Nagybánya, 1904 (2. évfolyam, 1-26. szám)
1904-03-24 / 12. szám
1904. márczius 24. NAGYBÁNYA 3 s annyit tudnak beszélni Tisza Pistáról, mint akárcsak Ugrón Gábor. Pedig az igazat megvallva, a politika nem vénasszonyoknak való olvasmány. Egy-egy vezérczikk a szunyadó oroszlánt úgy fölpaprikázza, hogy ember legyen, a ki kiállja! No, de áldás-békesség! Bányadolgokról Írjak ? Azzal torkig vagytok magatok is. Az arany halványsárga fénye besugározza a ti lelketeket is túlontúl. Én pedig a bányászatból azt tartom magamnak főákszióma gyanánt: Nem kincs után sóvárgo/c én, Bányász kis lányt óhajtok én! Ezzel a dallal szivemben járom a bérczeket; bele kiáltom a zúgó rengetegbe, mely édesen viszhangozza nekem. S a kis bányászlány meg is van! Annyi gyönyör, annyi áldás a háznál, miből kitelne egy szerény kis menyország! Legszívesebben írnék kis leányomról, de az „Aranyos Erzsi“-féle versek már úgy elözön- lötték a lapokat mindenfelé, mint némely esztendőben a lepkék a káposztát. Nincs az a nap, hogy valamelyik lapban „Erzsi“ vers meg ne jelenjék! Ezt a drága nevet, melyhez hasonlót nem ismerek bűbájos magyar nyelvünkben - ezt zengem én versben és prózában folytonosan. Lásd, nem akartam leányomról irni, de rászaladt a toliam. Talán neked is jobban tetszenék, ha nagyobbacska Erzsikről, Gizellákról, Mariskákról, Etelkákról írnék! Hja! ez is jól esik a kebelnek! A nő egy olyan fenséges tárgy, kiről irni, beszélni lehet. A Mindenható a mi gyönyörűségünkre teremtette őket. Természetesen, arról már a Mindenható sem tehet, ha némelyik asszony méz helyett méreggel kedveskedik! No, de ez nagyon ritka eset! Tanúskodhatnak igen sokan mellettem . . . Oh a nő! mintha illatos tavasz húzódna nyomában, a hol megjelenik; hajnallik tőle az egész ház s úgy tapad szeme a szeretett férfiúra, mint a szerelmes napsugár a virágra; egyetlen szavával lángvörösre perzseli a férfi arczát; egy édes tekintet, egv mosoly leszed a lábunkról azonnal! Különösen a melyik nőnek lángoló, titkos kaczagásu szeme van, azé a győzelem! De hiszen ezt ti is nagyon jól tudjátok Nagybányán! Mi, szürkehaju mesemondók, irigyelve nézzük az aranyifjuságot s visszasóhajtgatunk a múltba; s ha netalán néha megsiklik lábunk alatt a talaj - az egész asszonyvilág egyéb hízelgő czim hiányában, igy kiált reánk: „Vén szamár!“ Pedig a szerelem nem kizárólagos monopóliuma a fiatalságnak. Példa reá Jókai, ki azt azt irja most a napokban megjelent versében, szabadulni s melyre nagy könnyelműségében szivét tette föl . . . Kinos, hosszú csend állott be. Piczinyke piros ajkai meg megvonaglottak, de szó nem jött ajkaira. Lihegve meg-megremegett, mint a galamb, melyet szivén találtak.- Isten engem úgy segéljen ! mondá Sándor, határozott, ünnepélyes hangon s arcza mintegy átszellemült, amint a teli hold fényessége meg- világitá. És Sándor most eljött esküjét beváltani. . .- Az élhetetlen! hangzott száz és száz ajakról s bizonyos szánakozással s gúnyos megjegyzésekkel nézték a szegényes, egyszerű nászmenetet, mely tulajdonképen nem is volt nászmenet, csak a jóbarátok, jó ismerősök kisded csoportja, kik elmentek az Ur oltárához, hogy tanúi legyenek két szerető, romlatlan szív határtalan boldogságának. A legnagyob bolondság, amint magát szellemeskedve a tanácsos ur kifejezte, megtörtént. S csodálatos módon egyszerre óriásit hanyatlott a Bozay Sándor talentumának s zseniálitásának értéke, aki tulajdonképen nem is volt más, ezt is a tanácsos ur mondta, mint egy félreismert, határtalanul magasra becsült atom, parány, mely - az ördög tudja - hogy kerülhetett felszínre ebben az emberáradatban.