Nagybánya, 1903 (1. évfolyam, 1-19. szám)
1903-02-12 / 1. szám
Előfizetési (árak: Egész évre 8 korona, félévre 4 korona, negyedévre 2 korona, egy szám ára 20 fillér. Megjelenik minden héten csütörtökön reggel 6 — 8 oldalon. Felelős szerkesztő: ÉGLY MIHÁLY. Szerkesztőség: Erdélyi-ut 22. szám.'— Kiadóhivatal: Hid-utcza (Bay-ház), hol mindennemű hirdetések fölvétetnek. Az előfizetési pénzek Morvay és Undy kiadókhoz küldendők. Beköszöntő. Nagybánya, február 11. Imhol a „Nagybánya.“ Csillogó fegyverzetben, patyolat-tiszta lobogóval. Ragyog'v Vfgyverzetet hősi diadalok dicsősége nem aranyozza ; lobogóját leánykezek fonta koszorú nem ékíti. Az ut legelején állunk. Múltúnk nincs, melyre büszkén mutathatnánk s midőn az olvasó-közönség megtisztelő bizalmát kérjük, csak törekvéseink, szándékaink, czél- jaink tiszta forrására s férfiasán erős fogadásunkra hivatkozhatunk, hogy edzett karokkal, rendithetlen szívvel fogunk küzdeni mindama eszmékért, ideálokért, , melyek lapunkat életre hívták. Miért tagadnók, hangosabban dobban meg a mi szivünk, midőn a legelső számot útnak indítjuk. Amit mi érezünk, az a szerető, aggódó szülői szív érzése, ki daliás fiát először bocsátja a küzdő porondra, a vitézi bajvívás nemes versenyére. Minő lesz sorsa? Mi lesz pályabére? Legyen bárminő is a jövő, hozzon reánk bármily megpróbáltatásokat is, egy bizonyos, hogy a „Nagybánya“ ‘kibontott lobogója a küzdelemben megtépődhet, összetörhet, de patyolat-tisztaságát folt nem fogja érni soha! Hazafiság, igazság, munka a mi hármas jelszavunk. Fiúi hűséggel, megalkuvást nem ismerő elszántsággal és lángoló szeretettel fogjuk szolgálni a magyar hazát s a mi édes szülőföldünket. Itt e végvidéken éber szemekkel állunk őrt s mig hazafias szivünk egész melegével fogjuk istápolni a testvérnépek testvérié s békéjét, együttérzését s a közös haza javára irányuló áldásos együttműködését, kérlelhetetlen ellenfelei leszünk azoknak, kik nem méltók arra, hogy e könynyel és vérrel egy évezreden át annyiszor megszentelt földet hazájuknak vallják. Igazság, pártatlanság lesz minden szavunknak, minden tettünknek vezérlője, irányitója. Az igazság védelmében nem tántoríthat, nem félemlithet meg bennünket senki és. semmi; az igazságért lesz bátorságunk síkra szállani még akkor is, ha annak védelmében sajgó, vérező sebeket is kapnánk. Mert a mi lapunk nem egy klikk, nem egy felekezet, nem is a város orgánuma, hanem lapja a köznek, a város lakossága egyetemének, melynek kell, hogy éltető napja az igazság, a pártatlanság legyen. Dolgozni akarunk édes szülőföldünk és ősi lakossága szellemi és anyagi érdekeinek föllenditésén, fölvirágoztatásán. S e téren érezzük leginkább erőink fogyatékosságát, mert a feladatok, melyek megoldásra várnak, s. inte óriásiak. Ki ne érezné elmaradottságunkat, az évtizedes mulasztásom msztő eredményeit? Ki ne érezné hogy városunk törzsgyökeres ősi lakossága számos dús keresetforrását elvesztette, anélkül, hogy uj erőforrásokról gondoskodtunk volna? Magán bányászatunk megdöbbentő mérvben hanyatlik; mező és kerti gazdaságunk szegényes ; kitűnő hegyi szöllőink elpusztultak; kereskedelmünk tengődik; iparunkról keserűség nélkül nem is szólhatunk. Ki oka annak, ki viseli azért a felelősséget, hogy kincses Nagybányának, ennek a tejjel-mézzel folyó Kánaánnak csak a kincses neve maradt meg, maró szatírájául annak a kimondhatatlan szegénységnek, nyomorúságnak, a melyben lakossága sínylődik? A felelősség mindnyájunké! Botorság volna az elkeseredés hevében a felelősséget bárkire is hárítani. A mulasztás mindnyájunkat terhel s szomorú vigasztalás a vigasztalanságban, hogy mi is csak osztozunk a vidéki városok legtöbbjének megindító sorsában. Évtizedes lethargiából egy nagy kijózanodásra, kiábrándulásra ébredtünk. Mi is, mint a vidéki városok nagy I sokasága minden boldogulásunkat egyes egyedül, kizárólag a kormánytól, az állam- í tói vártuk, de magunk erejéből mitsem ! tettünk a magunk jóvoltáért. Ha magánbányászatunk hanyatlott, rekompenzáczióképen minél magasabb regale megváltásért szaladgáltunk; ha a filloxera elpusztította hegyeinket, egy bábaképző intézet felállitásának kérésével