Nagybánya, 1904 (2. évfolyam, 27-52. szám)
1904-08-04 / 31. szám
1904. augusztus 4. NAGYBÁNYA 3 kórházába, hol a leggondosabb ápolásban részesült. A fővárosból múlt hó 30-án akarták haza hozni. El is indultak, de csak Szatmárig érkezhettek meg. Ott a beteg állapota oly válságosra fordult, hogy az utazást félbe kellett szakítani. Szatmáron Dienest családja veje: Unger Geyza kir. törvényszéki biró lakására szállította, hol másnap, julius 31-ón délután ‘/t 5 órakor jobb létre szenderült. Halála hírére Nagybányán úgy a város házára, mint a szolgabirói hivatalra, nemkülömben a járásban minden községházára kitűzték a gyászlobogót. A boldogultat Szatmáron augusztus hó 2-án délelőtt 10 órakor tartott gyászszertartás után Kölesére szállították, hol aznap délután */24 órakor helyezték örök nyugalomra. Temetése óriási részvét mellett ment végbe. Nagybányáról jelen voltak: Gellert Endre polgármester, Kováts Sándor szolgabiró, dr. Winkler Jenő körorvos, a szolgabiró hivatal személyzete és a járás jegyzői kara. Korláthi Dienes Dezső az ugocsamegyei Csepé-ben született 1843-ban. Középiskoláit Sárospatakon, mig a jogtudományokat Nagyváradon és Budapesten végezte.‘Az ügyvédi és bírói vizsgálatokkat szintén Budapesten tette le kitűnő sikerrel. Kezdetben a fehérgyarmati járásban esküdt volt, majd rövid ideig ügyvédes- kedett, midőn ismét visszatért a közigazgatási pályára. Fehérgyarmaton szolgabirónak választották meg s e hivatalát általános tiszteletnek és szeretetnek örvendve tizennyolez évig viselte. 1896-ban a nagybányai járás főszolgabírójának választották meg. Tagja volt a törvényhatósági bizottságnak s Nagybánya sz. kir. r. t. város képviselőtestületének. Halálát özvegye, gyermekei s kiterjedt előkelő rokonság siratja. Áldás legyen emlékezetén! Sönczöl-szekér. Ki az, aki engem felkeresett itten, Tengerek közepén, nagy bús éjszakán ? Túlsó világbeli éjjeleim társa, Mosolygó öregem, te vagy igazán? Áldjon meg két kézzel a te szekerednek — így kellett lennie, hisz én is gyönge voltam .. . Gyertek el hozzám ; verjetek vasba, nem rontalak meg titeket. Házamban van a talizmán, a mitől ez a fiú még visszanyerheti szavát és lelkét, pedig jobb volna, ha nem kapná vissza soha többé. így szokták az emberek, ha az Isten sújtó kezét érzik: nem önön bűneik jutnak eszükbe, hanem a másoké. Az én hatalmas Uram őrizni fog engem közietek is. Áhitatosan keresztet vetett magára. — Tehát állítod, hogy tiszta vagy a bűntől! Tisztes személyek állítják, hogy éjnek éjszakáján titkos szóval magaddal csábitád ezt a legényt, a ki azóta meghalt e világra nézve. — Mondd meg nekem, mi volt azon titkos erő, mely kirabolta fiatal lelkét. — Jer házamba megnézheted . . . A biró sápadtan rebegé szentencziáját: — Legyen, elmegyünk. Az elvonult zivatar után lassan szitált tovább az eső. Kora délután szürkületes homály lepte meg a várost; a Pozsállóról leszakadt köd foszlányait az utczákra űzte le a felszél. Egy késő novemberi este bánatos melankóliája kisérte a tanács urakat exmiszsziójukban; jó szerencse, hogy rövid volt az ut, mert Gotthard János szenátor ur ezt a fatális időt is már-már a vádlott rovására irta. A csöndes, kis szobába lépő tanács urakat meglepte valami gyászos sejtelem. A falon egy kép — a krisztusi tragédiának a képe — függött, az a jelenet, amint a Megváltó a kereszt súlya alatt összeroskadt. A kép mögött szentelt barkaág, alatta egyszerű feszület; - sehol S én hajómnak őre e szép tettedér', És légy nálam üdvöz, épen legjobbkor jött, Édss-kedves vendég, vén Gönczöl-szekér. No nem hiába, hogy én is úgy szeretlek! Nem is ösmerek mást ott fenn kívüled. Hanem téged aztán vajmi jól ismerlek, S akim csak van, az mind ismerős veled. Csahos kis ebem is ugatva fut értem, Mikor estelente téged jönni lát: »Gyere, gyere gazda, Gönczöl bácsi immár Házunk elé hozta a hét csillagát.« Lám te fenn jöttél az égi országúton, Én lenn az Oczeán ingatag vizén S mintha csak előre kicsináltuk volna, Akkor értél ide, amikorra, én. Jaj de üres lehet most otthon a, város, őgyeleg a sok nép, de sehol se lát Se téged, az égről lepislogni hozzám, Sem engem, a sarkon felbámulni rád. Hát mi újság otthon ? Tisza-Duna mellett Hang zik-e a nóta, tiszta-e az ég ? Dolgoznak-e buzgón Mátyás palotáján, Magyar a magyarral czivódik-e még ? Oh Gönczöl, te ismersz, száz verset is írtam S »hazám* nevét tolira egyben sem, vevém, De most százszor kérlek ez egyben, hogy őrködj Jó csillagokkal az én hazám egén! Hát az enyimekhez benézel-e néha? Hogy vannak magukban ? rendben, ugy-e,jól ? Egymáshoz húzódva el-eldödörögnek Tengeri esetek borzalmairól. És látnak az éjben, sülyedő hajókon, Ahogy fojtogatnak a szilaj habok, — Hints te álmaikba rózsákat ilyenkor S mondd nekik, hogy nagyon, nagyon jól [vagyok. S mit csinál a »város- ? Komoly polgártársim. Oldják-e még mindig a kérdéseket ? Ostorozza-e a sajtó a hibákat ? Tesz-e a »tanács» uj baklövéseket? Üres-e a színház, tele-e a korcsma, Mély-e még a sár és sötét-e a gáz? S ama legjobb lapnak, mely persze sajátom, Van-e bő anyaga, mit kifiguráz. Kérdezik-e itt-ott megdobbanó szívvel, Mikor éjjelente bezörget a szél: \ semmi gyanús és visszataszító, csak a levegő volt nehéz és nyomasztó, mint mindenütt, a hová a halál tette be a lábát. A szögletben fölvetett fehér ágyon valaki alszik; egy hófehér arczu madonna, oly szép, mint egy legendás tündér leány. Még ajkát is megüli a pir, csupán lezárt két szeme alatt húzódik meg a bánatos vonás, mely már a másvilág bája. A mint a főbíró odalép, a néma alvó láttára a meglepetés és őszinte szánalom halk sziszentése lebben el ajkain. — Ah! Meghalt az Ilona ? kerdé mély és igaz fájdalommal . . . S ebben a perezben nem volt ott sem főbíró, sem tanács úr: egy csoport meghatott, ellágyult ember állotta körül a halottas ágyat, kik a halál hatalmának borzalmas varázsára, összekulcsolt kezekkel rebegnek el egy „Mi- ' atyánk“-ot. A halott meg hallgat. Eszményi szép fejét bűbájos glória teszi fönségessé, szőke, szép hajának egy fodor tincse lecsúszott homlokára, az ajtónyiláson besuhant léghuzam meglebbenti néha és mintha egy bájos mosoly lebbenne el ajkán; mintha az elszállott lélek mégegyszer visszatérne porhüvelyébe, hogy megköszönje az utolsó hódolatot e komoly férfiaknak, a kiknek ajkain az imádságot némitja el a halálban is épen maradt szépség csodája. Halk gyermeksirás döbbenti meg az urakat. A szoba másik szögletében, egy kopott bölcsőben sir egy újszülött gyermek és erre a hangra a főbíró fiának sápadt arczára kigyul ! » Vájjon merre járhat az a nyughatatlan Tengeri hajós most, ha ugyan még él ?