Nagybánya és Vidéke, 1918 (44. évfolyam, 1-52. szám)
1918-10-06 / 40. szám
TÁRSADALMI hetilap. A NAGYBÁNYAI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. Előfizetési ára: Negyedévre 2 korona és 1 K háborús pótlék. ===== Egyes szám 24 fillér. ===== Felelős szerkesztő és laptulajdonos: RÉVÉSZ JÁNOS. Szerkesztőség és kiadóhivatal: pels6bánycn-utca 20. szám alatt =-on szám: Nagybánya 18. Közélelniczésün k. Általában nem akarunk panaszkodni, háború van, szenvednünk kell a homlok- vonal mögött is. Egy-két dolgot azonban még sem hallgathatunk el. Egész szeptemberben nem kaptunk cukrot, pedig ez egyik fő életszükséglet. Kávéhoz, tésztákhoz, gyümölcsfelhasználás- hoz otb. minden háztartásban nélkülözhetetlen és mi mégsem részesültünk benne, holott Szatmár, Debreczen, Budapest rendesen kapják az előirt adagokat. Sőt az állami alkalmazottak, úgy a szövetkezet, mint a beszerzési csoport révén Nagybányán is még befőzésre is kaptak cukrot, de a közpolgár, a magán tisztviselő vagy nem állami tisztviselő az már nem kapott. Hát erre mi nem azt mondjuk a világért sem, hogy nekik se adjanak, sőt adjanak befőzésre, hiszen ilyen gyümölcs- termő vidéken ez is életszükséglet, de adjanak nekünk is. Minket sem a gólya költött s az talán még sem járja, hogy egy városban különbség legyen az egyik lakos, meg a másik lakos között. Hallom, hogy a beszerzési csoportnak adott cukrot a miénkből vonják le, (ami nincs) vagyis annyival kevesebbet kapunk ezután mi városiak, amennyi kell a beszerzési csoportnak. És hallom, hogy a szeptemberi cukrot végkép elvesztettük. Csak az októberit fogják küldeni, a szeptemberit megkoplaltuk, kijöttünk nélküle, tehát nem kapjuk. Vagyis egy vaggonnal kevesebb cukor jut Nagybányának, mint más városnak. Miért? az nem tudatik. Mintha talán nem volnánk reá szorulva. Gondoljuk, hogy az októberi cukor-ár emelkedés miatt történt az egész visszatartás. Hát jól van, de most, amikor tele va- i gyünk cukoradósággal és terményeink mint a szomjus föld az esőt, várják a cukrot, akkor adják csak ki nekünk azt a szeptemberi mennyiséget is a 3 K 30 filléres árért. Az ár minket nem bánt, ebbe már bele vagyunk nevelve, de a cukor az kell és mostohább gyermekei nem akarunk lenni másnál a magyar államnak. Már a lisztet is kezdik kevesbíteni. Két Ízben egy-egy félkilócskát elcsíptek belőle fejenkint, mig Szatmár — olvassuk a Szamosban — kikapja rendesen a megállapított fejadagokat, pedig ott termelők laknak, ahol mégis könnyebben segithet magán az ember, mint nálunk egy bányavárosban. Nagyon kérjük az elöljáróságot, a közélelmezés tisztviselőit es vállalkozóit, hogy törődjenek ezekkel a dolgokkal, mert sok a hiányosság, nélkülözés, panasz s a vezetők sokat tehetnek, ha utána néznek a dolognak. Nincs szappanunk, petróleumunk, kásánk, grízünk, lencse, borsó stb. ezekről mind gondoskodni kellene, hogy ne menjünk üres kamrával a télnek. Az egyes adófizető alanyok itt mit sem tehetnek, akiknek kezükben a vezetés, azoktól várjuk az eredményes intézkedést. Lefoglalták a diót. Vármgyénkben a dió termést az állam lefoglalta. Tavaly nem tették ezt meg, a mikor Lac- falu maga több termést szállított el, mint a mennyi ma az egész vármegye összes kilátása. Most a mikor nincs nálunk dió, rekvirálják, hogy az eredmény nem valami fényes lesz, az előre is látható. A idevonatkozó rendelet különben igy hangzik: Az Országos Közélelmezési Hivatalt vezető m. kir. minister 230.697/1918. számú rendelete. a diókészleteknek kötelező bejelentéséről és az Országos Zöldség- Főzelék- és Gyümölcsforgalmi Részvénytársaság részére való átengedéséről (reqtámlásáról), továbbá azok forgalombahoza- taláról és a 111.000/1918. számú rendelet 3. és 4. §-ának módosításáról. 