Nagybánya, 1906 (4. évfolyam, 1-26. szám)
1906-05-10 / 19. szám
2 NAGYBANYA 1906. május 10. Szatmárvármegye uj főispánját: dr. Falussy Árpádot ma igtatták be fényes ünnepségek között magas méltóságába. Ez alkalomból Gellert Endre vezetése alatt tisztelgő küldöttség járult elébe városunkból is. Az uj főispán szerfölött meleghangú válaszából szintén kiérzett az a rokonszenves érdeklődés, melylyel Szatmárvármegye gyöngye: Nagybánya iránt viseltetik s bírjuk az ő ígéretét is, hogy hatáskörében mindent el fog követni városunk fellendülése érdekében. E két ígéretben uj érát látunk felcsillanni városunkra nézve is s reményünket csak fokozza, hogy a kormány élén We/cerle áll, kit bizonyára kedves emlékek fűznek városunkhoz. Rajtunk áll, rajtunk múlik, hogy a páratlanul kedvező helyzettel élni tudunk-e vagy nem? Uj főispánunk beigtatása. Szatmárvármegye uj főispánját: dr. Falussy Árpádot tegnap, kedden igtatták be főispáni méltóságába páratlanul fényes ünnepségek között. Igazi ünnepnapja volt ez a vármegyének, mely derekasan kivette részét a nemzeti küzdelemből s a hazafias lelkesedés ez örömünnepen oly fokra hágott, minőt aligha láttak az ősi vármegyeház falai. Az uj főispán nejével együtt 7-én, a délutáni személyvonattal érkezett meg Nagykárolyba. A vármegye határán, Érkörtvélyesen Sepsy Sándor nagykárolyi szolgabiró üdvözölte a főispáni párt nagyszámú megyebizottsági tag élén. A nagykárolyi vasúti állomásnál a város közönségének üdvözletét Debreeseni István polgármester tolmácsolta. A bevonulás szerfölött impozáns volt s az útvonalon a viharos óvácziók egyre megújultak. Különösen tetőfokát érte el a lelkesedés a gyönyörű diadalkapunál, melyen villamíényből állott a felirat: Isten hozott ! A megérkezés napján a főispáni pár tiszteletére nagyszerű fáklyásmenetet rendeztek, mely alkalommal az üdvözlő beszédet Vetzá/c Ede dr. tartotta. A fáklyásmenetben részt vett Nagykároly összes polgársága. Este kilencz órakor a Magyar Király szálló éttermében ismerkedési estély volt, melyen | jelen volt a vármegye szine-java. A beigtató ünnepi közgyűlést, melyre a bizottsági tagok s a szomszédos vármegyei küldöttségek óriási számban jelentek meg, tegnap, kedden délelőtt 11 órakor tartották meg. llosvay Aladár lelkes éljenzések között megnyitván a közgyűlést, kérte, hogy az uj főispánt küldöttség utján hívják meg a közgyűlésre. A küldöttség Domahidy Sándor vezetése alatt Kende Zsigmond, Jékey Móricz, Jékey Zsigmond, nemestothi Szabó Antal, nemestothi Szabó Albert, Kovács Dezső, Pap Béla és gróf Károlyi István bizottsági tagokból állott. Viharos, meg-megujuló s szűnni nem akaró éljenzés hangzott föl, midőn az uj főispán magyar diszruhás, délczeg alakja megjelent a közgyűlési teremben. Jő negyedóra elmúlt s óváczió még egyre tartott. A királyi leirat {elolvasása után Manyii Béla aljegyző felolvasta az eskümintát, melyet dr. Falussy főispán érczes hangon mondott utána. Az uj főispánt a vármegye nevében llosvay Aladár h. alispán üdvözölte remek beszéddel, mire dr. Falussy mondott nagyszabású beszédet, melyben főispáni működésének irányelveit ismertette. A nagy szónoki vervvel előadott magas szárnyalásu beszéd igen nagy hatást tett a ! bizottsági tagokra s viharos, lelkes éljenzéseket váltott ki. A törvényhatóság nevében a főispánt Jékey Zsigmond üdvözölte. Az uj főispán a közgyűlés végén Kovács Dezső dr. nagykárolyi ügyvédet tb. vármegyei főügyészszé, dr. Fass Gyula nagybányai ügyvédet tb. vármegyei ügyészszé, nemestothi Szabó Albert, tíozner Elek és Vetzák Ede n.