Nagybánya, 1904 (2. évfolyam, 27-52. szám)
1904-09-08 / 36. szám
4 NAfiYBANYA 1904. szeptember 8. Meszlényi püspök aranymiséje. A szatmári egyházi hatóság legutóbbi körlevelét Kádár Ambrus dr. püspöki helynök adta ki, a melyben elrendeli, hogy aranvmisés főpásztora ünnepét az egész egyházmegye ünnepelje meg. A püspökség székhelyén 17-én lesz az ünnepélyes isteni tisztelet, mig a különböző plébániákon 17-én az esti harangozás után negyedóráig fognak az összes harangok szólani, jelezvén a főpásztor aranymiséjének napját; 18-án pedig hálaadó isteni tisztelet lesz. A jótékonyságáról hires, népszerű főpapot félszázados jubileuma alkalmából városunk is üdvözölni fogja. Egyházmegyei gyűlés. A nagybányai ev. re?, egyházmegye folyó hó 6-án tartotta őszi rendes gyűlését Szinérváralján. A gyűlésen számos egyházi és világi tag vett részt. A tartalmas tárgysorozatot Bencsik István egyházmegyei esperes buzgó imája kezdte meg, kérve Isten áldását a gyűlés munkálkodására. Fájdalommal jelenti esperes, hogy gróf Dégenfeld Sándor íőgondnok gyengélkedése miatt a gyűlésen meg nem jelenhetett s helyét a gyűlés tartamára Helmeczy József legidősebb jelenlevő tanács- biró foglalja el. A hosszú tárgysorozat legfontosabb pontja volt a zsinati képviselők választása. A szavazat szedő bizottság jelentése szerint zsinati tagokul választották Bencsik István esperest, Széli György tanácsbirót, Helmeczy József tanácsbirót és Torday Imre főjegyzőt. Jóváhagyta a gyűlés a nagybányai ev. ref. egyháznak Nagybánya városával a klastrom mező és a régi temető megvételére kötött szerződést s e szerződést végső jóváhagyásra a kerületi gyűlésre felterjeszteni határozta. A gyűlés 3 óra után ért véget. Ezután bankett volt a vendéglő nagytermében, melyen körülbelül hetvenen vettek részt. A felköszöntők sorát Helmeczy József nyitotta meg, ki az egyházmegye buzgó espereséért: Bencsik Istvánért ürítette poharát. Felköszöntötték még Helmeczy Józsefet, az egyházmegyei tisztikart, Torday Imre és Szabó József főjegyzőket. Este 6 órakor a bankett lelkes és kitűnő hangulatban ért véget. Révai Károly kitüntetése. A kolozsvári Újság írja: „Egy kicsi kis erdélyi bányaközségben él egy egyszerű derék ember, aki hosszú időn, egy évtizeden át Írja a szebbnél-szebb verseket — az asztalfiókja számára. Egyszer azonban mégis bátorságot kap és beküld egy pár verset Moldován Gergelynek, a kolozsvári egyetem professzorának, hogy juttassa el az „Ujságu- hoz: talán megérdemlik a nyomdafestéket. Moldován Gergely eleget tesz ennek a megbízatásnak és itt a mi redakciónkban egy poéta: Biró Arthur kezébe jutnak azok a versek, aki azonnal meglátta azokban a valódi tehetséget. S nagy örömmel és még nagyobb szeretettel adta le azokat a lap hasábjaira. S attól fogva azt az' előttünk teljesen ismeretlen embert a mi legkedvesebb munkatársaink közé soroztuk. S ő úgy látszik ragaszkodott is hozzánk, mert bár a budapesti lapok is szívesen közölték dolgozatait: mégis gyakran felkeresett bennünket tár- czáival, költeményeivel. Most azután nagy kitüntetés érte a mi kedves munkatársunkat: Révai Károlyt. Az Erdélyi Muzeum Egylet ugyanis ez évben ismét kihirdette a már évek óta meddő Kovács Sámuel-féle pályázatot, történelmi tárgyú költeményre, a bölcsészet, nyelv és történettudományi szakosztály által felkért bírálók véleménye alapján a versenyző 8 mü közül „Rákóczi“ czimünek Ítélte oda a jutalmat, mint „költőileg értékesebbnek, társai között viszonylag legjobbnak és egészben véve irodalmi színvonalon álló költeménynek“, melynek szerzője Révai Károly. A pályázat eredményét az alapitó levél értelmében Sámuel napján köteles az igazgató választmány közhírré tenni.