Nagybánya, 1904 (2. évfolyam, 1-26. szám)
1904-03-17 / 11. szám
HX. évfolyam. 1904. märc?5i^s Ivó 17 IX-llíL S3SSÄI30- -V v NAGY #iis j TÁB-SAUALMI ÉS S^ÉPIHODALMI HETILAP. Előfizetési árak: Egész évre 8 korona, félévre 4 korona, negyedévre 2 korona, egv szám ára 20 fillér. Megjelenik minden héten csütörtökön reggel 8-12 oldalon. Felelős szerkesztő: ÉGLY MIHÁLY. ! Szerkesztőség és kiadóhivatal: Erdélyi-ut 22. szám, hova a lapközlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők. Hirdetések felvétetnek Morvay és Undy könyvnyomdájában is: Főtér 14, Post festa. Márczius 16. Az idők orsója perdült-fordult, márczius tizenötödikén már ötvenöt esztendeje múlt, hogy meghalt a költő, aki elsőnek irta be nevét az emberiség szivébe: Petőfi. A népből származott és a népé Ion. A rónák első lírikusa, a kinek versei előtt az időmérték és rim számára nem létezett a tiszaparti füzes és a simára fagyott puszta. Az alföldi síkságnak ő az első vatese s a jegenyék koronája, a melyen halhatatlan lelke borong, hervadhatatlanabb emlék, mint a márványoszlopos Capitoleum. E szuverén szellem, ez újkori próféta bölcsője a szegény mészáros szűk szobájában ringott és kriptája: a magyar nép lelke. A megváltó, a próféta, az apostol temetkezési helye ez. Miként az Isten nincs sehol és mégis ott van mindenütt, eltűnnek, de szellemük melegít és ragyog. Azt mondják, a költő dalol a hírért, a dicsőségért. Petőfi jól tudta: »Mi a dicsőség? — tollal karmolászni, S beírni sebten ivpapirokat, Küzdő inakkal oly bércz-csúcsra mászni, Mely jéggel, fagygyal és köddel fogad. Ezért dalol bárd, hős rohan csatázni, Ez szül orátort és tudóst sokat, S mi éli túl, ha már a teste por ? Egy név, egy rosszkép s egy ocsmány szobor. Azért halhatatlan, mert elment a szegény ember viskójába s kinyomozta és meghallgatta, mit érez és mit gondol a szegény ember. Fölkereste a csárdák lakóit, a végtelen puszták, délibábos rónák, az aranykalászszal ékes síkság szerelmes juhászbojtárját, a sürü erdők szegény legényét, a tűzhely nélkül való földönfutót, az üldözöttet s megkérdezte tőle: szenvedsz sokat s nagyon? Bűnös vagy-e vagy csak boldogtalan? Fölkereste a magyar ifjút s a hajadon magyar leánykát s kileste tőlük: | van-e még tiszta szív, igaz szerelem, nemes érzés, önzetlen barátság ? Van-e még ábránd az ifjú szivekben, magyarnépdal a dalos ajkon? Dalainak színes sokaságával telehintette Magyarországot, mint a hogy az Isten áldó keze teleszórja virággal az iratos mezőket. Költészetében, mint a napban benne van az élet minden éltető eleme. A magyar nép lelke, öröme, bánata, sóhajtása, kaczagása és szilaj haragja csendül meg verseiben. A magyar lélek ritmusokba szedve. Ezért tudott dalolni forró szerelemről,pajzánul tréfálkozni, enyelegve gúnyolódni, szabadságról, népjogról énekelni és lelkesíteni csatadalaival: Ha jön majd a végzetnek felhívása, talpra magyar, csatára a szabadságért és becsületért! Legyetek ott mind a karnak erejével, a vérnek hullásával, a^nősi halálnak dicsőségével ! Verseskönyve ezért dogmája a magyar nemzetnek, imádsága, büszkesége és dicsősége, ereje és életkedve, siró öröme és ujjongó bánata! Mint férfi az egyetlen, a tökéletes. Eszményképe az erőnek, az akaratnak, az önálló, soha meg nem alkuvó, le nem győzhető, tántoríthatatlan meggyőződésnek. Minden gyöngeségtől, asszonyos hiúságtól ment s mint az Urnák prófétái fölkent minden férfias erénynyel, önálló és büszke; erővel teljes és gyöngéd; érzése nemes; szive tiszta; lelke jó. Soha porban nem fetrengett, senki előtt meg nem hajolt. A független meggyőződés élő, lobogó szenvedélye. Ha I. Napoleon azt mondhatta a neki bemutatott Göthére : ez férfi! Petőfit ismerve elmondhatta volna: Ez a tökéletes férfi. ... A ragyogó história évforduló ünnepségei lezajlottak. Kegyeletes ünnepet ült e napon