Nagybánya, 1904 (2. évfolyam, 1-26. szám)

1904-02-11 / 6. szám

NAGYBÁNYA meg is jelent s beható vizsgálat után konstatálta a főorvos, hogy az öregasszonyt szivszélhüdés ölte meg. Az orvosi vizsgálat alatt jelentkezett Szentpétery vizsgálóbírónál egy Szilvásyné nevű asszony s elmondta, hogy az ajtó kilincsét zsi­neggel o kötötte le, mert amidőn korán reggel benyitott Brebánhéhoz s látta, hogy ágyban van még, nem akarva háborgatni, visszatért s minthogy a belső kilincs lehullott, zsineggel kö­tötté be az ajtót. E vallomással a veresvizi szen- záczió egészen tisztázódott. Szerencsétlenség. Farkasaszón Bolos Anna liáröm éves kisleány a tűzhely körül játszadozott, miközben egy forróvizzel telt fazekat magára rántott. Á forrázástól oly súlyos égési sebeket szenvedett, hogy belehalt. A gondatlan szülék ellen az eljárást megindították. Előadás az Ipartestületben. Vasárnap dr. Vass Gyula ügyvéd folytatta s be is fejezte érdekes előadását hazai jogfejlődésünkről. Szer­fölött vonzó és lebilincselő előadásban ismertette a 48-iki törvényalkotásokat, különösen kiemelve a felelős magyar minisztérium megalakításáról, Erdély uniójáról, az urbériséget megszüntető, a sajtószabadságot biztositó ^s a vallás egyenlő­ségről szóló törvényeket. Érdekes világításban mutatta be továbbá a 67-iki törvényalkotásokat. Nagyszámú hallgatósága zajosan megéljenezte. — F. hó 14-én, vasárnap délelőtt 11 órakor Gurnesevits Lajos tanár tart szabad előadást VörÖsmarthy Mihály és a modern költészet czimen. Feltámadás Gábriel arkangyal trombitája nélkül. Nagysikárlón f. hó 2-án este 10 órakor Borlan Alexa hirtelen elhalt. Neje és rokonai annak rendje és módja szerint el is siratták, ki is terí­tették, másnap pedig bejöttek Nagybányára, hol Komis G. temetkezési vállalatánál díszes teme­tést rendeltek meg. A koporsót már haza is szállították, midőn f. hó 3-án este a már 24 óra óta kiterítve levő halott a bánatosan zokogó ro­konok nagy rémületére felült ágyában s felesé­gétől enni kért. A siratok természetesen szét­rebbentek, az elsiratott Borlan pedig jóízűen falatozni kezdett. Borlannak Kornis G. czégnél életbiztosítási kötvénye volt, nagyon valószínű tehát, hogy a kedélyes halott ily módon akart részesülni a halála esetére kifizetendő biztosítási díjból, de az az átkozott éhség idő előtt fel­támasztotta. Tánczmulatság. A felsőbányái kath. legény- egylet f. hó 14-én tánczmulatságot rendez könyv­tára gyarapítására. Személyjegy 1 K 20 f. Család­jegy 3 K. Feliilfizetések a nemes czélra köszö­nettel fogadtatnak s hirlapilag nyugtáztatnak. A Nagybányai iparos Ifjúság önképző Egye­sülete f. hó 21-én, vasárnap d. u. 3 órakor saját helyiségében tartja évi rendes közgyűlését, melyre a tagok ez utón is tisztelettel meghivat­nak. A közgyűlés tárgyai: I. Elnöki megnyitó. II. Titkári jelentés. III. Zárszámadás beterjesztése és költségvetés megállapítása, ezzel kapcsolatosan a számvizsgáló bizottság jelentése. IV. Leltár felvétele az egyesület vagyonáról. V. Könyvtárnok jelentése. VI. Esetleges indítványok. VII. Tiszt- ujitás. Krónika. A fernezelyi kohofüsthöz hasonló sürü, vastag köd ereszkedett a múlt héten városunkra. Göthe azt mondja, hogy az idő­járás hat az ember kedélyére és leginkább fantá­ziájára. Lehet, hogy ezen ködös idő volt szülő­anyja azon óriási szenzácziót keltő és sok tisz­teletre méltó, bátor szivü férfu keblét is rette­gésben tartó hírnek, hogy városunkba egy 28 tagból álló kannibál csapat vetődött s közéletünk jelesei közül igen sokakat felfalatozott, köztük Béla király krónikását is. Kutatásokat eszközöl­tünk, hogy e hírek mennyiben felelnek meg a valóságnak s végül rájöttünk, hogy a Nagybánya és Vidéke érdemes krónikása, minket, a dal szerény művelőit tart kannibáloknak, kik Moloch bálványa előtt áldozván, titokban emberevéssel foglalkozunk s istenségünknek: Molochnak is juttattunk egy pár kövérebb falatot. Mi szerény dalosok, kikről némely müitészek, valószínűleg előkelő ideges perczeikben azt állítják, hogy úgy énekelünk, mint az erdei fülemüle, mely a lovat eszi, az igazság érdekében kinyilvánítjuk, hogy sem embert, sem lovat, sem a lóhoz hasonló jámborabb állatot eddigelé fel nem faltunk s na véletlenül közgyűlésünk alkalmával tisztán demokratikus elvekből kifolyólag s egye­düli jogainkat gyakorolva titkos szavazással j vezető embereink közé nem választottunk be i olyanokat, kik csak a czimet amboczionálva, de ; 1004. február 11, az azzal járó kötelességeket nem teljesítve, ezen állásokra vágyakoztak, azzal még nem