Nagybánya, 1906 (4. évfolyam, 1-26. szám)

1906-06-07 / 23. szám

1906. junius 7. NAGYBANYA évből és az 1906. év első negyedéből származó adótartozások befizetésére 1907. évi október végéig általános halasztást engedélyez, amelyet mindenki igénybe vehet és pedig külön kérvé- nyezés nélkül, úgy, hogy az adótartozásnak felét az idei év október végéig, másik felét pedig a jövő év október végéig törlesztheti le. Az indem- nitási törvény életbeléptének napjáig késedelmi kamatokat senki se tartozik fizetni. Ezentúl sem fognak késedelmi kamatokat szedni azoktól a kisebb adózóktól, kiknek évi adótartozása a kétszáz koronát el nem éri, se akik tartozásai­kat a jövő év október havának végéig letör- lesztik. Aki ez általános szabályzáson túlmenő kedvezményeket óhajt elnyerni, ez iránt külön folyamodványt kell beadni, de Wekerle minisz­terelnök, mint pénzügyminiszter az igazán méltányos kérelmek teljesítése elől nem fog el­zárkózni és a kérelmezés módját is megakarja könnyíteni. Azoknak, kiknek gazdasági helyze­tük ezt kívánja, az 1907. év október végén is túlterjedő s esetleg kamatmentes fizetési ha­lasztást is engedélyeztet, tekintet nélkül arra, vájjon ezek a kisebb vagy nagyobb adófizetők közzé sorozandók-e. E kivételes halasztások en­gedélyezésére a pénzügyigazgatóságokat meg­felelő hatáskörrel ruházzák fel, s a közigaz­gatási bizottságok feladatát képezi majd annak az ellenőrzése, hogy azok, akik a szóbanforgó kedvezményre reá vannak utalva, e kedvezmé­nyekben tényleg részesüljenek is. A költségve­tésen kívüli állapot tartama alatt kézbesített fizetési meghagyások szerint fizetendő illetéke­ket az indemnitási törvény életbeléptét követő harmincz nap alatt kell befizetni s késedelmi kamatokat csak harmincz nap elteltétől kezdve számítanak fel. Továbbterjedő fizetési kedvez­mények iránt az egyes érdekeltek részéről kü­lön kérvények lesznek benyújtandók, amelyek a pénzügyi igazgatás részéről a „méltányosság követelményeinek megfelelően“ nyernek elin­tézést. Nagy nyári mulatság. A szatmári jótékony nőegylet junius hó 10-én a Kossuth-kertben az Országos Iparvédő Tulipán-Egyesület javára magyar iparczikkek árusításával, virágcsatával, tarka színpaddal, konfetti dobálással s tűzi­játékkal egybekötött nagy nyári mulatságot rendez. Az ételeket és italokat az egyleti laczikonyhán, bor- és sörmérésekben a hölgy­közönség fogja árusítani. A kertbe belépő-jegy 40 f, a tánczmulatságra személy-jegy 2 K, család-jegy 5 K. Elfüstölt milliók. A m. kir. dohányjövedelmi központi igazgatóság mellé rendelt számvevőség most állította össze az országban január 1-étől április 1-éig eladott gyártmányokról szóló statisztikát. E szerint eladtak az általános for­galomban levő gyártmányokból 8.323,878 korona 13 fillér értéküt, a belföldi különlegességi gyárt­mányokból 788,326 korona 52 fillér értékben, a külföldi különlegességi gyártmányokból 137,645 korona 20 fillér értékben. Az összes bevétel 9.258,949 korona 85 fillért tett ki. Iparosaink figyelmébe. A debreczeni kamara értesíti a m. kir. honvédség 1907. évi lábbeli szükségletének szállításában résztvenni akaró iparosokat és alkalmi szövetkezeteket, hogy a szerződési feltételek és bakancs készítési hatá- rozmányok figyelmébe vételével szerkesztendő ajánlataikat, ahol ipartestület van, annak utján, különben pedig közvetlenül a kereskedelmi és iparkamarához legkésőbb folyó évi junius 25-ig tartoznak benyújtani. Később beérkezett aján­latok nem lesznek figyelembe vehetők. Schlick és a huszár. Abban az