Nagybánya, 1906 (4. évfolyam, 1-26. szám)

1906-05-24 / 21. szám

bányamivelés, halászat, vadászat, posta, vasút, biztosítás, hitel stb. részben vagy egészben állami kezelés alá kerül, úgy megtörténhetik bármely más kezeléssel vagy közvetitéssel.

Mikor az állam - mint most pár éve tette — összevásárolja a magánüzérkedés elől a burgonyát, a takarmányt és nem tekintve a beszerzési árra, szétosztja azokat a szükséges osztályok között megszabott alacsonyabb árban vagy mikor vetőmagot, mivelési íorgó tőkét előlegez, gépeket, tenyészállatokat oszt szét, saját tőkéjével az egyesek javára háziipari termelő szövetkezeteket létesít, akkor ezekben az ágakban már szocziális reczipe szerint dolgozik és gazdálkodik.

Ha még több ágat ölel fel munkaprog- rammjába, még közelebb jut a szocziális állam eszményéhez. Hogy ez az átfejlődés erőteljesebben és gyorsabb tempóban történjék, a szocziálizmus keresi a politikai hatalmat. Hadi taktikáját arra a gondolatra alapítja, hogy a világon sokkal több a szegény ember, mint a gazdag, a szegények többségét kell tehát levegőhöz, szóhoz, hatalomhoz juttatni s erre való az általános szavazati jog, mely minden egyebet meghoz.

A szocziálizmus gondolatának világszerte egységes eszménye az, hogy az emberiség a maga egészében világszerte boldogabb és nyu- godtabb legyen, az egyenlőség felé való törekvés anyagi ellátásban, lelki és értelmi emelkedésben, valamint joghelyzetben előrehaladjon s az emberiség nagy családja, mint e földteke született ura, természeti rendeltetését minél jobban töltse be.

A szocziálizmus eszménye tehát szép és az emberszeretet jegyében áll. Magát a szoczi- ális gondolkozást nem is szabad kárhoztatni, sőt inkább meg kell ismerkedni törvényeinek misztériumaival és vizsgálni kell azokkal szemben az embernek a saját lelkiismeretét és benső gondolkozását. Ily módon számtalan ember rájött már, hogy tulajdonképen 5 is szocziálista, pedig eddig a szocziálizmus ellen szónokolt és dolgozott.

Más lapra tartoznak azonban a szocziálizmus harczi eszközei és más lapra tartozik annak megítélése, amit például nálunk a közfelfogás szocziálizmusnak nevez.

Nálunk a szocziálizmus úgyszólván' egyedül az ipar terén jelentkezett, minden erejét és mérgét ott adta ki, válogatatlan harczi eszközeivel a tájékozatlan és meglepett ipari világban nagy riadalmat és rombolást okozott — s miután épen az ipar terén van az országnak a

1906. május 24.

dem ezt, nem is ok nélkül, tudnom kell minő véleménynyel van irántam, mielőtt elmondanám, miért jöttem ma ide.- Szaládi, én magát nagyon derék embernek ismerem, ez volt a véleményem már első találkozásunk alkalmával is. Emlékszik rá ?•

— 0 hogy ne, hogy ne emlékezném erre a napra, válaszolt mohón Szaládi, ez volt az én életem legszebbik napja.- Nem veszem ezt bóknak a személyem iránt, válaszolt a szép özvegy. Ez a nap igazán szép és jelentőségteljes nap volt a maga értelmében, nem bálteremben találkoztunk mi először, nem is zsuron, hanem egy komoly és magasztos ünnepélyen, az elhagyott gyermekvédelem alapkövének letételénél. Maga tette le azt az alapkövet, Szaládi, ott az Akadémia nagytermében, azon a gyűlésen, emlékszik rá ? Amikor emberbarátok gyűltek össze, hogy tanácskozzanak, miképen lehetne megmenteni ezer és ezer elhagyott, kitaszított árva gyermeket a társadalom számára. Maga tartotta a megnyitó beszédet, óh higyje el, hogy még ma is köny szökik a a szemembe, ha a hatásra gondolok. Hogy beszélt, minő hévvel, szeretettel, lelkének teljes meggyőződésével, minő élénk színekkel ecsetelte ezeknek az elhagyott páriáknak a sorsát, akik ott nőnek fel az utczán elhagyatva, kitaszítva a nélkül, hogy éreznék az otthon melegét, az édes anya ölelését, csókját. 0 én akkor mindjárt azt mondtam magamban, ime egy igazi férfi, egy talpig ember, aki tud érezni, meglátja a nyomort és segítő kezet nyújt a társadalom kitaszítottjainak.

— Nagyságos asszonyom! a dicséret mindig jól esik, mert hiába tagadnák, van bennünk egy kis hiúság is, de a nagyságod elismerő^ szavai engem büszkévé és boldoggá tesznek. Én nem tudom érzelmeimet tettetni, eltitkolni se tudom azt, észre vehette nagyságos asszonyom, hogy

NAGYBÁNYA

legnagyobb gyengéje, ezen a ponton anemzeti munkában és vagyonban egyelőre jelentékeny i kárt tett.

