Nagybánya, 1904 (2. évfolyam, 1-26. szám)

1904-06-30 / 26. szám

TA.ro.s-aL.jo^.x^iMLx sszsÉsapxiFtoxí^XjnvEX hetilap.

Előfizetési árak: Egész évre 8 korona, félévre 4 korona, negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér. Megjelenik minden héten csütörtökön reggel 8 — 12 oldalon.

Felelős szerkesztő:

ÉGLY MIHÁLY.

Szerkesztőséi; és kiadóhivatal: Erdélyi-ut 22. szám, hova a lapközlemények, hirdetések s előfizetési pénzek küldendők. Hirdetések felvétetnek Morvay és Undy kSnyvnyomdájában is: Főtér 14.

Gimnáziumi önképzőkörök.

Kolozsvárott dr. Gidófalvy István kir. közjegyző, előkelő társaság jelenlétében felolvasást tartott az önképzőkörökről. Rámutat az ifjúság mai felületességére és szükségesnek tartja, hogy a nevelésbe a mások bajával való törődés gondolatát és a közgazdasági kérdések tárgyalását is bevigyük. E czélra az önképzőkörök működésének ily irányba terelését sürgeti. Sokan szóltak hozzá e kérdéshez, több közt dr. Apáthy István, az egyetem rektora, a ki nincs megelégedve a középiskolai oktatás határaival, mert — szerinte - az ifjúság úgy kerül ki onnan, hogy nagy átlagban még helyesen Írni sem tud s nem képes a legegyszerűbb dolgot csinosan és tiszta magyarsággal papirosra vetni; az egyetemi hallgatók pedig nem értenek az előadások lejegyzéséhez. Az erdélyi ev. ref. egyházkerület theologiai fakultása e felolvasást és a hozzászólásokat országos megbeszélés tárgyává óhajtván tenni, megküldte gimnáziumunknak is és a tanári kartól véleményt kért. Azt hiszem, nem lesz épen érdektelen, ha e választ egész terjedelmében közöljük, hiszen életünk egyik legdrágább gyümölcsének, az ifjúságnak ügye van szóban. A válasz a következő:

Dr. Gidófalvy István urnák az önképzőkörökről tartott felolvasásában és kivált az ezt követő vita anyagában igen nemes érdeklődés jelentkezik és sok értékes gondolat van összehalmozva. Kiváló

elmék szóltak e kérdéshez s ha még hozzá veszszük az országos megbeszélés eredményét, szinte bizo’.yosnak látszik, hogy e nagyarányú mozgalom hasznos megállapodásokra fog vezetni, bár előreláthatólag nem épen az önképzőkörök szűk korlátái között.

Az ifjúság érzülete és értelmi fejlődésének anyaga van szóban. A mi az erkölcsi felfogás színvonalát illeti, ez — kivált nagyobb városokban — általában meglepően laza és tétovázó. Hű tükre a társadalom állapotának. A fejlődő lélek mohón szívja föl a benyomásokat és szerintök alakul; ha tehát azt akarjuk, hogy az ifjúság szebb reményekre jogosítson, a családi és társadalmi élet erkölcsi színvonalát kell emelnünk. A hol a szülők élete a gyermekek megfelelő gondozására van berendezve, ott a társadalmi felfogás, az országos szegénység és munkahiány következményeiből származó bajok kivételével, magától emelkedik. Az iskola is gazdagítja az erkölcsi képzeteket, a tanítás anyagának erkölcsi vonatkozásait kellőképen értékesíti ; ez azonban ° p ^agában jórészt elmélet,'melyet a csáíádnak és az életnek kellene beváltania, a mi bizony igen gyakran nem következik be; már pedig az iskolának e két nagy tényezővel szemben büntető paragrafusai nincsenek.

Az értelmi fejlődés anyagának köréről feltétlenül rendelkezik az iskola ama keretek közt, melyeket számára a tanterv előír. Ebben lehetnek hibák, vannak is;

a legújabb tanterv bizonyára nem a leg- I utolsó. Ha azonban a középiskolai ifjúság az egyetem lépcsőin nem tanúsít elég tájékozottságot, ezért kár mindjárt a tantervet I megtépázni, hiszen ezt hosszú idők tapasztalata alakította igy ki s nem lehetetlen, hogy a hiba ott is leledzik, a honnan valamit elitéinek. Az egyetemi tanításban is í lehet a hiba s az előadások jegyeztetése igazán középkori állapot; annak a tanulónak a maga szakja ismereteit legszabato- sabb tartalomban és formában kell megkapnia. Annyi áll, hogy a középiskolai oktatás anyagát közelebb kellene hozni az I élethez már azzal is, hogy el lehetne ejteni mindazt, a minek a műveltségre kiható ereje nincs, tehát a mi csak az emlékezetet terheli és logikailag nem termékenyít. Ez nagy haladást jelentene már azzal is, hogy könnyít és emel, mint a léghajón a ballastkidobás.

