Nagybánya, 1903 (1. évfolyam, 21-47. szám)

1903-08-27 / 29. szám

1903. augusztus 27. NAGYBANYA 5 panasz alaptalannak bizonyult be, mert a minisz­teri kiküldött meggyőződött arról, hogy a tiiz- károsultak pénzét az arra hivatott bizottság, hűségesen kezelte s Bornemissza Imre jegyző a könyveket és számadásokat pontosan vezette. Sőt a könyvelés pontossága felett elismerését ] nyilvánította a miniszteri kiküldött. A Szatmári j Hirlap azon tudósitása tehát, hogy a pénzek ; szabálytalan kezelését konstatálták, nem felel ! meg a valónak. Valamint az sem áll, hogy az : alispán nem intézkedett a panaszosoknak ez i ügyben előzetesen hozzá beadott kérvényére, mert az alispán pár nap alatt, a panaszos kérvény- i ben előadottakhoz képest kellőleg intézkedett. Meg kell jegyeznünk azt, hogy e kérdésnek csak j egy oldala fog igényelni további intézkedést. Nevezetesen a bizottság javaslatára a községi képviselő-testület a könyöradományokat kezelő és nagy munkát végzett jegyzőnek 100 korona jutalmat szavazott meg a begyült pénzből. Mint­hogy pedig a községi képviselőtestületnek ez a határozata szabályszerüleg lett meghozva, jog- t erőre emelkedett, itt visszaélésről szó nem lehet, legfeljebb azt lehet szóvá tenni, hogy volt-e joga a képviselő-testületnek ebből az alapból jutalmat ! megszavazni ? A panasz másik része volt a köz- i ségi ház építése. A vizsgálat az erre vonatkozó számadásokat a legnagyobb rendben találta s | igy a szabálytalan kezelésnek még árnyéka sem ! merült fel. Értesítés. Van szerencsém értesíteni a nagy­érdemű közönséget, hogy utániról visszaérkezve, j fogorvosi műtermemben működésemet ismét \ megkezdtem. Nagy Jenő, műfogász. Iparosok és kereskedők figyelmébe. A debre- czeni kereskesdelmi és iparkamara az érdekelt ] kereskedők és iparosok figyelmét felhívja a kö­vetkező pályázatokra ; részletes és kimerítő fel- j világositás a kamara hivatalában (Piacz-u. 69.1. em.) i nyerhető. Fa-szállif ás: Szombathelyi üzletveze- ; tőség 1000 köbméter tűzifa szállítására nyit ajánlatot. Határidő szept. 2. Bánatpénz 5 százalék. Szesz szállítás: Máv. igazgatóság borszesz szállításra pályázatot hirdet. Határidő augusztus 28-ika. Bánatpénz 5 százalék. Papír szállítás: Debreczeni m. kir. Ítélőtábla papír és Írószer szállításra árlejtést hirdet. Pályázati határidő szept. 14. Bánatpénz 1700 K. Gyertyaszállitás: Debreczeni m. kir. ítélőtábla gyertyaszállitásra versenytárgyalást tart. Pályázati határidő szept. 5. Bánatpénz 200 K. Tüzelő fa szállítás: Deb­reczeni kir. Ítélőtábla 630 köbméter füzifa szál­lításra. Ajánlatok szept. 7-ig adandók be. Bánat­pénz 200 K, Termények szállítása: Kassai 6-ik hadtest és III. honvéd ezred különféle ter­ményekre hirdet pályázatot. (Bővebb a kama­ránál). Olajszállítás: Máv. igazgatósága olaj­szállításra árlejtést nyit. Határidő szept. 11. Vas- nemiielc: Máv. igazgatóság vasnemüek szállítá­sára versenytárgyalást tai't. Határidő szept. 4. Bá­natpénz 5százalék.Különféle anyag: Máv. igaz­gatóság különféle anyag szállításra pályázatot nyit. Határidő szept. 29. Bánatpénz 5 százalék. FestékszáUitás: M. kir. állami vasgyárak bu­dapesti igazgatósága festékszállitásra 1903. évi szept. 