegyei Gazdasági Egylet tit­kári hivatala (Szatmár, Verbőczi-utcza 5. sz.); ugyanott minta üvegek is rendelkezésre állnak. nagybányai piaczi árak. Almer-gőzmalom társulata. Búza métermázsánkint .... 15.- 15.50 K. Rozs „ .... 10.- 10.50 K. Tengeri „ .... 13.60 14.­K. Zab „ .... 11.50 12.­K. Burgonya „ .... . 6.-7. K ­f. Széna „ . . . . . 5. - K ­f Kiadó laptulajdonos: EGLY MIHÁLY. Pénz' csomagoló papit* kapható MORVAY GYULA könyvnyomdájában Nagybá­nyán, Fö-tér 14. sz. Schuster Ferencz fogspeczialista Nagybányán, Vár-utcza 7-ik szám alatt. (Egész nap található.) Meghívó. Nagybánya város takarékpénz­tára 1906. február hó 4-én azaz vasárnap d. e. 11 órakor tartja az intézet helyiségében évi választ­mányi gyűlését, amelyre a tekin­tetes Választmány tagjait tiszte­lettel meghivom. Nagybányán, 1906. február 2. Gellért, polgármester, mint elnök. Tárgysorozat: 1. Az 1903. év zárszámadásának előterjesztése. 2. A felügyelő bizottság jelentése. 3. Intézkedés a megüresedett köny­velői, esetleg a segédkönyvelői és dijnoki állásokra nézve. 4. Erdélyi József segély-kérelme. 5. Esetleges indítványok. 91—1906. sz. Hirdetmény. Nagybánya szab. kir. város számvevői hivatala által ezennel közhírré tétetik, hogy az 1906. évi közköltségvetési előiráuyzat kiadási része 34 tétele alatt városi tűz­oltók ruházatára czimen a következő egyen­ruha neműek szállítása szükséges u. m.: 8 űrk télikabát.............. á 26.— K 208 K - f. 8 űri), kékposztó zubbony. . á 17.— „ 136 K-f. 8 drb. kékposztó pantallón . á 14.— „ 112 K—f. 8 űrb. piros sapka .... á 3.— „ 24 K—f. 8 drb. kék csikós vászon zubbony á 6.— „ 48 K-f. 8 drb. „ „ „ nadrág á 4.50 „ 36 K - f. 8 drb. fekete előtt kravátli . á -30 „ 3„20f. összesen: 567 K20f. Az egyenruhák színének, alakjának és anyagának a jelenlegihez mindenben hasonlónak kell lenni; felhivatnak mind­azok, kik ezen ruhanemüek szállítására vállalkoznak, hogy Írásbeli zárt ajánlataikat 10u/0 bánatpénzzel felszerelve a városi számvevő hivatalos helyiségében 1906. február hó 2-án d. e. 10 óráig nyújtsák be, mert ezen határidőn túl ajánlatok semmi szin alatt el nem fogadtatnak. Nagybányán, 1906. január hó 27-én. Marosfy Dezső, számvevő.

Next

/
Thumbnails
Contents