Nagybánya, 1906 (4. évfolyam, 1-26. szám)

1906-04-12 / 15. szám

1906. április 12. NAGYBANYA 5 mellette s tüntetőleg vegyünk részt minden más nemzeti mozgalom s törekvés mellett, hogy elenyészen minden más törekvést. Be­széde végén azt indítványozza, hogy a jelen­levők alakítsák meg a nagybányai tulipán-kertet, a magyar iparvédő egyesület nagybányai osz­tályát, mely azután összeköttetést létesítene a fővárosi központtal, erős védbástyája legyen a a magyar szellemben vezetett haladásnak. A minden izében hazafias szellemű beszé­det a jelenvoltak frenetikus tapssal honorálták. A gyűlés a következőkben alakította meg az iparvédő bizottságot, melynek elnökéül: özv. Turmann Olivérnél; alelnökeiül: BónisIstvánnét, Hoffmann Árpádnét, Kováén Sándornét, Pry- radny Kálmánnét, WaiganÜt Annát Kupás Mihálynét, Szőke Bélát, Kovács Sándort, Almer Lajost, és Bónis Istvánt; jegyzőiül: dr. Ajtai Nagy Gábort és Glavitzky Károlyt; - a végrehajtóbizottság tagjaiul: Bálint Imrénét, Bányai Idát, özv. Bittsánszky Edénet, György Gusztávnét, Hanzulovics Kristófnét, Jancsovics Józsefnét, Kovács Eleknét, La,kos Imrénét, Langer Sándornét, Neubauer Hermint, Oblatek Juliskát, Szaitz Irént, Stoll Gábornét Steinfeld Jolánt, Teleky Bélán ét, Torday Gizit, Weisz Lajos- nét és Wienerberger Bélánét egyhangú lelkese­déssel meg' álasztották s egyben az értekezlet fel­hatalmazta a végrehajtó bizottságot, hogy a keres­kedők és iparosok közül magát kiegészíthesse s az eljárás programmját megalkossa. Lelkes hangulatban oszlott szét a közön­ség s mindenki azon erős fogadalommal távozott otthonába, hogy hazája boldogitására minden erejét összeszedi. HÍREK. Április 11. Ünnepnapok. Az országos örömben, hogy a nemzet és királya között a béke létrejött s az alkotmányos jogfolytonosság visszaállíttatott, részt vett városunk közön­sége is és ünneplése méltó volt nemes tradi- cóihoz. Rég volt oly élénk utczai életünk, mint a lezajlott pár nap alatt. Az ujság- árusitókat valóságos ostrom alá fogták s veheti fel a konkurrencziát. Hadd illumináijanak azok, a költség legalább megmarad. Karomon az olasz leánynyal hosszabb szenvedések után végre elvergődtem a Császár­fürdő platános udvarára. Úgy éreztem magatn^ mint aki nagyobb megpróbáltatások után a megváltás elé jut. Öt-hat pinczér is körülvett bennünket. Mielőtt parancsaimat szétoszthattam volna, az olasz leány a fülembe súgott. — Ugy-e édes, van még pénz magánál ? — Édes, magának adtam át a tárczámat! súgtam vissza. — Igen édes, de azt elszámoltam, súgta ismét ő. Halotthalványan, testben és lélekben meg­törve támolyogtam ki a platánok alól. Az eskü. Haza érve, othellói hangon dörögtem az olasz leány felé: — Térdre! Gépiesen engedelmeskedett. Azután esküre igazítva három ujját, ugyancsak a fentebbi hangon dörögtem tovább: — És most esküre föl! Szívfacsaró hangon, ziháló kebellel eskü­dött, hogy tündérestélyek rendezésében többé még álmában sem' fog részt venni; nem lesz ő többé sem olasz, sem magyar leány, hanem az én hűséges kis feleségem, ki szeretettel gondozza az urát. — S mindezekre esküszöl? viharzottam fel sötéten. — Esküszöm ! — Akkor gyere Zsófi csókolj meg s csinálj valamit vacsorára! a fővárosi lapokat a szó szoros értelmé­ben szétkapkodták. Szanaszét lehetett látni kisebb-nagyobb csoportokba verődütt tömegeket, a mint mohon, érdeklődéssel