Nem állt meg a munkabérek szabályozásának kérdésénél, hanem szervezett ereje érzetében hatalmi kérdést formált s az önálló iparűzés szabadságát és lehetőségét érintette.

Erre nézve sok lehet a vélemény, hosszú minden fejtegetés, ez az alkalom nem nyújt azonban módot, hogy mindezt tüzetesen feszegessem, röviden tehát csak a következőkben jelzem felfogásom irányát.

Kölcsönösen tiszteletben kell tartani minden jogot és érdeket, sőt a közérdekkel is összhangba kell ezeket hozni.

A munkásnak természetes joga az, hogy a munka árát megszabja. A munkaadónak természetes joga, hogy iparűzése és vállalkozása módjain ur legyen s a fennálló törvények védelmét igénybe vegye. A munka árának ott a határa, ahol az iparűzés ezt a munkaárt értékesíteni tudja. Erre az a felelet, hogy át kell hárítani a fogyasztóra. Nagyjában igaz. De a fogyasztó ott vásárol, ahol olcsóbb. Ha idegen ipart olcsóbban kap, ha a munka ára folytán a magyar munkaadó nem képes azért az árért adni, mint az idegen árut kínáló kereskedő, akkor a magyar munka eladatlan marad. Másrészt fogyasztó maga a munkás és a munkaadó is és pedig a legfőbb fogyasztó. Amit ő drágábban termel, igyekszik drágábban adni el. De ez az igyekvése másnak is s igy ő is mindent drágán vásáról. A munkás részére biztosítani kell, hogy napi keresetének minimuma annyi legyen, amennyiből magát fen- tartja. A munkaadó számára is biztosítani kell, hogy keresetének minimuma annyi legyen, amennyiből ő és családja tisztességesen megél.

S a harmadik tényezőnek, a magyar iparban fekvő nemzeti munkának is biztosítani kell, hogy legalább itthon versenyképes legyen. Mert az élet törvénye nem törődik a jogok harczával, e harcz szólamaival és szenvedélyeivel, nem a fennálló törvényekkel, hanem kérlelhetlenül leszámol és 2000-rével rakja a „Karpathia“ úszó szörnyetegre hetenkint a kivándorlókat.

A munkaadóknak meg kell ismerkedni és meg kell barátkozni a szocziálizmus lényegével és törekvéseivel. Ami ebben az emberi helyzet javítására irányutó méltányos, keresztülvihető, valami módon elszámolható, vagy másra áthárítható elem van, azt tiszteletben kell tartania és jóindulattal bírálnia. A munkásnak nem a nyers erőszak szakitó, törő harczi szenvedélyével kell a munkaadó ellen támadni, hanem a megér- | tetés erejével. Nem szabad szem elől téveszteengem nem csak a barátság köt ehhez a házhoz, de több annál, egy olyan érzés, amely boldoggá vagy boldogtalanná tehet engemet egy egész életre.

— Szaládi! .

— Kérem, ne szakítson most félbe! Feleljen nekem őszintén, ha azt mondanám: szeretem, ha azt mondanám, hogy egyetlen vágyom, hogy hitvesemmé tegyem, akkor is megmaradna az iménti véleménye mellett ?

— Megmaradnék Szaládi, akkor is! Nem csak magam miatt, de legfőképpen a kis lányom érdekében. Az én drágaságom első perczben megérezte magában a^ jó embert, örül, ha jön és busul, ha távozik. Én anya vagyok, Szaládi, jó anya, a gyermekemnek szüksége van apára, aki szeretni fogja őt, úgy mint az édes apja szerette, aki megóvja az élet küzdelmeiben és éles szemmel áll őrt, hogy hozzá ne férkőzzék a bánat, a csalódás, a kétségbeesés, a melynek egy gyenge leánysziv annyiszor ki van téve még akkor is, ha olyan anyja van neki, mint én vagyok. Ezért hallgatom én meg magát Szaládi és ezért felelek a kérdéseire épp oly nyíltsággal, mint a hogy a kérdés "fel volt téve.

— Nagyságos asszonyom ! Klára ! . . . Oly boldoggá tett! Ha volt életemnek olyan cselekedete, amely jutalmat érdemelt, most megkaptam, százszorosán, ezerszeresen fizetett meg a Gondviselés. Feleségem lesz Klára, az én édes, drága kis feleségem, óh mondja el még egyszer, mert nem tudom elhinni.

— Az leszek Szaládi, a felesége, hü felesége, mint a milyen szerető apja lesz maga a babikámnak. Kell, hogy az legyen, hisz maga oly nemes gyermekbarát! . . .