vél- j tünk az országos csapáson segíteni; ha a I tavaszi fagy leszüretelt helyettünk s tör1'” tette messze földön hires gyümölcsöseinket, kataszterért, kulturmérnökségért, katonaságért aníisambriroztunk a miniszteri büroknál, de vájjon önerejünkből, saját kezdeményezésünkből tettünk-e valamit a múltakban, hogy a tönkre ment gazdaosztály lábraállitása mellett legalább kereskedő s iparos osztályunkat erősítettük volna meg uj vállalatok alapításával, uj kereseti források megnyitásával? Pedig módunkban lett volna, hiszen a pénz majd fölvet bennünket, ugyannyira, hogy a városi polgárság hiteligényeinek olcsó lebonyolítására alakított városi takarékpénztár vagyonának egy tekintélyes A „Nagybánya“ tárczája. Bolyongás. — Herwegh György. — Éjfélt ütött. Az utczákon bolyongok Föl és alá. Az Éj kiséretem. ■ Oh mint gyűlöltek, mennyi köny nem omlott Csak az imént még! Most minden pihen. Virágként hervad éltünk gyönyöre, Nem habzik föl a gyöngy a serlegekben Napnyugtával! Oh álmok Istene, Hadd a világot, hogy pihenjen! Harag, gyülölség eltűnik szivemből, Mihelyt megszűnt a napi küzdelem; A hold láttára kiengesztelődől - Játszik a hervadt rózsalevelén. Mint hang, oly könnyen, halkan mint a fény Repül lelkem a csillagos világba ; Látom, mi forr a szivek rejtőkén, Érzem, hogy küzdünk a sorssal hiába! Tovább megyek. Börtön ablak alatt Visz utam el. Nehéz bilincs csörgése Hallszik ki ... Oh hazám, leghűbb fiad Szerelmedet beh drágán megfizette ! Hogy mit vesztett, álmában érzi-é ? Ábrándozik talán az ősi házról ? * Babérról tán ? . . . Szabadság Istene, Hadd álmodjék tovább a szabadságról! Egy palota büszkén tekint le rám. Falét nehéz bibor függöny borítja. Rémálmodóként nyúl a kard után Az alvó zsarnok; gyáva szolgahadja Hogy éltét mentse, futni kész vele; De földre rogy . . . Terhe-alatt a föld Meg-meg remeg. Oh boszu Istene, A nyugalomról hadd álmodni őt! Patak mentén látok egy kis lakot, ínség, nyomor tanyát ütött föl benne; De álmot az Ur néki is adott, Hogy a vihart árnyékba’ kipihenje! Minden mag, mit az Álom elvete, Arany kalászhoz örömet is hoz még A koldusnak . . . Szegénység Istene, A gazdagságról óh hadd álmodozzék ! A város végén barna kőpadon Áldás-kérő imára nyílik ajkam. Nem egyedül szeretlek angyalom, A szabadsággal osztozzál meg rajtam! Álomba ringat szép tündérrege És csókról álmodsz, én meg keselyűről, Mely elrabol . . . Szerelem Istene, Hadd álmodjék a boldog szerelemről! Csillag te, tündöklő az éjszakán, Te éj, magas, kékellő boltozattal! Oh meg ne engedd, hogy nagyon korán Derüljön e világ felett a hajnal: Csak könnyet lát a nap, ha felkele; Az ébredő zsarnok testvéreinket Leöldösi . . . Álmoknak Istene, Oh hadj tovább is álmodozni minket! Szentesi Lajos. Hadilábon. Személyek: Gencsy Sándor, min. titkár. Kővesyné, Margit anyja. Margit, Sándor felesége. Gencsyné, Sándor anyja. X. Jolonot. (Történik Sándor dolgozószobájában. Ódon divatu karosszékek között levő dohányos asztalkán fekete kávé párolog. Sándor Íróasztalánál ül, fejét kezére hajtva. Előtte nagy aktacsomók. Később Margit.) Sándor (elgondolkozva): Január huszon- nyolczadika! Mintha csak összeesküdtek volna I ellenem ! Szörnyű pech! Ha a hajtóvadászatra megyek, nem mehetek az athlétabálba. S akkor i mit fog mondani Margit? Ha a bálba megyek, nem mehetek a hajtóvadászatra s akkor, nos akkor mit fognak mondani a czimborák ? Világos, azt fogják mondani, hogy papucs kormány alatt roskadozom. Szinte hallom a gúnyos kaczagásu- ! kát. Szörnyűség! Margit (belépve, félre): Szegény Sándor! Mennyit gyötri magát a munkával! Valóban, i gondoskodnom kell a szórakoztatásáról. Jó, hogy épen jő az athlétabál. De csitt! Csak szép I csendesen, csinján-binján lássunk a munkához. (Fenn.) Édes Sándorom, jöjjön, ne gyötörje magát, a fekete kávé már itt van a dohányos asztalkán. I (Megfogva kezét az asztalhoz Vezeti.) Jöjjön kis mókusom! Igazán, maga épen olyan, mint egy nagy gyerek. Ha a mamája nem gondol reá, ő i maga nem törődik magával. (Hamiskásan.) Ugy-e én vagyok a maga édes mamája ? Sándor (félre); Ez a nagy kedvesség jelent valamit! (Fenn.) Kedves kis anjmskám ! (Megcsókolja a kezét.)