hallgatták a legújabb híreket, melyeknek hatása alatt minden arczon kigyult a lel­kesedés lángja s a hazafias örömtől han­gosan dobbant a szív. Ez a fokozott érdeklődés, ez a nemes lelkesedés és önzetlen öröm legfényesebb bizonyítéka annak, hogy az alkotmány rajongó sze- retete népünk lelkében kiirthatatlan gyö­keret vert. Már csütörtökön zászlódiszt öltött a város s a tavaszi meleg szellő vidáman lengette a lobogó tengert s azóta naponta hallott a Kossuth-nóta a főutczákon hul­lámzó tömeg ajkáról. Mikor teljes bizonyossággá vált, hogy az alkotmányos kabinet kinevezte­tett, Gellét't Endre polgármester április 9- én a város nevében üdvözlő táviratot küldött Wekerle Sándor miniszterelnök­nek és a kabinetjében tárczát vállalt többi nagybányai díszpolgárnak, névszerint: Kossuth Ferencz kereskedelemügyi, gróf Apponyi Albert vallás- és közoktatás- ügyi, gróf Andrássy Gyula belügyi, gróf Zichy Aladár 0 felsége személye körüli minisztereknek. A lelkes hangú távirat­ban fenkölten tolmácsolta a városnak diszpplgárai iránt táplált ragaszkodását. Április 9-én hétfőn este a város fény­árban úszott. Városi közönségünk kapva- kapott a felhíváson, mely nemzeti szinü plakátokon jelent meg, hogy tűzze ki a trikolort és világítsa ki házát a nagy nem­zeti ünnep örömére. Az utczákon hullám­zott városunk közönsége s gyönyörrel szemlélte a szebbnél-szebben kivilágított házakat; ajkán felhangzott a Kossuth-nóta s a szép holdvilágos estén mindenki bol­dogan ünnepelte a nagy és történelmi nevezetességű fordulatot. Vajha állandó lenne a béke s elkö­vetkeznének az alkotó munkálkodás di­cső napjai! Személyt hírek Gellert Endre polgármester nehány napra Budapestre utazott. - Telkes Sándor beregszászi főgymn. tanár pár napot városunkban töltött. Legújabb. Szerdán délután a következő sürgöny érkezett városunk polgármesteréhez: Értesítem, hogy a belügyminiszter ur f. hó 10- én 39837. szám alatt kelt intézkedése folytán az alispáni hivatal vezetését mai napon átvettem. Ilosvay vármegyei főjegyző. Előléptetés. A m. kir. pénzügyminiszter Gálffy Pál m. kir. főbányabiztost a VIII. fize­tési osztály 2. fokozatába léptette elő. Esküvők. Ajtar Nagy János derék, törekvő iparosunk husvét első napjain d. u. 4 órakor lép házassági frigyre az ev. ref. templomban Vigh Rózával, Vigh Dezső és neje Kádas Róza kedves leányával. — Dr. Barna Samu ügyvéd f. hó 25-én d. u. 3 órakor tartja eskü­vőjét Nagysomkuton Hirsch Sárikával. Bírósági áthelyezések. A nagykárolyi járás­bíróságnál Elbel Béla albiró elhunytával meg­üresedett albirói állásra, Füzesséry György ilosvai királyi albiró saját kérelmére áthelyeztetett át. Ugyancsak saját kérelmére Taninecz János szob- ránczi kir. albiró az erdődi járásbírósághoz helyeztetett át. Törvényhatósági ipartanácsosok. A debreczeni kereskedelmi és iparkamara Glaviczky Károly jónevü kereskedőnket és Kupás Mihály tekin­télyes iparosunkat Szatmárvármegye törvény- hatósági ipartanácsába tanácsosoknak válasz­totta meg. Egyházmegyei gyűlés. A nagybányai ev. ref. egyházmegye husvét után csütörtökön és pén­teken tartja tavaszi rendes közgyűlését a vá­rosháza tanácstermében. Mint jó forrásból értesülünk, gróf Dégenfeld Sándor egyház- megyei főgondnok lemondását hivatalosan még be sem jelentette, korai tehát minden kombi- náczió, mely az uj főgondnok személye