Nagybánya, 1904 (2. évfolyam, 27-52. szám)

1904-12-15 / 50. szám

1904. deczember 15. NAGYBÁNYA 3 Oellért Endre polgármester elnöklete alatt tartott rendkívüli közgyűlésében a bizottságok javaslata értelmében a bemutatott szerződést jóváhagyta s azt Szatmárvármegye törvény- hatóságához felterjeszteni rendelte. A rendőr­ség jelenlegi létszámának leszállítása s az ezzel kapcsolatos pénzügyi megtakarítások ügyében majd akkor döntenek, ha a csendőrségi szol­gálatra vonatkozó utasítás kerül majd tárgya­lás alá. A mai rendkívüli ülés jegyzőkönyvének hitelesítésére a polgármester Csüdör tanácsost, Neubauer és Robelly képviselőket kérte föl. Hitelesítés ideje í. hó 17-ének d. u. 4 órája. Itt emlitjük meg, hogy a csendőrségi ki­adások a jelenlegi rendőrségi kiadásoknál évente mintegy 5000 koronával kerülnek többe. Színház. Utolsó színházi referádánk ez az idei színi szezonban. Miért tagadjuk, bizonyos melancholikus érzelmek fognak el bennünket, hogy már válnunk kell e kitűnő színtársulattól, mely annyi élvezetes estét szerzett a közönségnek s mely megmutatta, hogy a leghagyományosabb közönyt is meg lehet törni, ha a direktor nem csupán a közönség zsebére, de egyúttal művészi igényei­nek kielégítésére is pályázik. Szalkay egyike azon ritka vidéki szin- igazgatóknak, kiknek jeles erőkből álló, fegyel­mezett társulata van s akik a vidéki színészet unalomig elcsépelt jelszavait, missióját nemcsak czégérül használják. Műsora változatos, ruhatára fényes s előadásai egybevágóan szabatosak. Ez a titka azután annak, hogy nemcsak Nagybányán, hanem más városokban is a társulat állandóan telt házak előtt játszik s a színtársulat tagjai nem tartoznak Thália istenasszonyának nagyon is ismert, mindig éhes és mindig kopott apos­tolai közé, A közönség érdeklődése az elmúlt héten sem lankadt s az előadások mindig zsúfolt ház előtt zajlottak le. Szerdán, deczember 7-én Bisson énekes bohózata: Mi történt az éjjel? került színre Szalkay igazgató jutalomjátékául. A nagy­számú közönség kitünően mulatott Szalkay kaczagtató alakításán, ki Poulard gyógyszerészt személyesítette nagyon sok jó ötlettel, nagyon sok komikummal. Mellette Tábory Frida brilli­Meghatottan hallgattam a hazafias beszé­det ; Jeromos bátyám pedig annyira úszott a boldogságban, hogy az ünnepélyes perczek daczára sem átallott egy pár sájdiridiridárum-ot kibökkenteni, pedig amint észrevettem, a szom­szédja egy párszor komoly,xfeddő arczczal meg- czibálta a kabátja szélét. Én a biró üdvözlő beszédére röviden, katonásan válaszoltam. Bizto­sítottam a községet jóakaratomról s ígértem mindenre ami szent, hogy Szecskafalva s imá­dott hazám szolgálatára kardom és karom min­dig kész leend. Háromszoros éljen hangzott fel szavaimra és a zenekar egyik tagja a generalmarsot re­csegtető trombitáján. Ekkor a biró egy hatalmas csikóbőrös kulacsot vett át az esküdttől s azt a markomba nyomva biztatott, hogy csak igyák, egy kis kar- czos jót fog tenni azután a sok por után, mely masirozás közben a torkomra szállt. Mig én ittam, azalatt a zászlóalj feloszlott, a harczosok a kézről-kézre járó kulacs köré tömörültek s én hogy legalább szint adjak a dolognak, elkiáltám magam: — Zászlóalj oszolj! s kardomat hüvelyébe eresztém. A zászlóalj nem is sorakozott többé, hanem apró szakaszokban részint a „Medvébe“, részint pedig a „Kék pintyhez“ vonultak kipihenni a nap fáradalmait. Tekintettel arra, hogy az utazás engem is megviselhetett, kíméletből engem szabadjára bocsátottak s én nem is késtem Jeromos bátyám­mal megindulni hazafelé. rozott Susanne hálás szerepében. Kováts, Pápai mint mindig, most is kitünően játszottak. Az előadás sok tapsot, sok kihívást váltott ki. Csütörtökön Verő György Menyecskék czimü három egy-egy felvonásos népszínművét adták. Ezt a darabot szörnyen kár volt előadni, mert