-károlyi ügyvédeket tb. vármegyei ügyészekké, továbbá B. Kováts Sándor nagybányai, Izik Vilmos mátészalkai és Bay Miklós szinérváraljai szolgabirákat tb. főszolgabirákká nevezte ki. Közgyűlés után negyvenkét küldöttséget fogadott a főispán, köztük a nagybányaiak küldöttségét, melyet Geliert Endre polgár- mester vezetett. A szép üdvözlő beszédre a I főispán kijelentette, hogy Nagybánya érdekeit mindig szivén fogja viselni s hogy városunk iránt rokonszenvét kimutassa, első útja a vármegyében Nagybányára fog vezetni. Délután 2 órakor fényes bankett volt a Magyar Király-bm. A bankettre a közönség oly nagy számban jelent meg, hogy igen sokan helyhez nem jutottak még a nagykárolyiak közül sem. A banketten a helyszűke miatt sem a nagybányai, sem a felsőbányái küldöttség nem vehetett részt. A választás. A csütörtöki hajnali szendergésnek ugyan csakhamar vége szakadt. Peregtek a dobok, harsogtak a kürtök, lódobogás, fegyverzörej, érczes vezényszavak hangzottak az utczákról s hogy a riadó teljes legyen, felhangzott a bányász-zenekar Rákóczi- indulója is, melynek lelkesítő hangjai mellett járták be az utczákat. S mindez reggeli öt órakor történt, egy csodaszép májusi hajnalon, amikor az egész természet varázsos szépségeit bontogatja s amikor — sokkal édesebb az álom. Az ablakfüggönyök meg-megrezdültek s a támadt kis nyíláson villogó leány szemek kandikáltak ki a dobpergés mellett felvonuló gyalogságra, de még inkább a délczeg huszárokra, kik bravúrosan tánczoltatták általános feltűnést keltő szép lovaikat. Még hat óra sem volt, a katonaság már felállott a Főtéren. A gyalogság gúlába rakta fegyvereit, a huszárok pedig ieszállva lovaikról várták a történendőket. De csak nem akart történni semmi. Az utczák gyorsan megélénkültek ugyan s elég mozgalmas képet mutatott a Főtér is, de a fővárosi lapok által megjósolt ellenjelölt csak nem akart jelentkezni. Pedig már a tizenkettedik óra veszedelmesen közelgett. Már a választási küldöttség is megjelent a városház tanácstermében. Gellert Endre választási elnök, Farkas Jenő küldöttségi elnök, Csiidör Lajos és Bárány Béla h. elnökök, nemkülömben dr. Weisz Ignácz, Kis Miklós, Smaregla János és Imre Károly jegyzők ünnepélyes csendben leteszik az esküt s ellenjelölt még mindig nincs. — Pedig ellenjelölt nélkül nem ér az ; egész választás egy fabatkát sem ! tört ki az indignáczió egy skartba tett kortesből. De ni ni! A Főtér egyik sarkán össze- i verődött csoportban, mely jobbára intelligens I emberekből áll, hullámzás támad. Néha, néha egy-egy gyönge éljenzés is hangzik, miközben kézből-kézbe egy iv czirkulál. Némelyikük alá is Írja. Villámszárnyakon terjed el a hir, hogy van már ellenjelölt. A kiváncsi arczok kérdőjelekké zsugorodnak össze, miközben megérkezik az ellenjelölt egy nagy népszerűségnek örvendő bánya- főmérnök személyében. — Éljen! Éljen szeretett képviselőjelöltünk ! zúgott fel tiz és tiz torokból. Az ellenjelölt oly szemekkel néz körül, mint a ki legkevésbbé sem érti a dolgot. — Felléptettünk Géza, nézd itt van a korrektül kiállított ajánlati iv! — Ugyan ne bolondozzatok! szabadkozott a népszerű képviselőjelölt. — Egész komoly dolog! Csak nem gondolod, hogy egyhangú választást csinálunk? Fellépsz vagy fizetsz ! — Úgy van! Hangzott a kórus: fellépsz vagy fizetsz! — Akkor inkább fizetek, szólott szelíd megadással a képviselőjelölt, kinek amúgy is olyan krisztusi arcza van. Méltóságod erre