Nagybánya, 1904 (2. évfolyam, 27-52. szám)
1904-07-28 / 30. szám
4 NAGYBANYA 1904. juliug 28. gyűjt a további munkára, küzdelemre s a kinek oldalán képes csak az ember az ily magasztos, íenkölt gondolkozást meg is őrizni a köznapi élet hullámverései között. Azt hiszem, mindnyájunk szivéből beszélek, midőn azt kívánom, hogy Kristóffy főispánná Öméltóságát, kit városunk falai között van szerencsénk tisztelhetni . . . (Kristóffyné megjelenik a karzaton) ... s ki nagy szerencsémre véletlenül itt is jelen van, a Mindenható igenigen sokáig boldogan éltesse. Viharos éljenzés hangzott fel a szép felköszöntőre s csakhamar mozgalmas élet támadt a karzaton is, hova frissitőket vittek föl. Ekkor ismét Kristóffy főispán állott fel szólásra s a következő nagyhatású beszédet mondotta: Abban az ünnepeltetésben, melynek most részese vagyok, egy különös körülmény ragadta meg figyelmemet. Amikor az egyik helyi lapot s abban a hozzám intézett vezérczikket tegnap elolvastam, amint lábaimat e város területére betettem, egészen addig, amig most ezt a habzó poharat kezembe veszem: egy különös érzés hat át engemet, mely egy gondolat kimondására késztet. Ezt a gondolatot az a megfigyelésem termékenyítette meg elmémben, hogy én ezen a mai ünnepélyen, mint egy vörös fonalként látok végighúzódni egy oly gondolatot,^ amely, be kell ismernem, nekem fájó gondolat. Én óhajtanám tisztázni ezt a kérdést és itt a fehér asztal mellett, hol a szavak könnyebben jönnek, a szivek hangosabban dobognak s hol az elmék is könnyebben értik meg egymást, szeretném eloszlatni azt a homályt, mely e kérdést borítja. Hallottam ma a polgármester urnák üdvözlő beszédét, melylyel oly kedvesen fogadott a vasútnál, hallottam az üdvözlő küldöttségek szónokait, hallottam most ez ebéden a felszólalókat, s mindenik beszédből kihangzott, hogy Nagybánya városnak, ennek az ősi szab. királyi bányavárosnak fényes múltja van, s nagy nyomatékkai hangzott ki mindenünnét a múltra való ezen hivatkozás. De mintha egy bizonyos rezignáció töltené itt el a sziveket. Nem hallottam senkit sem. beszélni Nagybánya város jövőjéről. Igen tisztelt Uraim! Van bennem annyi konzervatív érzés, daczára annak, hogy liberalis politikus voltam mindig s vagyok most is, hogy szeretettel ragaszkodjam a múlt idők tradiczói- hoz. Megbecsülöm azokat, de csak azért, mert azokból erőt meríthetünk a jövő munkájára. Szeretem a múltak fényességét, mert úgy nézem azt, mint fényes világitó fáklyát, melylyel bevilágítja előttünk a jövő munkájához a helyes utakat, melyen haladnunk, melyen küzdeniink kell. A polgármester úr, igen tisztelt barátom, mai felszólalásaiban, ezen város múltjáról több ízben beszélt s a mikor említette, hogy a fényes emlékekhez ragaszkodik, bizonyos recignacióval szólt arról, hogy annak régi intézményei közül több immár csak a múlté. Különösebben szólt arról, hogy törvényhatósági jogait elvesztette Nagybánya s a pénzverdét elvitték tőle. Engedje meg, hogy ezt a két keserű könnycseppet én itt felszáritsam. Engedjék meg uraim, hogy én a rezignacióról, melynek tisztaságát elismeréssel látom, a jövőre tereljem figyelmüket. Annyit akarok mondani, hogy ebben az országban azon politikai éra alatt, melyet mi képviselünk, semmi jog elveszve nincs; bizton állíthatom, hogy minden jog, ami a múltban volt, visszanyerhető, becsületes munkával visszaszerezhető a törvényhozás utján! És ha ezen város közönségének van erős hite, mely munkaösztönt ad arra, hogy a múlt által kijelölt amaz ösvényen kettős igyekezettel dolgozzanak, akkor ez a polgárság elérheti, hogy ezek az elmúlt régi intézmények vissza fognak szereztetni. (Éljenzés.) Tisztelt Uraim ! Nem is úgy fogom fel én a helyi lap czikkét s az üdvözlő beszédeket, mintha azokban csak bánatos lemondás volna, hanem azt hiszem, azok által csak jelezni kívánták, hogy e város közönsége a múltból csak bátorságot akar meríteni arra, hogy ez a város becsületes igyekezettel visszakivánja, sőt vissza akarja küzdeni mindazt, amit sajnos, a múltban elvesztett. Mély hatást tettek