Nagybánya, 1903 (1. évfolyam, 1-19. szám)
1903-06-18 / 19. szám
IÉ2ÍS <T>T> A T » iVriT X-T-gri»T»T-T. A TF9 _ Előfizetési árak: Egész évre 8 korona, félévre 4 korona, negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér. Megjelenik minden héten csütörtökön reggel 6 — 8 oldalon. Felelős szerkesztő: ÉGLY MIHÁLY. Szerkesztőség: Erdélyi-ut 22. szám. — Kiadóhivatal: Hid-utcza (Bay-ház), hol mindennemű hirdetések fölvétetnek. Az előfizetési pénzek Morvay és Undy kiadókhoz küldendők. Iparügyek. Junius 24. A debreczeni kereskedelmi- s iparkamara évi jelentéséből vesszük át az alábbi czikket, mely Szávai- Gyula titkár jeles tollát dicséri s mely minden tekintetben igazolja az iparügyekben elfoglalt álláspontunkat. A kitűnő czikk igy hangzik: Az általános ipari viszonyok kamaránk kerületében az 1902. évben sem mondhatók kedvezőknek, sőt a hozzánk érkezett jelentésekből Ítélve, e viszonyok bizonyos mértékben rosszabbodtak, amennyiben az általános pangás, mely bénító hatással volt az egész ország iparára, kerületünkben is nagyban éreztette káros hatását. Az iparosok és főleg az ipartestületek részéről beérkezett panaszok tömkelegéből az önálló gazdasági berendezkedés iránti óhaj csúcsosodik ki, melytől a kézműiparosság sorsának jobbrafordulását s az osztrák gyáripar elnyomó versenyétől megszabadulását várja. Örömmel tapasztaljuk ugyan, hogy a kisiparosok nyomasztó helyzetén a kormány a kisipari hitelszövetkezeteknek az egész országban államsegéllyel való meghonosítása, egyes iparosoknak és gyári vállalatoknak gépek és munkaeszközök adományozása által segíteni igyekezett, azonban ez, ha helylyel-közzel enyhítette is a bajokat, az általános helyzet és a mindinkább kedvezőtlenebbé váló viszonyokon teljesen kielégítő mérvben segíteni képes nem volt. Némi kedvező hatással volt kézmű- iparosainkra a megrendelések gyűjtéséről szóló törvény életbeléptetése is, azonban e tekintetben újabban a törvény kijátszására irányuló oly visszaéléseket követnek el különösen az idegen gyári vállalatok utazói, melyeket sem azhpartestületek, sem az iparhatóságok ellenőrizni nem képesek. Kamaránk állandó érintkezésben van a kerület ipartestületeivei; ezen intézmény fejlesztését ipari fejlődésünk egyik leg- hathatósabb eszközéül kellyén tekintenünk, időközi jelentéseikben fokozott panaszaikat és óhajaikat készséggel hozzuk vagy közvetlen felterjesztés vagy évi jelentésünk kapcsán a resszort miniszter tudomására. Nem is említve az ipartestületeknek az 1884. évi XVII. t.-cz. rég sürgetett módosítására irányuló óhaját, amennyiben ez irányban Nagyváradon a tárgyalt év október havában tartott ipartestületi országos kongresszus határozatai már különben is felterjesztve lettek, csak annak megemlítésére szorítkozunk, hogy a ta- noncztartás és tanonczokt;\ ás is azon sürgősen megoldandó kérdések közé tartózd:, melyek immár tovább el nem odázhatók. Szabályozandó volna, hogy egy-egy iparos hány tanonczot tarthat; az iparosok által tartott tanonczok száma arányba volna hozandó az illető iparos által tartott segédek számával; — továbbá, hogy az ipartörvény 101. §-ának d) pontja, mely a visszaéléseknek tág kaput nyit, szintén meg- felelőleg volna módosítandó. Az elsőt illetőleg, hogy a tanoncztartás bizonyos helyes korlátokhoz köttessék s az ugyanazon mesternél alkalmazott segédek számához arányosittassék, kétségtelen, hogy ez által azon ferde szokáson volna segítve, hogy egy-egy iparos, a helyett, hogy műhelyében segédeket, tehát kitanult egyéneket alkalmazna, csupán tanonczokat tart, kik többé-kevésbé s természetesen felületes módon megnyerve a legszüksé- ; gesebb ismereteket, olcsóbb munkaerőt, de bizonyára selejtesebb munkát is nyuj- ; tanak. Következménye ennek aztán az, hogy a tanonczok ipari kiképzése szenved, mert a mester egymaga nem képes egy j sereg tanonczot kellőleg oktatni, de szenved a tanonczok elméleti kiképzése is, mert a segédi munka végzésére utalt ta- nonczoknak semmi esetre sem lehet elég ideje az iskolát szorgalmasan látogatni s iskolai tanulmányaikra kellően készülni. Az ipartörvény 101. §-a d) pontjának módosítására vonatkozó óhaj teljesítése, az e szakaszban foglalt rendelkezés folytán elkövethető visszaélések megakadályozására volna hivatva. E szerint ugyanis munkakönyv adandó mindenkinek, ki 15-ik évét betöltötte és igazolja, hogy iparosnál