Nagybánya, 1903 (1. évfolyam, 21-47. szám)
1903-07-16 / 23. szám
1903. julius 16. NAGYBANYA 3 dor nemes egyéniségét. Mint igazgatóhoz az 6 nevéhez fűződik a nagybányai főgimnázium teljes újjászervezése. Az ő igazgatósága alatt ujult és bővült meg a gimnáziumi épület a nemes város áldozatkészsége mellett; ő készítette elő a jövőnek útjait s rakta le az alapokat, amelyeken a tudomány mai alkotmánya áll. Mint tanár a közelismerés koszorúját tartotta kezében. Szigorú, de igazságos tanár volt s szerették úgy tanítványai, mint kollegái. 0 nem mondhatta, hogy a tanári pálya hálátlan. Nem. Megmentette őt ettől emberismerete, pedagógiai tapintata, tanítványai iránt érzett szeretete, tudománya és férfias modora. Mint ember, a legkellemesebb emlékeket hagyta maga után úgy tanítványaiban és tanártársaiban, mint Nagybánya város müveit társadalmában, melynek tevékeny és hasznos tagja volt. Mert amint hivatalos teendői engedték, mindinkább kivette részét a közügyekből is. Egyike volt ő azoknak, akik méltóan és nemesen töltötték be helyüket a választott pályán s kik, mert a dicsőséget csak kötelességeik teljesítésében keresik, a legszebb emléket hagyják maguk után, melyet fáradságaikkal kiérdemelhettek: embertársai és első sorban tanítványai hálaérzetét. Gyönyörű beszédét igy fejezte be : „Őrizd te néma, élettelen sírkő annak emlékét külsőleg, akinek emlékét mi bensőnkben őrizzük s áldjuk ! Hirdesd az erre haladóknak, hogy ki nyugszik alattad! Hirdesd, hogy aki alattad pihen, méltán kiérdemelte hálás tanítványaitól a kegyeletet ; hogy méltán kiérdemelte tanítványai szeretetét, tanártársainak és Nagybánya társadalmának elismerését. Hirdesd, hogy az itt nyugvó férfiú egész életén át a jóért, szépért s igazért lelkesedett s küzdött, hogy tudományát s lelkesedését a józan felvilágosodás s a közműveltség terjesztésére fordította. A megboldogultnak legyen áldott emléke !“ A síremléket a róm. kath. egyház nevében dr. Csókás Vidor s. lelkész vette át remek beszéd kíséretében s Ígérte, hogy az egyház, mely mindenkor kiváló tisztelettel volt a nagy férfiak emléke iránt, őrködni fog Szunter Nándor síremléke fölött is. Ezzel a kegyeletes ünnepély véget ért. Ünnepély a főgimnáziumban. Szombaton reggel 8 órakor ünnepélyes Tedeum volt a róm. kath. templomban, melyet Reiter Endre beregszászi lelkész tartott. A Te- deumon a tanári kar Vida igazgatóval az élén s a jubiláns ifjúság testületileg jelentek meg. I Tedeum után dr. Csókás Vidor s. lelkész, egykori iskolatársuk mondott rövid, emelkedett hangú beszédet. Az ev. ref. templomban 9 órakor volt a hálaadó istentisztelet, hol Szabó Miklós s. lelkész I mondott gyönyörű alkalmi beszédet. A főgimnázium rajztermében délelőtt tiz órakor vette kezdetét az ünnepély, melyen a tanári kar s előkelő, díszes közönség volt jelen. Vida Aladár igazgató meleg szeretettel üdvözölte a főgimnázium volt növendékeit; örömét fejezte ki, hogy az ifjak hálájuknak oly szép jelét adták .egykori igazgatójuk emléke iránt s oly szeretettel csüggenek ez intézeten, melynek falai közül léptek ki az életbe. Majd a jubiláns ifjak közül dr. Gergely György jogakadémiai tanár emelkedett fel szólásra. Mintegy háromnegyed óráig tartó ünnepi beszédet tartott, melylyel egészen elragadta a hallgatóságát. Magasan szárnyaló, költői lendületű beszédéből kiemeljük a következőket: „Azoknak bizalma — úgymond — kik ez összejövetelt előkészítették, azt a kedves kötelességet rótta reám, hogy önöket üdvözöljem. Üdvözöljem azok nevében, kik ezelőtt tiz esztendővel vettünk búcsút ez alma matertől, mely bennünket éveken át nevelt. Mennyire más érzelmek töltik el most kebleinket, mint tiz évvel ezelőtt, az elválás előtti nagy napokban. Csupa szorongás, csupa kétség, aggodalom akkor, igazi öröm, ragyogó jókedv most. Örömünket fokozza az, hogy velünk örülnek a viszontlátásnak ama volt tanulótársaink is, kik nem velünk tették ugyan le az érettségi vizsgálatot, de azért ez iskolába jártukban osztálytársaink voltak. Most ime megint összeforrnak velünk s velünk ünnepelnek ....