3-iki lejárattal, 5 százalék bánatpénzzel. Fa-szállítás: Miskolczi üzletvezetőség talpfa szállításra. Lejárat aug. 29. Bánatpénz 5 százalék. Kinek van csemege szőlője? Darányi Ignácz föld- mivelésügyi miniszter minden évben közhírré szokta tétetni, hogy hol, mely vidéken, melyik szőlősgazdánál, mily árban lehetne augusztus végén és szeptemberben csemegeszőlőt venni. Ezzel is a miniszter a leül és bel­földi vevők figyelmét akarja felhívni a magyar szőlő­termésre. Most ismételten felhívást bocsátott ki a szőlős gazdákhoz, hogy ha van csemegeszőlőjük eladó, azt azonnal jelentsék be, a fajta, az ár és a mennyiség megjelölése mellett a minisztériumnak, mely díjtalanul gondoskodik arról, hogy a szőlőkereskedők arról tudo­mást szerezzenek A miniszter azonban nem garantálja, hogy a hirdetett szőlőmennyiség el is fog fogyni, viszont a szőlőtulajdonos e bejelentéssel semmiféle kötelezett­vállal s magára. Rövid hírek. Football verseny. A nagybányai Football Club szombaton igen sikerült football match-et rendezett a vásártéren levő pályán. Az első csapat czime- ért küzdöttek. A versenynek nagy nézőközönsége volt. Este a nagyszálló kistermében sikerült tánczmulatság fejezte be az érdekes versenyt. — Vonatkisiklás. A szatmár - fehérgyarmati vasútvonalon tegnap a fehér- gyarmatra induló tehervonat egy ökröt elgázolt, minek folytán a vasút kisiklott. A kisiklás erősen megrongálta a pályatestet. Emberéletben kár nem esett. - Óriási tűzvész. Mármarosszigeten f. hó 18-án éjjel óriási tűzvész pusztított a Fecske-utczában, melynek hét ház esett áldozatul összes melléképületeivel. A kár mintegy lőO.OOO koronára tehető. A leégettek felsegélyezésére társadalmi akcziot indítottak. - Elmegyógyintézet. Már­marosszigeten mozgalom indult meg, hogy a közkór­házzal kapcsolatosan elmegyógyintézetet létesítsenek. a hirdető közönséget, hogy hirdetéseiket leg­később kedden feladni szíveskedjenek; a ké­sőbb beérkezett hirdetések mint elkésettek, csak a következő számban közölhetők. A kiadóhivatal. JCirdetéseket e lap számára igen jutányos áron vesz fel a kiadóhivatal: ------—----— Mo rvay és IJndy könyvnyomdája (Hid-utczán). 32 koronáért!! készít remek szabású öltönyt, jelöltöt, nagy téli kabátot valódi gyapjúszövetekből Dl I HD A férfi-szabó üzlete 13 wLm Ui IWI JrSi n BUDAPEST, Szövetség-utcza 30j a. ===== Mértékvevéshez való utasítás (férfi sacco öltönyökhöz.) A kabát számára cm. A mellény szét mára cm. Háthossza (a, gallér varrástól, tel tál gallér nélkül) A mellény hossza (az inggallér gombjától az egész hosszat elöl megmérve) Hátszélessége (az egyik ujvarrástól a má­sik ujvarrásig mérve) A nadrág száméira Ujhossza. {az ujvarrástól a manzsettáig mérve) Külső nadrág hossza (a csipától kezdve egészen a czipő sarkáig megmérve) Mellbőség {a mellényen át a: hóna alatt egészen a mellen és hálán óit megmérve) Belső nadrág hossza (a lábközvarrástól kezdve egészen a czipő sarkéiig megmérve) Mértékvételi utasítás (téli kabáthoz vagy felöltőhöz.) Háthossza (a gallér varrástól kezdve, tehát gallér nélkül) Mellbősége {a kabáton [saccon] át a hóna alatt egészen a mellen és hátán át megm.) Hátszélessége {az egyik ujvarrástól a má­sik ujvarrásig mérvé) Derék bőség {a kabáton óit [saccon] a de­rekán átmérve) Ujahossza {az ujjavarrástól egészen a manzsettáig mérve) Ha uraságod, egy minta ruháit beküld, akkor a mértékvétel szükségtelen.

Next

/
Thumbnails
Contents