Nagybánya, 1903 (1. évfolyam, 1-19. szám)
1903-05-07 / 13. szám
I. évfolyam. 1003. május lac» 7. TÁRSADALMI ESS» SZÉPIRODALMI HETILAP. filííflietési árak: Egész évre 8 koí’ona, félévre 4 korona, negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér. Megjelenik minden héten csütörtökön reggel 6 — 8 oldalon. Felelős szerkesztő: ÉGLY MIHÁLY. Szerkesztőség: Erdélyi-ut 22. szám. — Kiadóhivatal: Hid-utcza (Bay-ház), hol mindennemű hirdetések fölvétetnek. Az előfizetési pénzek Morvay és Undy kiadókhoz küldendők. Az ipartestület. Május 3. Az ipartestület vasárnap délelőtt a városháza tanácstermében tartott diszgyü- lésén Vette át a város tanácsától, mint elsőfokú iparhatóságtól az iparügyek vezetését. Ez a nap piros betűkkel lesz feljegyezve városunk történetében. Hosszú, évtizedeken át tartó munkának eredménye a vasárnapi diszgyülés, melynek megtarthatását évtizedeken át késleltette, akadályozta a bizalmatlanság. Nem akarunk rekriminálni ez ünnepnapon, mely nagy fordulópontot jelent iparososztályunk életében; de az idő, az eredmény fogja megmutatni, hogy igazuk volt azoknak, kik fáradtságot nem ismerő buzgalommal, minden gúnyt, támadást eltűrő kitartással munkálkodtak azon, hogy életre hívják az ipartestületet. A kisiparosok súlyos, válságos helyzetét mindnyájan ismerjük. Ezt a súlyos, válságos helyzetet nem csekély mérvben idézte elő széttagoltságuk s az a leirhatatlanul bántó közöny, melylyel maguk az iparosok a legéletbevágóbb érdekeik iránt viseltettek. A panaszos jajszó ott volt mindig ajkaikon, de mitsem tettek, hogy orvosolják a súlyos bajokat s javítsanak tűrhetetlen helyzetükön. A czéhrendszer eltörlésével, az iparjogosultság megszerzésének szerfölött megkönnyítésével, a szabad versenynek a szabadosságig való elfajulásával, a gyáriparnak mind nagyobb térfoglalásával a kisiparosok élelmes és hatalmas versenytársat találtak minden téren, másfelől pedig minden istápolót, minden védelmet elvesztettek, melyet a czéhrendszerben bírtak. Az ipartörvény nem gondoskodott kellőleg védelmükről s oltalmat nem nyújthatott neki az iparhatóság, még az esetben sem, ha a legjobb indulattal is viseltetett irántuk. A szabaddá tett versenytér felhúzott korlátái előtt gyámoltalanul és védtelenül állottak és a legnagyobb bizalmatlansággal fogadtak minden uj intézményt, mely az ő érdekeiket istápolni, jogaikat megvédeni lett volna hivatva. Az ipartestület intézményében csak újabb terheket, újabb adóztatási eszközt láttak, mely csak arra jó, hogy az össze- roskadásig fokozza az amúgy is már az elviselhetetlenséggel határos terheket. Üdvös czéljait, a kisiparra jótékony, áldásos hatását nem tudták vagy nem akarták megérteni, pedig az ipartörvény keretei között az ipartestület az az intézmény, mely védi, fejleszti az iparosok jogait, lehetetlenné teszi a kontárok versenyt I támasztó üzelmeit s a társulás és önkor- I mányzat folytán oly jelentős befolyást biztosit az iparosoknak a saját ügyeik intézésébe, hogy jogos panaszaik meghallgatása s orvoslása elől nem zárkózhatnak el sem az iparhatóság, sem pedig a magasabb illetékes körök, különösen most, midőn országos mozgalom indult meg, hogy az elesett kisiparos osztály megmentessék, lábra állittassék. Nagyfokú bizalmatlansággal fogadták iparosaink az ipartestület eszméjét, midőn először felvetették. Az ipartársulatok a leghevesebb harczot vívták ellene, mert féltették az ipartestülettől vagyonukat s önkormányzati jogukat. Nemcsekély munka volt a kapaczitálás, a felvilágosítás. Hogy az ipartestület tulajdonképen nem más, mint az iparosok egyetemének egy általános czéhe, csakhogy szabadabb, modernebb alakulásban, melynek keretei közt mig az összesség védi minden iparág érdekét, addig a különböző iparágak ugyanakkora saját specziális érdekeiknek szerezhetnek érvényt. De a hosszas munka nem volt meddő. Az iparosok belátták az ipartestület üdvös czéljait s egyhangúlag hozott határozatukkal az ipartestületet megalakították. A vasárnapi diszgyülés, melyen az iparhatóság hivatalosan átadta az ipartestület illetékessége alá tartozó ügyek vezetését az ipartestület elnökének és elöljáróságának, impozáns volt s felemelő látványt nyújtott. Mintegy kétszázötvenen voltak jelen a diszgyülésen; a