« Mondd nekik, hogy láttad törtetni az éjben, Orrát, fennen hordó nagy fehér hajón, ' Mondd, hogy ép úgy nézett a csillagos égre, Mintha véle még nagy számadása, vön. De tudod mit, Gönczöl, végy engem a bakra, Ezt az egy kérésem tedd meg, ha, mered. Annyit kérdezek még, hogy mire szóhoz jutsz, Haza is döczög tán veled szekered. — Látom, nem lehet, mert a fejedet rázod, Jól van, hát maradjunk, jól van, nem megyek! Hej, de nincs is rendjén, hogy nein érvényesek Az égi pályákon a szabadjegyek! . . . Arra kérlek hát még, édes öreg Gönczöl, Egy-kettő, eredj most haza iziben, Járj be minden teret, járj be minden utczát, S hozd meg nekem holnap, hogy ki mit izén. Mondd hogy ne sajnálja senki a szót tőlem, S ha te mind elhozod, nagy jót tész velem, Virrasztó társammal, az öreg árboczczal Itt várlak ismét a hajófödelen. Hanem hozz magaddal két nagy vendégoldalt, S megvasaltasd jól hét aranycsillagod, Mert ahogy én aztán válaszszal megraklak, Közönséges szerrel el nem bírhatod . . . ... De már lefelé áll a szekered rúdja, A tenger is ébred, menj, menj vissza hát. Hagyj most a szelekre, te csak tarts keletre. S az otthonlevőknek mond »jó éjszakát /« Szávay Gyula. HÍREK. Augusztus 3. Személyi hírek. Dr. Kádár Antal és családja Cirkvenicáról, hol pár hetet töltöttek, haza érkeztek.— Géresy Kálmán kir. tankerületi főigazgató testvére: Géresy János látogatására városunkba érkezett. — Erdősy Ignácz dr. honvéd törzsorvos nyaralásra haza érkezett. - Bányay István pénzügyminiszteri fogalmazó pár hétre haza érkezett. - Láday Kálmán nagy- becskereki pénzügyi titkár pár napot városunkban töltött. — Nyirő Gábor tengerészeti főfelügyelő hosszabb tartózkodásra városunkba érkezett. Áthelyezés. Wachsmann Vilmos m. kir. csendőr főhadnagyot, ki városunkban is hosszabb időt töltött, Fogarasról Körmendre helyezték át. az emberi öntudat visszatérő sugára és szivet- rázó hanggal borul a halott megnémult szivére. A ki hallja fuldokló zokogását, tisztában van az ő megrontásának históriájával. Nem tud igy sírni más, csak a ki nagyon szeret és akinek fáj — hogy szeret. Singer Csapó Lukács bölcs ember, megérti az egészet; de hát ő főbíró, a törvénylátó; hát nem fog sírni, csak ajkait rágja s nézi a holtat és a siró fiút — némán, halványan.- Lássa meg főbíró uram a gonosz praktikát, - szól az öreg asszony.- Hogy szerette őt Ilonkám, édes Istenem.- Ide hívtam azon este, mert akkor született ez a gyermek - a kegyelmed unokája - és akkor haldoklóit ő is. Ez az új élet az övébe került; utoljára kívánta látni gyermeke apját . . % az én bűnöm, az én bűnöm . . . S ekkor hiába vala minden férfiúi keménység, a főbíró arczán két nehéz, két égető köny- csepp szalad végig; hirtelen a gyermek fölé hajlik. Egy siró főbíró, mégis furcsa. De a bölcs Jakab mester mégis meglátta, egyet bólint rá, aztán fejcsóválva tűnődik: hátha nem igaz, a mit Wittenbergában tanult. Másnap a fűrmender hangos dobszóval adá tudtára azoknak, a kiket illet: ne hogy még boszorkánysággal vádolja embertársát, mivelhogy az »mint nyilvánvaló intrikus, publice, a biró uram háza előtt «három palcárum» infestáltatik». Azóta nemes Rozsnyó város tisztes tanácsának semmi dolga sem akadt sem az ördöggel, ! sem az ő híveivel. Bium József.