időben, mi­dőn az osztrák zsoldos sereg az ország szivé­ben dúlt, egy huszárt fogva vittek Pestre. Itt meghallotta, hogy Schick, az ő egykori ezredese szintén a fővárosban van, hozzá kérezkedett tehát audencziára. — Nos Jancsi! kiált Schick, midőn emberét felismerte, tán elfogtak ? - Megtörtént, szólt Jancsi bajuszán egyet pödö- ritve, sok lúd disznót győz. — Ejnye, ejnye, hát mit akarsz most ? — Csak a mienkhez sze­retnék visszamenni. Schlik jókedvében lehetett s kieszközlé a vén huszárnak szabadságát. Az öreg János hosszasan hálálkodott, köszöntgette szabadságát s amint az ajtóhoz ért visszafor­dult. — Óbester uram, egyet kérnék: adassa vissza legalább a kardomat, különben azt gon­dolják, valami elcsapott gyáva ficzkó vagyok. Schlick teljesítette ezt a kérelmét is. Jancsi keze újra a kilincsen volt, honnan azonban még egyszer újra vissza és Schlick elé lép. — Óbes­ter uram, már nem állhatom meg, kiütné az ol­dalamat, ha jóságáért egy jóra nem kérném. — No hát mi az ? — Négy szemközt szeret­ném megmondani, nem jó lenne ezeknek a tiszturaknak tudni. — Csak ki vele, ezek nem értenek magyarul. — Hát csak az, hogy . . . jöjjön át hozzánk óbester uram. Sorozás. Városunkban az 1905. évi soro­zást í. hó 15. és 16. napjain fogják megtartani, mely alkalommal az 1882. 1883. és 1884. évek­ben születetett hadkötelesek kerülnek sor alá. Milyen idő lesz ? A Meteor• jelenti: Juniús eleje nyugodtabbnak Ígérkezik, de ekkor is a hőmérséklet a normálisnál alacsonyabbra sü- lyedhet le, különösen 6-ika körül, ami esetleg káros hatású ködöknek lehet okozója. Junius havának csomópontjai 6 — 8-9- 10 — 14— 16 — 18 — 19 — 21-24 — 26 és 29-re esnek, amelyek kö­zül legerősebb hatásúak a 9—13 — 21 és 29-iki és pedig a 6-13-iki esős és a 21-29-iki hű­vös jelleggel, A sok csomópont folytán junius is még változatos lesz, nagyobbrészt a norma­lis alatti hőmérséklettel, ami csapadékosnak is Ígéri e hónapot, zivataros változatokkal. Tanulságul. Azoknak, kik a legmesszebb menő áldozatoktól sem riadnak vissza, hogy leányaikból tanítónőt neveljenek, tanulságul és megszivlelésül megjegyezzük, hogy a főváros­ban hirdetett húsz tanítói állásra nem kevesebb mint hatszáz okleveles tanítónő pályázott. A statisztikai adatok szerint háromezer okleveles tanítónőnél több van állás nélkül az országban. Zongorahangoló Debreczenből Komáromy M. zongoraraktáros és hangszerkészítőtől váro­sunkba érkezett. Vállalkozik zongorák hangolá­sára és mindenféle hangszerek javítására is. Úgyszintén elad kitűnő zongorát, grammofont, saját készítésű zongorahangu, vasbelszerkezetii czimbalmokat és mesterhegedüt jutányos árak mellett, részletfizetésre is. — Előjegyzéseket elfogad Kovács Gyula könyvkereskedő. Lósorozás. F. hó 13-án lósorozást fognak tartani városunkban. A lótulajdonosok lapunk utján is felhivatnak, hogy lovaikat nem és kor- külömbség nélkül junius 13-án reggel 8 órakor állítsák elő a Széna-téren. Akik lovaikat nem vezetik elő, szigorúan meg fognak büntettetni. Tánczmulatságon. Szombaton este nagy tánczmulatság volt a Széchényi-ligetben. Kez­detben a legszebb rendben ment minden, de Moldován Miklós csakhamar összeszólalkozott Sajtos Aladárral, aminek az lett a vége, hogy Moldován Sajtost arczul ütötte. Sajtos az inzultusért akkor akart leszámolni, mikor Mol­dován haza megy, de Moldován hazamenetele­kor a csendőrség segélyét vette igénybe. A csendöri asszisztenczia azonban nem gátolta meg Sajtost abban, hogy Moldovánt egy karó­val meg ne támadja, amikor is véletlenül a csendőrt