mint segéd felvétetik. E szakasz tehát semmiféle képzettség igazolását nem írja elő, vagyis segédként szerepelhet és működhet bárki a nélkül, hogy csak valamennyire is jártas lenne azon mesterségben, melyben működni akar; könnyű bebelátni, hogy mennyi visszaélés származ- hatik és származik ebből. Azonban nemcsak az iparosoknak évek óta tartó sürgetései, hanem a gyakorlati élet tapasztalatai is immár élénken A „Nagybánya“ tározója. A fehér orgonavirág. Mikor Daróczi Imre lakodalmát tartotta, még a nap is fényesebben ragyogott. Pünkösd másodnapja volt. Az orgonabokrok teljes pompájukban virágzottak. Némelyik úgy meg volt rakva virággal, mintha friss hó lepte volna be a haragos zöld lombokat. Szűcs Marcsa szerette a fehér orgonát. Büszke volt rá, hogy az egész faluban csak neki volt ilyen; lilaszin volt másnak is, de fehér csak az ő kertjükben pompázott. A .szép cserepes kőház előtt, a kis virágos kert telistele volt fehér orgonával. Mert hát fehér virág illik az ártatlan leányzóhoz! Szűcs András uram azt mondta Imrének a lakodalom napján: — Egy életöm, egy leányom! Reád bizom szógám! Hanem aztán mögböcsüld ám ezt a fejér virágot, mert ha csak egy nézésöddel is mögbántanád, hát Isten úgy segéljön, elgázollak, mint a férget! Mög aztán a Gödrinével vége lögyön az ismeretségnek ! — Ne féljen édes apám! — felelte Imre boldogan, — úgy megbecsülöm a leányát, mint az iinádságos könyvet! Gödrinéről meg szó se’ legyen többé. A mi elmúlt, vissza nem jön! Gyöngéd szeretettel karolta át Marcsit s szivére szorította. Ott állottak éppen a fehér j orgonabokrok mellett. Az illatos kis fehér hó- pelyhek csöndes suttogással hullottak le rájuk, ! az erős illat mámorossá tette őket. Marcsa édes vágyódással simult urához, mint a folyondár a hatalmas törzshöz. Fölvetette nagy kék szemét s izzó szenvedéllyel nézett Imrére. — Szeret? — susogá alig hallhatóan. — Szeretlek! — S mindig szeretni fog? — Örökkön-örökké, halálom órájáig. Elhallgattak, csak a szivök vert hangosan. Az orgonabokrokban kis madarak bujkáltak s némán hallgatták a szerelmi vallomást. Egy kis madár kibújt a lombok közül s tépegetni kezdte a fehér szirmokat, melyek aztán csendes ringatózással szálltak a Marcsa fejére. Az öreg Szűcs András a ház ajtajában állott s csöndesen törülgette kérges tenyerével szivárgó könyeit. — Anya nélkül neveltem föl - mondogatta, - boldogan akarom látni egyetlen gyermekemet. Behurczolkodott egy hátulsó kis kamarába, hadd legyen a parádés szoba a fiataloké. Neki már úgy sem keli sok, csak azt kívánja, hogy megbecsüljék s közelükben lehessen. Jámbor, istenfélő ember volt, ki soha el nem mulasztotta a vasárnapi istentiszteletet; jószivü, ki mindig jót tett embertársaival; csak egyben nem ismert határt: leányát rajongásig szerette s kész lett volna embert ölni érette. Tudta ezt Imre is. Úgy bánt a fiatal menyecskével, mint a piros tojással; még az álmát is megleste, hogy kedvére cselekedhessen. Más ! fejérnépre rá sem nézett; Gödrinére meg épen I nem. Hiszen az csak egy álom volt, mely szét- foszlott, mint az éji pára. Epen egy esztendő telt el lakodalma óta. Sőt ez évben, - mintha a szép asszonynak kedveskedni akart volna, — 1 dús, kifejlett fürtöket fakasztott s mámoritó illatát elterjesztő a harmadik szomszédig. Imre - mint jó gazda - jókor kelő ember volt; de ma különösen, mintha valami belső érzés késztette volna, kiugrott az ágyból s gyorsan felöltözködött. — Kinézek a földre Marcsa, — mondotta, - a vetés már nagyon szép ; áldás lesz az idei termésen. Délire haza jövök! Vette botját, a kis tarisznyát nyakába vetette s kifelé indult. Az ajtóból még egyszer visszafordult : — Adj egy utravaló csókot Marcsa ! - A menyecske átölelte urát, szemérmes pirulással csókolta meg s aztán ujjával megfenyegette: — Várom az ebéddel, el ne maradjon sokáig! Bimbófakasztó májusi reggel volt. A harmat csillogott a fűszálon; a madarak rágyújtottak a hangverseny nyitányára. A fehér orgonái ezernyi-ezer méhecske lepte el, a kis torkosok zümmögve dúskáltak a kelyhekben. A mint Imre a bokrok mellett elhaladt, leszakított egy szép fehér fürtöt s kalapjára tűzte ; aztán vígan fütyörászve ment ki a kapun s gyors léptekkel sietett végig az utczán. A szive köny- nyü volt és tiszta, mint az orgonavirág. Ajkán még égett a Marcsa csókja s a patyolat test melegét érezte maga mellett. n
