Nagybánya, 1904 (2. évfolyam, 27-52. szám)
1904-10-20 / 42. szám
2 NAGYBANYA 1904. október 20. okból, mert a szövetkezetek állami pro- tezsálása mellett a konkurrencziát egyenlőtlen fegyverekkel kellett felvenniük. A szövetkezeti törvény meghozatala óta állandó a késhegyig menő harcz a szövetkezetek s a kereskedelem között s a kereskedők felfogását a szövetkezetekről egyik kiváló írójuk jellemzi legjobban, aki igy ir a szövetkezetekről: „Fogyasztási szövetkezeteinknek, teljesen eltérve altruisztikus hivatásuktól, nem az a czéljuk, hogy a természetüknek megfelelőleg a segítségre, támogatásra szoruló tagoknak előnyösen juttassák kezéhez a szükséges árukat, hanem az, hogy egy más gazdasági faktorral illegitim versenyre keljenek és pedig ma már oly mértékben, mely gyökerében veszélyezteti a kereskedő létét, így nálunk a szövetkezeti nemes eszmét e nyerészkedésre törekvő tőke egyrészt palástul használja, másrészt állami támogatás és hatósági protekczió mellett teljes erővel a kis- és közép-kereskedőnek a kipusztitására törekszik“. Már e pár sorból is látható, hogy az a nagy ür, mely a fogyasztási szövetkezetek s a kereskedő osztály között tátong, át nem hidalható. De az ellentétek szerfölött való kiélesitésének eleje vehető azzal, hogy a szövetkezetek szigorúan megmaradnak eredeti czéljaik és hivatásuk keretei között s a kereskedelemnek ok nélküli versenyt nem támasztanak. Ilyen czéltalan és mivel sem indokolható verseny volna az, ha nemcsak szövetkezeti tagnak, hanem bárkinek is árulnának. A nagybányai fogyasztási szövetkezet e határig az áldástalan versenyt nem idézi föl, a szükséges árukkal csak a szövetkezet tagjait látja el a letárgyalt s elfogadott alapszabályok értelmében s mi hisszük, hogyha a szövetkezet vezéremberei látni fogják, hogy szövetkezeti utón sem képesek a kereskedelmi vagy piaczi áraknál olcsóbb árakat elérni, még Legyőzhetetlen vágy támadt benne, megszerezni a boldogságot, a melyet eddig oly bohókásnak, naivnak hitt. Ezután minden nap együtt voltak. S a lány olvasott a Laczi arczából; olvasott a vonásaiból, nyitott könyv lett előtte lelke, az a kissé meghajtott, megadó szomorú fő el nem takart, el nem tagadott semmit. Szive rajongással telt meg Laczi iránt, szerelme, melynek fokozódását napról-napra követhette, egyre nagyobb fájdalmat okozott szivének. Egy meleg júliusi este, mikor lüktető élettel, határtalan szerelemmel van tele az egész világ, a fehér virágoktól kezdve fel egészen az ezüstös felhőkig, ott jártak a mozdulatlan, mélyvizü tó partján. Olyan lágy, olyan mámo- ritó volt a Laczi szava, a mikor azt kérdezte:- Tudna-e engem szeretni ? — Igen. Laczi magához ölelte erősen, szerelmesen Margitot, mintha soha többé nem akarná elbocsátani és egy égő rózsát csókolt az arczára. A lány szive visszarezgett a lágy, bánatos- szavu férfi szavaira. Elfogta a vágy, hogy kézzel a kézben, vigyázva rá, hogy göröngyöt ne érjen lába, az ismert utón keressék meg a boldogság virágait. Álom fogta el szivét, az égnek legtisztább fényességéből; valóság, a földnek legszentebb álmaiból. Dal csendült meg füleiben a menyország szépségéről, szikra támadt szivében az Isten leikéből. Tavaszi álom volt szerelmük, felhőtlen illatos tavaszi álom, mely fölött mosolyogva őrködtek a boldogság angyalai. * Oly nehéz volt az elválás; menynyire fájt lelkűknek az a gondolat, hogy el kell válniok. Valami sejtelmes érzés fogta el szivöket; valami titokzates érzelem tölté be lelkűket; azért fájt oly nagyon az elválás ! . . . . * e nyomástól is felfogják szabadítani a helyi kereskedelmet. Mert azt konczedálni kell mindenkinek s szívesen