Nagybánya, 1906 (4. évfolyam, 1-26. szám)
1906-05-17 / 20. szám
I"V. évfolyam. 1900. május lio 1*7. tao-iis. szám. ElUixelési árak: Egész évre 8 korona, félévre 4 korona, negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér. Megjelenik minden héten csütörtökön reggel 8—12 oldalon. Felelős szerkesztő: ÉGLY MIHÁLY. Szerkesztőséi; és kiadóhivatal: Erdélyi-ut 22. szám, hova a lap* közlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők. Hirdetések -elvétéinek Morvay Gyula könyvnyomdájában la: Főtár 14, Nagy idők, hová tüntetek? Nagy emberek, hol van szellemetek?! Az idők folyását megörökítette a történelem s a nagy emberek szellemét az apák fiaikba s a fiák késő unokáik szivébe plántálták át. A bécsi békekötés immár háromszázéves, Bocskay István tetemei pedig háromszáz év óta porladoznak, de ennek a régi békekötésnek föltételei a magyarságnak és a protestáns egyháznak ma is sarkalatos alaptörvényei. Bocskay szelleme pedig ma is él és élni fog minden véges időkben a hálás utódok lelkében! A békekötés bevezetésének 3. §-a leghübb magyarázója annak a szükségnek, mely a bécsi békére vezetett s aki az előzmények történelmét és a százados jogsérelmeket I. Ferdinánd 1543-iki dekrétumaitól kezdve a Rudolf 1604-iki dekrétumáig szünet nélkül megújuló országos sérelmi panaszokból kiolvasta, kima- gyarázhatlan lelki ihlettséggel fog kalapot emelni a bécsi béke hatalmas kőtáblája előtt, melyre az isteni gondviselés Bocskay Istvánnal Íratta reá a vallási béketürés és hazaszeretet örök törvényeit. „Annak okáért mi az összes kereszténység és a béke közjavára és ennek az országnak fönntartására - hogy saját belső meghasonlása föl ne eméssze és annyi keresztény vérnek az ontása megkimélve legyen — kegyelmesen beleegyeztünk és hozzájárultunk ahoz, hogy a nehézségeket, melyek fönnmaradni látszottak, újólag fölvegyék, tárgyalják s azokban megbizottaink véglegesen határozzanak.“ Eddig a bevezetés magyarázata és igy hangzanak annak szavai. Magának az okmánynak 15. fejezete pedig biztosítja mindkét egyezkedő fél részéről és népei részére a szabad vallásgyakorlatot, a békés állapot s hazánk törvényeinek, törvényerejű szokásainak, ősi hagyományainak, alkotmánya és nemzeti függetlenségének fönntartását, legfőképen pedig azt, hogy hitéért, lelke meggyőződéséért senki a hazában üldözést ne szenvedjen. Mindezeket az irás biztosítja, Bocskay- nak, a hatalmas erdélyi fejedelemnek törvénye, illő dolog tehát, hogy e törvényeknek, a bécsi békekötés czikkeinek és a nagy Bocskay dicső emlékezetének ünnepet szenteljünk. És valóban ez a legkevesebb, amivel Bocskay és a bécsi béke emlékének adózhatunk, mert hiszen ünneplésünk első sorban saját magyarságunk és a protestáns vallás fönnmaradásának emlékünnepe, csupán a név a Bocskayé, az érdem az ő igyekezetéé, de az eredményt háromszáz év óta mi élveztük, mi élvezzük. Háromszáz év viharaiban kitűnő próbakőnek bizonyult Bocskay békéje. Ha üldözték népét, abból merített az magának erőt s bátorságot minden uj küzdelem megvívásához; ha az üldözött győzedelmeskedett, az önmérséklést Bocskay utánzásában gyakorolta s ha békés időket élt, hitének és magyarságának templomát a Bocskay által kimutatott talajon s az ő szellemében építette föl. A megújult harezok eredményét a Bocskay törvényeihez való rendületlen ragaszkodás biztosította és a harezosok, akik ügyük igazságában hittek, meg nem csalatkoztak. Az idők, melyek a bécsi béke megkötését és az azokban foglalt föltételek szigorú körülírását szükségessé tették, hála Istennek, elmúltak! Vallásáért és , hitéért e hazában senkit sem üldöznek i és mert korunk fölvilágosodottsága a szabad vallásgyakorlat jogát a Iegliberá- lisabb törvényekkel és szigorú szankczióval biztosítja, méltán hihetjük, hogy e részben a bécsi és az ennek alapján készült későbbi békekötések hivatásukat betöltötték. De vájjon elmondhatjuk-e ezt nemzeti életünk és alkotmányunk védelméről is? Vájjon betelt-é teljesen a békekötés ígérete, hogy: „a magyarokkal való kibékülés sértetlenül fog megtartatni s a szomszéd országok sohasem fognak olyast