Nagybánya és Vidéke, 1918 (44. évfolyam, 1-52. szám)

1918-07-21 / 29. szám

29. szám. NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE zott, ott konkolyt hinteni teljesen céltévesz­tett hiábavaló munka. Mi hűségesek vagyunk és maradunk, kitartunk és összetartunk s aki ellenünk tör szóval bár vagy fegyverrel, az a királyi családdal egyetértő nemzetet talál magával szemben. És hiábavaló minden alattomos mester­kedés, minden szánalmas rúgaszkodás, győzni fogunk, amint legyőztünk vagy hét nemze­tet eddig, úgy győzzük le a taliánt is, aki hitszegésének kemény leckéjét még jobban meg fogja kapni gonosz ármányos szövetsé­geseivel együtt. Bányászati kinevezések. A legújabb elő­léptetéseknél főbányatanácsokká lettek: György Gusztáv, Hullán János, Muzsnay Ferenc, b. Ko- váts Géza. Bányatanácsosokká: Fischer Károly, Gallov Géza, Alföldy Zoltán, Altnéder Ferenc, Gál János, Mády János. Főmérnökökké: Filkorn Imre, Ponner János, Kahle Frigyes, Gretzmacher Gyula. Mérnökké Waldner Zoltán, kerületi főor­vossá dr. Wágner József. Uj százados. Berenczei Kováts Gézát, az itteni bányák katonai parancsnokát, őfelsége tüzérszázadossá nevezte ki. A kir. erdészet uj főnöke. A miniszter Nagy Károly kir. főerdőtanácsost Bustyaházáról a nagybányai főerdőhivatal főnökéül helyezte át. A dr. Weisz Ignáczné által rendezendő augusztus 10-iki műsoros estélyre nagyban foly­nak az előkészületek. Az est magas színvonalú lesz s igy érthető, hogy az érdeklődés óriási, úgy hogy jegy már alig kapható. A múlt számban közölt szereplőkön kívül Ács Klára klasszikus tánczosnő is fellép s számával nagyban fogja emelni az ügyesen összeállított műsort, melyet jövő számunkban egész terjedelemben közölni fo­gunk. Akik előjegyezték helyeiket, szíveskedjenek Kossuth-utcza 24. szám alatt a jegyet mennél hamarabb kiváltani, mert csak pár napig tartja még vissza a rendezőség. Dr. Fáy Aladár min. tanácsos városunk­ban időzött a tüdőgondozó intézet felállítása és tüdőbetegek szanatóriuma létesítése tárgyában. A várossal a tárgyalások megtörténtek, minek eredménye, hogy már legközelebb 100 betegre létesül itt a tüdőgondozó intézet. Fuchs Beniamin nagyváradi főrabbi ma d. e. hitszőnoklatot tartott a helybeli izr. tem­plomban. Orvosok dolgában szomorúan állunk. Ez idő szerint csak dr. Winkler és dr. Selegian vannak itthonn. Legutóbb Bernhardt István dr. városi tiszti orvost is behívták katonai szolgálat­tételre, noha ő nem is katona s a kórház itt maradt orvos nélkül. Szívességből dr. Selegian segíti ki. 14 ezer ember és ezer nyaraló gondo­zása, 3 kórház és egy nagy vidék ellátása való­ban sok orvosi munkát igényel és mi remél­jük, hogy a minisztérium városi tiszti orvos nél­kül nem hagy minket. Bányay István fővárosi pénzügyi taná­csost őfelsége, kiváló érdemeiért királyi taná­csossá nevezte ki. Hadi kölcson-jegyzés. A nagybányai részvénytakarék pénztárnál a VIII-ik hadiaölcsönre jegyeztek lombárd nélkül 1.122050 K, az 1—VII. kibocsátásra kilett fizettve 1.671700 K, összes jegyzés és befizető 2.793750 K. Jegyzés még f. hó 24-ig tehető s igy törekedjünk arra, hogy a jegyzés elérje a három milliót. Hatalmas összeg egy olyan intézettől, mely 26 év előtt 100000 koronával kezdte pályafutását s most alaptőkéje 400000 K. - A saját tőkéjét hétszeresen fizette be és juttatta a hon védelmére. Gyászhir. Rá ez Jeremiásáé 83 éves özvegy urinő, Rácz M. főgimn. tanár és Rácz Endre dr. ügyvédjelölt édes anyja, hosszas betegeskedés után jul. 15-én meghalt. Jul. 16-án este temet­ték nagy részvét mellett. Béke hamvaira. A közalkalmazottak beszerzési cso- pox*tja fölhívja azokat a tagokat, akik liszt­járandóságukat a csoport utján óhajtják kiutal­tatni, hogy Julius hó 27-ig jelentkezzenek a fo­gyasztási szövetkezetben, ahol írják be a jegyzékbe a maguk, valamint családtagjaik nevét. 