“ Valóban, nem könnyű feladat hangot adni azoknak a sajátságosán vegyült érzelmeknek, melyek ez órában fogva tartanak. Vidám és szomorú emlékek raja zúg fejemben, gondolatok uralkodnak rajtam a barátságról, az összetartásról.. . De mégis, úgy érzem, e találkozón első kötelességünk a hálaadás. A Gondviselőnek hálát adtunk már a templomokban; most e tisztes falak között le kell rónunk hálánkat volt tanáraink iránt, kiknek köszönhetjük, hogy ime emelt fővel időt kellemesen, boldogan az ő aranyos kis felesége mellett. — Ahá, szalad már, jegyezte meg Kis Pista, az ügyvéd, menekül a tisztességes emberek társaságából. A takarékpénztári igazgató azt a gyanúját fejezte ki, hogy hátha végkép elszökik. Az ilyen sikkasztó mind Amerikába szökik. — Nem kellene engedni, - vélik a fölháborodott közvélemény tolmácsai. — Föl kellene jelenteni, - sürgetik a tüzesebbek. De ki jelentse föl ? Ezen megakadnak. Senkinek sincs kedve rá. Noszogatják az ellenőrt. — Magának, bácsi, hivatalból kellene jelentést tenni. Máskép maga is bajba kerül. De az öreg ellenőr csak nyöszörög. Mit jelentsen, ha nem tud semmit? A pénztárban minden rendben van. — Az ám, — felelik rá gúnyosan. — Majd kisüti a vizsgálat. Most már világos, hogy az ellenőr is részes a sikkasztásban, azért nem mer szólni. De ezt hallgatással tűrni nem lehet. Föl kellene jelenteni a bűnösöket hadd lakóijának. Nem fognak itt pompázni a sikkasztott pénzen szerzett báli ruhákban. A közfelháborodás névtelen följelentésekben nyilatkozik, melyeket a felsőbb hatóságok eleinte félreraknak, de a mint egyre sűrűbben jelentkeznek, a dolgot még sem lehet annyiba hagyni s elrendelik a vizsgálatot. — No most már kitekerik a sikkasztok nyakát, - mondogatják az egész Homok-Berény- ben, mikor megérkezett a vizsgáló-bizottság. Épen azon este volt a nőegyleti bál. De a kis menyecske nem pompázott a kétszázhusz forintos selyemruhában, hanem otthon ült és sirt. Az adópénztárnok kegyetlenül káromkodott. Hej, csak a keze közé kerülne az a gazember, a ki följelentette! Három napig egyre vizsgálják a pénztárt, a könyveket. Harmadnap kijelenti a bizottság, hogy mindent a legnagyobb rendben talált, példás, kitűnő rendben. Következő nap valóságos bucsujárás folyt a pénztárnok házánál. Az egész Homok-Berény sietett a méltatlanul rágalmazott család iránt tiszteletét kifejezni. A doktorné, a járásbiróné, a postamesterné, valamennyien ölelgették a kis menyecskét: — Oh, édes lelkem, úgy örülök, hogy azt a csúf pletykát ilyen fényesen meg lehetett czáfolni. Az urak az adópénztárnok kezét szorongatják. Már senki sem emlékszik, honnan eredt a pletyka; de mindnyájan biztosíthatják a pénztárnokot, hogy úgy sem hitték. Arról van szó, hogy a kaszinóban bankettet rendeznek a tiszteletére. — A te kedvedért pedig még egy nőegyleti bált adunk a farsangon, — Ígérik a hölgyek a kis menyecskének. Mert Homok-Berényben meg szokták becsülni egymást s nem volt még rá eset, hogy egy bált és egy bankettet meg ne tartottak volna, ha arra alkalom nyílt. állhatunk meg egymás mellett, mert az élet prepájának első, legnehezebb szakában a küzdelmet győzelemmel vívtuk meg s győzelmünkhöz, sikereinkhez szeny nem tapadt. Magasztos szavakban emlékezett meg ezután ama döntő hatásról, melyet egész életre kiterje- dőleg az iskola gyakorol az ifjú kedélyére és jellemére