Nagybánya és Vidéke, 1917 (43. évfolyam, 1-52. szám)
1917-04-29 / 17. szám
Nagybánya, 8917a Április 29. — 17. szám XLIEI. évfolyam. Előfizet Egész évre 8 K. Félévr ===== Egyes sz^ vedévre 2 K. Felelés szerkesztő és laptulajdono3 RÉGÉSZ JÁMOS Főmunkatárs és h. szerkesztő RÉVAI KÁROLY ceacc5SísetSTO*5SMracx73«3^5Beea®rsr«mKfiO$iisaQ»sa3E3»?S!SBFEi2SH3B Szerkesztőség és kiadóhivatal = Felsőbányai-utca 20. szám nlail ■. TELEFON SZÁM : 18, NAGYBÁNYA. Á Nők választójogának kérdéséhez. Most, hogy az orosz forradalom és Vilmos császár húsvéti rendelete expo- náltan előtérbe állította az állandóan felszínen levő választójognak kérdését, kétségkívül helyén való, hogy a magyar nők is újból fölemeljék szavukat választójogi követelésüket hangoztatva. Bédy-Schvimmer Róza a női jogok kitűnő előharcosának nagyérdekü előadása vezette be az újabb tetterős mozgalmat. A magam részéről teljesen magámévá teszem a magyar nők e jogszerű és természetes követelését, a mely a mai kor szükségszerű jelensége s csekély erőmet a legnagyobb örömmel ajánlom fel a kiválóan nemes czél szolgálatára. Kétségtelen, hogy a magyar nők a világháború keserves és immár hosszúra nyúló idejében a nélkülözések és sanya- ruságok egész sora között minden téren sokat dolgoztak, nagy tapasztalatot szereztek, az élet vitelében különös gyakorlatot sajátítottak el és szép eredményeket értek el. Egyes magasabb társadalmi osztályok eddig dologtalan eleméből a társadalom hasznos tagjaivá változtak át. Régi szerepüket mely, a lélektelen tet- szelgésben, túlhajtott öltözködésben és piperézésben merült ki komoly, gondolkodó munkássággal cserélték fel s igy küzdő harcosai lettek a súlyos terhektől görnyedő arczvonal mögötti Magyarországnak. A hadbavonult proletár felesége, a katona polgár asszonya, a gentry urhölgy és a mágnásnő egyaránt megtette a haza iránti való kötelességét. Az anyaság és hitvesség kettős magasztos feladatának hü betöltése mellett állandó, vállvetett, szorgalmas köztevékenységben találjuk Magyar- ország minden rendű női társaságát. Mindegyik társadalmi osztály női a maguk módján egyként hozzájárultak ahhoz, hogy a létünkért folytatott, reánk kényszeritett, rettenetes küzdelemben helyünket becsülettel megállhasuk. Betegápolás, rokkantgyámolitás, a sa- maritánus cselekedetek egész sorozatának önzetlen és lankadást nem ismerő teljesítésében buzgólkodva előljártak főrangú hölgyeink, polgárasszonyaink egyaránt. E dicső munkálkodás szorgos végzése mellett az otthon ellátásának egyre nyomasztóbb gondja önsúlyként nehezedett a szegényebb sorsuak asszonyaira. A müveit magyar nő ezzel a háborús működésével kétség kívül csak uj érdemet szerzett arra, hogy a háború után végre ő is beleszólhasson az ország sorsának intézésébe. A véres háborúban természetszerűleg nagy számban pusztul el a férfi lakosság még pedig tanultsági fokra és társadalmi állásra való tekintet nélküi. Az ekként támadt fájdalmas hiány bizony érezhetővé válik majdan a legközelebbi általános választásoknál és hosszú időbe kerül majd, mig az uj nemzedék a szenvedett veszteséget kellő módon kiegyenlítheti. Ebből a szempontból is nem jogosult-e az a törekvés, a mely ezt az alig pótolható szavazó-elemet legalább némikép helyettesíteni kívánja az arra mindenképen érdemes női elem bevonásával. Az elesett hős özvegyétől vájjon ki tagadhatná meg a hősöket jogszerint megillető