Nagybánya, 1905 (3. évfolyam, 1-26. szám)
1905-01-19 / 3. szám
5 szenvedett. Végre megszánták ismerősei s be akarták hozni a városi kórházba. Útközben azonban kiszenvedett. E haláleset folytán terjedt el a gyilkosság hire, mely ez amúgy is izgalmas napokban élénk fantáziával kiszínezve érthető izgatottságot keltett városszerte. Tisztújító közgyűlés. A Polgári Olvasókör f. hó 22-én tartja az évi tisztújító közgyűlését. Borzalmas öngyilkosság. Borzalmas öngyilkosságot követett el tegnap, kedden délelőtt Moldován Sándor bányász, a veresvizi János evangélista bányamű munkása. Midőn családja aem volt otthon, egy teljesen felszerelt dinamit- pa tront dugott a szájába s azt meggyujtotta. Fülsüketítő dördülés hangzott fel egyszerre. A detonáczió oly erős volt, hogy a szomszédos házaknak számos ablaka betört. A szomszédok rémülten szaladtak össze s midőn Moldován házába, melynek kitört ablakain keresztül nagy füst tolult ki, behatoltak, a legborzalmasabb látvány tárult eléjük. Moldován Sándor élettelenül, iszonyúan összeszaggatva, nagy vértócsában ott feküdt a padlón. Fejét a dinamit teljesen szétvetette s a koponyacsontnak némely kis darabját az udvaron találták meg. Nagy János városi orvos épen a Veresvizen járt, midőn az öngyilkosság történt, de dolga nem akadt. Csak a rögtön beállott halált konstatálhatta. Hogy Moldován Sándort mi vitte szörnyű tettére, nem tudják. Feleséget s kis gyermeket hagyott hátra. Megfagyott család. Csengerből írja tudósitónk, hogy a csendőrség portyázása közben a Csengeri puszta közelében az ut mellett egy mély árokban felborult kocsit talált. A kocsi előtt pedig 2 megfagyott ló volt. A csendőrök a nagy hófúvástól nem tudták a kocsit kiemelni s ezért a legközelebbi tanyáról hívtak segítséget. Amikor a kocsit kiemelték, a kocsi alatt egy ember, egy asszony és három apró gyermek csonttá fagyott holttestét találták. A megindított nyomozás során megállapították, hogy a szerencsétlenség áldozatai Mocsonya Péter és családja. Mocsonya mint béres szolgált az ugo- esamegyei Ferenczi-tanyán, a honnan elindult családjával kocsin, hogy uj szolgálati helyére, a szatmármegyei csengeri pusztára költözzön. A nagy viharban nem tudtak messze jutni s ezért útközben meg kellett szállniok egy csárdában, ahonnan más nap reggel indultak tovább. A szél ekkor lecsendesedett, de útközben, a mikor már alig nehány kilométernyi távolságban voltak rendeltetési helyüktől, az időközben kitört hóvihar megakadályozta őket a tovább utazásban. A sötétség beálltával Mocsonya eltévesztette az utat és befordultak egy mély árokba, a honnan nem tudtak kiszabadulni. A kisipar felsegélése. Az iparkamara az ő működésének súlypontját a kisipari érdekek előmozdításának szenteli. Ezeket az érdekeket igyekszik szolgálni akkor, amikor az általános kormány rendelkezések szellemébe betolmácsolja már előzetesen a kisipari érdekek szellemét; amikor a törvények végrehajtásánál, különösen az iparhatósági közigazgatás és kihágási bíráskodás másodfokú Ítélkezéseinél a hatósági gyakorlatot véleményeivel szabályozza és enyhíti; amikor a szakoktatási dolgok kezelését a gyakorlati élet kívánalmaihoz igyekszik számitani, szóval a közgazdasági kormányzás minden ágában igyekszik az iparosok érdekében, mint azok törvényes szószólója és jogtanácsosa fellépni. Közvetlen segítségekben is sok ezer koronát eszközöl ki a kamara az iparosoknak, valamint megrendeléseket eszközöl ki részükre, ahol erre mód nyílik. így legutóbb a közös hadsereg szállításaiból 1900 pár bakkancs és 5660 drb. szíjgyártó ezikkre eszközölt ki megrendelést a kamara-kerület kisiparosai részére. A közös hadsereg ezidei bakkancs és bőr czikkekbeli szükségleteinek a magyar kisiparosok által leendő szállítása tárgyában a keresk. miniszter most tette közzé a felosztást. Ezen felosztás szerint a debreczeni kereskedelmi és iparkamara kerüle1905. január 19. _________________________ té ben 1900 pár lábbeli és 5660 drb. szíjgyártó czikre történt megrendelést. Tóth Mihály (Jásztelek) alkalmi kisipari szövetkezet 200 pár, Manzel Márton és társai (Jászladány) 200 pár, Ács Gábor és társai (Jászberény) 1000 pár, ifj. Róna János és társa (Jákóhalma) 500 pár bakkancs készítésére kaptak megbízást. Ezúttal történik először, hogy egyéb bőrczikkek készítésére is adatott megbízás: Kovács István nagybányai jónevii szíjgyártó mester összesen 5660 drb. nadrág-, puska- és köpeny szíjj szállítására kapott megrendelést. Ezen szállítás tárgyát képező czikkek mintái a keresk. múzeumnál és a cs. és