elismerjük mi is, hogy a szövetkezetét nem a retorzió hívta életre, mint inkább a rendkivülileg rósz gazdasági viszonyok folytán az egész országban tapasztalható abnormis árak ellen való védekezés. A felfogások közötti kiilömbség pedig az, hogy igen sokan a helyi kereskedelmet okolják ez abnormis árakért, pedig azoknak sokkal mélyebben fekvő s országos közgazdasági bajokban gyökeredző okai vannak. A jövő majd megmutatja! i. m. A szinházi-szezon. Lapunk legutóbbi számában l L. czikk- irónk igen érdekes fejtegetések keretében foglalkozott azon kérdéssel, hogy színházi-szezonunkat miképen lehetne érdekesebbé, vonzóbbá tenni s fejtegetései során felvetette azon eszmét is, hogy czélszerü volna Nagybánya központtal egy uj szinikerület alakítása, mely egy nívón álló társulatnak egész éven át állandó megélhetést biztosítana. Már e czikk megjelenése alkalmával megjegyeztük, hogy a városi tanács épen a szinügyi bizottság kezdeményezésére ez irányban megtette a lépéseket gróf Festetics Andornál, a vidéki színészet országos felügyelőjénél. Festetics gróftól a tanács előterjesztésére ma jött meg a válasz, melyet egész terjedelmében közlünk, hogy a szinügy barátai kellőleg tájékozódva lévén, a kérdéshez hozzá szólalhassanak. Festetics gróf válasza igy hangzik: Tekintetes h. Polgármester Úr ! F. hó 7-én 3341. sz. a. hozzám intézett nagybecsű átiratára szerencsém van tisztelettel a következőkben válaszolni: Mindenekelőtt hazafias örömmel üdvözlöm tekintetes Polgármester urat, a szinügyek intézésére hivatott tényezőket és Nagybánya város közönségét a szinügyök fejlesztése érdekében A nap már lebukott a sziklás bérezek mögé; fényessége lassanként elmosódott, a nagy zöldeskék égen tétovázva úszott ide-oda egy-egy ezüstszínű íelleg. A köd lenge volt, mint egy csipkefátyol; a sárguló levelek egész óceánja tündöklőit be a Laczi szobájába. A haldokló élet meleg lehelete átíűtötte a szobát; a beszélő némaság, a csendes természet lélek- zetvétele vette körül. Ott ült Laczi karosszékében az ablak előtt. Az elhagyatottságnak érzete fogta el; arczán bánatos vonások jelentkeztek, mint egy szomorú, bánatos férfi arczán. Valamikor, még nem is oly régen, szívesen halt volna meg, de most élni akart; örökké nézni azokba a bársonyos, rejtelmes szemekbe, a melyek oly sötétek voltak s mégis egy menyország ragyogott ki belőlük. Valaki a szomszéd szobában zongorához ült, dalba kezdett; Roger egyik bájos románczát énekelte. Az üde női hang panaszosan csendült ki az est homályába; belesimult a szívbe, utat bontott a lélek bezárt ajtóin át; valami fájó, kínzó volt abban a vissza emlékezésben, a mely a dal nyomán a szivben fakadt. Mintha mohó vágyakozás beszélt volna az édesen szóló dallamból. Az akkord mélysége, a melódia napvilága élesen szakított a Laczi szivébe. Vad elkeseredés vett erőt rajta; érezte, hogy ő neki örökre távozni kell az életből. Érezte, hogy minden reflexiójával, minden gondolatával csak egyre temet, temet mindent. Homályos félelem markolt bele a szivébe, esztelen gyötrelem kínozta, hogy le kell mondani mindenről .... Mintha fülébe csengett volna a zene, úgy, mint mikor meglátta Margitot. Mintha látná a pazarul világított termet, a melynek parkettjén vidám alakok tánczolnak, csevegnek. Mintha j látna mosolygó leányarezot, mely a táncztól ki- I megindított mozgalomért. Örömmel és készséggel ajánlom föl szolgálataimat és közreműködésemet. Ennek kijelentése után azonban kénytelen vagyok megjegyezni, hogy egy Nagybánya központtal tervezett szinikerület alakítása ez idő szerint aligha sikerülhetne. Hogy egy ilyen állandó szinikerület megalakítható