Nagybánya, 1904 (2. évfolyam, 27-52. szám)

1904-11-10 / 45. szám

sokat szenvedett hazáért. Mikor azután jött a kiábrándulás, mikor azután annyi jelesünk elvérzett, mikor még a gyanús is bűnös volt már, akkor a mi Svaiczer Ilkánk is megjelent a pellengérre állítottak között, hogy hallja hűségéért Ítéletét. Nem találtak egyéb kivetni valót benne, csak hogy forradalmi iratokat őrzött házában és elitélték, bár látták, hogy oly nemes lelken nem szabad az Ítéletet végrehajtani. Pedig épen az a pellengér volt az 5 legnagyobb dicsősége.

Csendes évek jöttek azután. A czél nem valósult meg s a nemzet nagyjai más utón törekedtek az ország boldogitására. Forrongó eszmék közepette a jótékonyság ihlete szállott az emberekre. Munkálkodni a szenvedő emberiség javán, felszáritani a könyeket és a gazdasági romlás, pusztulás által lesujtottakat valamelyest felemelni, a kultúra terjesztésével népünket modern színvonalra emelni, megerősíteni. Ezen a téren is elsők között találjuk Svaiczer Ilkát, midőn fáradozásával jóformán egymagában, de mégis ! lelkes társaival megalapítja a jótékony Nőegyletet ; testté formálja az akkor már élő eszmét: oda utalni a nők szivéhez a jótékonyságot, a nyomorultakat, a kisdedeket és ezáltal a női kegyeletnek, jóságnak megszerezni igazi dekórumát, igazi működési területét. Én nem állítok semmi újat, azt mindenki tudja városunkban, hogy Svaiczer Ilka nemcsak megteremtője volt az egyletnek, de egy»zersmind annak a magas niveaunak is megszerzője, a melyre jutott. Mert mig soha nem lankadó buzgósággal lelkesített, buzdított, rendezett, mig a szegények ügyét, legyenek azok bármily rendűek, felkarolta, részökre alamizsnát gyűjtögetett, keresetforrásokat nyitott, addig magas lelki tulajdonai, műveltsége, finom modorával úgy le tudta kötni a Nőegylet részére a város és vidék intelligencziá- ját, hogy háza már csak azért is központja volt a jó sziveknek, mert az ő minden gondolata, törekvése azé a czélé volt, a melynek zászlójára felesküdött.

És mily írnom érzékkel tudta vezetni az egyesület ügyeit! Annyira, hogy midőn valaki erszényét nyitotta meg, ő érezte magát megtisztelve, hogy adhatott. Megérezte, hogy hol nagyobb a szükség, hol fog legjobban a segítség. És mikor a nyomorban sínylődő szegénynek adta filléreit, megvédte a végső kétségbeeséstől a szemevilágától megfosztott országos hirü festőművészünket. Megvásárolta képeit és azt egy messze vidékre kiterjedő sorsjátékban értékesítette.

Az élet nehéz küzdelmeiben nemcsak annak van része, ki ajtóról-ajtóra kopogtat, hanem sokszor szárazabb kenyere van annak a társadalomból eltűnt embernek, aki valamikor a szebb napok alatt gond nélkül élt, gyakran mitsem törődve a jövővel, tekintély volt, kinek házát boldog és boldogtalan felkereste. Ezek azután sokkal jobban érzik a szükséget, sokkal súlyosabban nehezedik rájok az élet fáradalma, mert mig amazok nélkülözések között összebarátkoztak a nyomorral, ezek a jobb napokat nem tudják feledni, ezeknek sokkal fájóbb a szegénység.

Ezekre hívta fel szüntelen a jótékony Nőegylet tevékenységét Svaiczer Ilka; ezeket felkeresni, támogatni és még arra is vigyázni, hogy az adománynyal meg ne sértsék őket, ez a Nőegyesületnek legszebb hivatása.

Vagy felemlítsem az olasz hadjárat alkalmát, amikor hónapokon keresztül épen az ő felszólítására hölgyeink az ő házában és otthon tépéseket csináltak. - Vagy mikor a rettenetes kolerajárvány városunk lakói között pusztított, nem ő volt-e az, akinek buzdítására hölgyeink a szegények részére konyhát állítottak, hogy a rettentő epidémia idején a társadalom eme alakjai rendes ételekhez jussanak s a hol, mint a jótékonyság angyalai, esőben, hidegben és fagyban előkelő hölgyeink maguk főztek, az ételek kiosztásában maguk résztvettek.

De mindéhez pénz kellett. Rengeteg sok pénz. Svaiczer Ilka azonban nem törődött ezzel a. nehézséggel sem. Utána járt, honnan kaphatna az egylet anyagi erőt, hol szerezhetne uj segély- forrásokat. És az ő közbenjárására majd a bányakapitányság, majd a magas kincstár, majd a nemes város hatósága nyújtottak segítséget egyesületünknek magasztos feladata teljesítésére. Sőt megnyittatta erszényét a felséges uralkodócsaládnak is. Ő felsége a király 600 koronát adott magánpénztárából, mig dicső emlékű Erzsébet királynénkat büszkén sorozhatjuk alapitó tagjaink sorába.

