Nagybánya, 1903 (1. évfolyam, 21-47. szám)
1903-12-31 / 47. szám
NAGYBANYA 1903. deczember 31. 4 van a hordozható oltár, mellette a pápai trón ; az oldalfalakat az ó és uj testamentumtól vett jeleneteket szemléltető freskók borítják. A Vatikán kincsei közt, melyek elkápráz- j tátják a szemet s megtöltik a lelket, különösen a sixtini kápolna freskói hatottak meg. A meny- nyezetet Michelangelónak halhatatlan kompozi- cziója: a teremtés történetét, a megváltás jeleneteit, az első emberpár bűnbeesését, Kain és Ábel áldozattételét, a bortól megittasult Noét és az özönvizet tárják elénk. — Ezen művet II. Gyula pápa parancsára Michelangelo festette, ki elkeseredetten fogott a munkához, melyet cserébe kapott a félbehagyott mausoleumért, a csak részben elkészült s a San Pietro in Vincoliban lévő Mózes szobrához tartozó síremlékért. Elzárkózva a világtól, testi szenvedések között, gyakran napokon át hanyattfekve dolgozott a menye- zet alatti szédítő magasságú állványokon, a honnan a pápa letaszítással fenyegette, ha munkáját be nem fejezi. Az oltár fölötti falon, egészen a menyeze- tig terjed ugyancsak Michelangelónak nagy alkotása, az utolsó ítélet borzalmas falfestménye, melynek hatalmas, megdöbbentő kompozicziója kezdetben nem fér be szemünk látókörébe. Az utolsó ítélet első tekintetre úgy tűnik fel, mint egy végtelen zavar, mint viharos éj, egymás fölé torlódó felhőkkel, melyek minden ol- í dalról nyugtalanul előnyomulnak. Lassanként bontakozik ki szemünk előtt az egész kompozició. Felismerjük a haragvó és fölugró Krisztus alakját, mint főközéppontját a festménynek s körülötte sürü tömegekben a megszámlálhatatlan alakokat. Krisztus lábainál az igaz Ítélet angyala létrát tart a mélységbe, honnan balról a halottakból feltámadottak azon feljönnek, mig jobbról az elitéltek még egyszer a magasba hatolni iparkod- : nak, de a vészangyalok és ördögök őket onnan ! letaszítják. A festmény egysége és az egyes csoportok összefüggése csodálatraméltó. Oly erővel fújják az angyalok a harsonát, mint ha a föld minden népét föl akarnák kiabálni; mintha látnok, hogy az alakok alatt a felhők lesülyednek s a levegő kékjébe zuhannak. A lelki aggodalmakat, az iszonyú kétségbeesést Michelangelo úgy festette, mintha Dante szellemét lehelte volna belé s ezzel oly remekművet alkotott, hogy sem előtte, sem pedig utána festő oly művet nem teremtett és hosszú időn keresztül nem fog teremteni, mely vele összehasonlítható lenne. Azonban ideje, hogy a zárt termekből a múzeumok megszámlálhatatlan tárgyának tömkelegéből a szabadba lépjünk s figyelmünket most már a modern Rómára irányítsuk. A város képe nem teszi egy modern város benyomását a szemlélőre. Utczáinak nagy része lejtős, a mi nem is képzelhető máskép oly helyen, a mely hét halomnak és a köztük j elterülő völgyeknek a complexuma. Az épületek, eltekintve néhány modern palotától, komorak és .igen egyszerűek. Általában véve a római palazzók kívülről komor, rideg képet mutatnak s inkább dimenziókkal ejtik az embert bámulatba, mint szép külsejükkel. A főúri pompaszeretetet, a fényűzés és finomult Ízlés csodáit előkelő zárkózottsággal csak belül tárják ki. I Tisztaság és rend tekintetében nagyon sok a | kívánni való.-Nem ritka látvány, hogy a legre- mekebb palota mellett szemétdombok hevernek és éktelenitik el a hatást. A római olasznak nem természete a nyíl- j vánosságtól elzárt foglalkozás; az utcza nemcsak arra való, hogy a közlekedés, kereskedelem színhelyéül szolgáljon, hanem oda tódul ki műszerei- ! vei az iparos osztály is, melynek éltető elemét : venné el az, ki meg akarná őket attól a jogtól fosztani, hogy az Isten szabad ege alatt kint, a nap árnyékában végezhesse napi foglalatosságait, j Minden munka az utczán folyik. Kint az utczán faragja kerekét a kerékgyártó, foltozza czipőjét a varga, reszeli a rézcsapot a rézműves, sőt némely borbély az utczán borotválja klienseit, i Elmaradhatatlan