Nagybánya, 1904 (2. évfolyam, 1-26. szám)
1904-06-16 / 24. szám
1904. junius 16. NAGYBANYA állapotáról. Midőn gyűjteményeinket átadjuk a közhasználatnak, hálánknak és köszöne- tünknek adunk kifejezést mindazon hivatalos és társadalmi tényezők irányában, akik múzeumunk megalapításának munkájában részt vettek s akiknek jóindulatában látjuk a jövőben is ez intézmény fennállásának legnagyobb biztosítékát. Dr. Schöoherr Gyula. A gyümölcsösök pusztulása. Junius 13. Már az elmúlt évben nagy számban léptek föl gyümölcsöseinkben a kártékony rovarok különféle fajai s bár pusztításukra a közönség felhivatott, a gazdaközönség mégis érthetetlen közönyösséget tanúsított a védelem tekintetében. Ennek a közönyösségnek azután az lett az eredménye, hogy a kártékony rovarok az idén hatványozott sokaságban lepték el a gyümölcsösöket s a tartós szárazság mellett tenyészeti viszonyaik a legkedvezőbbek lévén, számuk oly ijesztő arányokban növekedett, hogy nemcsak az idei termést, de még a jövő évi termést is a legnagyobb veszedelem fenyegeti; mert ha a hernyók a lombozatot elpusztítják, termés rügy sem képződhetik s igy az ily elpusztult helyeken termés a jövő évben sem várható. Teljes energiával, erőfeszítéssel talán lehetett volna védekezni a kártékony rovarok ellen, de az az indokolatlan közöny, melylyel a gazdaközönség nézte és nézi gyümölcsöseinek pusztulását, valóban megszégyenítő. Nézzük csak, mi történt a védekezésre? A galagonya özöndék pusztulására a gazdaközönség nagy plakátokon és dobszóval lett felhiva! De hogy a gazdaközönség eleget is tett ez iránybani kötelezettségének, azzal már nem törődött senki. Mutatja ezt az eredmény. A legtöbb gyümölcsösben csupaszon állanak a fák, pedig abból az összegből, melyet gazdáink tavaly a gyümölcs értékesítéséből bevettek, valamit fordíthattak volna a hernyó-irtásra is! A nagy sokadalomban Székely László is szerencsésen kereket oldott. A prékó hírül adta a város urainak szökését s a vádlottak helyén ülő Hegmegius arczán az öröm derűje villant fel. Azonban dühtől eltorzult arczczal tiltakozott ismét, midőn lopásra való felbujtásért pénzbírságra ítélték. — Nem fizetek ! fakadt ki elkeseredetten s a szitok özönével árasztotta el Buda főbirá- ját. Ez pedig tovább lapozott a kincses város törvénykönyvében: — A ki városunk fejét megsérti: száműzessék száz esztendőre és egy napra. A szenátorok leszavaztak, a drabantok intésükre, mitsem törődve az univerzitás tekintélyével, körülfogták a dühtől reszkető Hegmegi- ust, az ítéletet végrehajtandók. Erre künn Mátyás piaczán hirtelen lárma támadt. A tanácsterem ajtaja fölpattant, a város kisbirája ijedtségtől rekedt hangon kiáltotta be : — Itt a török ! Nyomban rá belépett a janicsárok agája. Háromezer embere egyenként szállingózott a várba a nyitva hagyott kapukon s mielőtt a budaiak magukhoz tértek volna, lefegyverezték a falak őrségét s az egész lakosságot. — Allah a hatalmas Szolimán kezeibe adta a gyaurok városát, hangzott fel töredezett magyar nyelven az aga beszéde. Aranyozza meg dicsőséggel a padisáh felséges nevét ő és az ő prófétája, Mohamed. A szenátorok meredten néztek le a turbá- nos emberre s csak akkor eszméltek fel, midőn ez arról biztosította őket, hogy „bolond szokásaik“ érvényben maradnak. Hegmegius száműzetésével senki sem gondolt többé s a tudós örömtől ujjongó szívvel rohant a szabadba, sorra üdvözölte a városház előtt álló janicsárokat — a tudomány szent nevében. Az Académia Corvina termeiben a janicsárok rendezkedtek be, az aulát az éj folyamán istállóvá alakították át a szpáhik. S a midőn reggel Hegmegius előadásra készen tiltakozni kezdett, minden teketória nélkül kilökték a kaDe ha már a pusztítással szemben a gazdaközönség oly nagyfokú indolencziát tanúsított, miért nem teljesítette kötelességét a hatóság? Miért nem hajtotta végre az 1894. évi 12. tczikk. 