1918. julius 21. __ ____________ Ér dekes tánczest lesz a kaszinó kioszk­jában julius 27-én szombaton. Clariesse Birbreuer klaszikus tánczosnő fogja a közönséget ez al­kalommal műélvezetben részesíteni. Jegyek Ko­vács Gyula könyvkereskedésében kaphatók. A helyárak 4 és 2 .koronásak. A közönség szíves­kedjék a jegyeit mielőbb megváltani, mert meg­felelő érdeklődés esetén az István szálló nagy termébe teszik át az előadást. A ca. és kir. 82. székely gyalogezred hadi albumának szerkesztősége (Szászváros, Hunyad m.) ezúton kéri a különböző katonai kö­telékekben vagy kórházakban szétszóródott tiszt­jeit a regimentnek, hogy fényképeiket, naplójegy­zeteiket, harctéri felvételieket és érdekes megfi­gyeléseiket a szerkesztőségnek megküldeni szí­veskedjenek. A hősi halottak — úgy a tisztek, mint a legénység — hozzátartozóit kéri a szer­kesztőség a hősi halottak fényképeinek, rövid életrajzi adatainak és esetleg hátramaradt nap­lóinak, általános érdekű leveleinek megküldését. A szerkesztőség minden rendelkezésére bocsátott képet, naplót stb. annak idején sértetlenül vissza­szolgáltat. Horváth Kálmán színművész vezetésével, mint múlt számunkban jelettük a debreceni szinház elsőrangú tagjai nagyszabású kabarét tartanak f. hó 23-án és 24-én. Az est kiválóan mulattatónak Ígérkezik. A fehér műsora előadásra jegyeket előre is lehet váltani, páholy jegyek Glavitzky Károly üzletében, földszinti jegyek pedig hétfőn délután 3—5 óráig a színházi pénztárnál kaphatók. A termés befuvarozása körül nehézsé­gek merülhetnek föl. A belügyminiszter tudatja (76368) hogy a hadügyminiszter rendelete alap­ján az állomás parancsnokságok a rendelkezésükre álló szállítási eszközöket, a közigazgatási ható­ságok megkeresésére szükség esetén a termelők­nek bocsássák rendelkezésükre. A termelők ez iránt kérelmet kell hogy intézzenek a hatóság útján az állomásparancsnokságokhoz. Orosz fogságból hazaérkezett Nyisztor Aurél dr. ügyvéd, Boczor János kereskedő, Ju­hász György, Neuschli János bányaaltiszt. Az orsz. keresk. egyesülés helyi fiók- | jár.ak vezetősége véglegesen következően alakult meg: Felsőbb helyről már előzőén kinevezték elnököknek Haracsek Vilmos és Glavitzky Károly tagokat, a megalakuláskor titkárrá választották Molnár Antalt. Julius 14-ikén pedig megválasz­tották: pénztárosnak Mandl Mór, ellenőrnek Radó Andor kereskedőt.. Választmányi tagokul: Radó Dezső, Hoffman Árpád, Kassay Kálmán, Kasso- vits Tivadar, Steinfeld Béla, Veszprémi Lajos, Kovács Gyula, Mladeiovszky Lajos, Kornreich I Manó, Boda Gyula, Virágh István, Heilbrunn Ja- ! kab tagokat. Felügyelő bizottsági tagokul Kohn j Sámuel és Marosán Gyula kereskedőket. A „Vasárnapi Újság“ julius 14-iki száma képekben és szövegben egyaránt érdekes közle­ményeket hoz. A Budapest, és Bécs között e héten megindult légi postajárat első útjáról kö­zölt képeken kivül közli a most elhunyt kiváló költő, Lévay József legutolsó arcképét, mely pár hóval ezelőtt készült a „Vasárnapi Újság“ részére. Budapest főváros női gazdasági iskolájáról, a passió játékokból és a harctérről is több képet közöl e szám, mely Berkes Imre eredeti uj regé­nyének és egy fordított regénynek folytatása j mellett Bállá Ignáctól novellát, Lenkei Henriktől ! és Boda Józseftől költeményeket közöl, mig • Schöpflin Aladár Lévay Józsefről ir méltatást, Sztrokay Kálmán az „Uj csillagokról“, Kardos Árpád pedig a női kertészekről ir, A „Vasárnapi ! Újság“ előfizetési ára negyedévre 10 korona. — | Megrendelhető a „Vasárnapi Újság“ kiadóhivata­lában (Budapest, IV., Egyetem-u. 4. sz.)