Nagybánya, 1905 (3. évfolyam, 1-26. szám)

1905-05-25 / 21. szám

905 V 26 i

TÁH-SADAIjMI és szépirodalmi hetilap.

Előfizetési árak; Egész évre^ikproría, félévre 4 korona, negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér. Megjelenik minden héten csütörtökön reggel 8 — 12 oldalon.

Felelős szerkesztő:

ÉGLY MIHÁLY.

Szerkesztéség és kiadóhivatal: Erdélyi-ut 22. szám, hova a lapközlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők. Hirdetések felvétetnek Morvay Gyula könyvnyomdájában is: Főtér 14.

A képesítés respektálása és mesteri czim.

Talán nem nélkülöz minden aktuálitást épen most a német 1897. évben keletkezett u. n. „Handwerkgesetz“, a mikor minden oldalról felhangzik a panasz, hogy a kontárok megrontják még a legegészségesebb ipart is, mert minden szaktudás, minden előzetes készültség hijján vállalnak ipari munkákat, a tanult, a hosszú éveken keresztül fáradozott iparos munkásságának rovására, a ki természetesen, mivel ipari munkáját tudásához, tanult- ságához mérten jól akarja elvégezni, nem képes a kontárok egész ármádiájával felvenni a versenyt. És mert kényszerűségből neki is alá kell szállania az amúgy is már végtelenül nyomott árakkal, eljutottunk oda, hogy iparosaink legnagyobb része tengődik és a megélhetés kérdése, daczára az iparpártolások legkülömbözőbb fajtájának, meg nem élhetés kérdésévé vedlett.

Százakra tehető az oly esetek száma, a melyekben iparosaink végső erejük megfeszítésével és végkétségbeesésükben a miniszterhez fordulnak, hogy legalább az »állami munkák kiadásánál a képesített iparosok előnyben részesüljenek, igy is meg akarják akadályozni azt, hogy a kontárok száma, mely egyre szaporulóban van, megerősödjék. Hogy egyebet ne említsek a sok közül, a közelmúltban a vésnökök fordultak a belügyi és a kereskedelmi miniszterhez, hogy az állami munkáknál lehetőleg a képesített iparosokat vegyék figyelembe, felhozván, hogy

a minden iparigazolvány és ipari készültség nélkül működő ügynökök, nemcsak hogy nem maguk készítik a vállalt munkákat, de legnagyobbrészt Bécsben állítják elő vagy ha itthon készíttetik, akkor az árakat annyira lenyomják, hogy a szegény iparos boldogulni nem tud és családjával együtt koldusbotra jut. A miniszteri leirat, igaz, koncziliáns módon értesítette a beadókat, hogy elrendelte az alája tartozó hivatalok és községeknél, hogy lehetőleg képesített iparos ajánlatát vegyék figyelembe. De mi ez a tenger sima tükréhez képest? Az állam palliativ orvosszere nem képes kellőképen orvosolni a bajok százezreit, ez csak egy csöpp viz a tengerben.

Ám lássuk a németeket. A német iparosok nagystílű szervezete, hosszas és legnagyobb erélylyel folytatott küzdelem árán végre elérte kívánságai legnagyobb részének teljesülését, a mennyiben a német törvényhozás 1897. évi julius hó 26-án megteremtette az u. n. „Handwerkgesetzbuch“-ot.

A „Handwerkgeset'zbuch“ egyebek között világosan kimondja, hogy csak az nevezheti magát mesternek 1901. év október havának 1-ső napjától kezdve, a kinek e czimhez tényleg joga van. E joghoz szükséges, hogy 1901. évet megelőzőleg legalább is öt éven át szakadatlanul, önállóan, inastartási joggal, egy és ugyanazon szakmában, sikerrel működjön volt és természetesen 24-ik életévét már betöltötte légyen vagy pedig: ha 1901. október 1. után lett önállóvá, akkor az iparigazolvány birtokában legyen, a melylyel a mesteri czim viselésének jogosultságát igazolhassa.

Ilyetén tehát az iparban a mesteri czim törvényileg védettnek jelentkezik és a büntető pontok szigorú intézkedéseket tartalmaznak az e törvény ellen vétők ellen.