53 §-ában foglalt utasítást? A mulasztó gazdaközönség költségére miért nem irtatta ki annak gyümölcsöséből a hernyót ? Miért nem szedette le a bábokat? Most az a helyzet áll elő, hogy a további kár és költség ép azokat fogja érni, kik hernyóirtási kötelezettségüknek eleget tettek, kiknek gyümölcsöseik még lombozattal bírnak; mert a galagonya özöndék csak lombozatra rakja petéit s igy elkerüli azt a helyet, melyet hernyó alakjában már teljesen elpusztított. Tehát akik az idén teljesítették kötelességüket, azt alkalmuk lesz jövőre is halványozottabb mértékben teljesíteni. A legutóbbi napokban soha nem tapasztalt arányokban lépett föl a gyümölcsösökben az úgy nevezett nagy tapló szövő (Ocneria dispar) s borzalmas pusztítást visz végbe. Ahol az ocneria millió és millióra menő hada átvonul, ott teljesen letarolja a területet. A fákon se levél, se gyümölcs nem marad. Megdöbbentően I illusztrálják ezt a belvárosi kertek s a borpa- i taki gyümölcsösök, ahol ez a gyalázatos hernyó úgyszólván egy-két nap alatt elvégezte pusztítását. A gazdák nagy része azzal hitegette magát, hogy az az apró hernyó, melyet a szél vitt I valahonnan gyümölcsös fáira, nem falánk s csupán a leveleket lyukasztja át, csak most győződnek meg keservesen arról, hogy a két vedlésen átment s 7 cm. hosszúságra is megnövekvő ocneria dispar mily rémes pusztítást visz véghez. Az ocneriának ily borzalmas számban való fellépése már elemi csapás számba megy s az ellen védekezni úgyszólván lehetetlen. Példa erre a Lapos-erdő, hol az irtást megkisérlették, de kevés eredménynyel. Mindazonáltal azonban, ha minden gazda felismerné a veszélyt s annak elhárítására megtenne minden lehetőt, tagadhatatlan, hogy a pusztítást mérsékelni lehetne. De ismételjük, sajnos, a legtöbb gazda összetett kezekkel, szinte apathiába merülten nézi a veszedelmet s nem gondolja meg, hogy az ocneria pusztítása folytán nemcsak az idei, hanem egykét évi gyümölcstermése forog koczkán, sőt pun. A tudós körülnézett, nem akad-e valakire tanítványai közül, a kitől bővebb felvilágosítást nyerhetne s a főiskola falán szemébe tűntek valamelyik pajkos diák ökölnyi betűkkel odairt latin szavai: éljen az örök vakáczió. Önző szivét csak most fogta el a lelkiismeretfurdalás, a miért tegnap a város bukásának oly annyira megörült. Szomorúan sietett tovább a néptelen ut- czákon ; Szt.-György templomán már a félhold ragyogott, Mátyás király piaczán pedig bámész sokaság nézte, mint mászik föl a Nagyboldogasszony tornyának a gerinczén valami vakmerő dervis, a toronysisak élein kiálló csomókba kapaszkodva. A ledöntött kereszt alig tiz lépésnyire Hegmegiustól zuhant a földre. A tudós reszketve rohant tovább, mohón szívta magába a friss levegőt, midőn a várhegy szélére ért. Majd oda roskadt a halászbástya párkányzatára s a Duna felől fujdogáló hüs szellőnek tette ki forró fejét. A távolból veszett ordítás hallatszott, a várhegy sarkán megdördültek az ágyuk: Szolimán padisáh tartja diadalmas bevonulását. Hegmegius hátra sem fordult az egyre erősbödő lárma hallatára ; nem érdekelte most már semmi az alatta tátongó mélységen kívül, melynek fenekén a hegyes karók valóságos erdeje meredezett feléje. Aki oda leugrik, gondolta, nem tápászkodik föl többé s nyomban rá fölvillant emlékezetében a mondás: sine experimentia nihil scire potest. Ajka merev mosolyra fakadt és szivében gyökeret vert a meggyőződés, hogy nem maradt egyéb hátra, mint végrehajtani az utolsó experimentumot. Az egyetem megszűnt, tudományával mit sem kezdhet többé, rokona, barátja nincs. Egyoldalúan kiművelt agyvelejében meghibbant az egyensúly: levetette magát. Nagyboldogasszony templomából kitör az imámok üdvözlő éneke, Szolimán most avatja fel a hármas hajót Allah mecsetévé. Mátyás király piaczán kigyulnak a máglyák, melyeket a dervisek raktak össze a keresztény oltárokból, a szentek színes, fából faragott szobraiból. Tarczal György. fiatal fái teljesen áldozatává lesznek az ocneria pusztításának. A legegyszerűbben az ocneria