kir. tüzérségi szertárnál Budapesten megtekinthetők. Egyben tudatja a kamara az érdekeltekkel, hogy a m. kir. honvéd központi ruhatár összes készletben levő bak- kancsait most faszegekkel látatja el, miért is ezen munkák befejezése után mintául csak íatalp- szegekkel ellátott bakancsok fognak kiadatni, de azért a kisiparosok által készítendő bakkan- csok fatalpszegekkel nem látandók el. Tánczmulatság. A misztótfalusi polgári olvasókör január hó 22-én zártkörű tánczmulatságot rendez a kör könyvtára javára. Belépő dij személyenkint 1 K, család jegy 3 K. Kezdete este 6 órakor. Felülfizetések - tekintettel az üdvös czélra — köszönettel fogadtatnak s hir- lapilag nyugtáztatnak. A tánczmulatságra, mint értesülünk, városunkból is többen átrándulnak. Anyakönyvi közlemények. A helybeli anyakönyvi hivatalnál e hó 11-től a következő bejegyzések tétettek: Születtek: Jan. 4. Józsa Györgynek „Mária Magdolna“; jan. 9. Pap Lászlónak „Vilmos“; jan. 6. Tyira Flórának „Mária“; jan. 4. Kazán Lászlónak „Mária“; jan. 11. Blau Józsefnek „Béla“; jan. 10. Milován Mihálynak „Juliánná“; jan. 5. Révész Jánosnak „Viola“; jan. 14. Farkas Jánosnak „László“; jan. 10. Senkálszky Kálmánnak „Kálmán“ nevű gyermeke. — Meghaltak: Jan. 10. Pap Vilmos gör. kath., egy napos, napszámos gyermeke, veleszületett gyengeségben; jan. 12. Molnár Karolina özv. Droppa Károlyné róm. kath., 64 éves, alamizsnás, aggkorban; jan. 14. Szaszarán Demeter gör. kath., 71 éves, napszámos, szivbántalomban ; jan. 13. Styám Mária özv. Nagy Fülöpné gör. kath., 77 éves, aggkorban; jan. 14. Mundrucz Ödön róm. kath., két hónapos, bányász gyermeke, bélhurutban ; jan. 15. Farkas Flóri férj. Csilik Jánosné gör. kath., 31 éves, bányászná, tüdőlobban; jan. 15. Zákány Lajos ev. ref., 3 éves, kovács gyermeke, hevenybélhurutban; jan. 16. Szilágyi Julianna özv. Gigli Ferenczné róm. kath., 95 éves, alamizsnás, aggkorban. — Házasságot kötöttek: Horzsa Péter és Zelesznik Jozefa özv. Makove Jánosné nagybányai lakosok. — Kihirdetés alatt állanak: Brinzei Gábor Mihály és Danes Ilona, Lázár Márton és Vida Teréz nagybányai lakosok. Szerencsétlenség. Az elmúlt napokban nagy szerencsétlen történt a veresvizi kincstári bányában, melynek a szerencsétlenül járt valószínűleg örökre nyomorékja marad. Pap Demeter fiatal bányamunkás ugyanis robbantáshoz készült s midőn a dinamitot készítette elő, az felrobbant s kezét egészen összeroncsolta. Arczán is súlyos égési sebet szenvedett. A vizsgálat kiderítette, hogy a szerencsétlenséget saját vigyázatlansága okozta. ____________IN AGYBÁNYA______________ A „NAGYBÁNYA“ 1903. évfolyamának 16., 26., 27., 28. és 45. számait megvételre keresi a kiadóhivatal. Lapunkra, a -»Nagybányá«- ra előfizetéseket és hirdetéseket elfogad: Kovács Gyula könyvkereskedése, Fő-tér, 14. szám. Morvay Gyula könyvnyomdája, Fő-tér,' 14. szám. A kiadóhivatal; Erdélyi-út 22. szám. Kiadó laptulajdonos s ÉGLY MIHÁLY. Xirdelmény. Matolcsy örökösök nagysikárlói erdejéből 2540 drb (kettő-ezer- ötszáznegyven darab) tölgy szálfa nyilvános árverésen eladatik /. év és hó 29-én d. e. 10 órakor alulírott lakásánál, hol az árverési feltételek is megtekinthetők. Sikárlő. 190ó. január 10. Veress Alberi. A veresvizi Árok-közben levő házam, mely nyaralónak is alkalmas, befásitott kerttel, eladó. HARASZTKO ISTVÁN. kocsigyártó, Nagybányán. FÜRED (GARBONÁCZ) FÜRDŐ földestől, gyümölcsössel együtt haszonbérbe kiadó. — Csakis biztosítékkal biró egyének jelentkezhetnek. — Értekezni lehet: gróf Teleki Jánossal ‘ Költőn. ===== Kiadó lakás. 3 szoba, előszoba, mellékhelyiségek, istálló kiadó. - Értekezhetni: özv. Gferer Jakab« néval, Postarét-utcza 25. szám. WtF Bérbe kiadó "*0 Petőfi-ut 1. szám alatt, a liget közvetlen szomszédságában, három szobás lakás, előszoba, veranda, konyha és kamarával és minden helyiségeivel április, esetleg julius i-től. — Értekezni lehet özv. Simay Tivadarnéval............................ ■ ■ = Hi rdetmény. A „Nagybánya és Vidéke Fogyasztási Szövetkezet“ igazgatósága, a szövetkezeti tagok hús, zsír és szalonna szükségletének kielégítését szerződésileg kívánja biztosítani, felhivatnak a pályázni óhajtók, hogy az alulírott igazgatósághoz ajánlatot nyújtsanak be aziránt, hogy mily feltételek mellett hajlandók a fenti szükségletet saját helyiségükből kielégíteni. Az ajánlat lehet külön zsir és szalonnára és külön marha, borjú, sertés, birka stb. hus- nemüekre. Nagybánya, 1905. január 18-án. NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE FOGYASZTÁSI SZÖVETKEZET igazgatósága.