is megütötte. A csendőr erre kardot rántott és Sajtoson 8 napon belül gyógyuló sérülést ejtett. A vizsgálat ez ügyben a járás- biróság előtt folyik. Anyakönyvi közlemények. A helybeli anya­könyvi hivatalnál múlt hó 31-től a következő bejegyzések tétettek: Születtek: máj. 22. Mak­rai Károlynak „Mária“; máj. 28. Anderkó Arthurnak „Alexandrina Dora“; máj. 28. Kosz­tin Sándornak „Lajos“; máj. 27. link Jákobnak „Jákob“; máj. 28. Botos Pálnak „Erzsébet“; máj. 29. Klein Lipótnak „Miklós“; máj. 23. Klein Hermannak „Jenő“; jun. 1. Máriás Fé- dornak „Klára“; jun. 3. Kalina Károlynak „Éva“ nevű gyermeke. — Meghaltak: máj. 30. Érnek Anna, rom. kath. 18 napos, bányász gyermeke, veleszületett gyengeségben; máj. 30. Bencsik Lajos, róm. kath. 8 hónapos, mészáros j gyermeke, veleszületett szívbajban; jun. 1. Alexa Anna özv. Lengyel Jánosné, gör. kath. 40 éves napszámos, tüdőgümőkorban; jun. 2. Körösi János, ev. ref. 23 hónapos, csizmadia gyermeke baleset, ló által elgázoltatott; jun. 2. Máriás Klára, ev. ref. 2 napos, napszámos gyermeke, veleszületett gyengeségben; jun. 3. Lesnitzki Sándor, róm. kath. két hónapos, bányafelvigyázó _ segéd gyermeke, hörglobban; jun. 3. Kalina Éva, róm. kath. */4 órás, czipész- segéd gyermeke, koraszületésben. — Házas­ságot kötöttek: Szomcsu/c Demeter és Polink Mária nagybánya-kőbányatelepi; Káver (Kádár) Ferencz és Kerekes Mária nagybányai; Pintye Gerő és Báta Ráchel nagybányai; Ivács/covics János és Juhász Juliánná nagybányai; Talpos Todor és Koncz Mária özv. Marosán Simonná nagybányai lakosok. — Kihirdetés alatt ál­lanak: Kineza Gábor nagybányai és Hideg­kúti Firona felsőujfalusi; Kerekes Lajos és Kiss Emma nagybányai lakosok. Kiadó laptulajdonos: ÉGLY MIHÁLY. Nyilt-tér.*) ÓVÁS. Szükségét látjuk a t. söröző közönség figyelmét arra felhívni, hogy a kizárólag általunk forgalomba hozott valódi DREHER SÖR vignettáit utánozzák. A valódi DREHER-SÖRNEK legbizto­sabb ismertető jele az, hogy dugaszainak mindkét oldalán „DREHER A. SÖRFŐZŐDE KŐBÁNYA“ van beégetve. A valódi DREHER-SÖR mentes minden kellemetlen utóiztől. Nagybánya, 1906. május hó 11. Teljes tisztelettel SINGER MÓZES UTÓDAI bor- és sörkereskedök, Dreher Antal sörfőzdéjének főraktára ____ NAGYBÁNYÁN. *) E rovat alatt közlőitekért felelősséget nem vállal a Szerkesztő. 2339—1906. sz. * Arlejtési hirdetmény. A régi korcsolyató kiszárítására, a Porondos és Postaréti-tó lecsapo- lására illetve az ördögárok boltozott csatornájára 646—48 közgy. szám alatt engedélyezett munkálatok vég­rehajtásának biztosítása czéljából 1906. évi junius hó 15-ik napján délelőtti 10 órakor a városháza tanácstermében a polgármester vagy helyettesének elnöklete alatt a vá­rosi tiszti ügyész és számvevő közbe­jöttével zárt ajánlatu árlejtés fog tartatni. Vállalkozni óhajtók felhivatnak, hogy 1 kor. bélyeggel és 2900 kor. biztosítéki összeggel ellátott lepe­csételt írásbeli ajánlataikat a kitett időig a város polgármesteréhez nyújtsák be. Később érkező, vagy hiányosan felszerelt ajánlatok figye­lembe nem vétetnek. Biztosítékul készpénz, vagy óva­dékképes állampapírok vagy a vá­rosi takarékpénztár betéti könyvecs­kéi fogadtatnak el. Az árlejtés eredményének jóvá­hagyása, illetve a munka odaítélé­sének joga a képviselőtestületi köz­gyűlésnek van fentartva. A tervrajzok, részletes költség- vetés és építési feltételek a kiadó- hivatalban a rendes hivatalos órák alatt megtekinthetők. Nagybányán, 1906. junius 2-án. Városi Tanács. Gellert Endre polgármester.

Next

/
Thumbnails
Contents