Nagybánya és Vidéke, 1918 (44. évfolyam, 1-52. szám)
1918-04-28 / 17. szám
17. szám. NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE után Nagybányán kohóügyi előadó lett, itt érte a bányatanácsosi, majd főbányatanácsosi kinevezése. 43 évnél hosszabb ideig szolgált a kincstár szolgálatában. Egyenes gondolkozásáért, előzékeny, lekötelező modoráért, derűs kedélyéért mindenki szerette. A városi képviseletnek választott tagja, a városi takarékpénztárnak, a kaszinónak választmányi tagja, a vadásztársaságnak elnöke volt. 1879. évben nősült meg. Oelberg Frigyes zalatnai kohófőmérnök leányát vette nőül. A házasságból három leánya származott: Etelka, Sárika és Juliska. — L. Berks Lajos debreceni járásbiró apósát gyászolja az elhunytban. Elhunytáról a család, a bányaigazgatóság és a vadásztársaság is adott ki gyászjelentést. Temetése f. hó 23-án volt általános részvét mellett. Végtisztességéij rokonsága, tisztviselőtársai, barátai nagy igámmal jent mag a messze vidékről is. m -A Emlékét kegyelettel fogjak megőrizni. A következő sziniévad. A vidéki lapok szerkesztőségei nincsenek olyan nagy személyzettel ellátva, mint a fővárosi nagy napilapoké, ennek dacára a vidéki lapok szerkesztősége alatt sem lehet egyetlen embert érteni, mert hiszen — bár szervezetlen formában — a kis város társadalmának tollforgató emberei közreműködni szoktak a lap megteremtésénél és fentartásánál. A rovatvezető fogalma sem jelenti azt, hogy az illető rovatban megjelent közlemények kizárólag a rovatvezető izolált véleményét tükröznék vissza, hanem a lapban megjelent közlemények — akár rovatvezető megjelölésével, akár a nélkül jutnak nyomdafesték alá, — lényeges tartalom szempontjából megegyeznek a szerkesztőség irányelveivel. A rovatvezető czikkeinek tehát a dolog érdemleges része tekintetében egyeznie kell a szerkesztőség álláspontjával, ennek keretén belül azonban a szólásszabadság elveinek figyelembevételével a rovatvezető egyéniségének érvényesülése nem ütközhetik akadályokba. Ez az oka annak, hogy a „Nagybánya“ legutóbbi számában „A következő szinévad“ czimmel megjelent cikkre első sorban a szerkesztőség óhajt válaszolni. Elvünk az, hogy a személyeskedés kiélesi- tése nem szolgál a közérdek javára, ezért elhatároztuk, hogy a „Nagybánya“ legutóbbi számában közölt cikknek személyeskedő részét válasz nélkül hagyjuk. Ennek dacára nem mellőzhetjük annak hangsúlyozását, hogy a hirlapirói rátermettség nincs kötve előzetes tanfolyamhoz, s ha a gimnáziumban és az eperjesi jogakadémián a dramaturgia nincs a tantárgyak közé felvéve, ez nem jelenti azt, hogy ezelőtt öt évvel érettségi vizsgát tett, jogi tanulmányait befejező, szigorlatait tevő fiatal ember ne lehessen — vicinális méretekkel nézve — legalább megközelítően any- nyira szakértő a szinibirálat terén, mint egy gimnáziumi tanár, még ha az idősebb is nehány évvel, mint a szigorló jogász. Ezért nem tudjuk helyeselni azt, ha az egyik lap színi kritikusa annyira csalhatatlannak tartja saját véleményét, hogy még arra is akar vállalkozni, hogy a másik lap kritikusát írni és olvasni tanítsa. Erre a vállalkozásra már csak azért sincsen szükség, mert ugyanaz a Révész Zoltán rovatvezető, akinek szin- ügyi cikkével Borbás Géza nincs megelégedve, e lapok hasábjain más alkalommal is irt több olyan cikket, mely általános megelégedést és helyeslést érdemelt ki. Legutóbb például lapunk múlt számában megjelent vezércikk arról, hogy „ne hagyjuk pusztulni a ligetet“, szintén az ő tollából került ki. Tárgyilagosan hasonlítottuk össze a Borbás Géza cikkét Révész Zoltánnak azzal a cikkével, melyet Borbás Géza megtámadott, és arra a konklúzióra jutottunk, hogy „a nagydobot ütötte“, „laza értesülés“, „a cikk tévedései“, kifejezéseken kívül, melyek elég szerény, de semmi esetre sem súlyosan bántó élű kitételek, a Révész Zoltán cikkében semmiféle személyeskedő vonatkozás nincs, ezzel szemben azonban a Borbás Géza cikkére inkább alkalmazhatók azok a kifejezések, melyeket ő az általa kifogásolt czikkre vonatkozólag használ, hogy t. i. „nagy bátorságra valló leckéztető szavak ezek.