választójogot? A birtokát önállóan kezelő nőnek vájjon elvitatható-e a választó joga? A magasabb iskolai képesítést szerzett, önmagát tisztességes keresetéből fentartó, müveit nőt vájjon nem illeti-e meg méltányosan, a szavazati jog? Es az anyákat, a kikre a jövőnk most százszorosán reá van bizva, vájjon ki lehet-e rekeszteni az ország életének intézését jelentő választó-jog élvezői közül? Elvben magam is a minden magyar nőre kiterjesztendő, általános választójognak vagyok a hive. Am különleges helyzetünk és közmiveltségi fejlettségünknek még nem eléggé általános volta arra kényszerítenek, hogy egyelőre megelégedjem a fokozatos fejlődéssel. Egyelőre ki kell emelnünk a tanult nőt s őt kell haladék nélkül felruháznunk emberi jogával. Megadandónak vélem a választó-jogot, - még pedig a legközelebbi reform megvalósításánál, — minden nagykorúságát elért magát tisztességes keresetéből fenntartani képes, bizonyos iskolai képzettséget szerzett müveit magyar nőnek. Az iskolai képzettség tekintetében elmennék a legszélsőbb határig (a polMűforditásoJc. i. Elnémulás. — Hermann Allmers. — Be rég volt! Istenem, be rég, Mikor még lantot peng été k ! Most újra zengek. Azt hiszem, Mély álom ül a szivemen. Oly idegenül bámulok . Reátolc elévült dalok. Mesélnek ők az ifjú kor Derűiről, borúiról, Re m ényeiről h aj na Ip irn ak, Lakóiról sok kora simák, Megszentelt órák gyönyörérül, S szivemnek néhány mély sebérül, Egy angyalról, ki égbe vitt S egy anyáról, ki hű, szelíd. Elfog a néma áhítat . . . Más költő irta azokat! Hogy szerettem s gyűlöltem én, Az is csak már egy költemény. Mit tenni vágytam, vagy mit tettem : Idők mélyébe eltemettem. Szivem nem érez, megfagyott. . . . Pihenjen az, ki már halott! . . . II. jRőzseszedő nagyanyó. — Ernst von Wildenbruch. — A lég hideg, üvölt a szél, Anyóka lassan hazatér. Siess anyóka, csak siess ! Az erdőben rozsét szedett, Leszállt az est, az éj közéig S vállán oly súlyos a kosár, Otthon sok éhes gyermek vár Siess anyóka, csak siess! De hallga ! peng csengettyüsző, Lovat űz ostor, pattogó; Egy szán suhan, röpíti mén : »ó, mért nem ülök abban én ! Siess anyóka, csak siess! Nincs ösvény már, havas az ut, Csak alig látja a falut: A templom tornyát egyedül. Előre csak! Ne ülj, ne ülj! Siess anyóka, csak siess! A csillagtábor útra kél, Szegény anyóka elalél; A hómezőn jár a halál S a nagyanyára rátalál. Szállj, szállj anyóka, menekülj! Otthon jajgat a sok gyerek, De nagyanyó nem hallja meg. Kenyérért esd a gyermekszáj, Ám néki már semmise' fáj: Aludj anyóka, csak aludj! Németből fordította: Révai Károly. Záróra nélkül. — Saját külön tudósitónktól. — Mondják, hogy közönségünk éhes már nagyon egy kis szórakozásra s épp azért valóságos társadalmi panacea volna, ha pl. a színészek eljönnének egy-két hétre. Ez a közvélemény. Ilyen hangulatban szívesen fogadta mindenki a katonák vasárnapi estélyét. Máskor is volt érzéke Nagybánya művelt közönségének az ilyenek iránt, annyival inkább most, mikor a mozin kívül semmi de semmi szórakoztató dolog nem kínálkozik. Amint megjósoltam, minden helynek volt gazdája s az oldalszékek sem bírták a napról- napra fokozódó igényeket kielégíteni. Telt ház volt, szinte megdöbbentően telt még a karzat is, amit ilyenkor II. emeleti páhollyá kellene változtatni. Az est műsora katonás pontossággal az volt, amit már múlt számunkban leközöltünk.