nagyot ártott a mi közönségünk szemében kitűnő írója hírnevének. Színműnek nem színmű, inkább csak egy hangulatos rajz az egyik, nem nagy evolucziót keltő ötlet a másik, meiylyel több kevesebb hatást el lehet érni egy novella szűk keretében, de nem a színpadon. A közön­séget az előadók legjobb igyekezete sem bírta felmelegiteni. Ez estről nagyon csalódottan távozott a szépszámú közönség. Pénteken, deczember hó 9-én Martos Ferencz és Huszka Jenő diadalmas operettje Az aranyvirág került szinre másodszor, ezúttal is telt ház előtt. Tábory Frida poetikus alakí­tása, eleven játéka, bájos ének számai és tüzes tarantellája, úgyszintén Pápai (Beppó) szép dalaival, valamint Miklós Dóra az amerikai missz kitünően kreált szerepében elragadták a közönséget. Az összjáték kitűnő volt s a zenekar dicséretre méltóan működött. Tábori Frida első belépésénél egy gyönyörű csokrot is kapott. Szombaton Holéczy Ilona jutalomjátékául Sardou drámája : Toska került szinre. A közön­ség, bár e darab legkevésbbé sem volt előtte újdonság, a kiváló művésznő tiszteletére oly zsúfoltan megtölté a színházat, hogy egész uj széksorokat kellett az előadásra beállítani. Holé­czy, kit tisztelői két hatalmas csokorral leptek meg, ez estén művészete teljében ragyogott. Plasztikailag szép volt minden jelenése, drámai ereje pedig vulkánikusán hatott s ragadta magá­val a közönséget. Méltó partnere volt Kováts, ki Scorpia rendőr minisztert adta rendkívüli mély hatással. Gőzön (Marió) jól beleélte magát szerepébe s alakítását meleg rokonszenv kisérte. Általában elmondhatjuk, hogy az egész előadás oly kiváló, mintaszerű volt, minőt csak a leg­ritkább alkalommal láthatunk vidéki színpadon. Taps, kihívás volt bőven. Holéczynak egyik nagy jelenése után háromszor is meg kellett jelennie a függöny előtt. Vasárnap, deczember 11-én délután Gár­donyi Géza klasszikus szépségű és zamatosán magyaros színműve A bor került előadásra nagyobbára a vasárnap délutáni gyermek­közönség előtt, akik — kivált a karzat, folytonos lármájukkal nagyon is zavarták az előadást. Kár volt e szép darabot délutánra szorítani, mert úgy a darab szépsége, mint a kitűnő elő­adás megérdemelt volna egy estét. Ezerszerte inkább, mint a Menyecskék. Gázon, Tömbömé, Holéczy, Gabányi, Kövi Kornél, Sipos, Nyitrai Mire megérkeztünk, a leves már ott párol­góit az asztalon s a Zsuzsa szakácsnő nem res­pektálva uniformisomat, meglehetősen lepiron- gatta Jeromos bátyámat, hogy az ő ácsorgá- sáért minden elfő a konyhán. Csak akkor kezdett csillapodni egy kissé, mikor biztosítottuk, hogy úgy is izleni fog, hatal­mas étvágyunk van. Kényelembe téve magunkat, asztalhoz ül­tünk. Alig vettük azonban kezünkbe a kanalat, midőn a bátyám kitekintve az ablakon, ijedten felszökkent. — A deputáczió! hamar a kardot, a csá­kót ! A következő pillanatban már teljes díszben voltam, a mikor is a biró hórihorgas alakja lé­pett be négy öt polgár kíséretében. A biró a város nevében kívánta újra kife­jezni azon örömet s határtalan lelkesedést, melyet azon tényem keltett a község művelt és intelli­gens elemei körében, hogy kegyeskedtem a táborszernagyi állást elfogadni. Hosszabb beszéd­ben kifejté azután ez állás kiváló magasságát és fontosságát, végül pedig ugyancsak a köz­ség nevében arra kért, hogy a jövőben köve­tendő programmomat kifejteni kegyeskedjem. Na erre nem voltam elkészülve, de azért nem jöttem zavarba; beszéltem harczi dicsőség­ről, vesztett csatákról s mikor a harczmezonek a csata után való szörnyű képét rajzoltam, úgy tetszett, mintha a konyhából a Zsuzsa csöndes zokogását hallanám. Egyébként pedig megjegy­zem, hogy programmomnak részletesebb kifej­tését az időre tartom fenn, ha majd Szecska­falva terepviszonyait közelebbről meg fogom kitünően játszottak s legkevésbbé sem feszélyezte őket, hogy publikumok legnagyobb