- Az élhetetlen ! Az a fiatal pár pedig már itt a földön fellelé a mennyország üdvét. Hiszen két árvasziv együtt több# már nem árva ! . . . Bibulus. hogy még most is „hetvenkedik“; jövőre már „nyoiczvankodik“ a szép Bella lábai előtt! Igen, a lábai előtt . .. Sokat tudnék irni a szerelemről! A lelkem úgy tele van ilyes gondolatokkal, mint kikeletkor a mező virággal. De most egyelőre félbeszakítom levelemet s a mézes madzagot elhúzom azoknak orra előtt, kik valami pikánsát vártak tőlem. A viszontlátásig ! Révai Károly. Olvasó közönségünkhöz. Április hó elsejétől uj előfizetési évnegyedet nyitunk lapunkra. Egy éves pályafutásunk alatt lapunk irányzatát, szellemi nívóját megismerhette mindenki s ítéletet formálhatott arról, hogy valóban hézagot töltünk-e be, missiót teljesitünk-e s vájjon érdemesek vagyunk-e a támogatásra vagy nem? Mi szerény tehetségünkkel igyekeztünk mindig a legjobbat nyújtani s ha ez talán néha nem úgy sikerült, mint szerettük volna, annak oka a kezdet nehézségeiben keresendő. Minden nagyhangú ígérgetések helyett csak annak kijelentésére szorítkozunk, hogy a közügyeket továbbra is a legjobb tehetségünkkel, a legnagyobb önzetlenséggel, minden személyeskedést szigorúan kerülve fogjuk szolgálni s minden erőnkkel arra fogunk törekedni, hogy oly lapot nyújtsunk olvasóinknak, mely teljesen a modern zsurnalisztika színvonalán áll. Nem riadunk vissza a legmesszebb menő áldozattól sem, hogy lapunkat oly külalakban és terjedelemben jelentessük meg, hogy a legelőkelőbb vidéki sajtó orgánumokkal is felvehesse a versenyt. Midőn olvasóközönségünknek hálás köszö- netünket tolmácsoljuk azon valóban kitüntető, széleskörű támogatásért, melyben lapunkat megjelenésétől kezdve ritka jóindulattal részesítette, kérjük, hogy lapunkat továbbra is támogatni s ismerőseik körében terjeszteni szíveskedjenek. Lapunk minden csütörtök reggel 8-12 oldalon jelenik meg bő, változatos tartalommal. Egyben kérjük olvasó közönségünket, hogy az expedicziónál tapasztalt bármi kis rendetlenséget tudomásunkra juttatni szíveskedjék, hogy annak megszüntetése iránt azonnal intézkedhessünk. Lapunk előfizetési ára: Egész évre. . . 8 K. Negyed évre . . 2 K. Fél évre . . . 4 „ Egyes szám ára 20 f. Nagybányán, 1904. márczius hó 23-án. Hazafias üdvözlettel A szerkesztőség és kiadóhivatal. HÍREK. Márczius 23. Főigazgatói látogatás. Mint előre jeleztük, Szieber Ede lovag, kir. tanácsos, tankerületi főigazgató a nagybányai állami főgimnázium hivatalos látogatására vasárnap városunkba érkezett. A főigazgató megérkezése óta naponkint az egyes osztályokat látogatja s a tapasztalt rend és az ifjúság előmenetele fölött több Ízben megelégedését nyilvánította. Szieber lovag, ki Szabó Adolf m. kir. erdőigazgató vendége, valószínűleg pénteken utazik el városunkból, hogy főigazgatói körútját folytassa. Jubileumi kitüntetések. A szatmári egyházmegye fenállásának száz éves jubileuma alkalmából őfelsége a király Szabó Norbert nagyprépost, apátkanonokot czimz. püspökké, Szabó István pápai kamarás, püspöki iroda igazgatót czimzetes apáttá; X. Piuspápa dr. Kádár Ambrus, Hámon József és Hehelein Károly prépostkanonokokat pápai prelatusokká nevezte ki. Kinevezés. Kristófig József főispán Bort Zsigmond nagybányai lakost, ki már évek óta van alkalmazásban a nagybányai szolgabirói hivatalnál s megbízhatóságával, ügybuzgalmával felebbvalói elismerését vívta ki, ugyané szolga- birósághoz járási Írnoknak nevezte ki. Segédtitkár választás a debreczeni kamaránál. A debreczeni kereskedelmi s iparkamara legutóbb tartott közgyűlésén töltötték be a megüresedett segédtitkári állást. A választás iránt rendkívüli érdeklődés mutatkozott s annak lefolyása meglehetősen nagy kapaczitálásokkal s izgalmakkal járt. As első szavazás eredménye a következő volt: Fónagy Ödön kapott 12 szavazatot, dr. Rédei Rezső 20 és Tóth Kálmán 23 szavazatot. Miután