“ A mi impressziónk az, hogy Borbás Géza nagyon haragudhatott akkor, mikor a czikke megírásánál tollát nem tintába, hanem epébe mártotta, mert csak ennek az epés hangulatának tudjuk be azokat a rnérgeskedő kifejezéseit, hogy „elbizakodott okvetlenkedés,“ „egetostromló dramaturgiai ismeretek,* „elbizakodottságtól duzzadó irás,“ „vakmerőén elhajigált szavak mögött tátongó üresség,“ stb. Ami toliunk nincs hozzászokva az ilyen kifejezésekhez, csak idézőjelben írjuk ezeket a szavakat, melyeket csak a haragos hangulat szülhetett. Ezeket olvasva, az jut eszünkbe, hogy „aki haragszik, annak nincs igaza.* A vita obejktiv része, hogy t. i. a szinügyi bizottság a jövő szinévadban miként járjon el a színtársulat megválasztásánál, az eddigi czikkek- ken eléggé kimeritettnek tartjuk, azért azzal ezúttal nem kívánunk foglalkozni. Az alábbiakban még csak Révész Zoltán rovatvezetőnk nehány megjegyzését közöljük: Borbás Géza tanár urnák. A Nagybánya f. évi április 25-iki számában „A következő sziniévad“ címen, de mégis az én szerény személyemmel behatóan foglalkozó háromhasábos cikkéért fogadja köszönetemet. A leckéztetést azonban Öntől el nem fogadom. Nem követem Tanár urat a személyeskedés terén, hiszen múlt cikkemben is a színészetről, mint közérdekről Írtam, nem pedig a Tanár ur kisbozintai vadászatairól, életrajzi adatairól, hogy hol szerezte a tanári diplomát stb. Különben sem tudtam, ki irta az említett cikket, hiszen nem volt alatta aláírás. Hogy imi tudok-e, azt nem Ön, hanem a cikkeimet olvasó t. nagyközönség van hivatva elbírálni. Szerény személyemről vett értesülései pedig lazák, Tanár ur. Úgy látszik, nagyon érdeklődik irántam, vegye tudomásul, hogy öt évvel ezelőtt érettségiztem, ezután az 1913—14. tanévben végig, 1914—15. tanév nagy részében és 1915. őszén 1918. április 28. is fent voltam Eperjesen. 1916. januárjától pedig 14 hónapon keresztül katona voltam s nem régen kerültem csak haza. Az érettségi után hosszabb ideig tartózkodtam Egerben, Budapesten, Kecskeméten, Csabán, ahol igenis színházakban is megfordultam és ifjú korom dacára egyik-másik város lapjaiba írtam is közleményeket. Szóval az utóbbi öt év alatt több városban s igy természetesen több színházban is jártam, mint ön, Tanár ur, ki 15 éve csak itt írja művészi referádáit. Arról sincs jól informálva a Tanár ur, hogy nagydobos voltam. Az Ön által vezetett zenekarnak sohasem voltam tagja, más érdemes zenekarban igenis kezeltem a nagybőgőt. Úgy látszik, a két hangszert össze tetszik téveszteni. Tanár urnák csak ennyit s tollal feleltem, de hevesebb természetű ember ilyen esetben másként is szokott eljárni. Révész Zoltán. Heti krónika. Nagybánya természeti szépségei április végén és május elején érvényesülnek a legelőnyösebben. Ilyenkor a várost féloldalt környező hegyek a rózsaszinü és fehér virágokkal telt gyümölcsfákkal és rügyező lombokkal úgy néznek ki, mintha báli ruhába öltöztek volna. Jól esik a báli hangulat szépségeiben legalább a természet megnyilvánulásában gyönyörködnünk, mert az emberek által rendezett báloktól a háború alatt annyira elszoktunk, hogy a katonai hangverseny után alig vállalkozott nehány fiatal pár arra, hogy Jóska zenéjére táncra perdüljön. A háborús állapotok sok más változást is előidéztek. így például ha nem volna háború, akkor volna elég igavonó állat s ha ez volna, akkor nem hallgathatnánk naponta többször az ablakrezgések búgó hangját, amint a két óriási kincstári teherautó a házunk előtt dübörög. A háborús állapotok idézik elő az üzlet- helyiségek előtti csoportosulásokat is, amint a közönség liszt-, burgonya-, kenyér-, petróleum- jegyekkel a kezében várja a bolthelyiségbe való bebocsáttatását. Ilyen csoportosulást láttunk tegnap délben a rendőrkapitányi hivatal előtt is. Tudósítónk érdeklődött a csoportosulás oka iránt és megtudta, hogy az összegyűlt tömeg két bérkocsiban elhelyezett törpe család iránt érdeklődik. Valami Ovics Simsi Ajzik nevű rozáliai törpe csodarabbi és négy törpe gyermeke kért kapitányi engedélyt arra, hogy magukat zenekiséret mellett mutogassák és szerdáig valamelyik piaci üzlethelyiségben jósolhassa meg a jövendőt az arra esetleg kiváncsi embereknek. Valószínű, hogy ebben a pénzbő világban ilyen csodabolondságra is jutni fog pártoló közönség. Olyan