Nagybánya, 1904 (2. évfolyam, 1-26. szám)
1904-02-18 / 7. szám
XX. <í vfolyetaoa. 1004:=. februär laó 18. _ 7-ilt szám. Előfizetési árak: Egész évre 8 korona, félévre 4 korona, negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér. Megjelenik minden héten csütörtökön reggel 8-12 oldalon. Felelős szerkesztő: ÉGLY MIHÁLY. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Erdélyi-ut 22. szám, hova a lapközlemények, hirdetések s előfizetést pénzek küldendők. Hirdetések felvétetnek Morvay és (Jody könyvnyomdájában is: Főtér 14. w. /r<c 44 / Jegyzetek. Február 17. Aki városunk iparügyeit figyelemmel kiséri, lehetetlen be nem ismernie, hogy az utóbbi három—négy év alatt iparosaink oly hatalmas lépéseket tettek eléggé szégyenteljes és tűrhetetlen helyzetük javítására, hogy e három—négy év munkájával szinte pótolták évtizedek bántó közönyét, lomha tehetetlenségét. A tizenkettedik óra közelsége erős, kitartó, lankadatlan munkára hívta úgy az egyeseket, mint az iparosok zömét, hogy egyesült erővel, minden hátsó gondolatot kizáró egyetértéssel és bizalommal, az egyéni érdekeknek a köz érdekei alá helyezésével kezdjék meg a reorganizálás, a szervezkedés nagy munkáját, hogy a mind hatalmasabban mutatkozó szocziális mozgalmak hullámverései ellen tömött, zárt sorokban pillanatától kezdve kitünően működő ipartestület áll őrt az iparosok erkölcsi, társadalmi s anyagi érdekei mellett s e munkájában hathatósan támogatják a szakosztályok, mely szervek az egyes szakok óhajait, kívánalmait igyekeznek beilleszteni s megvalósítani az összes iparosok érdekeit védő programmtervezetben. S hogy az oldott kéveként évről-évre mindjobban züllő s a tönk szélére jutó iparosok szervezkedése megtörtént, mindjárt érezhetővé vált oly hatalmas tényezők jótékony és áldásos befolyása is a nagybányai iparügyekre, mely hatalmas tényezők létezéséről iparosaink ha tudtak is, de azokkal összeköttetésben, érintkezésben sohasem voltak. A debreczeni kamara most küldte meg lapunknak a kereskedelmi s ipari szaknevelés terén kidolgozott programmját. A kamara évi 12.000 koronát vesz föl költSzávay Gyula nevét említsük — kiknek* ^ múltjuk is egy egész programm s kik már eddig is az iparügyek terén hervadhatlan érdemeket szereztek maguknak. Nagy örömmel látjuk, hogy a kamara szakit a tanoncziskolák határtalan segélyezésével, mely ezideig költségvetésének egy tekintélyes részét felemésztette, hanem e helyett a háziipar fejlesztésére, a kisipari továbbképzésre helyezi gondoskodásának fősulyát s mig e czélját háziipari s vándortanfolyamokkal akarja előbbre vinni, ugyanakkor ösztöndíjakat alapit a kereskedelmi s ipari iskolázásra és gyakorlati továbbképzésre. Aki tudja, hogy kisiparunk tűrhetetlen helyzetének egyik jelentős oka az, hogy kisiparunk — tisztelet a kivételeknek — meglehetős alacsony fokon áll, mely a I versenyképességet jóeleve kizárja, az eléggé nem méltányolhatja a kamara elhatárovédekezhessenek. Hála egyesek sokszor nagy erőpróbának kitett buzgalmának, lelkesedésének s a nemes ügy előbbrevitele érdekében tanúsított végtelen türelmének, a szervezkedés sikerült. Ma már egy jelentékeny forgalommal biró ipari hitelszövetkezet áll az iparosok rendelkezésére s látja el szükségletét olcsó, bizalmas természetű kölcsönnel; egy jól szervezett s már megalakulásának első ségvetésébe a szaknevelés, iparfejlesztés és humanizmus czélja'-a. Tagadhatatlanul tekintélyes összeg, melyet ha előre megállapított, átgondolt s következetesen keresztülvitt programmal költ el a kamara, oly sikereket érhet el, melyeknek maradandó nyoma marad. Nincs okunk kétségbevonni, hogy a ; megállapított programm helyes s valóban az iparosok érdekeit szolgálja, hisz a kamara ügyeit oly férfiak intézik — hogy csak zását. A tanoncziskolákra fordított pénz a legtöbb helyütt, általánosan szólva, kidobott pénz volt. A tanoncziskolák sohasem állottak feladatuk magaslatán, de nem is állhatnak, mert a tanoncziskolakötelezett mesterinasok előképzettsége annyira