A mestervizsga anyagát szintén szabályozza általánosságban a törvény. Magát a vizsgát egy állami és szakközegekből álló vegyes bizottság ejti meg, mely állami felügyelet alatt áll és a kereskedelmi és iparkamarák közbenjárásával küldetik ki. Áz ipartestület kiadta iparjogok a mesteri czimre senkit fel nem jogosítanak és csak a testületekbe való felvételt eredményezhetik.

Mesteri vizsgára csak oly segédek bocsájtatnak, a kik legalább is három évi szakadatlan segédi munkát igazolhatnak, tisztességes előéletüek, német honosságuak és a kamarától oly bizonyítványt tudnak produkálni, a melyben előéletük, képesítésük és ipari fejlettségükről kedvező vélemény jut kifejezésre.

Iparostársaim bizonyára azt fogják mondani, hogy ez iparfejlesztés tekintetéből nem eredmény és csak czimczafrang, a mire az iparban szükség nincsen; ám ha egyelőre tényleg nagy gazdasági értéke e vívmánynak nincs is és mig más egyéb előnyökkel e czim nem is igen jár, meg van e törvény, aránylag rövid életének, már is az a jótékony hatása, hogy állami és városi szállításoknál a mesteri czim jogosult viselőit lehetőleg előnyben részesítik. így akarják érvényre juttatni a törvény Írott betűit s az azokban lefekteA „Nagybánya“ tárczája.

Xyári éjszaka.

— Cosbuc György költeménye. —

Az esti fény végső sugár a A bérez tetőjén áthalad;

A rigó füttyent utoljára, Bujkálva jár az alkonyat A lomb alatt.

S a mint a falut csönd uralja, És elenyészik a zsivaj:

Fáradt fejét álomra hajtja Az egész falu, és kihal Az utczazaj.

A tűzhelyen utolsót lobban A lassan hamvadó parázs; Házőrző eb vakkant álomban.

A falun nincsen semmi más, Csak kéj s varázs.

Szekér-szekérre, dús kalászszal Lassan halad egymás nyomán; Vidám legénység ujongássál Jön át a rétek bársonyán,

A nyáj után.

Egyszerre fenyvesek homályán Áttör a tele holdsugár; Emelkedik az égi pályán,

S mint egy dicső költőkirály, Figyelve jár.

Friss forrásvízzel telt kavicsával Sok deli menyecske siet;

Övükbe tűzött viganóval Dalol egy édes éneket A lánysereg.

Enyészetes bús suttogással Sóhajtozik a rengeteg;

A forrás lassú csobogással Szórja alá a gyöngyöket,

S tovább siet.

A patak felöl nagy csapatban Nyargalnak pajkos gyermekek; Vig zajongásnak hangja csattan. Füst száll a kémények felett, Mint lehelet.

A temetői némaságban A suttogó szél is elül;

A békesség édes honában Ringva a Szentlélek repül Csak egyedül.

De ifjú szivek kéjes vágya.

Bujkálva jár az éj alatt;

És rátalál a vágy a vágyra,

S szerelmes szivekben fakad Egy gondolat.

Révai Károly.

A gondok.

A lomha ködben bizonytalan csillámlás reszket. A hó mögül, az ólomfelhők mögül sorvadó napsugarak menekülnek a ködvilágba és meghalnak benne. Millió gyanakvó, kémkedő hópehely között bujdosnak a földre, de kimúlnak már a szivacsos levegőben, elosztanak benne nyomtalanul. Csak fáradtan villogóvá lesz tőlük a párázat, akár a megvakuló foszfor tünedező villogása.

A föld és az éghatár csupa feneketlen hó; szürke falak köröskörül. A tél börtönbe zárta a ködöt. A szűk ketreezben mint valami lomha komondor lehever a nedves földre és nyújtózkodás, ásitás nélkül élettelen aléltságba omlik.

Megindul megint a hóesés, a ketreczfalakat egymáshoz szorítja a durva, erőszakos zsarnok, ég és föld közt eltűnik a messzeség. Fehér káosszá lesz a világ.

Fehér káoszszá ... A magasból és a mélységből és minden irányban szakad a hó. A röhögő tél belemarkol sovány ujjaival az éghatárba és a földlepelbe és össze-vissza rázza