De mindez még most sem volt elég, nagy1904. november 10.

_________________

NA

GYBANYA

méretű terveihez, a folyton növekvő szegénység enyhítésére. Appellált tehát a város, a vidék egész társadalmához. Hangversenyeket, bálokat, bazárokat rendezett s mig ezekkel a társadalom sokszor el-elakadó kerekeit megmozdította, mig különösen magas niveaju hangversenyeivel városunk zenei érzékét nevelte s a szétágazó köröket egy eszme köré csoportosította, addig azoknak jövedelméből növelte egyrészt az alaptőkét, másrészt csillapította a szükségeket.

Ezen társadalmi tevékenységével tehát kettős czélért küzdött és a számítása bevált. De még jobban bevált ez a számítás akkor, midőn bevezette a nőegyesület munkásságába a háziipart, amely szintén kettős czélnak szolgált: elaggott vagy természettől munkára képtelen asz- szonyoknak s leánygyermekeknek nekik megfelelő munkásságban mindennapi megélhetést biztosítani és a termelt ipari czikkek eladásából a jövedelmet szaporítani, de csak azért, hogy annál többet fordíthasson a szegények javára.

E téren még azt az óriási erkölcsi eredményt is elérte, hogy termékei utján megismertette a Nagybányai Jótékony Nőegylet nevét a vármegyén kívül is s mig eddig létezéséről sem tudtak, most egyszerre nemcsak ismeretes lesz a különböző kiállítások révén, de a kitüntetések egész halmaza jut osztályrészéül az egyesületnek s munkáját nemcsak az áldott haza, hanem a külföld nagyobb városai is megbecsülik.

És csak ekkor jutott magas körök tudomására ez életre való vállalat és csak ekkor kezdődött meg az igazi pártolása egyletünknek. Majd a szakminiszterek, majd magánosok és társulatok sietve jöttek támogatásaikkal és most Svaiczer Ilka jól látta, hogy ennyi sikert újabbal kell tetézni s a Nőegylet ügyeimét kezdte új tér felé irányítani.

Sétái közben az utczán látta a jövő nemzedéket, a kisebb iparosok, bányászok gyermekeit felügyelet nélkül, kitéve ezer veszedelemnek, szerencsétlenségnek. Az apa, ha él, sokszor emberi erőt túlhaladó munkában keresi keserves kenyerét, az anya épen oly erőmegfeszitéssel elkészíti és felosztja a szegényes falatokat, ha ugyan nem özvegy és nem magának kell egyáltalán keresni. Mindketten elvannak hát foglalva, ki törődhetik a család Szentháromságának Fiával ? A nemes város bőven pazarolta kincseit középiskolára, népiskolára, sőt egy óvót is állított fel a város középpontján ; de a külvárosokban, a hol a legégetőbb szükség volt a j gyermek védelmére, a nőegyletnek jutott osztály- j részül óvodát felállítani. Élőbb a Veresvizen, I majd egy jótékonyczélu állami sorsjáték nyere- j meny részletéből a Kereszthegyen épül fel s nyílik meg az óvoda és a ki ezeknek alapításában annyira kivette részét, Svaiczer Ilka legnagyobb boldogságát most abban leli, hogy ha ez ártatlan kisdedek közé siethetett, hol elfelejtette ezer gondját, hol valósággal gyermek lett ő is, hol bőven osztogathatta jó szive adományait, hol az ártatlan lelkek szemléletében a legédesebb gyönyör kínálkozik.

Hogy ennyi munkásságnak, ennyi tetterőnek, ennyi lelkesedésnek is alább kellett száliania! Érezte ő az élet utolsó éveiben, hogy folyton gyengülő erejét megtámadja az egyesület ágas- bogas ügyeinek vezetése; fárasztó munkájában mindjobban támaszkodott segítő társaira és éppen akkor, a midőn buzgóságának, sikeres működésének legszebb' babérjait érhette el, a dicsőítés, a közbecsülés, a hála legmagasabb kifejezéseit hallhatta volna, mindezek elől kitért, visszavonult, elhagyta fényes pályafutásának terét, ifjabb vállakra óhajtotta helyezni hőn szeretett egylete további vezetését, lemondott az elnökségről, melynek csak díszére, fényére volt az ő nemes, szerény egyénisége. De az elismerés a közhangulatban kitört s midőn a negyven éves Nőegyletet ünnepelte városunk, a negyven éves történelem, a szónokok varázs- erejű szavai az ő nagyságát hirdették, önkénytelenül is és a lelkesedés legmagasabb fokán díszes küldöttség sietett az ünnepeltetés elől szerényen elvonult volt elnökhöz, a kit ott találunk szobája csöndjében könyei és emlékei között. És az ünnepeltetés tovább folyt, nem áradozó szavak, de sokkal ékesebben beszélő könyek között.

íme itt áll előttünk egy nő, ki erős volt, a ki teremteni tudott, a ki éltet öntött egy sokszor már tespedő társadalomba, ki többet dolgozott, mint akárhány férfi; ki ideálista volt a szó minden értelmében; ki fáradhatatlan volt az emberiség szolgálatában; ki titokban vagy

3

nyíltan jó szellemként mindenütt megjelent, mint reménysugár.