“ Révai Károly kitüntetése bennünket is igen közelről érdekel s nagy örömmel tölt el, mert Révai lapunknak is egyik legbuzgóbb munkatársa. A dalegyesület uj karmestere. A nagybányai dalegyesület karmesteri tisztét Muzsik Jakab karmester eltávozása folytán Sólyom Ferencz ev. ref. kántortanitó vette át, ki mint az ev. ref. énekkar karmestere is igen szép eredményeket ért el. a koltói tüzkárosultak részére lapunkhoz újabban Dróth Zsigmondiéi 2 korona adomány folyt be. Előző gyűjtésünk 133 korona. Összes gyűjtésünk 135 korona. A gyűjtött összeget kiosztás végett elküldöttük a nagysomkuti szolgabirói hivatalhoz s ezzel a gyűjtést lezártuk. Mindazoknak, kik adományaikkal a nyomasztó ínségben levő tüzkárosultak könyei- nek felszáritására siettek, ismételten hálás köszönetünket tolmácsoljuk. A kath. legényegylet díszalbumai. A kath. legényegylet legnagyobb pártfogóit: Meszlényi Gyula és Winkler József püspököket, arany-, j illetve gyémántmisés jubileumuk alkalmával díszes albumba kötött felirattal fogja üdvözölni. A pompás díszmunka a budapesti Gottermayer- ezég könyvkötészetének remeke, mig a felirat ! czimlapja s a szöveg művészi rajza Myskovszky I Ernő főgimn. tanár mesteri munkája. A disz- I albumokat, a melyek pár nap múlva Kovács Gyula könyvkereskedő kirakatában láthatók lesznek, Szőke Béla egyházi és Kondor Sándor világi elnökök vezetésével küldöttség fogja a jubilánsoknak átadni. Tanulmányúton. Müller Vilmos berlini akadémiai festő a német kultuszminiszter megbízásából tanulmányutat tesz Magyarországon. Tanulmányújában a napokban érkezett Nagy- : bányára s itt két napot töltött. Vidékünk páratlan í szépsége szerfölött meglepte s tetszésének a legáradozóbb szavakkal adott kifejezést. Müller kirándult Kohóra is, hova Szabó István és Incze Lajos tanárok is elkísérték. Bucsuestély. Bencsik János állami főgimnáziumi tanár tiszteletére városunkból való végleges eltávozása alkalmából tisztelői a Kaszinó termeiben nagyszabású bucsuestélyt rendeztek, melyen mintegy hatvanan vettek részt. A bucsuestély igen kedélyesen zajlott le s számtalan felköszöntőben ünnepelték a búcsúzó tanárt, kinek úgyis mint tanárnak, úgyis mint a muzeum első őrének s lelkes turistának hervadhatatlan érdemei vannak. Felköszöntőket mondottak Stoll Gábor, a Kaszinó elnöke, Jurkovich Emil főgimnáziumi igazgató, DergcUs Sándor, Lakatos Ottó, Lukácsi/ György, dr. Káplány Antal, Kiss Gábor, Szabó István, Pap Endre, Incze Lajos főgimnáziumi tanárok, Stoll Béla, id. Brunner Károly és Kondor Sándor. A szép felköszöntők közül leg mélyebb hatást tett a jelenlevőkre Dergáts Sándor tanár magasan szárnyaló beszéde, ki mint a tanári kar legrégibb tagja vett búcsút az ünnepelttől. Bencsik János Nagybánya közönségére emelte poharát. Bencsikék e hét elején költöztek át Zalaegerszegre. iskolaszéki ülés. A községi iskolaszék Gel- lért Endre polgármester elnöklete alatt hétfőn délután gyűlést tartott, melyen dr. Weisz Ig- nácz, Stoll Gábor, Moldován László és Égly Mihály iskolaszéki tagok letették az esküt. Az iskolaszék ezután letárgyalta az 1905. évi költségvetési előirányzatot, melyben kiváló gond van fordítva nemcsak a hiányok pótlására, de az iskola tovább fejlesztésére is. A tetemesen magasabb összegre rugó évi kiadások egy tekintélyes részét az iskolaszék állami segélyből véli fedezhetni. Az iskolaszék ezután a folyó ügyeket tárgyalta. Búcsúszó. Uj állomásomra-Zalaegerszegre — távozásom alkalmával, jó embereimet, közeli s távoli ismerőseimet kérem, fogadják ez utón tiszteletem nyilvánítását s a szívből fakadó utolsó „Isten hozzád“-ot. Bencsik János főgimnáziumi tanár. A méhészek vándorgyűlése. A méhészek vándorgyűlése, iránt, mely holnap, csütörtökön nyílik meg városunkban, igen nagy az érdeklődés. A vendégek egy része még ma este megérkezik, de javarészük holnap délelőtt érkezik, kiket ünnepélyesen fogadnak. A vándorgyűlést fél 11 órakor tartják meg a városháza tanácstermében. Iskolaszentelés Magyarláposon. Magyarláposon, a magyar kultúra ezen kis szigetén nevezetes s eredményeiben messze hiható esemény történt múlt hó 28-án. A r. kath. egyházközség uj, diszes iskoláját ez alkalommal szentelték fel s adták át magasztos hivatásának. Ha valahol, úgy bizonyára hazánk ezen poliglott végvidékén nagy örömmel kell üdvözölnünk minden uj iskolát, melynek falai őrei, védbástyái a hazaszeretetnek, a vallásosságnak. Magasztos