már nem emlékszik, mondá mosolyogva Saskőy. — Hát biz az régen volt, huszonöt esztendeje .... És szép volt! . . . . tette hozzá melankolikusan az öreg ur. No, Isten veled, szerencsés utat, szólt indulóíélben, Svájczba, vagy a tengerre ? Még nem tudom. — Oh, aranyifjuság! szólt vissza még az utolsó lépcsőfokokról a méltóságos ur. * Saskőy másnap este már a fiumei gyorsvonaton ült. Az utazásának nem volt pozitív célja. Imádta a tengert s úgy határozott, hogy majd Fiúméban megállapítja további útirányát. A vonat kora reggel robogott be a magyar kikötővárosba. Saskőy egyenesen a szállóba ment, átöltözködött, megreggelizett s kis kézitáskájával a kezében még délelőtt áthajózott Abbáziába. Terve az volt, hogy egy hétig ott marad, azután tovább megy. Hogy hová, még maga sem tudta. Az egyik penzióban tengerre nyiló szobát kapott. Az inas letette a holmiját az egyik sarokba. — Parancsol még valamit a nagyságos ur ? kérdé, zsebretéve a borravalót. — Semmit. Az inas távozott, Saskőy pedig kitárta az ablakot. Édes, mámoritó szellő csapta meg az arczát. Szemei előtt a bűbájos tenger, melynek fodros tükrében fürdött a vakító nap sugara. A távolban apró delfinek játszva kergetőztek a vizen. Itt-ott egy csónak, melyet a gyönyörű idő messzebbre csábított a parttól. Közvetlenül az ablaka alatt levő virágágyakból pedig erős rózsaillatot hozott feléje a fuvalom. A közeli társalgóban valaki zongorázott. Ebben a perczben nagyon fájt a szive. Hogy elkergesse magától az elérzékenyülést, hirtelen betette az ablakot. Lement a sétányra. Délig a tengerparton bolyongott. Találkozott nehány ismerősével, de egyikhez sem csatlakozott. Mikor ebédre harangoztak a szállóban, már otthon volt. A table d’hote-nál egy éltesebb bécsi nő mellé került, a kivel minduntalan megakadt a társalgás. Szinte örült, a mikor vége volt az ebédnek s felniehetett a szobájába, hogy az elmaradt éjszakai alvást pótolja. Öt óra volt, a mikor felébredt. Az espla- nadeon már javában folyt a czigányzene. Saskőy gyorsan rendbe szedte magát s lement. A beszélgetés, kaczagás, pohárcsörömpölés, zeneszó, mindannyi valami közös harmóniába folyt össze. Egy üresen álló kis asztalka mellé ült, a kávéház szélén. Vajat és sört rendelt. Közben pedig nézte a sétálva hullámzó népet. Egyszerre elállóit a lélekzete. Hevesen megdobbant a szive. Egy piros napernyős fiatal nőt pillantott meg. Fehér, könnyű csipkeruha volt rajta, egy sárga rózsa volt a hajába tűzve. A nő még nem vette őt észre, de folyvást közeledett ahhoz a ponthoz, a hol észre kellett vennie. Nem volt többé kétsége. Elza volt. Saskőy menekülni akart, de már nem lehetett. Elza kalandozó tekintete megakadt rajta. Látta, hogy elsápad. Megemelte a kalapját és Elza hideg fejbólintással viszonozta a köszöntést. E pillanatban odaért az asztala mellé.- Jöjjön utánam ! Beszélni akarok magával! súgta Elza s azzal tovább ment. Saskőy fizetett és követte őt. Elza egy elhagyatottabb, sürü lombsátorral árnyékolt helyen várta be. Egy perczig némán néztek egymásra. Elza törte meg a csendet.- Mért jött utánam ?- Hiszen ön mondta, hogy kövessem, mondá tréfás hangon Saskőy.- Maga tréfál, pedig láthatja, hogy nem vagyok tréfás hangulatban ! szólt Élza s a hangja bánatosan rezgett. Mért utazott utánam ? Ebből a feltevésből, sajnálatomra, ki kell önt ábrándítanom, szólt Saskőy ironikus mo- solylyal. Elza arczán fájdalmas csalódás tükröződött vissza.- Tehát nem tudta, hogy itt vagyok? Nászuton ?- Becsületemre, nem!