legyen, annak első és szinte elengedhetetlen föltétele az volna, ha a központot képező városban egy előkelőbb, nívón álló színtársulat a téli évad folyamán hat hónapon át existencziát tudna találni, vagy ha nem tudna egy ilyen hat hónapos téli szezont biztosítani, legalább 3-4 hónapra adna otthont, a mely utóbbi esetben egy másik, hasonló képességű várossal megosztva a téli szezont, a kerület megalakítható lenne. De tudomásom szerint Nagybánya városának színháza nincsen. Esetleg egy tágas, füthető, berendezett színpaddal ellátott terem is megfelelne a czélnak, nem tudom, ilyen is áll-e rendelkezésre ? De ha áll is: alig hiszem, hogy egy a jogos igények kielégítésére szervezett nagyobb színtársulat 2 — 3 hónapnál hosszabb időre képes volna Nagybányán existálni. Kérdés már most, hogy a téli szezonban társul mely közelebb fekvő nagyobb város lenne csatolható és a nyári hónapokban mely állomás helyeket lehetne kombináczióba venni ? Magában Szatmárvármegyében az egyetlen Nagykároly van még, a melyik azonban a szatmári szini-kerületbe van beosztva; a szomszédos vármegyék jelentékenyebb városai: Nyíregyháza, Ungvár, Beregszász, Munkács, Mármarossziget, Zilah, Dés, mindannyi más-más kerület kötelékeiben állanak s nagyrészt csak 1 — 2 hónapos tavaszi vagy nyári szezont biztosítanak. Egyetlen és véleményem szerint egyedül helyes megoldás volna, ha Nagybánya a szatmári szini-kerületbe lépne be, esetleg Eperjes helyébe. De Eperjesnek állandó, rendes, füthető kőszinháza van és az október —november őszi szezont s ezen felül még egy 1 — lty2 hónapos tavaszi szezont tud biztosítani a szatmári társulatnak. Ha ilyen garancziát képes lenne Nagybánya is nyújtani, az esetben lehetne szó arról, hogy Eperjes helyébe lépjen, a mely város távol esvén Szatmártól, nem természetes szövetséges és a mely esetleg más kerületben lenne elhelyezhető. Méltóztassék a kérdést ily irányba terelni, méltóztassék tárgyalásba bocsátkozni a szatmár pirulva, gyengéden hajlik tánezosa vállára; a másik perezben fenyegetően emeli fel legyezőjét, azután szenvedélylyel siklik tovább, ismét . . . összefut előtte a kép, már csak rózsaszín, fehér, világoskék színeket lát. Zene, hódító illat, édes varázs . . . Mélyen fekvő szemei lázas tűzben égtek, lelke magasba emelkedett, visszarepült a Tisza partján fehérlő kis házakhoz, melyeknek susogó hársfái alatt, ákáczos országutain megcsendül az arató leányok édes dala s a dal hangzik a rónaságon s elvész a homokbuezkák végtelenjén, mint. az esti harangszó. Mozdulatlanul ült karosszékén ; az est árnyai egyre sötétebbé váltak körülötte; ő nem vette észre, emésztő tűz égette, mely lassan átszivárgóit minden idegszálába. Lelke, mint rabságra fogott pillangó, vergődött lázas testében. Fájó múltja, melybe csak oly rövid idő óta lopott be a sors az élet ragyogó, derűs sugaraiból, pillanatnyi képekben vonult el előtte . . . Egyszerre csak köhögni kezdett, nem látott többé semmit; egy különös, idegenszerii érzés vett erőt rajta; egy váratlanul támadó gyötrelem, valami ahhoz hasonló érzés, mintha szédületes gyorsasággal ragadnák ismeretlen világok felé. Újra átérezte a vágyakozás édes gyötrelmét; az epedésnek boldogságos szenvedését, úgy szeretett volna levegőt, életet koldulni .... E pillanatban bukkant elő a hold, vörös volt fénye, széles az udvara, mint ősszel rendesen; fénye rávetődött a haláltusától kékes arezra. Az nap titkos, érthetetlen aggodalom kapaszkodott a Margit leikébe, mintha érezte volna, hogy ellopják tőle, a mi éltette. Kétségbeesett remegéssel várta a Laczi I levelét, meg is kapta a fájó hirt, hogy Laczi meghalt.