városunk közönsége is, mely ha csillogó külsőségben nem is versenyezhetett más városok ünnepségeivel, de érzelmeiben annál melegebb, annál benső- ségteljesebb volt. Az összes templomokban felcsendült a hálaének; gyönyörű, költői szárnyalású beszédek hangzottak el s a társadalom osztálykülömbség nélkül sietett a kibontott trikolor alá. De mégis, mintha ez ünnepségnek lett volna valami hiányossága, valami elmaradt részlete, mely bántott, mely elkeserített. Azt hittük, Petőfi hallhatatlan dicsősége fényt árasztva az országra, örök időkre föllelkesítette az egész nemzetet s hogy a közlelkesedés nemzeti ünneppé avatta örökre Petőfi napját: márczius tizenötödikét! Azt hittük, ebből az ünneplésből senki sem vonhatja ki magát sem mint egyén, sem mint testület s lélekben együtt ünnepelünk mindannyian! Azt reméltük, hogy e napon Petőfit, mint a szabadság dalnokát, mint a szabadság mártírját ünnepelve, az ünneplésbe nem vegyül disszonáns hang s megifjodunk eszméinek, A „Nagybánya“ tárczája.-------------- —-------------------------------------Xa za értem . . . Haza érteni és letettem A vándorbotot kezembül, S veszem a lantot helyébe: Mely sokáig félretéve Hallgatott, most újra zendiil. Melyik a leglélekrázóbb A legfájóbb húr e lanton? Azt verem, hogy ujjaimtól A húr s ennek hangjaitól Bennem a szív megszakadjon. Messze jártam, sokat láttam... Sokat ? Oh nem! mindig egyel, Azt, hogy a hon ereje fogy, Hogy meghalni készülünk, hogy Elfajidt a magyar nemzet. Alkotmányunk egy vásártér, Melyen lelket adnak, vesznek, Adnak-vesznek olcsó pénzért, Egy kis czímért, egy ebédért, Jó éjszakát ily nemzetnek! Elmegyünk a más világra S nem a magasról esünk le, Mint madár, melyet lelőnek Közeléből a felhőnek S onnan hull a mély tengerbe. A pornak vagyunk lakói, Az alacsony úti pornak, Nincsen emberméltó Ságunk, Mint a féreg, csuszunk-mászunk, Mint a férget, eltipornak. Jaj azoknak, jaj azoknak, Kiket magyar anyák szültek, S kik hazájok pusztulását, Nemzetük végvonaglását Nem nézhetik egykedvüleg! Petőfi Sándor, Históriai Írások. A szabadság ragyogó, fenséges, legendás napja: márcsius idusa már napok óta lezajlott, az ország szive, a főváros már napok óta leírhatatlan lázban, örömmámorban égett s a mi kis bányavárosunk még mitsem sejtett, mitsem tudott az órák alatt végbement csodás, korszakos nagy átalakulásokról. 1848. márczius tizenötödikén, talán épen abban az időben, midőn Petőfi a Nemzeti Múzeum lépcsőjéről szavalta Talpra magyar-ját, Nagybánya város tanácsa és választó polgársága : vegyes közgyűlést tartott, melyen nagy körültekintéssel intézik a város ügyeit. A históriai nagy eseményről csak márczius 21-én, délután 3/45 órakor érkezik az első hir Nagybányára. Stand Pál h. főbíró ekkor kapja a m. kir. helytartótanácsnak „Nagybánya Sz. Kir. Város becsülendő, értelmes és gondos Főbírája, Polgár Mestere s többi Tanácsnokai, hites Polgárai és egész Közönségének“ czimzett I s gyorspostán kézbesített rendeletét, mely a következőleg hangzik: „Nemes Városi Tanács! Kevés napokkal ezelőtt Pest városának lakossága közt a nyugtalanság s felingerültségnek oly jelenségei tűntek fel, melyek e kir. helytartótanács különös figyelmét annyival inkább vonhatták magukra, mivel azoknak öregbülése s további elterjedése esetében nemcsak az ország ama központi és vele szomszédos fővárosának, hanem honunk egyéb részeinek is csendháborgatásától méltán tartani lehete. Az említett felingerültség s nyugtalanság alapokául Pest városa polgárságának ide nyújtott kérelme szerint leginkább a sajtónak eddig divatozott korlátozása felhozatván, ezen igazgató k. kormányszék áthatva alkotmányos rendeltetésének érzetétől, melyhez képest a nemzet boldogságát feltételező közbéke, törvényszerű rend, úgy személyes és vagyon- beli bátorság fentartásában szüntelenül fáradó