alakjai Rómának a gyorslábú, hangos torkú kamelot-k, ujságárulók, kik j bámulatos gyorsasággal nyargalnak végig a né- j pes utcákon, tereken át, kiválóan a Messaggierot, I Tribunát vagy a Voce del Popolot. Az utczai élet akkor kezd érdekessé lenni, midőn az esti szürkület áll be és kigyuladnak a nagy, széles utczáknak, különösen a Via Nazionale, a Corzo di Vittorio Emmanuele, vagy a Corzo di Umberto és a Piazza di Venezia villamos ivlámpái. Ilyenkor megkezdik munkájukat az utczai muzsikusok s a szánakozó publikum csupa részvétből is dob néhány centesimot az inkább koldus, mint zenésznépségnek . . . És most, midőn az örök városban látottak- kat az átélt gyönyörűségeket ismét átérezve Írtam meg, az a kellemes, jóleső érzés fog el, hogy az örökváros műemlékeinek legnevezetesebb remekeit megcsodálni alkalmam volt s jól esik elmerengve a látottakon, fölidézni ismét a ragyogó emlékek sorozatát. Az ott töltött pár napnak emléke sokszor megjelenik előttem s uj meg uj gyönyörűséget nyújt lelkemnek; úgy hiv, vonz magához, hogy nehéz ellentállni a vágynak, ismét felkeresni az örök Rómát, újra megcsodálni az antik világnak nagyszerű romjait, Ráfael és Michelangelo felséges emlékeit, a Fórumok néma köveit, a Caesarok nagyszerű palotáit, a Vatikán kincseit, a művészetek ragyogó csarnokait s elmerengeni a Monte Pincio örökzöld tölgyei alatt . . . Mit kell tennünk, ha szerencsések akarunk lenni? — Közli: Szokol Margit. — Madame Adeline de Thebes, az ismert párisi kézjós, a következőket közli erre vonatkozólag egy elterjedt párisi lapban: „Az egész élet — írja — ismeretlen valami. Nem tudhatjuk, mit gondol a mi szomszédunk, milyen idő lesz holnap, vájjon a következő pillanatban élünk-e még? A szóhagyomány arról biztosit bennünket, hogy vannak olyan módok s eszközök, melyek által a szerencsét magunkhoz kecsegtethetjük ; vannak egyes figyelmeztetések, melyekre ügyelnünk kell; mindeme jelek megerősítenek bennünket abban a hitben, hogy ama dolgok, melyeket bizonyps időben hallhatunk és láthatunk, sorsunkat illetőleg valamelyes intést tartalmaznak. Egynél több barátom van, köztök sok nevezetes ember is, kik a fenti állítást éppenséggel sem vonják kétségbe; egynél több kitűnő művészt és kitűnő irót ismerek, épen úgy, mint egy hozományvadászt, ki szivének belsejében oly babonás, akárcsak egy skót. Hallgassa meg tehát Ön, mit mond a monda; saját megfigyeléseimet hozzá téve, mi az eredmény ? * * & Az uj esztendő az éjféli tizenkettedik óraütéssel kezdődik; ha talán Ön olvasóm éjféli étkezésnél oly czélból szórakozik, hogy személyesen üdvözölhesse a legelső pillanatban az uj esztendőt, figyeljen a következő jó tanácsra: óvakodjék üres pohárral koczczintani, beleszámítva azt, hogy nagy illetlenség, ezenkívül biztos szerencsétlenséget hozó cselekedet. Ne toasztoz- zék pezsgővel, a szerencse csupán a vörös bort szereti; a vörös a vérnek a színe, az erőnek energiája. Toasztozzék csupán jó természetes borral. Menjen aludni s álmodjék. Azonban ne azokról, kiket Ön nem ismer. Legyen az illető Önnek vagy jó barátja vagy ellensége. Ha azokkal álmodik, kiket Ön szeret, azok számára az 1904-ik év boldogtalanságot jelent és azok számára, kiket Ön nem szeret, az uj év szerencsét fog hozni. A babona görög eredetű. Az uj év reggelén figyelje meg, hogyan ébred föl. Egészsége kedvezőtlen lesz, ha nem a jobb oldalán s a napfénytől elfordultan ébred. „A kik megöregednek, azok a nappal szemben alusznak.