faltuk fel azokat sem erkölcsileg, sem anyagilag. Legyen tehát meggyőződve a Nagybánya és Vi­déke igen tisztelt krónikása, hogy választásunk megejtésénél minket semmiféle kannibalisztikus törekvések nem vezéreltek s csupán jogainkat gyakoroltuk legjobb belátásunk szerint s gya­koroljuk ezután is semmi külső befolyásnak vagy mivel sem indokolható ambicziónak nem engedve. Több dalegyésületi tag. Gyilkos após. Véres eset történt a napok­ban Szinérváralján. Gúzsa Lupucz szinérváraljai lakos szóváltásba keveredett a menyével s az összezördülés csakhamar tettlegességig fajult. A felbőszült Gúzsa fejszét ragadt s úgy ütötte fejbe menyét, hogy szörnyet halt. A gyilkosság hire gyorsan elterjedt s a véres eset színhelyén csakhamar megjelent a csendőrség is. Ekkorra már Gúzsa is haldoklóit s alig lehetett kihall­gatni. Gyomrán iszonyú seb tátongott. Lettner vizsgálóbírónak mégis sikerült kihallgatnia a haldokló embert, ki úgy adta elő a dolgot, hogy a menye, kivel szerfölött rossz viszonyban élt, egy késsel hasba szúrta, mire fejszét ragadott s agyonütötte őt. A véres eset a földi igazság­szolgáltatást aligha fogja foglalkoztatni, mert Gúzsa Lupucz kilenczven éves ember s az or­vosok sem remélik, hogy veszedelmes sebéből felgyógyuljon. A dalegyesület közgyűlése. A nagybányai dalegyesület február hó 14-én délután öt óra­kor a Polgári /Tőr-ben közgyűlést tart, melyen a tisztujitást fogják megejteni. Államsegély a vármegyei gazdasági egyletnek. A földművelésügyi miniszter a szatmárvármegyei gazdasági egyesületnek téli népies gazdasági előadások, gazdasági, mezőgazdasági s házi ipari tanfolyamok költségeire 1570 korona ál­lamsegélyt engedélyezett. Bányaszerencsétlenség. Az elmúlt hét szom­batján a Kalazanczi József bányában szerencsét­lenség történt. Az egyik tárna beszakadt s az egyik ott dolgozó bányászlegény, a 22 éves Dumitrán János súlyos sérüléseket szenvedett. Rövid hírek. A Jó testvér. Poják János asztalos segéd e hó első napjaiban haza jött édes anyjának látogatására. Poják Béla testvéröcscse azonban meg­irigyelte jó ruháit s egy éjjel ellopva bátyja összes ruháit, fehérneműét és munkakönyvét, a városból meg­szökött. A jó testvér ellen a csendőrség elfogató pa­rancsot adott ki. — A kártya. Mülbacher Károly fodrász­segéd Dezső Lajos kávéházában Lebovics Izrael házaló­val kártyázott, mig derekasan össze nem vesztek. — Ekkor — úgy panaszolja Mülbacher — a czivódás hevé­ben Lebovics elemelte egy börtárczáját, melyben 19 korona pénz volt. A rendőrség a vitás kártyaügyben vizsgálatot indított. Szerkesztői üzenetek. Mater dolorosa. A gondolat gyönyörű, de a vers technikája egy kissé gyönge. Bocsánat, ha ez okból nem közöljük - S. S. Becs. Köszönjük. — K. M. Paris. írásait szívesen vesszük. — Egyetemi Kör. Kolozsvár. Tiszteletpéldányt nem adhatunk. Kiadó laptulajdonos; ÉGLY MIHÁLY. okleveles mérnök műszaki irodája. Szatmáro Satthyány-utcza L szám alati. _____________5_ Me ghívó. A Nagybányai Részvénytakarékpénztár Részvénytársaság I Nagybányán, 1904. évi február hó 14=én délelőtt 10 órakor tartja az intézet helyiségében évi rendes melyre a t. részvényesek tisztelettel meghivatnak. TÁRGYSOROZAT: 1. JegyzőkönyvKitelesitők és jegyző választása. r r 2. Az igazgatóság és felügyelő-bizott­ság jelentése a múlt évi számadásról és ! mérlegről s javaslat a jövedelem felosz­tása és a felmentvény megadása iránt. 3. Netalán időközileg beadott előter­jesztések és indítványok feletti határozat. 4. A felügyelő-bizottság újbóli vá­lasztása. 5. A jutalék helyett az alapszabály 72. §-ának változtatásával megfelelő fize­tés megállapítása iránti indítvány. Az alapszabály-módosításra való te­kintettel szükséges a küzgyülésre meg­jelenők részéről az alapszabály 21. §-a szerint a részvények letétele. A számadás és indítványok a K. t. értelmében a pénztárban hivatalos órák alatt megtekinthetők. Nagybánya, 1904. január 29-én. Az igazgatóság. Táncziskola megnyitás! Van szerencsém a t. ez. közönséget érte­síteni, hogy helyben, a „Korona“ szálloda nagytermében folyó hó 7-től kezdődőleg nyitok. Tisztelettel kérem a t. szülőket és ifjúságot ezen kedvező alkalom fölhasz­nálására. — Kívánatra házaknál is tanítok! Beiratkozások minden gt säkssa Tanítás naponta két* nap este 7 árától a t. szer, még pedig az „Korona“ szállodában Té; *"sö csoPort tanítása vagy nappal Kígyá-u. délután S —7 áréig, 14. gzárau lakásomon ” / a 2-lk csoporttá este eszközölhetek. 8-10 áráig tart. Tisztelettel Birnbaum L. táneztanitó.

Next

/
Thumbnails
Contents