-. Ugyanitt megrendelhető a „Képes Néplap“, a legolcsóbb újság a magyar nép számára, félévre 2 korona 40 fillér. Élelmezés. Ma l'/a kg. lisztet osztanak személyenként. — A minister elrendelte, hogy j premium gabona a beszerzési utalványra kinem : szolgáltatható. Beszerzési, utalványok jul. 10-től j kezdve állíthatók ki, de csak annyi termény erejéig, í amennyi a község területén termelt termények- 1 bői rendelkezésére áll. Cipó’ ellátás dolgában a kereskedelmi mi- j niszter Nagybányához csatolta, a nagybányai já- ; rást és a nagysomkuti járást is. Öngyilkosság. Sikárlón egy utas (Kárpáti Györgyné fivére) a vonat utolsó kereke alá tette a nyakát tegnap délelőtt és azonnal meghalt. Felelőség senkit nem terhel. Drágább lesz a petróleum. A galíciai nyers ásványolajtermelők folyamodtak a petróleum árának felemelése iránt, azzal okolva meg kérésü­ket,hogy a termelési üzemköltség tetemesen emel­kedett. Ha kérésük megokolása valónak bizonyul, úgy el lehetünk készülve 'a petróleum árának tetemes felemelésére. Uj orvosi díjszabás. A belügyminisz­térium rendelete értelmében az uj városi orvosi díjszabás a következő: 1. Az orvos lakásán, a rendelő órában egy vizit 8—10 korona. 2. A beteg lakásán tett látogatás dijja 10 korona. 3. Éjjeli látogatás dijja 20 korona. 4. A lakás távolsága külön díjszabás alá esik. 5. Orvosi consilium 20 korona. 6. Orvosi bizonyítványok kiállítása 20 korona. 7. Életbiztosító társaságok által eszközölt vizsgálatokért 15 korona ; életbiztosítási bizonyít­ványokért 40 korona. Születtek • 99., jul. 6. Brebán György erdőmunkásnak Ilona, 100., jul. 10. Marosán György kohómunkásnak Sándor nevű gyermeke. Elhaltak: 212., 1915. dec. 15. Román Vazul népfölkelő a 11. honv. ezrb. g. k. 23 év, Oderbergben hősi halált halt. 213., 1917. jul, 15. özv. Rácz Jeremiásné, r. k. 83 év, végel­gyengülés. 214., ápr. 7. Skripecz Péter őrvezető, 5-én, r. k. 24 év, Liezow hősi halált halt. 215., jun. 23. Hobán György népfölkelő az 5. ezredb. g. k. 22 év, Cizównál hősi halált halt. 216., 1917. jul. 31. Márk Péter népfölkelő, g. k. 32 év, tüdőgümőkór, hősi halált halt Eszéken. 217., jul. 16. Verdes Péter kocsis gyermeke g. k. 3 év, tüdőgyuladás. 218., 1915. okt. 3. Bolkis László népfölkelő 5. ezr. g. k, 22 év, bélgyu- ladás, az oroszfogságban hősi halált halt. 119., 1917. szept. 30. Makovics József, népfölkelő 32. ezr. ág. ev. 21 év, hősi halált halt a hazáért. Házasságot kötöttek : 60., jul. 14. Hitter Dezső kőműves-segéd és Lengyel Ilona helybeli lakosok. 61., jul. 20. Román István bányász és Szarvas Mária helybeli lakosok. Sör5 Egy urinő 13 éves kis lányával teljes ellátást keres polgári családnál, ahol nyári ■ nyugalmat találna. v Lisztet és cukrot hoz.-^Bi Ajánlatok a kiadóba, Felsőbányai-utca 20. Eladó Bif agybányán a Kismalom-utca 18. sz. ház, mely áll 5 szoba konyha, kamara és mel­léképületekből. r Értekezni lehet Mánásy István könyvnyomdájában.

Next

/
Thumbnails
Contents