s lendülettel szólott azon nagyszerű ajándékokról, szellemi kincsekről, melyeket ők e szent falak közt nyertek. Nem beszélek én most az ismeretekről, úgymond, melyekből ma már csaknem egyforma mértékkel mér minden iskola. Tapasztalataim vannak arra, hogy az ismerethalmaz csak olyan, mint a mankó, melynél többet ér az egészséges láb, épugy többet ér minden ismerethalmaznál az egészséges ész és mindenek fölött a karakter. És ez uraim nem üres frázis! Foglalkozásom pár év óta olyan, hogy sok fiatal ember lelki világába bepillanthatok. S megdöbbenéssel látom, hogy mily sokan vannak középiskolákból kikerült ifjak, kik életczél nélkül élnek egyik napról a másikra, üres, tűnő élvezeteket hajhászva; kik csak arra számítanak, hogy majd a társadalom, mely idáig ápolta, el is fogja tartani őket, mig ők semmit se tesznek s nem is szándékoznak tenni a közért. Miért részletezném ? Nem jellemtelenek ők, oh nem, csak karakter nélküliek; egyéniségüket ha rajzolni kisérelnők, csakis rósz hajlamaikban találnánk különbséget e fiuk között, kik — mint róluk mondani szokás — „alapjában véve jó fiuk!“ Emlékezem még a gyermek évek valamelyikéből, hogyan büntette meg egyik immár boldogult tanárunk azt a társunkat, ki egyik osztálytársát feljelentette. S miután megtanított bennünket arra, hogy a spiczliskedés nem magyar emberhez illő, ettől kezdve kifejlett közöttünk egy igazán példás, kollegiális összetartás. A másik tanárunk meg arra tanított, hogy ha hibát követtünk el, valljuk be önként, nyíltan, férfiasán s viseljük zúgolódás nélkül a következményeket. Megtanultuk tanáraink példáiból a hozzáférhetetlen becsületességet, a pontos kötelesség- teljesítést, a munka megbecsülését és szeretetét, az ideálok iránt való lelkesedést, de egyben a transcen dentalis ábrándozás helyett belénk oltották a pozitív, természettudományos gondolkodást hitetlenség nélkül. Megtanultuk tőlük az igazi kereszténi felebaráti szeretetet, mely nem tűri, hogy az emberek közé születés, rang, vagyon, felekezeti korlátokat emeljenek, hanem azt parancsolja, hogy becsüljünk mindenkit előítéletektől menten egyéni érték szerint. S megtanultuk egyben azt is, hogy az egyéni értékbecslésnél a fősúlyt arra fektessük, hogy milyen valakinek a jelleme? . . . De mindenek felett ápolták bennünk jó tanáraink az igazi, a józan hazaszeretetet, mely szerint nemcsak halni, de élni is tudunk a hazáért. Ne frázisokkal, de a magyar nemzeti közérdek, közügyek kitartó munkálásával bizonyítsuk hazaszeretetünket! . . . Kegyeletes szavakban emlékezett meg ezután elhunyt egykori igazgatójukról s tanaraikról, kiknek emlékezetük legyen áldott mindörökké. Gyönyörű beszédét igy végezte: Be akartam fejezni beszédemet. De a meghatottság, mely arczaitokon tükröződik az ünnepélyes óra hatásától, egy gondolatot keltett fel bennem s biztat, hogy vegyem magamnak a bátorságot, e gondolatot meg is valósitani. Pár órával ezelőtt a templomokban kaptunk ihletett ajkakról jövő intelmeket arra, hogy a vallásos hitet föl ne cseréljük a materialista tanokkal, melyek csak kétségek közé döntenek s hogy a felburjánzó társadalomfelforgató irányzatoktól tartsuk távol magunkat. Engedjétek meg nekem, hogy én is járuljak ehhez a kérdéshez egy pár megjegyzéssel. Hogy a kathedráról jövő tanácsnak pozitivabb irányt is adjak, mintegy világiasitva azokat. A prédikátorok mondották, hogy óvakodjunk. Én azt szeretném mondani, hogy cselekedjünk. Tény, hogy a társadalom gépezete erősen zakatol, sok kereke kopott s igy nagyokat zökugyszintén mindennemű arany- és ezüstnemüek a leg- ^^s===== jutányosabb árak mellett kaphatók ==.■=.■= REZSŐ GYULA órás- és ékszerész-üzletében Nagybányán, Főtér. Ékszerek, érák,