jelen volt tagok ez a nagy száma fényes bizonyítéka j az összetarcózandóság érzetének s annak, hogy a régi bizalmatlanság teljesen elosz- i lőtt s az iparosok lelkesedéssel sorakoznak a kibontott zászló alá. A diszgyülésen Szerencsi/ József el- I nökölt, kinek elévülhetlen érdemei vannak az ipartestület megalakításában. Igen szép, lelkesítő beszéddel nyitotta meg a diszgyülést. Utalt arra, hogy minő nagy erő rejlik az egyesülésben s arra kérte iparostársait, hogy a legteljesebb bizalom- I mai legyenek az ipartestület iránt s támoA „Nagybánya“ tárczája. Költészet. Porban születtem. Mért tagadnám ? Bús elkagyottság volt a dajkám, Édes anyám a szenvedés. De azt nem érzik dús királyok, Nekem, a fájdalom fiának, Mily nagy gyönyör e szenvedés. Mert bágyadt lelkem megigézted S lányszárnyai adtál oh költészet, Hogy vívjak a nagy menyekén’! S mig könyem, vérem egybe csorbul, Te égbe ragadsz fel a porbul Mint Illést a tüzes szekér. Patyl István. A budai vár égése. Sajkás legény volt a Jása; a háború régóta elkerüli, Budát, idegen sem téved ide, a kit a vizen átszállíthatna s azért 5 is a halászmestereknek segített szegényes napszámért. így is boldog volt; Kara Czirill leánya őt szerette; de csakhamar kisült, hogy a jó módban élő vin- ezellérmester Nadinka kezét Petrovics Jovánnak ígérte oda, a ki nemrégiben két telekre való szőlőt örökölt. A szőlősgazdák nagy urak voltak azóta, hogy a törökök is buzgón pártolták a venyige nedvét s mivel tisztesség okáért ennek vásárlását csak titokban űzték, a hallgatás fejében a Ráczvárosra eső harács egy részét is a vízivárosi lakosságon vették meg a defterdárok. Ilyen körülmények között mindenki természetesnek találta, hogy Czirill mester leányát Jován viszi el feleségül s Jása napról-napra tűrhetetlenebbnek tartotta életét. Bírókra szeretett volna kelni vetélytársával, a mint az a rácz legények- ; nél szokás s ez erős karjai alatt bizonyára fűbe harap; de gyáva volt és csak akkor vagdalko- zott vakon maga körül, ha többed magával védekeznie kellett a korcsmában garázdálkodó török zsoldosok ellen. Pár nappal a lakadalom előtt Jován haza- kisérte menyasszonyát s a merre mentek, az emberek mind gyönyörködve fordultak vissza a leány után. Nada barátságosan mondott jó estét Jósának is, a kinek ereiben azonban felforrt a vér a tehetetlen dühtől. Haját tépdesve járt föl és alá a ház udvarán s mire besötétedett, a várfalak mellé lopózott, a hol a Petrovics háza állt magas zsupfödéllel takarva, fehérre meszelt falakkal. Senkinek sem volt szebb, tisztább portája ennél Tabánban ; a boldogtalan legény még sem sajnálta fölgyujtani, pedig tudta, hogy ezzel legfeljebb elhalasztja az esküvő napját. Az izzó taplót szalmacsóvába csavarva, a földszintes ház eresze alá dugta és elsietett. I Csak a Nyárshegyre felmenőben esett terhére a lelkiismeret furdalása, remegve nézett hátra minduntalan s midőn a hegytetőre ért, i jóleső megkönnyebbüléssel sóhajtott föl. A várfalak alatt sötét volt minden. Dél felől enyhe szél fuj dogált, a csillagos égen halvány felhők úszkáltak. Lenn a túlsó völgyben lámpafény szűrődött ki Avakum, a czinezár korcs- márosnak a Nyárshegy alján meglapuló házából s a benn mulatók kurjongatása föl-fölhallatszott Jásáig. A kiállott izgalmak után a rácz legény is megkívánta a bort, a kedvderitő zajt s lefelé kanyarodott a török temető mellett. A gerenda menyezetes szobában már vígan voltak a szpáhik, a kik a várból jöttek le, hogy kedvök szerint teleszijják magukat a próféta tiltott italával. A sarokasztalnál néhány halászlegény könyökölt. Jása közéjük ült s csakhamar ő is szépnek találta a rongyos czigány leány tánczát, a ki az erdő szélén táborozó karavántól szökött meg s mulattatta a törököket egy korty italért. S a muzulmánok, talán mert kevesebben voltak, ma összebarátkoztak a rácz legényekkel. Vígan folyt a poharazás; hanem mikor a vendégek pénze fogytán volt, a ravasz Avakum megkongatta a hirtelenül üressé varázsolt hordót s a társaság talpra állott. A szpáhik a rácz legényekkel karöltve botorkáltak a sötét éjszakában. Egyikök a pirosló égre mutatott. Hajnalodik, gondolták s Ibrahim, a ki a bortól eltekintve igazhitű muzulmán volt, az utszéli pocsolyához hajlott, hogy elvégezze a