része - gyermek. Este Feld Mátyásnak kolosszális ostoba­sága: A hét Slézinger került szinre. A darab­nak meséje nincs, ötlete sincs, komikuma leg­kevésbbé, amije van: az egyszerűen bántó triviálitás s bohózatnak elkeresztelt együgyüség. Hogy a közönség már a második felvonás után seregestül nem hagyta ott a színházat, azt csu­pán Szalkay öncsinálta mókáinak s Tábory Frida gyönyörű énekének és tánczának köszön­hető. A mi jóizlésü közönségünk Slézinger uréktól azt hisszük örök időkre elbúcsúzott ez estén. Hétfőn íélhelyárakkal másodszor adták Rajna Ferencz és Czobor Károly nagy ma­gyar operettéjét: A hajdúk hadnagyát. Tár­gyát az első előadáskor már ismertettük. A másodszori előadás is arról győzött meg ben­nünket, hogy e darab nem csak tárgyánál, de bájos zenéjénél fogva is legtöbbet ér minden eddig előadott magyar operettnél. Talán még csak a Bob herczeggel tehetünk kivételt. Ez előadáson is a legnagyobb sikert Pápai aratta. Gyönyörű dalai, kivált midőn a fogságban édes anyjáról emlékezik, dalol, rendkívül hatásosak voltak. Mellette Tábori Frida, Miklós Dóra és Kövi Margit osztoztak az est sikerében. Kedden, f. hó 13-án Hervé bájos zenéjü operettéje: Nebántsvirág került előadásra. E régi és sokszor látott operett még ma sem vesztette el varázserejét: a közönség zsúfoltan megtöltötte a színházat. S valóban, érdemes volt ez előadást megnézni. Rendezése minta­szerű volt s az egész előadás gyorsan, a leg­kisebb zökkenés nélkül pördült le. A főszerepet (Denise) Tábori Frida játszotta elbájoló kedves­séggel. Nagy, zajos hatást ért el, mint a Fehér galambok zárdájának növendéke, de még nagyobbat, mint a babából átvedlett színésznő. Gyönyörű énekével ez estén is exczellált és sok énekszámát meg kellett ujráznia. Méltó partnere volt Pápai, a fess huszártiszt. Celestint Szalkay Lajos igazgató játszotta kaczagtató humorral. Minden mozdulatával, minden szavával nagy, állandó derültségben tartotta a közönséget. Az őrnagy szerepében Kováts jeles alakítást nyúj­tott s bebizonyította, hogy nemcsak kitűnő drámai színész, hanem ha kell, van komikai vénája is. Az őrmester szerepében Baróthy úgy maszk­jával, mint játékával igen tetszett, nem külön­ben Pálfi, a színigazgató szerepében. E darab­ban lépett fel utoljára Tábori Frida s bucsuzása a legmelegebb s a legrokonszenvesebb hangu­latban folyt le. Ma, szerdán Pápai Lajos jutalomjátékául ismerni. Újólag biztosítva a küldöttséget jóakara­tomról, szívélyesen elbúcsúztam tőlük s az oldalt levő hálószobámba vonultam vissza. Mire eltávoztak, a leves egészen kihűlt, a Zsuzsa tehát újra a melegítéshez fogott. Épen tálalt, midőn Jeromos bátyám újabb küldöttség közeledtét jelenté. Egy pillanat s én ismét méltóságos dísz­ben voltam. A fazekas-egylet kívánta hódolatát be­mutatni, kérve egyúttal, hogy munkálkodnék közre, hogy immár hanyatlásnak indult iparuk újra föllendüljön. Váltig törtem az eszem rajta, hogy egy táborszernagynak mi a csoda köze lehet a fazekas-egylethez, de megvallom, az összekötő fonalat nem bírtam megtalálni. Mindazonáltal megígértem, hogy jogos és méltányos kérelmük elől nem fogok elzárkózni s biztositám őket is jóakaratomról s újra vissza­vonultam a hálószobába. A fazekasok a kefe­kötők küldöttségének adták át a kilincset, kik­nek szónokuk egy kissé borízű hangon olyan magas röptű beszédet mondott, hogy nem ér­tettem belőle egy szót sem. De ezért őket is biztosítottam jóakaratomról s megígértem, hogy jogos érdekeik elől nem fogok elzárkózni. Kö­vetkezett volna a visszavonulás, hanem a tisz­telt urak világos czélzásokkal abbeli reményűk­nek adtak kifejezést, hogy csak nem fognak egy kvaterka nélkül elbocsáttatni. És ittak mint a kefekötök s ki tudja meddig ittak volna, ha nem jelentkezik a csizmadia-czéh deputatiója. Szónoklat és újra

Next

/
Thumbnails
Contents