az abszolút többséget egyik jelölt sem kapta meg, az elnök uj szavazást rendelt el Rédei és Tóth között. Ekkor Rédei dr. 30 szavazattal a kamara segédtitkárává választatott Tóth Kálmán 25 szavazata ellenében. A választás eredményében az iparosok a kereskedők győzelmét látják. Díszes esküvő. Perezián Károly hodrusi m. kir. bányamérnök, tartalékos tiszthelyettes f. hó 20-án tartotta esküvőjét Almer Lajos nagy- birtokos kedves leányával: Juliskával. A jegyes párt fényes nászmenet kisérte az anyakönyvi hivatalba, hol a házasságot Virág Lajos anyakönyvvezető kötötte meg, ki igen szép beszédben üdvözölte az uj párt. A házasságot egy- házilag Révész János ág. ev. lelkész áldotta meg, magasan szárnyaló, költői szépségekben gazdag beszédet intézve a fiatal párhoz. Az egyházi esküvő alkalmával a templom zsúfolásig megtelt előkelő közönséggel. Esküvő után a menyasszony szülői házánál nagy lakoma volt. A fiatal pár f. hó 21-én Hódrusra utazott. Nagyheti szertartások. A r. kath. plébániatemplomban a nagyheti szertartásokat a következő időkben tartják: Virágvasárnapján reggel 7 és 8 órakor kis mise; 9 órakor pálmaszentelés és passió, a melyben Kertész Pál, Gurszky János és Kóczy Dániel énekelnek; ugyanekkor ünnepi mise, a mely alatt a templomi énekkar előadja Segler Vocal miséjét és Gaál Christus factus est offertoriumát. Hétfőn és kedden reggel 7 és 8 órakor kis mise, délután 4 órakor litánia. Szerdán reggel 7 és 8 órakor kis mise, délután 4 órakor Jeremiás siralmai, éneklik Szabó István, Halmai József és Gurszky János. Csütörtökön 9 órakor ünnepélyes nagy mise, délután 4 órakor lainentáczio. Pénteken 9 órakor csonka mise; délután 4 órakor predikáczió és lamentáczió. Szombaton a szertartások reggel 7 órakor kezdődnek és 9 órakor feltámadási szent mise; délután 6 órakor feltámadás és körmenet. Husvét vasárnap reggel 6 és 7 órakor kis mise és a húsvéti ételek megáldása; 9 órakor ünnepélyes nagymise és prédikáczió. Husvét hétfőn, mint az előző ünnepen. - Az ev. ref. templomban nagypénteken V2IO órakor lesz az istentisztelet; az egyházi beszédet Bartha György s. lelkész tartja; a délután 3 órakor tartandó istentiszteleten Soltész Elemér mond egyházi beszédet. Husvét első napján ugyancsak 3/2l0 órakor lesz az ünnepi isten- tisztelet, melyen Úrvacsorát osztanak. Áz egyházi beszédet Soltész Elemér tartja. A délutáni istentiszteleten Bartha György segédlelkész lesz az egyházi szónok. Egyházmegyei közgyűlés. A nagybányai ev. ref. egyházmegye ez évi tavaszi közgyűlését április hó 7-én délelőtt 10 órakor tartja meg Nagybányán a városház tanácstermében. A közgyűlésen gróf Degen feld Sándor gondnok és Benesik István esperes elnökölnek. A közgyűlés alkalmából a városi nagy szállóban nagy közebéd lesz. f Csomós Aronné. Nagybányának egyik tiszteletreméltó, legöregebb matrónája: özv. Csomós Áronné ma, szerdán délelőtt tiz órakor életének nyolczvanhetedik évében hosszas szenvedés után elhunyt. Hosszúra nyúló áldásos életében sok jótékonyságot gyakorolt. Végrendeletében is 10.000 koronát hagyott a mátészalkai r. kath. egyháznak kápolna építésére. A nagybányai r. kath. egyháznak a családi sírbolt gondozásáért s mise alapítványul 2000 koronát. A nagybányai szegények részére, kik koldulni nem járhatnak 10.000 koronás alapítványt tett, melynek évi kamatai halála évfordulóján 3 férfi és 3 nő között fognak kiosztatni. Az alapítvány kezelésére a nőegyletet kérte föl. A boldogíthat, kit nagy, kiterjedt rokonság gyászol, f. hó 25-én délután 4 órakor helyezik örök nyugalomra a r. kath. temetőben levő családi sirboltba. Elsiilyedt magyar hajók. Fiúméból mélyen megrendítő hirt jelentenek, mely bizonyára a legfájdalmasabban érinti minden magyar ember szivét s igaz részvétet fakaszt