reám ezek a dolgok, nemcsak elmémre, hanem szivemre is. Érzem, hogy mi az egy város közönségének, a mely amikor már csaknem ezer éven át állott fenn, küzdött a magyar nemzet törekvéseiért, — érzem, hogy mily fájó érzés lehet az, amikor látja, hogy ennek a munkának gyümölcsét nem élvezheti, nem gyarapodik intézményeiben, de j sőt veszt azokból. Én hiszem, hogy lesz jobb jövő, ilyennek i lennie kell. Lesz idő, mondom, amikor a magyar állam meg fogja jutalmazni azon városokat, amelyek becsületesen szolgálták s küzdöttek a magyar nemzetért. S azért mondom még egyszer, hogy a becsületes munka elfogja nyerni jutalmát s a város fel fog virágozni. Törekedni kell azért erkölcsileg, anyagilag, szellemileg konszolidálni a meglevő intézményeket s emellett ezután is még fokozottabban dolgozni kell a magyar nemzeti állam kiépítésére. S a magyar állam bizonyára nem lesz háládatlan. Valahányszor tapasztalom a nemes vágyakozást és lelkesedést, mint tapasztalom ma is, nem fogok késni az ily nemes aspiracziókat felkarolni s a felsőbb forum előtt is előmozdítani, hogy majdan elérje e város lakossága, hogy egy hasonló ünnepélyen a polgármester ne két keserű könycseppet, hanem két örömkönycseppet ejtsen, a megvalósult vágyak öröm könycseppjeit. Azt kívánom, hogy a Mindenható e várost nemes aspiráczióiban segítse meg s lelkes veze- | tőit ennek javára sokáig éltesse! A főispán gyönyörű beszéde, melyben egy szebb jövő képét rajzolta meg, leírhatatlan lelkesedést keltett. Stoll Béla igen szép beszédben a törvényszéknek Nagybányáról való elvitelét panaszolta. Ez a harmadik keserű könycsepp. Midőn Róth Ferencz kir. törvényszéki elnököt éltetné, kívánja, hogy a visszaállítandó törvényszék elnökét majdan ő vezesse be. (Taps és éljenzés.-) Dr. Róth Ferencz törvényszéki elnök a vendégek nevében a főispánra emeli poharát, mig dr. Fekete Samu vármegyei főorvos nagy figyelemmel hallgatott beszédben a városra | ürítette poharát, kívánva, hogy Gellért polgár- i mester vezetése alatt virulásának, fejlődésének legmagasabb fokát érje el. Ezzel a felköszöntők véget értek, de az i illusztris társaság a legvidámabb hangulatban í még az esti órákig maradt együtt. Nem mulaszthatjuk el, hogy meg ne emlékezzünk Rumpold Gyula vendéglősről, ki szakértelmének, szolgálatkészségének e diszebéd rendezése körül oly fényes tanujelét adta, hogy j mindnyájunk legteljesebb elismerését kivívta, j A fogások egytől-egyig a legkitűnőbbek voltak | s tiszta, pompás borai nagy feltűnést keltettek. J Úgy az étlap, mint a szervirozás és kiszolgálás dicséretére vált volna a legelőkelőbb fővárosi vendéglősnek is. A fáklyásmenei. Az első nap ünnepségeinek egyik kiemelkedő mozzanata volt a fáklyás s fonczás-menet, mely igazi nagybányai specziáiitás s más városok, ha akarnák sem tudnák utánunk csinálni. A gyülekezés 8 óra tájban a felsőbányai- utczán, a polgári leányiskola előtti téren történt. A polgárság s az ifjúság nagy számban jelent meg, hogy részt vegyenek a menetben, mig az egyenruhás bányászok 300-an voltak, kik mindnyájan magukkal hozták fonczáikat is. A hatalmas menet elrendezése jó időt vett igénybe, de mire az estharangszó utolsó kongása is elhangzott, a menet készen állott. Egy negyed kiiencz órakor egyszerre tüz- fénybe borult az ég s a borongós, felhős égboltozat bibor-vörös visszfényéből messzire úgy tetszett, mintha nagy tűzvész dühöngene valahol. Kétszázötven lobogó fáklya s háromszáz foncza világította meg tüzvörös fénynyel az óriás tö- I meggé felszaporodott közönséget, mely a díszbe öltözött bányászzenekar indulói mellett, Égly I Mihály főjegyző és Fábián Lajos bányamérnök, rendezők vezetése alatt négysoros hosszú ki- gyódzó vonalban indult meg a felsőbányai-utczán át a Fő-térre. A legnagyobb rendben s fegyelmezettséggel vonuló menet valóban impozáns, elragadó látványt nyújtott, mely még impozánsabbá vált akkor, midőn a menet a Fő-téren teljesen kibontakozhatott. A főispáni pár s vendégeink a városi nagyszálló erkélyéről gyönyörködtek a festői látványban s ott fogadták az