*

Esküdt uraim, folytatá beszédét a védő ügyvéd. Tekintsenek erre a halvány arczra,

3

nie a nemzeti munka életképességét s e munka j bármily szerény képviselőjének, a munkaadó j viszonyainak mérlegelését. Ahol a munkás szo- czializmus magát a nemzeti ipart nem veszi tekintetbe, ott bűnt követ el a magyar nemzet fogalma alá eső nagy népcsalád érdeke ellen s kihívja üldöző hatalmát; ahol pedig az ipafüzővel hatalmi erőszakoskodást követ el, azt megalázni és szabad rendelkezésében gátolni törekszik, ott társadalmilag ellenszenvessé válik.

Sem egyikre, sem másikra nincs szükség, mert a szocziálizmus igazi eszményei e kártevő ut kikerülésével is előbbre vihetők.

Az államnak, a nemzeti közakaratnak, minthogy saját vérerejéről van szó, ebben a harczban résen kell lennie és nemzeti ipara érdekeit közgazdasági mozdulataival akként kell fedeznie, hogy mindkét méltányos érdek kiegyeztetésével hasznot hajtó lehessen a világ- versenyben is a nemzeti gazdasági munka. A jogrendszerek és törvények mindig alkalmazkodnak az élet felfogásaihoz és szükségleteihez. Kétségtelen, hogy az emberiség ez uj gondolatviharai és az életbe átvitt harczai következményeikben uj törvényes ruhát igényelnek.

E törvényeknek azonban az életből kell kiindulniok, azoknak anyagát, például ipari téren, maguknak az iparosoknak kell — változott viszonyaik kitüntetésével — kézre adni.

Hogy az iparosok ezt tehessék, sokkal többet kell maguk között, a maguk életbevágó, iparüző dolgaikkal foglalkozniok, mint eddig tették.

A segédmunkások világszerte szervezkedtek, mert az élet harczában gyengébbeknek érezték magukat, mint a munkaadók. Most azonban szervezetöknél, rajongó összetartásuknál s fegyelmezett, mindig a közönség czélját tekintő munkásságuknál fogva ők az erősebbek. Most tehát a munkaadókon, az iparosokon a sor, hogy mint gyengébbek, ők szervezkedjenek, korántsem olyan harczra, hogy a másik részt letörjék és elnyomják, hanem hogy a szervezett harczos táborral szemben a maguk szervezetének erejével életérdekeiket megvédelmezzék. Ez a szervezkedés világszerte folyik.

Másra is szükséges a szervezet. Arra, hogy szakmabeli iparuk üzésének belső törvényeit az iparosok maguk között megállapítsák és egységesen járjanak el a harmadik érdektárssal, a fogyasztóval szemben. Ebben a szervezkedésben derül ki az is, hogy mily közkötelező törvények illeszkedjenek a megváltozott viszonyokra.

Valamikor az iparosok maguk szabták meg törvényeiket a szentesített czéhszabályokban. E

patakzó könyekre és a bánattól megtört alakra, így néznek-e ki a bűnösek? Nem esküdt uraim, igy az áldozatok néznek ki! Önök most még csak a gyermekgyilkos anyát látják, de nem látják a tövissel kirakott Kálvária útját, a mely a szerencsétlen teremtést oda vitte, hogy önkezével vetett véget gyermeke életének. Szép volt, egyedülálló, kitaszítva a világba, szeretett, elcsábították. S mikor gyermekének életet adott, mikor térden állva könyörgött a csábitónak, hogy legalább gyermeke életének fentartásához adjon módot, segédkezet, az durván eltaszitotta, kidobta házából. Nem irom le, mit szenvedhetett ez a szerencsétlen teremtés, mikor éhezni látta gyermekét és ő nem tudta táplálni. Csoda-e, ha az Isten elvette az eszét és ő elkövette a bűnét a nélkül, hogy arról sejtelme lett volna. Hogy mennyire szerette csábitóját, bizonyítja az, hogy nevét elhallgatta, de az én védői kötelességem volt az igazi bűnöst kikutatni. Megtettem és Ítélhetnek Önök, esküdt uraim, hogy minő csábításnak lehetett ez a gyönge teremtés kitéve, ha megtudják, hogy ez az alávaló becsületrabló, nem volt más mint az országos hirü nagy gyermek- barát, Szaládi Oszkár!

Egy gyönge női sikoly hallatszott a hallgatóság között, azután siri csend lett, csak a vádlott leány zokogása hallatszott, akire részvéttel néztek az esküdtek, szemeikben ott lebegett a szánalom, a bocsánat . . .

*

Szaládi Oszkár másnap ismét dobogó szívvel és kezében piros rózsa-csokorral csengetett be a szép özvegy lakására. A szobaleány nyitott ajtót, de nem mosolygott, mint máskor, hideg szobor arczczal adta tudtára Szaládinak, a nagy gyermekbarátnak, hogy őnagysága hirtelen elutazott és nem is jön vissza . . .