iránt megindult. Reméljük, hogy a közgyűlésnek sikerülend a közbecsülésnek és tiszteletnek örvendő íőgondnokot lemondási szándékáról lebeszélni. A tagok fogadásáról és elhelyezé­séről a város és egyház vállvetve gondoskodik. .Tulipán-estély. ízléses tulipán plakáton hir­deti a dalárda-egyesület, hogy változatos mű­sorral egybeállitott dalestélyét husvét másod­napján este 8 órakor tartja meg a Polgári Olvasókörben. A műsor lezajlása után táncz- vigalom következik. A tiszta jövedelem a dalárda zászlóalapja javára lesz fordítva. A debreczeni egyetem. A debreczeni egyetemre április 11-ig adakoztak: Vermes Kálmán 20 K, Kis Béla 10 K, Stoll Béla 50 K, Nagybányai részvénytakarékpénztár 50 K, (a föl jánlott 500 korona első Kszlete), Szabó Adolf 20 K, Hanzulovics réristóf 10 K, dr. Herczinger Ferencz 10 K, Spinetti Sándor 5 K, özv. Bottyán Gézáné 2 K, Kovács István 2 K, ifj. Kle- ment Károly 2 K, Petki Gyula 2 K, Silber- berger Lajos 1 K, Hevő Gyuláné 40 f, Lövi Ernő 1 K, Geőcze István 1 K, Nagy János 1 K, Steinfeld Béla 5 K, Troplovits Márton 2 K, Maday Pál 2 K, Boda Gyula 2 K, Köves Lajos 2 K, Hinffner Jenő 2 K, Rusorán József 2 K, Wienerberger és Glaviczky 1 K, Matolcsy Blanka 5 K, Mán Ferencz 2 K, Rumpold Gyula 20 K, Álmer Lajos 25 K, Almer Károly 25 K, özv. Katona Lajosné 2 K, Lovrich Gyula 20 K, Csüdör Lajos 20 K, Weisz Lajos 2 K, Fizély Sándor 5 K, Bertalan Miklós 1 K, Nagybánya vidéki bányászati társulat 100 K, Neubauer Ferencz 10 K, Fábián Lajos 15 K, özv. Turman Olivérné 50 K, Wienerberger Béláné 2 K, Thurzó Ferencz 25 K, Incze Lajos 20 K, Kovács Gyula 20 K, Jancsovits József 20 K, Fritsch Sámuel 6 K, Plathy Zoltán 2 K, Kupás Mihály 5 K, É. Bajnóczy Sándor 10 K, Gyöngyösy Gyula 6 K, Iring Pál 2 K, Wass Lajos 5 K, Brindus János 2 K, Kádas Juliánná 3 K, Kovács Lajos kovács 4 K, Balogh Károly 40 f, id. Kerekes Lajos 40 f, Beregszászi János 2 K, dr. Kádár Antal 10 K, Kovács Béla kovács 3 K, Nánásy István 10 K, Bodnár Dániel 2 K, Balkó Sándor 1 K, Szirti Vilmos 4 K, Barazsu Endre 1 K, Kovács Elek 1 K, V. Virág Lajos 2 K, ifj. Burján Sándor 1 K, Smaregla Mihály 2 K, ifj. Incze József 20 K, Kovács József 10 K, Monoki János 3 K, Bay László 1 K, Tóth Antal 3 K, Lengyel Lajos 3 K, Hoffmann /árpád 5 K, Plathy Géza 10 K, Incze László 2 K, összesen (a múlt számban kimutatott 1125 koronával együtt): 1861 K 20 f. Társas estély. Mint lapunk más helyén is érintettük, az országos magyar bányászati és kohászati egyesület nagybánya-vidéki osztálya az osztálygyülések után tartani szokott társas vacsoráját április 5-éről, április hó 20-ára halasztotta el. Mint az elmúlt évben, úgy ez alkalommal is a Casinó-egyesület termeiben lesz az összejövetel, melyen a selmeczbányai bányá­szati és erdészeti főiskola III. éves bányász­hallgatói is részt vesznek, kik Máramarossziget, Kapnikbánya és Felsőbányán keresztül folytatott tanúimányutjuk befejezéséül április 20-án váro­sunk vendégei lesznek. Nagy idők tanúja. Makray Mihály polgár­társunk, 1848-as honvéd f. hó 11-én éjjel jobb­létre szenderült. Ismét itt hagyta a már csak nehány tagból álló díszes gárdát egyik derék tagja, ki a dicső idők nehéz küzdelmében osztályrészt kért s a magyar szabadságharcz súlyos megpróbáltatásai közepette kiállotta a vérkeresztséget. Halnak, halnak, egyre halnak ...

Next

/
Thumbnails
Contents