ellen úgy védekezhetünk, hogy a fa törzsére kátránynyal vagy egyszerű kocsikenőcscsel bekent papír őveket kötünk s ekkor a fát s ágait rázás utján megtisztítjuk a hernyóktól. A legkisebb rázásra a nagyra megnőtt hernyók könynyen hullanak s azokat elpusztítjuk. Az ocneria borzalmas pusztításaira ismételten felhívom a gazdaközönség figyelmét, mert utóvégre is nem csekély dologról, gyümölcsöseink pusztulásál ól van szó ! Molcsány Gábor. ______ ___________ 3 Sé ta a múzeumban. A modern múzeumok czélja és rendeltetése teljesen elüt ama gyűjteményekétől, amelyek hajdan a múzeum nevet viselték. Régebben ugyanis kizárólag az olyan tárgyakat gyűjtötték múzeumokba, amelyek a rendestől egy vagy más tekintetben elütöttek. A természetrajzi múzeumokban kétfejű és hatlábú borjúk és bárányok díszelegtek borszeszes üvegeikben és a kősó vagy timsó jegeczeivel bevont fakeresztek vonták magukra az érdeklődést. A kultúrtörténeti gyűjteményekben a már ekkor is nagyrabecsült őskori tárgyak szomszédságában a tízezer fogpisz- kálóból egyberótt avagy ép ellenkezőleg egyetlen darab fából bicskával faragott „műtárgyak“ foglalták el a főhelyet. Az e fajta „múzeumok“ kellékei gyanánt még a kenyérbélből gyömöszölt szobrocskákra, a szüknyaku palaczkokba épített bányákra és kálváriákra stb. emlékszünk. És a személyes vonatkozású emlékek között egy-egy vidékbeli „hires“ szegénylegény puskája, lószerszáma, béklyói nagyobb figyelemre tartottak igényt, mint a politikai vagy tudományos élet szereplőinek hagyatékából maradt emléktárgyak. A mai múzeumok ez elődjei, az itt leirt ritkasággyüjtemények, a tudományos rendeltetés teljes híján, kizárólag az akkori idők rossz útra tévedt kíváncsiságának kielégítését czélozták s csupán az az érdemük van, hogy a manapság múzeumok nevén ismert kulturális intézetek, mint magból, ezekből a ritkasággyüjteményekből keletkeztek. A modern múzeumoknak az a czélja és rendeltetése, hogy tudományos rendszerességgel felgyújtsák úgy a természeti tárgyak, valamint az emberi ész- és kézalkotta kulturális javak összességét, s ezeket a kellő magyarázatok kíséretében minden időben s mindenki számára hozzáférhetővé tegyék, hogy aki azokat megtekinti, a fáradságos napi munka után okulást és ami vele jár, szellemi üdülést leljen a szemléletükben. Múzeumunk gyűjteményei ma még, arányban a városka lakóinak számával, de korántsem azok szellemi törekvéseivel, kicsinynek mondhatók. A természeti tárgyakat, kevés számuk miatt, ma még ki sem állítottuk. A bemutatott tárgyak tehát majdnem kizárólag művelődéstörténetiek és lehetőleg akként vannak válogatva, hogy Nagybánya szab. kir. város és környéke bármily módon reánk maradt emlékeiben egyúttal keletkezésük kora egyetemleges kultúrájának képét is bemutassák. Anyagunk mindössze két termet és egy előcsarnokot tölt be — s mégis mennyi tanulságot rejt magában! Az első teremben ott látjuk a történeti idők előtti korszak, az u. n. őskor magyar- országi emlékeit, köztük azokat a csekély számú leleteket, amelyek e vidéken az ősember nyomait hirdetik. Ezekhez sorakoznak a rómaiak magyar- országi uralmának emlékei; kisded, de tanulságos csoport, melynek e múzeumban csak oktató szerepe van, mert a római kultúra ezt a területet sohasem hódította meg. Itt vannak kiállítva Magyar- ország és Erdély érmeinek és pénzeinek sorozata, majd Nagybánya városa levéltára gazdag anyagának legremekebb darabjai, melyek egytől- egyig az ezen a helyen immár évszázados, fejlett városi élétről tanúskodnak, csakúgy, mint a m. kir. bányaigazgatóság részéről letéteményezett bányászati régiségek és az egykor fennállott nagybányai pénzverőben készült pénzek teljes sorozatának gipszmásoiatai. Szintoly fényesnek mondható a nagybányai egyházak letéteménye. A róm. kath. egyház XVIII. századi diszitményei számuk aránylag csekély volta mellett is ez egyház gazdagságáról tesznek tanúságot; és kultúrtörténeti szempontból még érdekesebb az