Hogy ennyi erény, ennyi férfias bátorság, ennyi munka nem érhette el a földön emberies 1 számításban elismerését. Naponkint olvassuk az újságban, hogy a fejedelmi kegy hol egyik, hol ■ másik honfitársunkra mosolygott. Kik alig tettek valamit a közjó, a humanizmus szolgálatában, i kik alig léptek a közélet színpadára, kik alig szerezhettek maguknak érdemeket közoktatás, kereskedelem, művészet terén, azoknak sokszor már idő előtt ott ragyog mellökön a kitüntetés ! csillaga. De a Svaiczer Ilka érdemei elismerésére nem volt egy kicsinyke érdemkereszt, hogy legalább azzal jutalmazzák, ha ugyan lehet, negyven év fáradságát.

Ez volt ugyan az ő legkisebb bánata; hiszen nem földi kitüntetésért munkálkodott, de ama irgalmasság szent nevében fáradozott, mely ott kezdődött az utszélen hagyott bibliai szamaritánusnál, mely Róma más erkölcsökhöz szoktatott előkelő hölgyeit a szegények beteg ágyához vonzotta és arra ösztönözte őket, hogy munkához nem szoktatott saját kezeivel temesse el a legnagyobb tisztelet között századok vértanúit, melynek hatalma alatt két évezrednek megszámlálhatatlan sokaságu, gyönge nőit arra késztette, hogy lemondva a föld, a családi élet boldog örömeiről, szent kötelességeket vállaljon magára a rá nézve teljesen idegenekkel szemben, mely ma is ezreket illet meg, hogy nem önző érdekből, de az emberiség javát czélozva egész életet szánjon idegen emberek gyermekeire.

Az irgalmasság az, mely a magyar királyleányt Erzsébetet a jótékonyság földön járó angyalává tette; az irgalmasság az, mely isteni nyomdokon haladva felkeresett évszázadokon át minden nyomort és azok orvoslására kórházakat, árvaházakat, különféle menházakat, jótékony nőegyesületeket alapított. Az irgalmasság az, mely Perényinét arra készteti, hogy a mohácsi csatatéren elhunyt jeleseinket eltemesse; az irgalmasság vezette a nagy Loránffy Zsuzsánnát, hogy vagyona legnagyobb részét hazája kultúrájának szentelje.

És ha mindennek el kell egyszer pusztulnia a földön: hír, dicsőség, ragyogás, népek uralma, országok, kormány formák letűnnek a látóhatárról, csak egynek nem szabad soha elpusztulnia, elvesznie e földről: az irgalmasságnak. Hisz mindenkor akadnak földhöz ragadt szegények, hisz mindenkor lesznek éhezők s mezítelenek, mindenkor lesznek, kik a társadalom könyörületes- ségére appellálnak.

És épen ezért joggal állíthatom, nem veszett ki emlékünkből az irgalmas cselekedetek, a jótékonyság, az emberies érzések nagy leánya Svaiczer Ilka !

Most ő már nincsen ! Ott nyugszik csendesen a templom sírboltjában, kiket legjobban szeretett, jó szülői társaságában. Csendes lett immár az a ház, a melyben minden év karácsony táján összegyűltek ifjú hölgyeink s vidám beszélgetések között készitgették a gyermekek ártatlan örömét. Csendes lett immár az a pompás ligeti nyaraló, melynek dús lombozatú fái, kellemes illatot terjesztő virágai az ő lelkének szelídségét, jóságát, rokonai iránti gyöngéd szeretetét, szivének nemességét s alázatosságát ^ suttogják s tanúik voltak nagy jótékonyságának. O nincs már többé! A múlandóság szele érintette s a sírba hajlott mint a dércsipte virág. De jön uj tavasz s az ő szelleme újra éled, az ő szelleme újra itt van hölgyeink között, lángra gyulasztja az ő szivüket, meg- aczélozza erejöket, áldásossá teszi működésüket, fenköltté gondolkozásukat, hogy a megkezdett nyomdokokon haladjanak, átértsék a magasztos eszmét, melyért élnek, a melynek nincs hidege, fagya, télje, mert az a hőforrás, melyből táplálkozik, kiapadhatatlan ; a mely mindenkor jószán- déku, soha sem önző, dicsekvő, de mindig imádság s az Isten szeretete. Hisz annak a czélnak szentelni erőnket, mely megoktatja a szenvedőt, hogy a szegénység nem a legnagyobb rósz a világon, amelynél a főelv: ne tudja a bal kezed, mit cselekszik a jobb kezed, amely felfogja az utcza porából a magával tehetetlen gyermeket, mi nagy, mi szép dolog !

Hölgyeim, önök átértik e szavakat; de a Svaiczer Ilka dicső emlékének csak úgy áldozhatnak igazán, ha egymással kezet fogva vállvetett munkássággal odatörekszének, hogy az ő munkája soha el ne enyészszék, hanem mindjobban megerősödjék s vele erősödjék a nőegylet is és kicsinyes okok ne riaszszák önöket