külöm- böző, hogy őket együttesen sikeresen oktatni alig lehetséges. Hogy a kamara kitűnő programmja a maga teljességében áldásos eredményű A „Nagybánya“ tárczája. ...... rm~ Ár ulás. Rótaházáról panaszos levelet kaptam. Finom, nőies vonásokkal irt panaszos levelet, melynek minden egyes sora, minden egyes betűje, az ottani aranyifjuság s a tisztelt férjek ellen irányul Nehéz, súlyos vádak rínak ki minden sorából; de hadd álljon itt a levél a maga egész teljességében, nálamnál sokkal ékesszólóbban elmond az mindeneket. * A minapában elképzelhető élénk örömre hangolta kis városunk intelligencziáját az a hir, hogy Rótaházán az aranyifjuság egyesülve a már deresedni, kopaszodni kezdő nem aranyifjusággal, majálist rendez; majálist a szó igazi, valódi értelmében, minőket az újságok szerint önök szoktak odafönt a fővárosban rendezni a Margitsziget árnyékos plantánjai alatt. Azért helyezek fősulyt arra, hogy majálist a szó igazi, valódi értelmében, mert Rótaházán eddig is divatosak voltak ugyan a majálisok, ah, de milyenek! Valódi specziálitások, minőket szép Magyar- országon valószínűleg még csak Suttyomberkén produkálnak. Összeülvén ugyanis a vének tanácsa, a száz esztendős jövendőmondóból hosszas és beható eszmecsére után megállapították azt, hogy mikorra várható jó idő és ha a kitűzött terminus helyességét immár semmi sem vonta kétségbe, kihirdették, hogy ekkor és ekkor majális lesz. Nosza asszonyok, leányok, munkára szaporán! Se hossza, se vége nem volt a sütés főzésnek. Mindegyikünk igyekezett, hogy tűhegyen a másikon ; a tisztelt férjek, meg családapák pedig nyelvcsettentve, derült, mosolygós ábrázattal szemlélték a nemes versenyt.- Úgy, úgy leikeim ! A ház becsülete! No meg aztán a lányunk is hosszú ruhát visel már; ki tudja, hátha, hátha ? ! És e szót olyan jelentősen, olyan sokat mondóan tudták hangoztatni azok az édes apák! Talán felesleges is mondanom, hogy a ház becsületéért és mi lányok főleg azért a bizonyos „hátha“ szócskáért (ne ítéljen el kérem, szemtől szembe úgy sem mondanám) ugyancsak kitettünk magunkért. Hiába tagadnám, kegyed azt úgy is tudja, hogy egy újdonsült eladó leánynál mily jelentőségteljes szó az a „hátha“. Láthatatlan kézzel mily boldogító édes álmokat sző s mily sok édes reményeket ver föl abban a hevesen dobogó leányszivben. S fájdalom, azok a boldogító édes álmok, azok a felvert remények, melyek oly bűvös, leirhatatlanul jóleső mámorba ringatták heteken keresztül a szivecskéket, — a várva várt dicső napra holmi: „ah, ez aztán a fölséges“, „erre fog aztán csak csúszni“, (már t. i. a hegyi forrás üdítő, kristálytiszta csermelyébe behütött vinkó- féle) kifejezésekre devalválódtak. Asztalbontás után ugyanis a t. férjek, meg azt a relytélyes „hátha-hátha“ szócskát emlegető édes apák, követve az aranyifjuság tömör, zárt soraitól, beljebb vonultak a fenyvesek sűrűjébe s a legnyugodtabb lelkiismerettel kezdtek a kalabriászhoz, minket pedig fehérnépséget, amint ők neveztek, összes boldogító álmainkkal és reményeinkkel elküldték — cziczát játszani. így tartott ez évtizedeken keresztül. Elképzelhető tehát az öröm, hogy Rótaháza szakított évtizedes tradiczióival s majális lesz, majális a szó igazi, valódi értelmében. De meg is látszott már az előkészületen is, hogy most az egyszer igazán az készül. Érett, komoly, többnyire családos férfiak vették kezökbe a rendezést. Tizes bizottság alakult, mely hivatva volt az ünnepség részleteit megbeszélni, kidolgozni, azután kellőleg végrehajtani. A tizes bizottság csakhamar szűknek bizonyult, mert az intelligen- cziának minden, valamire csak számbavehető tagja igényt tartott a bizottsági tagságra s igy történt, hogy a békesség kedvéért a tizes bizottság csakhamar harminczas bizottsággá alakult. És nemsokára ezután megkezdődött a korteskedés, hogy ki legyen az elnök, ki az alelnök, helyettes alelnök, jegyző, intéző, pénztárnok, ellenőr. A bizottság úgy látszik a legnagyobb komolysággal vette feladatát, mert az ügy ér-