Értékes gondolata dr. Schillingnek, hogy föltétlenül ki kellene mondani, hogy a középiskolai tanuló naponként 4 óránál többre nem kötelezhető s az igy előálló keretben volna az anyag beosztandó. Ma annyira le van kötve az ifjú, hogy igy erős nemzedéket nevelni a tornázás ki- terjesztése révén sem lehet, a mint pl. nem lehet erősre nevelni azt a fát, melytől zsenge korában az erősödés feltételeit megvonják. Itt az is megszívlelendő, hogy a szegénység küzdelmei és nélkülözései, valamint az életnek egyszerű és természetes örömektől való elfordulása a gyermeA „Nagybánya“ tárczája.

A fekete asztragán sipka.

Mint aííéle szegényszőrü városi írnok a Ferenczvárosban, a Mester-utcza vége felé lakom. A mester-utcza tudvalevőleg három dologról nevezetes. Először már vagy huszonöt éve szabályozzák s mégis nyakig ér benne a sár. Az arra lakó gyermekek rendesen ott vesznek iszapfürdőt. Azután ott szokták megölni a szerb marhakereskedőket és kirabolni az utolsó sipkáig. S végre ott vár már néhány éve egy beteg iskola súlyos operáczióra; de az építő profesz- szoroknak nincs kurázsijuk az oporáczióhoz fogni, mert attól félnek, hogy majd meghal, illetve összedől a beteg.

Egy deczemberi este, a mint úgy városi irnokosan, jól kifáradva bandukolok hazafelé, hát egyszerre csak beleütődik a lábam egy puha csomagba. Hirtelen fölemelem a földről, de előbb gondosan széttekintek, hogy nem lát-e valaki ? De ki is látna a sötét Mester-utczában ? Aztán a legközelebbi lámpához viszem s kibontom, hát látom, hogy egy szép fekete sipka van benne; igen vadonatúj, fekete asztragán sipka. Bizonyosan ezt is valami meggyilkolt gazdag szerb marhakereskedő veszítette el. Aztán hónom alá csaptam a ritka zsákmányt és nyugtalan lélekkel siettem vele haza.

Olyan furcsa érzés fogott el, mintha bizony saját veszedelmemet, az eleven ördögöt vinném hónom alatt nyugalmas otthonomba.

— Nézd csak, asszony, mit hozok! —

I kiáltám, a mint betoppantam.

— Mit? — kérdi a feleségem s kíváncsian tekint reám s példája nyomán a szalvaládéra terített asztal mellől mind az öt gyerek.

— Nézd csak, minő szép sipka?! . ..

— Sipka! Szent Isten, hol vetted?

— Sehol se vettem én ezt, lelkem, hanem találtam.

— Találtad? Hol találtad? ... Hm, hm . . . aztán még egészen uj.

— Uj bizony, vadonatúj . . .

És vizsgálgattuk műértő szemmel sokáig. Még a legkisebb gyerek is felritt az anyja ölébe, hogy ő is jobban láthassa.

— Tedd csak a fejedre, hogy áll rajtad — bátorított az asszony. — Úgyis meg akartad magadat prezentelni vagy kalappal vagy sipkával újévre.

— Pompás! Mintha csak rám szabták volna.

S elkezdtem benne járkálni, mint a gyerek

az uj csizmában.

— Nézd meg csak a tükörben, milyen jól áll . -.

— Jól állni csak jól áll édesem; de most már mit csináljunk vele?

Mert a szegény becsületes emberek lelkiismerete nem olyan rugalmas, az nem nyúlik, mint a gummi; hanem a kis dolgokon is megakad. így véré fel házunk köznapi csendes nyugalmát ez az egyszerű fekete sipka.

— Az ám, mit csináljunk ? — felelt gond- ságba esve az asszony.

— Mit bizony, az a nagy kérdés.

— Tudod mit? Vigyük a rendőrségre.

— A rendőrségre ? . . . Igaz, ez volna az egyenes ut; de a rendőri sajtóiroda egyszeri jelentését nemhogy a meggyilkolt szerb keresI kedők, de a meg nem gyilkoltak sem olvassák.

Aztán ott a rendőrségnél bedobják ezt a szép j fekete asztragán sipkát valami pókhálós lomtárba a többi rabolt-lopott jószág közé a molyok prédájául és csak akkor és azt árverezik el belőle, a mit már a moly foga meghagyott. És a becsületes megtalálói hírnév, édesem, ez is valami a mai rossz világban.

— Az igaz, a becsületes megtaláló ma nagyon ritka.

— Hanem gondoltam egyet. Háromszor egymásután kihirdetjük az újságban, azt még a meggyilkolt gazdag marhakereskedő szerbek is olvassák és ha kerül igaz gazdája: visszaadjuk; ha nem: hát megtartjuk. Jó lesz nekem. És váltságdíj fejében, hogy lelkiismeretünknek is meg legyen a maga igaza, az Ínségesek javára beküldünk öt koronát.

— Helyes, nagyon jó lesz, — felelt az asszony; s még a gyerekek is közösen egy mély igent bólintottak reá. csakhogy már egyszer vacsorázunk.

Ebbe a határozatba szép csendesen belenyugodtunk valamennyien. így aztán helyreállt lelkünk háborgó tengerének felkorbácsolt nyugalma s felénk mosolygott barátságosan mind az öt gyerek gömbölyű arcza és a szalvaládék szép piros formája, a szegény Írnok gazdag vacsorája.

II.

Harmadnapra már hirdette az újság a talált asztragán-sipkát. S reggel, a mint hivatalba