elkövetni, a mi a szomszédság jogát sérthetnéu ? (Lásd a békekötés Bocskay személyére vonatkozó megállapodásainak 26. §-át) Nem czélom e helyt szomorú történelmi eseményeket felújítani, mert hiszen ünnep van s az ünnep csöndjét nem A „Nagybánya“ tárczája. Egy dézsa hideg viz. Irta: Zsoldos László. A szép szőke asszony nyújtózkodott egyet, mint a doromboló macska, azután félig lecsukott szemehéja alól rezignáltan pillantott Gizikére, aki szemközt ült vele a zöld kanapé csücskében. — Hm, milyen könnyen is kiábrándul az asszony néha az urából! Giziké, ez a tapsifüles süldő menyecske, gyerekes kíváncsisággal kapott a szép háziasz- szony bársonyos, fehér keze után: — Hát igen, angyalom, mond el már, miért ábrándultál ki az uradból? Erzsi, mert ez volt a neve, kissé köllet- lenül húzta félre a szája szélét. — Nos, kedvesem, ha erővel tudni akarod, elmondhatom. Az eset úgy történt, hogy utóbbi időben, a jó ég tudja miért, egyszerre csak bolohdjában féltékenykedni kezdtem az uramra. Csak Isten a megmondhatója, amennyi gyötrelmet én kiálltam. Ha mellém ült, már féltem, hogy idegen parfüm illatát fogom érezni a ruháján, a kezén; ha megcsókolt, úgy éreztem, hogy a csókja helyén forróság lepi el a bőrömet, és arra gondoltam, vájjon nem másvalakit csó- kolt-e meg ugyanazzal az ajakkal csak egy félórával is azelőtt. Szóval: szenvedtem, mondhatom, rettentően szenvedtem. Ezt te, piczikém, természetesen még nem próbáltad, ugy-e ? Azelőtt én sem, csak a legutóbbi időben. De hát én szerettem az uramat. — Akkor bizonyosan még most is szereted, vélekedett a kis Gizi. Erzsi asszony immel-ám- mal vonogatta a gömbölyű vállát. — Ki tudja, suttogta halkan, szinte bánatos hangon. Kis idő múlva folytatta: — Nem is tudom, miért voltam annyira féltékeny; okom nem volt rá a legcsekélyebb sem; igazán a legcsekélyebb sem. De hát én féltékeny akartam lenni, s alig hallhatóan fölnevetett és ezzel vége! Én nekem gyanús volt minden, a legaprólékosabb, legjelentéktelenebb kicsiség is, amivel ezt az én féltékenységemet táplálhattam, szíthattam. Oh, hidd el kicsikém, jó dolog féltékenynek lenni . . . Amaz hitetlenül nézett az ábrándos szemébe, s nem felelt semmit. Próbára teszem, gondoltam, szőtte tovább a másik, s akkor meglátom, ha vájjon alaposak-e aggodalmaim ? — És alaposak voltak? Próbára tetted? Érdekes. — Igen próbára tettem, még pedig igen egyszerű módon. Erősen elváltoztatott kézírással írtam egy meglehetősen émelyítő szerelmes levelet, olyant, amilyent egy afféle irhát; azután betétettem egy borítékba, s a főpostán feladtam. Választ poste restante kértem tőle. Rendez- voust is ajánlottam neki, természetesen, kissé finoman. Tudod, édesem abban a levélben minden meg volt, ami egy tisztességes szerelmes levélhez szükséges. Forró epedés, visszafojtott vágy, önérzetre és kielégítetlen szerelemre meg női jó hírnévre való hivatkozás; szóval minden, amivel csak el lehet csavarni egy férfinek a fejét. Még aláírás is volt rajta. Természetes, nagyon köznapi nevet választottam. — Például Szabó Máriát, nem? — Nem; Nagy Boriskát. A Boriska névhez, úgy számítottam, valami bogárszemü fekete szépséget fog elképzelni. Ömlengéseim alá tehát szépen odakanyaritottam, hogy: az, aki mindig Önre gondol, Nagy Boriska . . . — De legalább esedeztél egy kis diszkré- czioért, — vagy nem? — Hogyne, nagyon is! Megírtam, hogy én, már mint Nagy Boriska kisasszony, nem vagyok olyan, mint a többi nő, és hogy az én szivemben igazi, tiszta szerelem lobog, és . . . — Mikor adtad fel? szakította félbe Giziké asszony. — Kedden; aztán . . . . — Mikor jött meg? ... — Aztán mindjárt másnap megjött. Én vettem át. Úgy rémlett akkor, mintha a levélhordó valami szánakozó tekintettel nézett volna reám. Jézus, villant meg az agyamban, hátha csakugyan megcsalt! Nem most, amikor próbára akarom tenni, megcsal-e, hanem máskor, már régtől fogva. Talán, ki tudja, talán elejétől kezdve ! Mert ugyan miért nézne rám most igy ez a postás, ha nem azért, mert bizony ez már nem is az első levél, amelyiket idegen női Írással megezimezve hozott neki, akármikor, évek
