Nagybánya, 1904 (2. évfolyam, 27-52. szám)

1904-11-03 / 44. szám

1904. november 3. NAGYBÁNYA 5 Teniploniszentelés Tartolczon. Az avasvidéki Tartolcz községben (Bikszád inellett) Dredeán Jenő lelkész fáradhatlan ügybuzgóságábó! s a hívek áldozatkészségéből egy szép uj templom épült, melynek felszentelési ünnepélyét f. hó 8-án fogják megtartani nagy ünnepélyességgel. Az ünnepély hálaadó istentisztelettel veszi kez­detét reggel 9 órakor. Déli egy órakor társas­ebéd lesz, a mely á la carte személyenkint három koronával fizetendő. Este 7 órakor táncz- mnlatság. Mindazok, kik meghívót nem kaptak, de arra igényt tartanak, lapunk utján is meg­hivatnak az ünnepélyre. Nemesszivü adományok s felülfizetések az egyház javára hálásan fogad­tatnak s hirlapilag is nyugtáztatnak. Uj bank. A nagysomkuti „Kereskedelmi Bank Részvénytársaság“ október 30-án, vasár­nap tartotta meg alakuló közgyűlését Nagy- soinkuton az alapitók s nagyszámú részvényesek jelenlétében. A közgyűlést a részvényesek üdvöz­lése után dr. Simon Miksa ügyvéd nyitotta meg s kérte a megjelenteket, hogy a közgyűlés veze­tésére elnököt válasszanak. Vezető elnökül Sán­dor Vilmos főmérnököt választották meg. Ezután az elnök választást ejtették meg. A közgyűlés a részvénytársaság elnökévé egyhangúlag Simon Sándor bécsi nagykereskedőt választotta meg. A közgyűlést megelőzőleg az alapitók kinevezték az igazgatósági tagokat. Igazgatók lettek: Simon Sándor nagykereskedő Bécs, Frankovits Mór (vezérigazgató), dr. Simon Miksa (h. vezér- igazgató és ügyész), Sándor Vilmos (alelnök), Simon Éliás földbirtokos, dr. Goldstein Armin orvos, mindnyájan Nagysomkutról, Schivarcz Albert nagykereskedő Szatmárról, Bökni Ru­dolf nagykereskedő Becsből. Az igazgatóság nevében Frankovits vezérigazgató mondott szép beszédben köszönetét a bizalomért. Felü­gyelő tagokká választattak: Korody Mihály fő­könyvelő Szatmár, Lobi Henrik megyei szám­vevő Besztercze, Lugosy Mihály teíekkönyv- v.ezető Nagysomkut, Rácz Dezső körjegyző Hosszufalu. A közgyűlés után nagy banket volt, melyen számos felköszöntő hangzott el. Az őszi és téli idény újdonságai óriási nagy választékban már megérkeztek Virág Ilona Kossuth Lajos-utczai divatáru üzletébe, hol úgy a legegyszerűbb, mint a legdíszesebb női- és gyermek-kalapok szolid árak mellett szerezhetők be. Az áruk a modern divat újdonságaiból van­nak összeállítva s a jóhirü üzletet melegen ajánljuk a t. közönség szives figyelmébe. Ugyan­ott régi divatu kalapok újra diszittetnek. Gyász­kalapok a legrövidebb idő alatt elkészíttetnek. Takarékpénztári választmányi ülés. A városi takarékpénztár választmánya tegnap, kedden délelőtt Gellért, Endre polgármester elnöklete alatt közgyűlést tartott. Elnök a jegyzőkönyv hitelesítésére Fábián Lajos és Rónai Géza választmányi tagokat kérte föl. A választmány j tudomásul vette a f. év első felének üzleti forgalmáról beterjesztett jelentést, melyből ki­emeljük a következőket: Betétforgalom: be­vétel : 555.529 K 03 f; kiadás : 509.738 K 65 f. Váltóforgalom: bevétel: 554.448 K; kiadás: 509.501 K; Kötvény forgalom: bevétel: 143.248 K; kiadás: 135.296 K. Zálog forgalom: bevétel: 2946 K, kiadás : 1771 K. Összforgalom: 1,670.380 K; 97 f. Nyers nyeremény: 22.197 K 27 í. A takarékpénztári tisztviselőknek drága­sági pótlék iránt benyújtott kérelmét a választ­mány pártolólag tette át a képviselőtestülethez, hogy a városi tisztviselők kérelmével együttesen intéztessék el. Szabad lyczeum. Megírtuk, hogy az ipar­testület az idei őszi és téli szezonban szabad előadásokat fog rendezni az iparosok részére. Az első előadás i. hó 20-án, vasárnap délelőtt 11 órakor lesz az ipartestület nagytermében s Szabó István főgimnáziumi tanár, a nagy nép­szerűségnek