üdvözletét is, melyet messze hallható, csengő hangon, óriási közön- | ségtől körülvéve Révész János tolmácsolt kiváló i szónoki erővel. A rövid, de mindenkire nagy hatást keltő í ; beszéd igy hangzik: Méltóságos Főispán Ur! Örömtüzeket gyújtottunk a mai nap alkalmából s azoknak fényénél eljöttünk üdvözölni Méltóságodat Nagybánya sz. kir. város nevében. Fejünk felett beborult az ég s lent a sötét földön lobogó lánggal ég a mi tiszteletünk s szeretetünk fáklyaerdeje. A várost, melynek nevében jöttünk, nagynak nevezik, mert ez volt a múltban! Nagy és hires bányászata, nagy és hires a múltban ipara; az ellenséggel daczoltak büszke bástyái és erős várfalai. Nagy volt hazaszeretete, minek nem egyszer fényes tanúbizonyságait adá. Ma már régi nagyságából a neve maradt fent csupán. A magán bányászat aláhanyatlott, az ipar terén megszűnt e város messzire terjedő vidékek góczpontja lenni, védőfalait, bástyáit pedig 1672-ben német katonák felügyelete mellett önkezükkel bontották le apáink. Eltűnt a múltból sok minden, a mi nagy és dicső volt. Egyet azonban megőrizett e város lakossága és ezer éves viszontagságos küzdelem daczára drága talizmánként adja át örökül nemzedékről nemzedékre: a hazaszeretetett Ezt a szent tüzet, mely sötétben is ég és fáklyaként világit, elhoztuk magunkkal mi is; hazaszeretetünk melegével üdvözöljük Méltóságodat, mint nemzetünknek derék fiát, mint az államhatalom képviselőjét, mint vármegyénknek fejét. Bizalommal tekintünk városunk, vármegyénk jövője felé, hogy annak kormányzata Méltóságod kezébe van letéve s őszinte örömmel kiáltjuk, ez emlékezetes napon: Éljen Kristóffy József szeretett főispánunk! Hatalmas, hosszantartó éljenzés zúgott fel a szép beszédre, melynek visszhangja támadt a Fő-tér minden részéről. Kristóffy József főispán a szeretetnek e tüntető demonstrácziójáért mély meghatottsággal mondott köszönetét s őszinte szívből fakadó érzelmekkel tolmácsolta, hogy e szép város jövőjéért, boldogulásáért mindent el fog követni. A fáklyásmenet ezután a legnagyobb rendben a hid-utezán át a hídhoz vonult, hol a fáklyákat eloltották. A páratlanul szépen sikerült demonstráczi- óról úgy a főispáni pár, mint idegen vendégeink a legnagyobb elragadtatással nyilatkoztak. Estély a bányaigazgatónál. Fáklyásmenet után Neubauer Ferencz bá- nyaigazgató-főbányatanácsos és neje a bányaigazgatóság termeiben magas vendégeik tiszteletére fényes estélyt adtak, mely briliáns megnyilatkozása volt a nagyúri vendéglátásnak s méltó befejezése az első nap emlékezetes ünnepségeinek. Az estélyen jelen voltak: Kristóffy főispán és neje, Gellért Endre polgármester és neje, L. Bay Lajos orszgy. képviselő, dr. Lovrich Gyula, dr. Miskolczy Sándor és neje, Farkas Jenő polgármester, Gellért Béla és neje, Lovag Berks Leo és neje, Szellemy Geyza és neje, Schönherr Antal és neje, György Gusztáv és neje, Újhelyi Hugó és neje, Neubauer Hermin, dr. Fekete Samu vármegyei főorvos, Ilosvay Endre, Ilosvay Gusztáv íőszolgabirák, Molcsány Gábor, dr. Krenner József udvari tanácsos, egyetemi tanár, dr. Vojnarovich Sándor főispáni titkár, ifj. Neubauer Ferencz és jegyese: Bertalan Tériké, Lacheta János bányatanácsos, Baumerth Károly és Bradofka Frigyes bányafőnökök. Égly Mihály főjegyző a fáklyásmenet rendezése miatt kimentette magát. Midőn az illusztris társaság asztalhoz ült, a nagybányai dalegylet kedves meglepetést szerzett. Három gyönyörű darabot adott elő teljesen elrejtett helyről, óriási nagy tetszést aratva. A meglepetés teljes volt, mert a szerenád rendezéséről a vendéglátó házi ur sem tudott. Vacsora során az első felköszöntőt Neubauer bányaigazgató mondotta a főispáni párra s vendégeire. Kristóffy főispán pedig igen szellemes beszédben a háziúrra s kedves nejére ürítette poharát. Az estély, melyen a bányászzenekar játszott, a legpompásabb hangulatban jóval éjfél után ért véget. Látogatások. Kedden délelőtt Kristóffy főispán Gellért polgármester kíséretében megtekintette a Szé- chenyi-ligetet, melynek páratlan szépségeit nem győzte eléggé dicsérni.