1. $. A lakosságnak dióval méltányos áron való ellátását biztosítandó, a 4207/1915. M. E. számú rendelet 4. és 11. §-ában nyert felhatalmazás alapján a jelen rendeletnek a Budapesti Közlönyben való megjelenésével kezdődő joghatállyal ezennel elrendelem az 1918. évi termésű diókészleteknek kötelező bejelentését és a birtokos házi és gazdasági szükségletét meghaladó részének az Országos Zöldség-, Főzelék- és Gyümölcsforgalmi Részvénytársaság részére való átengedését (requirálását) azzal a területi korlátozással, hogy az igénybevétel csak Zemplén, Ung, Bereg, Ugocsa, Máramaros, Besztercze-Naszód, Szolnok-Doboka, Szilágy, Szatmár, Bihar, Arad, Krassószörény, Hunyad, Kisküküllő, Nagyküküllő, Alsófehér, Maros-Torda és Kolozs vármegyék területére terjed ki. 2 §. A készleteket a dió leszedésének megtörténtekor azonnal be kell jelentőm és pedig annak a közigazgatási hatóságnak (kis- és nagyközségekben a főszolgabírónak, rendezett tanácsú városokban a tanácsnak, törvényhatósági jogú Narada titka. — Részlet Ferenczy Árpád Nirvána cimü müvéből. — Néhány évvel ezelőtt Indiába utaztam. Bom- bayban szálltam partra. Innen észak felé vettem utamat. Abu szent hegyén gyönyörködve szemléltem meg a dzsainiták faragott márvány-kolostorait, Delhiben a nagymogulok csodapalotáit, Laborban a világhírű Salimár-függőkerteket, Agrában a föld leggyönyörűbb síremlékét, a fenséges Tádzs-Mahált. Majd Benáreszben, egész India jámbor hívőinek legszentebb zarándokhelyén, megfürödtem a Gangesz szent vizében, melynek az a csodahatása van, hogy hívők és hitetlenek lelkét egyaránt menyországba juttatja. Innen Kalkutta felé utaztam, ahol Siva Isten felséges hitvese, Káli istennő szent templomában tanúja voltam ez istennő véres áldozatainak. Kalkuttából Hátsó-Indiába hajóztam át. Itt Birma szent fővárosában, Rangunban, Buddha világhírű aranypagodájában tanúja voltam a messze országokból, Tibetből, Kínából, Japánból idezarándokolt jámbor hívők szent ájtatoskodásának. Rangunból Dél-India és Cejlon szigete felé vettem utamat. Itt, Dél-India fővárosában, Madraszban történt velem az az esemény, mely vonatkozásban van ama sorozatos regényes történettel, melyből az elsőt itt nyújtom át az olvasónak. Indiai nevezetességek, műtárgyak után kutatva, egy párszi kereskedő egy indiai kéziratott ajánlt föl nekem, illetve ama jobbára angolokból állott társaságnak, melylyel együtt utaztam be Indiát és a műkereskedő boltját meglátogattam. Senkisbm érdeklődött a kézirat után, jómagam legkevésbbé. Sajnáltam a tiz rúpiát — eny- nyit kért a vaskos göngyölegért a kereskedő, — egy oly Írásért, melynek nyelve teljesen ismeretlen volt előttem és még csak képek sem voltak benne. Alig hiszem, hogy volna egész Európában tiz ember, aki e nyelvet ismerné! Pedig Dél-Indi- ában mintegy harminc millió ember beszéli. Ha szanszkritt lett volna az az irás, bizonyára már régen és jó drágán el tudta volna adni a kereskedő. A párszi látván, hogy kézirata senkinek sem kell, félretette. ' Mikor a társaság távozott, én visszamaradtam, hogy alkudozzam vele néhány ébenfa elefántra. Nehezzen egyeztünk meg. Alkudozásunk vége felé azt a meglepő ajánlatott tette a kereskedő: ha egy tucatot veszek az elefántokból, ráadásul ingyen adja azt a tamil kéziratot! így jutottam akaratlanul, egy régi indiai kézirathoz, melyből egy szót sem értettem. Hozzá fogtam a tamil nyelv tanulmányozásához. A londoni British Muzeum könyvtárában sikerült egy misszionárius által szerkesztett tamil nyelvtant és szótárt fölfedeznem. Ennek és egy tamil nyelvű bibliának a segítségével egy év alatt elsajátítottam e dél-indiai nyelvet annyira, hogy, bár a kézirat e nyelv ókori alakjában, ó-tamilul volt írva, tartalmát megfejthettem. Az az irás egy Buddha idejében élt délindiai nemes ifjúnak, a maghálai Naradának, Dusz- jánta fiának sajátkezű emlékirata, élettörténete volt! Bevezető sorait, mint irodalmi különlegességet, szószerinti fordításban itt közlöm: „A Bölcsesség Elefántfejíi Istenének, a Felséges Síva és Parváti Halhatatlan Fiának, a Bölcs Ganesának Szent Nevében! Ó Tudomány Felséges Istenasszonya, Hal hatatlan Szaraszvati Istennő és Ti Összes -Halhatatlanok : segítsétek a maghálai nemes Naradát, Duszjánta alázatos fiát jámbor munkájában! Hozzád szól beszédem, ó életem gyönyöre, drága hitvesem, Bhutána nemes leánya ! Fölfedem neked a nagy titkot, melyet egyedül én tudok minden halandók között. Mert soha senkitől nem hallottam, soha egyetlen szent könyvben nem olvastam: — A bölcsességet csakis szenvedéssel lehet megszerezni! — Iskolában, bölcs bráminokról bölcsességet tanulni nem lehet! Eszét születésével hozza magával a halandó, annyit, amennyivel a földről előbbi élete végén elköltözött. — De a bölcsességet minden életében újra kell megszereznie! — Nagy tudás, bölcsesség nélkül, olyan, mint a vizbő kút, veder nélkül!