örvendő jeles előadó fogja tartani. A téli színház-szezon. Festetics Andor gróf­nak, a vidéki színészet országos felügyelőjének ismert átiratát, melyben azt ajánlja, hogy Nagy­bánya Eperjes helyébe lépjen be a szatmári színi kerületbe, a szinügyi bizottság legutóbb tartott ülésében vette tárgyalás alá. A szinügyi bizottság e megoldást nem tartja czélravezető- nek, mert ha Nagybánya a szatmári kerületbe belépne, a szatmári színtársulat csak oly időben, vagy husvét után vagy a nyár folyamán jöhetne városunkba, a mikor itt színházlátogató közön­ségre egyáltalán nem számithathatna, mert a társulat október elsejétől virágvasárnapig Szat­máron van lekötve. A bizottság tehát e javaslatot teljesen elejtette. Megbízta azonban Égig Mihály főjegyzőt, hogy lépjen érintkezésbe a szatmári szinügyi bizottsággal s a színházi igazgatóval, vájjon nem volna-e kivihető az, hogy a szatmári színtársulat a téli szezonban párhuzamosan Nagybányán is tartson hetenkint 1—2 előadást. Égig ez ügyben legközelebb Szatmárra utazik. A legnagyobb kalap áruraktár Vajda Mihály (Nagybányán, Főtér) divatáru-üzletében. Máris megérkeztek az iskolai és őszi idényre óriás mennyiségben a legszebb alakú és legjobb minő­ségű kalapok, hol azokat a nagy mennyiség foly- í tán olcsón beszerezve ugyanoly jutányosán vásárolhatjuk meg. A felsőbányái vasul megnyitásának elhalasztása. Legutóbbi számunkban jelentettük, hogy a felső­bányái vasút megnyitásának újabb határidejét f. j 1 hó 5-ére tűzték ki. E határidőt sem lehetett j I azonban betartani s igy a november 5-iki meg- 1 nyitás egy közelebbi határnapig elmarad. BIrte- I sülősünk szerint a vasutat november hó 9-én fog­ják ünnepélyesen megnyitni s 10-én okvetlen átadják a forgalomnak. Gyászhir. Lapunk zártakor értesülünk, hogy j Buttgán György vasúti tisztviselő ma délután ! 3 órakor, életének 45-ik évében Nagybányán j elhunyt. A boldogultat folyó hó 4-én d. u. 3 órakor temetik. Marosán Athanász az elhunyt­ban vejét gyászolja. Anyakönyvi közlemények. A helybeli anya­könyvi hivatalnál múlt hó 26-tól a következő ! bejegyzések tétettek : Születtek: Okt. 22. Ávráru Demeternek „Gábor“; okt. 19. Berger Izsáknak ! „Vilmos“; okt. 24. Partos Józsefnek „Margit Erzsébet“; okt. 27. Gligán Annának „István“; okt. 24. Marosán Vilmosnak „Mihály“; okt. 22. Orosz Máriának „Demeter“; okt. 27. Koznia Miklósnak „Irén“; okt. 28. Hindii Jánosnak „Róza“; okt. 25. Csople Lászlónak „Mária“ nevű gyermeke. - Meghaltak: Okt. 25. Somkutyán Demeter g. kath., 52 éves, bányász, szerencsét­lenség folytán koponyarepedésben; okt. 25. Mihálovics Géza róm. kath., 48 éves, bányász, szerencsétlenség folytán, koponyarepedésben ; okt. 26. Vallendarf János róm. kath., 36 éves, napszámos tüdőlobban; okt. 27. Kozma Parasz- kéna férj. Pap Péterné g. kath., 71. éves, nyug- béres bányászná, aggkorban; okt. 28.. Berindán Flóri férj. Pap Mihályné g. kath., 43. éves, nap­számos, tüdőgümőben; okt. 30. Zeffer Jozefa özv. Pétül Lászlóné róm. kath. 74 éves, keres­kedő, bélelzáródásban. - Házasságot kötöttek: Papp Károly és Miklós Anna; Laurán János és Zetye Róza özv. Tulics Vinczéné nagybányai lakosok. — Kihirdetés alatt állanak: Tyira Sándor felsőbányái és Nebtlla Klára nagybányai lakosok. Czirkusz. Gazdag jóhirü czirkusza az el­múlt szombaton kezdette meg előadásait. A nagyszámú társulat 14 jól idomított lóval rendel­kezik s előadásai elég érdekesek. A Párisi Nagy Áruház mintájára Nagybányán is 10 korona bevásárlás után mindenki életnagy- ságu fényképet kap ingyen, ki Vajda Mihály divatáru házában (Nagybányán Főtér) szerzi be szükségletét. Az iskolai idény beálltával minden szülőnek ajánljuk Vajda Mihály divatáru előnyö­sen ismert divatáruházát, hol a szükséges fehér- nemüeket : ing, gallér, kézelő, nyakkendő, haris­nya és zsebkendőket a legjutányosabb árban lehet kifogástalan minőségben beszerezni. Ez már aztán rekord! Csak a legutóbbi szá­munkban adtunk hirt arról, hogy Bucskó József kőműves tanoncz éjjel a Svaiczer-utczában rálőtt Talpas János bányászra, de szerencsére nem találta. Nemsokára azután a bányászzenekarnak a próbáról kijött tagjai közé lőtt forgópisztolyá­ból, mely alkalommal golyója közvetlenül Tauber János feje mellett repült el. E kirohanásai óta sem tűntek el Bucskó József felett a napok nyomtalanul, mert azóta erősen megrongálta Klein Lipót főtéren levő üzletének czégtábláját; alaposan véresre verte I^endeczky József czipész két tanulóját; összetörte Kovács Elek fényké­pész kirakatát; agyon akarta szúrni Vadnay Károly távirat kihordót, ki futva menekült előle a Fuchs-féle üzletbe, mire Bucskó betörte az üzlet nagy üveg ajtaját, majd az éjjeli őrökkel kezdett ki, végül pedig futásra kényszeritette Moldován Miklós kereszthegyi bányász altisztet, kit a múlt éjjel hazamenet megtámadott s ha­záig üldözött. A szent szabadság nevében csak örömmel jelenthetjük, hogy Bucskót nem tar­tóztatták le, ellenben az eljárás ellen megindult. Isten áldása Lukácsnál! Ezen jelszó a most lefolyt XIV. sorsjátékban is fényesen bevált. Fenti bankháznak ezernyi vevője jutott már az ott elért nyeremények által vagyonhoz és állandó jóléthez. Az előzékenység és a bármily nagyságú nyeremények azonnali és diszkrét kifizetése (a nyerő sorsjegyek egyszerű visszaadása ellené­ben) Lukács Vilmos bankházát annyira kedveltté és népszerűvé tette, hogy sorsjegyeit mindenütt a legnagyobb előszeretettel vásárolják. Értesítjük a közönséget, hogy közkedveltségnek örvendő osztálysorsjegyei a helybeli Radó Andor czég- nél is beszerezhetők s igy a felesleges levelezés és portóköltség megtakarítható. Ajánljuk t. olvasóinknak, hogy sorsjegyeiket ezen czégnél vásárolják, mely a Lukács-bankháznak helyben és a környéken kizárólagos elárusítója. A „NAGYBÁNYA“ 1903. évfolyamának ió„ 26., 27. és 28. számait megvételre keresi a kiadóhivatal. Kiadó laptulajdonos: ÉGLY MIHÁLY. Nyilttér. Nagy Jen ő fog műt érni e Vá r- utcza (DMrich-ház.) Otthon talál­ható egész nap. Kerestetik azonnali belé­pésre szakképzett és né un étül is beszélő FELŐR. (H ntmann.) Bővebb felvilágosítás e lap ki- adóhivatalában nyerhető. 492-1904. sz. Árverési hirdetmény. Alulírott bírósági végrehajtó az 1881. évi LX. t.-cz. 102. §.-a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a nagysomkuti kir. járásbíróságnak 1903. évi Sh. 186. számú végzése következtében dr. Simon Miksa ügyvéd által képviselt Grosz Soma javára Szeraíin Elemér és neje ellen 119 K 40 f. s jár. erejéig 1903. évi november hó 17-én foganatosított kielégítési végrehajtás ut­ján felül foglalt és 634 K-ra becsült következő ingóságok, u. m.: bútorok és egyéb tárgyak nyilvános árverésen eladatnak. Mely árverésnek a nagysomkuti kir. járás­bíróság 1904-ik évi V. 66/5 számú végzése folytán 119 K 40 f. hátralékos követelés erejéig Nagysomkuton adózók lakásán leendő eszközlé­sére 1004. évi november hó 16-ik napjá­nak délutáni 2. órája határidőül kitüzetik és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett ingóságok ezen árverésen az 1881. évi LX. t.-cz. 107. és 108. §-ai értelmében készpénzfi­zetés mellett, a legtöbbet Ígérőnek szükség esetén becsáron alul is el fognak adatni. Amennyiben az árverezendő ingóságokat mások is le- és felül foglaltatták s azokra ki­elégítési jogot nyertek volna, ezen árverés az 1881. évi LX. t.-cz. 120. §. értelmében ezek javára is elrendeltetik. Kelt Nagysomkut, 1904. évi október hó 30. Gámentzy János, kir. bir. végrehajtó.

Next

/
Thumbnails
Contents