Nagybánya, 1904 (2. évfolyam, 27-52. szám)
1904-08-18 / 33. szám
1904. augusztus 18. NAGYBÁNYA 5 hegyi bányaműnek is főnöke volt, mint utólag értesülünk, e hó elsején elhunyt Selmeczbányári höivennyolcz éves korában. A városi múzeum látogatottsága. Városi múzeumunk, mely csak az imént nyilott meg, nemcsak városunk közönségére, de az idegenekre is nagy vonzó erőt gyakorol. Mióta a múzeumot megnyitották, ezeren felül látogatták meg. A látogatók nem győzik eléggé dicsérni szakszerű elrendezését s gazdagságát. Hátha még megfelelő helyiségünk volna a most még becsomagolva levő tárgyak illő elhelyezésére ! A járási számvevők. A járási számvevői állásokat a kormány még 1903. évi julius hó elsején akarta életbe lépteni, mit azonban a hosszúra nyúló parlamenti harcz megakadályozott. Most azonban meglévőn szavazva a költségvetés, intézkedés történt a járási számvevői állások betöltésére. A járási számvevői intézményt egyelőre harminczöt vármegyében léptetik életbe; igy Szatmárvármegyében is. A számvevői állásokra a pályázatokat f. hó 24-ig kell beadni a nagykárolyi pénzügyigazgatósághoz. A kinevezések még október elseje előtt megtörténnek, úgy, hogy a kinevezett számvevők működésűket már október 1-én megkezdhetik. Tornaverseny. A Róka Pál által alakított nagybányai torna és footbal-club vasárnap délután tartotta meg versenyeit a vásártéren levő versenypályán szépszámú közönség előtt. A versenyekfigen érdekesekYvoltak s nem győzzük eléggé dicsérni Róka Pál vállalkozását, ki már évek óta Nagybányán töltve a nyári évadot, arra törekszik, hogy a serdülőjlfiatalság a szünidőben is hasznossal párosult nemes szórakozást találjon. Velők tölti úgyszólván egész napját. Reggel kirándulnak, délelőtt tornásznak, délután footballoznak, az esti órákban pedig Terpsikore istenasszonynak áldoznak, egy szórakozásukban sem feledkezvén meg a sikkről, illemről, miknek Róka P. valóban mestere. Csak szombaton este volt alkalmunk meggyőződni arról, hogy a tánczban növendékei mily brilliáns előhaladást tettek; vasárnap pedig a versenypályán mutatták be, hogy nemcsak jó tánczosok, de jó tornászok is. A versenyek eredménye a következő: A sulydobásban I. lett Berghammer Mihály II. Hajnal Gyula III. Török István. A 100 yardos síkfutásban I. Bertalan István II. Hajnal Gyula III. Marosig Lajos. A súlyemelésben I. Marosig Sándor II. Berghammer Mihály III. Hajnal Gyula. Hármas ugrásban I. Török István II. Marosig Sándor III. Bertalan Albert. A magas ugrásban I. Török István II. Marosig Sándor III. Bertalan Albert. Igen szépek voltak a buzogány gyakorlatok, melyeket Muzsik Zoltán vezetett. E gyakorlatokban Heinrich Oszkár és Tóth Ernő tűntek ki. A páros futásban I. Bertalan István II. Török István. A birkózásban győztes lett Ábrahám József. A íootbal-verseny eldöntetlen maradt. A győzteseknek a szép dijakat Gellért Béláné és Bertalan Tériké osztották ki. Egy község pusztulása. Borzalmas tűzvész pusztított a Szatmár melletti Madarász községben. Nagyboldogasszony napjának délutánján ütött ki a tűz s csakhamar egész utczasorok állottak lángokban. A lakosság nagy része nem volt odahaza, mert az erdődi ünnepélyre mentek. Ngolczvan ház égett le melléképületeivel együtt. A kár és nyomor óriási. Tánczestély. Mint már említettük, a nagybányai kereskedő ifjak köre f. hó 20-án, Szent István napján a városi nagyszálló dísztermében a költői tüzkárosultak javára zártkörű táncz- estélyt rendez. Belépő jegy: személy-jegy 2 K, család-jegy (3 személyre) 5 K. Jegyek előre válthatók Hoiimann Árpád, Rusorán József és Vajda Mihály üzleteiben. A kiválóan jótékony czélt szolgáló tánczestélyre, melynek sikere érdekében a rendezőség mindent elkövet, ismételten felhívjuk olvasóink szives figyelmét. Anyakönyvi közlemények. A helybeli anyakönyvi hivatalnál e hó tizedikétől a következő Bejegyzések tétettek: Születtek: Aug. 10. Pálinkás Jánosnak halvaszületett leány; aug. 12. Soltész Elemérnek „Mártha“; aug. 12. Huszár Rózának halvaszületett leány; aug. 11. Sestá/c Gézának „Róza“; aug. 11. Andrej csuk Miklósnak „Miklós“; aug. 11. Somlcutyán Jánosnak „Magdolna“; aug. 13. Szűcs Istvánnak „István“ nevű gyermeke. — Meghaltak: Aug. 10. Pálinkás János fuvarosnak gör. kath. leány gyermeke; aug. 11. Varga Juliánná ev. ref. 40 éves téglavető, idült bélhurutban; aug. 11. Klein Salamon j I izr. szabó, 78 éves, szivhüdésben; aug. 12. j Huszár Róza szolgálónak ev. ref. leánygyermeke; I aug. 14. Papóezi Péter ev. ref. 78 éves városi i alamizsnás, aggkorban. - Házasságot kötöttek: Kimpán György és Rusorán (Rusolán) Juliánná nagybányai lakosok. - Kihirdetés alatt állanak: Filipás János és Valeán Mária nagybányai; Zsűrié Todor törökfalvi és Rogozsán Anna nagybányai; Todorán Illés kapnikbányai és Putz Paraszkéva özv. Gsolpán Jánosné nagybányai; Lengyel. Sándor és Szász Juliánná nagybányai; Hajdú István nagybányai és Kató Erzsébet apai lakosok. Országos vásár. A Szent István-napi országos vásárt f. hó 22, 23 és 24 napjain tartják meg. 22-én lesz a külső baromvásár, 23 és 24-én pedig a kirakodó vásár. Tűzoltó főparancsnoki jelentés. Nemrégiben tűz pusztított Zs. felvidéki kis faluban, melyről ! a már nyolez évvel ezelőtt szervezett önkéntes tűzoltóság főparancsnoka, egy szitakötő mester a következő jelentést tette az elöljáróságnak: A tűz Varga István megbolondulása alapján keletkezett, vagy mert gyermekek őrizték a marhákat; efelöl különféle hírek járják a falut. A tűzi lárma a harangok félreveréséből és a trombita jelekből származott — előírás szerint. A lovas tűzjelző elvétette az utat, mert nagy volt a füst az országúton. A tűzben álló ház tulajdonosa nem eszközölhetett mentési kisér- í leteket, egyrészt, mert nem volt elegendő vize, i I másrészt mert nem volt odahaza. A szomszédos ! I falu tűzoltósága másfél kilóméternyire megköze- j litette a veszedelem színhelyét, de ott vissza- ! fordult, mert haza kommendérozták. A tűz szin- I terét két lámpás és egy zsandár világította meg. ; Az oltási munkálatokat az elöljáróság vezette, mert magánál a tűzoltóparancsnoknál is tüzelt I a felső emelet. A lángok az egész tetőzeten el- j harapóztak. Mikor végre az a —i tűzoltóság is ! megérkezett, az égő ház csúcsa is meghajlott i s az egész épület lángtengerbe úszott. A fecskendőket eleinte a kárvallott istállójának gödréből tápláltuk, később azonban lányok hordták a vizet és ezeknek vizével locsoltuk a tüzet. Megmenthető mindössze csak egy rossz kanapé j volt, meg egy tehén. Ez utóbbit azonban ellopták. A szolgáló egy szál ingben mentette meg meztelen életét. Sok szarvasmarha rohant a tűz felé, a melyet bezártunk. Egy tűzoltónak a láng megégette a fülét, amely a sisakból kiállott. A leírt tűz arra tanít bennünket, hogy a fecskendő háznak nem szabad olyan nagy távolságban lenni a tűz színhelyétől. A községi tűzoltók lusták és izgágák voltak. Az önkéntes tűzoltók eredménye azonban nagyszerű volt s ebben a lakosság is osztozik! Czirkusz. Schmidt jóhirnévnek örvendő czirkusza nagy társulattal holnap városunkba érkezik s a szénatéri arénában f. hó 20-án kezdi meg előadásait. Rövid hírek. Talált pénz. Ma délelőtt a Főtéren tekintélyes pénzösszeget találtak. Igazolt tulajdonosa átveheti a rendőrségen. — Betörés Sándorjai uban, Kosz- trober György erdővéd sándorfalusi lakásába az elmúlt éjjel ismeretlen tettesek betörtek s 450 korona készpénzt és több ruhadarabot elvittek. Lapunkra előfizetéseket elfogad s hirdetéseket jutányos árban fölvesz Kovács Gyula könyvkereskedő Nagybányán, Főtér. Nyilttér*) Vagyok bátor a t. közönség tudtára adni, hogy szeptember hó 1-től november hó 1-ig itthon nem leszek. A fent emlitett ok miatt, akinek a hozzámjövetele elhalaszthatatlan volna, szíveskedjék szeptember hó 1-ig fölkeresni. Tisztelettel KTagy Jenő, ___ fogművész. *) E rovat alatt közlőitekért felelősséget nem vállal a Szerkesztő. és azoknak alkatrészei, valamint más