világot élünk, hogy mindenkinek sok (és még sem elég) pénze van, és ennek dacára nehezen lehet az árukhoz hozzájutni. Hogy ennek mi az oka, arra — legalább részben — válaszul szolgálhat az az országra szóló leleplezés, amit a legfrisebb szatmári napilapokból olvasunk. A rendőrség leleplezte az egyik szármán letek sorakoztak, magas vízvezetékbe fölemelve csörgedezett köztük az Eufrates üdítő vize. Az Eufrates arról volt a régiek előtt nevezetes, hogy kisebb ott, ahol a tengerbe ömlik, mint ahol ered. Elöntözték útja közben. A kertészet fügét, olajbogyót, datolyát, szilvát, barackot, dinnyét, a földmivelés búzát és rizst termelt. Híresek voltak balzsamaik, illatos pomádé- vagy szappanféle kenőcseik, keramikájuk, ötvösművészetük. Bronzot alkalmasint a csudoktól kaptak, akik a déli Ural és Altai alkalmas helyein bányászkod- tak, kovácskodtak és élénk cserekereskedést folytattak a nomád állattenyésztőkkel, valamint a földmivelő déliekkel és az északi prémvadászokkal. Ezüstöt szintén a csudoktól vásároltak, A „szabir ón“ (szibériai ezüst) régi becses kincse Ázsiának, mert tiszta. Csinos kétkerekű hadi- szekkreiket ezüsttel, aranyai verték ki, valamint pajzsaikat is. Ez Túrán, olyan időkben, amikor Európa benszülött lakossága félig állati sorban tengődött még, Európa őserdő volt, melyben ritkán tévedt egy-egy lovas szittya, jávorszarvast űzvén vagy bölényre ijjazván. Arról is azt hihette a bokorban bujkáló benszülött, hogy a különös vadász egy állat lovával: ló-ember, kentauros. khánjaik között; apró államokká hasonlanak szét, ha nincs közös cél vagy szellemi erő, mely egybe kénytelenitse, összetartsa őket. A törökségben különösen nagy szervező-, tehetség rejlett mindenkor. Legrégibb államuk Túrán lehetett, melyet ma Turkesztán (török föld) néven, ismerünk. Egy rombadőlt világ, sivataggá kopárult paradicsom, egykori gyarmatával, Babilonnal együtt. A törökség régi öntözőcsatornáit ellenség és idő elrongálta, népe kivándorolt, hogy éhen ne kelljen vesznie. Egyiptom régi öntözőrendszerü földmivelése is őrájok emlékeztet. írásukat Asszíria és Egyiptom is eltanulta. Talán törvényeiket és vallásos kultuszuk egy- részét is. Nagymérvű, több ezer évig tartott turáni hatást mutatnak ki Perzsián. Félreismerhet- len nyomaik vannak Kinában, me.ly Írást és vallásbeli dolgokat kapót tőlük. Állammá is törökfélék szervezték, mintegy hatezer évvel ezelőtt. Erre évszámításukból következtethetni. Tízezer évesnek mondja magát a „Mennyei Birodalom“ (erősen turáni Ízlésű elnevezés!), igen, de hattal számítanak: hatvan a száz hatszáz náluk az ezer. Mivel pedig a hatvanas számítás a régi Babilonban is dívott, valami összefüggés vagy kölcsönzés el nem vitatható köztük. A négyszer hat — huszonnégyórás nap és hatvanperces óra babiloni mágusok utján jutott és terjedt el Európában. Túrán ősi kultúráját a Tigris és Eufrates közén ismerték föl először német, angol és francia tudósok. Ez az úgynevezett sumir v. sumer nyelv és műveltség, melynek ipari emlékeit, írásos agyagtábláit, szobrait és domborműképeit a később jött sémita asszirokéitől meg tudják különböztetni. Valami tízezer évre becsülik e sumir emlékek korát. Finn, magyar, török és mongol nyelvekkel- tartják rokonnak. Főkép a törökökével. Hiszen akkor a turániak a világ legrégibb kulturnépei- től származnak. Azok a török földek, az óriási Babilon városa (sumir nevén : Ka-dingirra-ki = Isten-kapu-hely), Szamarkand (Sumir- vagy Szabir- vár?) tízezer évvel ezelőtt már a ragyogó keleti pompa sugárzó főhelyei voltak. Művészet, ipar, kerekesdelem, csillagvizsgálat, irodalom, zene, fejlett építészeti stilus, fejlett vallásrendszer, tisztességes bíráskodás, nyilvános oszlopokon olvasható törvények voltak bennük. Tehát a közönség tudott olvasni, imi, mert iskolázták. Egész eposzi művek, szótárak nyelvtanok maradtak fönn ilyen fedélcserépszerü agyaglapokon. A hires bábéi tornya hétemeletes, száz méter magas tömör téglapiramis az uralkodó városrészben állott és csilagvizsgálóul szolgált. A két millió lakosú várost széles, magas töltésszerü vertfalak kerítették négyszögben, melyek nyílásait hatalmas érckapuk zárták el. A rendezett utcákon emeletes téglaépü-