“ Gondoljon az ősi szókra, melyek az említett babonásokat támogatják, gondoljon erre és ne ébredjék a bal oldalán és ne a naptól elfordulva. Rögtön, midőn felébredt, a legelső óra ütésnél siessen az ablakhoz, Ha — Ön asszonyom — akármilyen csúnya férfit lát odakint, akkor szerencséje lesz. Ha — Ön uram — egy asszonyt lát s legyen bár az a világ csúfja,..szintúgy szerencséje van. Ha Ön — legyen Ön férfi vagy nő - fehér paripát lát kocsiba befogva, akkor pénzbelileg nagy szerencséje lesz, különösen akkor, ha a ló Önnel szembe áll. Ha Ön csupán egy kutyát lát, úgy ez a szerelemben jelent nagy szerencsét; de ha a kutya háttal áll Ön felé, úgy szomorúságot és hűtlenséget s ha véletlenül — a Párásban nagyon ritka — tyúkot vagy jér- czét pillantana meg, akkor gazdagságra számíthat. Kakas tiszteletet jelent. S ha kisétálva, kövér, szép vöröses tehénnel találkozik, akkor épen oly szeretettel tekintsen reá, mint Brahma- nak követője, mert az örömet és szerencsét hirdet mindenben. E hagyományok oly öregek, mint a világ, melyek még több, számos más hagyományokkal együtt a közép-európai népek között nagyon el vannak terjedve. Mi azt a szokást vettük föl, hogy karácsony hetében ajándékokat adjunk ismerőseinknek. Ez bizony rósz szokás. Az év utolsó ajándékának uj év első reggelén kellene be- köszöntenie, még pedig akkor, a midőn az illető, kinek az ajándék szól - felébredt. Csak akkor van az ajándéknak jelentősége, mely ilyenkor a barátságnak záloga s egyszersmind bizonyos biztató előjel a jövőre nézve. Ha szemünket felnyitjuk, tekintetünk arra az ajándékra irányul, melyet egy igazi baráti kéz választott ki számunkra, úgy ilyenkor öröm s boldogság tölt el bennünket. A küldött ajándék szivünkben bizonyos gondolatot s érzelmet ébreszt. Figyeljünk ez első érzelemre s gondolatra, mely akkoron bennünk lakozik. Ismeretes dolog, hogy ha az első gondolat jó, akkor a viszony mi magunk és az illető személy között, kitől az ajándékot kaptuk, a jövőben csakis kedvezően fog alakulni. Milyen ruhát kell a nőnek viselni, ha sorsát a szerencsének meg akarja nyerni ? A ruha ép oly gyorsan el tudja azt űzni, mint a hogyan kényszeríteni, forgatni s figyelmeztetni is megkísérli. A nőnek a ruhakérdés nagy s nehéz dolog, mert egy ruha ép úgy hozhat., szerencsét, mint szerencsétlenséget. S tudja Ön, hogy az elmúlt év a többi elmúltakkal együtt, miért hozott oly kevés szerencsét ? Figyeljen! Egy szegény öreg asszony mondta nekem; múlt nyáron találkoztam vele Dinonban, amidőn ő a puha fűben száraz galyakat keresgélt. Pár lépésnyire tőle egy vadász, ártatlan szép pacsirtát lőtt le. A szegény asszony visz- szafordulva ezt mondá: „Ismét egy kegyetlen ember, ki a szegény madarakat, a szép nők kalapjainak díszére lövi le ... nem tudják, hogy az szerencsétlenséget hoz ?“ A halál soha sem ékesség s a kis ártatlan, meggyilkolt, kitömött madárka, a mi tudatlanságunkkal díszítve, számunkra éppenséggel semmi szerencsét sem hoz. Egy másik baljóslatú divat: a zöld szin, amely oly hosszú ideig uralkodott; szintén nem szerencsés szin. A játék-asztal zöld színe csak a bankárosnak hoz szerencsét s nem a játékosnak. Ne higyjünk a zöld színnek. Ne felejtsük, hogy az Isten a virágokat a szép és kedves asszonyok részére alkotta; a madarakat az egeknek s a lombteli zöldet azért, hogy árnyékot ajándékozzon. A kívülről jövő szerencsés behatások nem törnek keresztül a zöld színen és e szók: „zöld szerencsét jelent“, csak emlékeztetők arra az olajágra, melyet Noé galambja hozott. Különben semmi szerencsés értelme nincsen. Tehát a kalapokra hölgyeim nem madarat, hanem sok virágot s kosztümnek nem zöld ruhát, különösen újév napján nem. Január elsején viseljen Ön asszonyom piros vagy pirosas szint, viseljen fehér vagy hasonló öltönyt, akkor kívülről jövő behatás folytán a szerencse Önt kegyeltjének fogja tekinteni.“ * * * Daczára eme különböző intések pontos betartása esetének, felelősséget azonban senki sem vállalhat! Pártoljuk a hazai ipart! Megérkeztek az őszi és téli idényre dús választékban mindennemű divatczikkek és kézmű-áruk u. m.: női gyapjú büoiasok, kassai alsó trickok, sokféle kötött és gácsi házi finom posztó-áruk, stb. stb., miket pontos kiszolgálás és a legolcsóbb árszámitás mellett árusít el Szappanyos Jenő divat-, vászon-, kézmű- és rövidáru üzletében Nagybányán, a Főtéren (Minorita rend-ház épületében.)