haza- fiúi kötelességet teljesített a magyarláposi r. kath. egyházközség, midőn nagy küzdelemmel és nagy áldozatokkal ez uj iskolát felépítette s ez iskolában önmaguknak emeltek szép smléket : mindazok, kik annak költségeihez nagyobb össze- ! gekkel hozzájárultak. így Fogarassy, Lönhart, \ gróf Mailáth erdélyi r. kath. püspökök, kik valóban fejedelmi adományokkal támogatták a nemes idea mielőbbi megvalósítását. A felszen- telési ünnepély a templomban szent beszéddel vette kezdetét, melyet Miklós Albert magyarláposi esperes-plébános tartott. Magasan szárnyaló, a hazaszeretet s a vallás melegétől áthatott beszéde rendkívül mély hatást tett a jelenlevőkre. I Ezután körmenetileg vonultak az uj iskolához, mely ez alkalomra lobogó díszt öltött. Itt felszentelés után ugyancsak Miklós Albert esperesplébános ismertette az iskola keletkezésének történetét, majd Majláth gróf erdélyi r. kath. püspök, az iskola legerősebb támaszának arcz- képét leplezték le. Innen ismét a templomba vonult a nagy közönség, hol Szmollen Pál olábláposbányai plébános tartotta a hálaadó istentiszteletet Simon Sándor és Miklós Albert plébánosok segédletével. A szép és nevezetes ünnepélyen résztvett Magyarlápos és környéké- j nek egész intelligencziája. Műkedvelői előadás. A nagybányai műkedvelőtársulat hosszú idők múltán ismét életjelt adott magáról. A koltói tüzkárosultak, magyar véreink iránt érzett könyörüiet hívta sorompóba s ez alkalomból egy fényes, nagy sikerrel gazdagította babérait. Látva azon kitűnő erőket, melyekkel a műkedvelőtársulat rendelkezik s látva j azon páratlanul rokonszenves érzelmeket és pártolást, melyet a közönség a műkedvelő- társulat iránt táplál, joggal kérdezhetjük, mi az oka mégis annak, hog3r műkedvelőtársulatunk néha évekig alig hallat magáról ? Nyomban megadhatjuk erre a választ is : a szervezetlenség. Ez a szervezetlenség az oka azután annak, hogy egy műkedvelői előadás rendezése oly sisifusi munkával jár, mely kemény próbára teszi a legaczélosabb idegeket is s oly nagy körültekintéssel, hogy a legérzékenyebb primadonnái légkörben felnőtt színház direktorok is könnyen fiaskót vallhatnának. Mindennek elejét lehetne venni, ha a műkedvelők szervezetten I tömörülnének Thalia oltára körül, hogy időnként megújítsák áldozataikat a magyar kultúra, a magyar költészet istenasszonyainak. A műkedvelő társulat legutóbb aratott fényes sikerét szívesen használjuk fel alkalmul arra, hogy kérjük a társulat agilis s gazdag művészi tapasztalatokkal biró elnökét: Virág Lajost, hogy kövessen el mindent a műkedvelőtársulat reorganizálására, rendszeres szervezésére s mi erősen hisszük, hogy a szervezés nagy munkájában odaadással támogatni fogja minden illetékes tényező, hisz azon magasztos czél, melyet a műkedvelőtársulat itt e végvidéken szolgál, mindnyájunk előtt egyaránt szent. A szombati I szinielőadást, melyen nagyszámú, előkelő közönség jelent meg, Simon Aurél szavalata vezette be. Kis József Simon Judit-]át adta elő bravúrosan, zajos tapsokat aratva. Ezután A l- \ másy Tivadar A miniszterelnök bálja ez. egyfelvonásos vigjátéka került bemutatóra. A kis vígjáték gyorsan perdült le s igazi élvezetet szerzett a disztingvált nézőközönségnek. Nagy János, a műkedveiőtársulat e nagyképes- ségü tagja, nesztora, Kovács városi tanácsnok szerepében briliáns alakítást nyújtott s többször nyílt színen zajos tapsokat aratott. Méltó partnere volt Lotti szerepében Kassay Margit, ki oly otthonossággal, rutinnal mozgott a színpadon s oly élénk temperamentummal játszott, mely dicséretére vált volna bármely hivatásos művésznőnek is! Penty Giziké Eliz szerepét töltötte be bájosan. Jeney Gyula mint Tollagi hírlapíró igen tetszett; Füley Lajos a házmester szerepében pedig kitűnő komikai vénájával hangos derültséget fakasztott, vafahányszor a színpadon megjelent. Liptay Sándor és Károly Béla maszkjukkal tűntek ki: megszólalásig hű hordárok voltak. Az egész előadás pompásan összevágott, jól rendezett volt s az ügyes rendezésért s betanításért csak hálás elismerésün