Nagybánya és Vidéke, 1917 (43. évfolyam, 1-52. szám)

1917-01-14 / 2. szám

1917. Január 14. NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE 2. szám. (3) gató a tanácsnok urakat bizonyos négylábú házi­állatokkal hasonlitgatta össze. Az egyik bizottsági ülés után az iskola- igazgató tanártársával együtt távozott a város házáról, a kapualj falához nyers marhabőrök voltak támasztva. — Hát ez mi? - kérdezte a tanár. — A tanácsnok urak felöltői — válaszolta Lessoir. Önkényteien hozzájárulás. Wellington herceghez folyamodványt in­téztek, melyben arra kérték, hogy a szegények javára rendezett bazár nemes célját hozzájáru­lásával támogatni kegyeskedjék. A herceg tagadólag válaszolt és levelében minden hasonló törekvésekről elitélő kritikával nyilatkozott. Az árucsarnokban a herceg levele száz font sterlingért kelt el. A rendezőség írásbeli utónk öszönte meg a „kegyes“? hozzájárulást. Örkény. Szintér a nagy magyar Alföld. Gyakorló­terünkön rettenetes géppuskák ugatnak a fehér holdra. Kapunk félóra posztot, négytől félötig. Kisebb csoportokra oszlanak a gruppék, össze­bújnak a komák, egy faluba valósiak. Az én falumból nincsen itten senki . . . Önkéntes társammal Pestről beszélgetünk, az ő szülőhazájáról. Körülöttünk a roppant látóhatár, mely előtt minden meghajol, eltörpül, semmi sem határolja, csak a magas ég borítja rá szelí­den alkonyi színes palástját. Pár fa ágaskodik csupasz ágával az ég felé. Mindenét elveszítette, az idő elrabolta lombjait és neki mégis van hite: az égre néz. A látóhatár nyugati oldalán alul téliszürke sáv húzódik gondolatnyi szélességben, fölötte izzó parázsra emlékeztető vörös réteg égeti a kipirult gyermekarcszinü gyöngébb árnyalatot. Legszebb égszínkék választja el a fiatal asszony puha hullámzó sárga-selyem báliruhájához ha­sonló felhőket, melyen itt-ott drágakő csillog, a hol afelhő csipkésen meghasadoz. A selyem felhők hirtelen szürkeségbe vesz­nek el, mintha a szép asszony kilépett volna a sötét éjszakába. De nem! Az éjszaka egét beezüstözi a holdvilág. Gyakorlóterünk kipirulva néz a Nap után. Vége a rásztnak. Még leadunk pár száz lövést, azután hangos énekszóval hazamasiro- zunk. Felolvassák a holnapi parancsot, azután abtreten. A pocsolyák között, melyek a hold egyre erősödő és a nap gyengülő fényében az ezüst edénybe ömlött vér benyomását keltik, vigyázva sétálok a kávéház felé. Mikes Leveleinek disz- kiadású képei után azt hiszem valahol a Balká­non járok. Laposfedelü, fehérre meszelt, bosnyák szagu alacsony kulipintyóhan parázson apró, kispohár nagyságú rézüstökben főzik a kávét. 6 krajcárért mindenki kiszolgálhatja magát. Le­fizeti a vasakat, megfogja hosszú, fogójánál a kis üstöt,! aztán szürcsölgetheti persze állva, annál az egyszerű oknál fogva, hogy nincs hová leülnie. Más utón térek vissza a táborba. Az artézi kút körüli kis park fáinak árnyékai kísértetiesen sötétlik be a városi utakat. Temetői hangulat fog el, a sírokat keresem, hála a jó Istennek, hogy nincsenek sehol. -- A kantin barátságos melegével fogad. Barátságos őrmestereink és önkéntestársaim füstölgetik az időt kopogó kártya és katonahistóriák mesélgetése mellett. Ugratnak minket, hogy standbeli időben mi lett volna velünk ilyen hadi önkéntes-viselkedés mellett. Előkerül egy öreg sakk is, másodma- gammal evvel szoktuk elszórakozni az estét. Kilencz óra felé hazatartunk. A palatetős barak­kok különböző árnyalatokban csillognak a ned­vességtől, benn alig pislog a lámpa. A holdvi­lágos éjszakába meghalkulva kiszökik a gép­puskás öndicsérete: „Oly rendet vág a muszkába, Mint amilyen rendet vág a kaszája. Szanitéc a marokszedő, Alig győzi szedegetni utána.“ A tölténybódé körül puskával a vállán a post sétifikál. Óriási csend van, elfujták a kilenc órait. Távolról belefüttyent az éjszakába a lajos- mizsei vicinális. Pislogó gyertyavilág mellett eszegetjük a disznóságainkat, mint hajdan az apostolok korá­ban, szivünk, lelkünk egy, semmi marhánkat nem mondjuk magunkénak, (sajnos, nincsen semmiféle marhánk) mindenünk köz és nagy szeretetben vagyunk. Lekinlódom szűk csizmá­mat, elcsavarom a villámot és elalvásom előtt eszembe jutnak a bölcsek, akik „napkelet felöl Betlehembe jövének, Juda nemzetségének váro­sába, Heródes király idejében“ és mikor meg- láták, kogy „a csillag megáll ama hely fölött, igen nagy örömmel örvendezének és az ő kin­cseiket előhozván adának a gyermeknek aranyat, tömjént és mirhát.“ Holnap vizkereszt. A civil hivatalok és gimnázisták majd ünnepelhetnek. Mi pedig ? . . . Nem . . . — lg. Heti krónika. Az ifjabb hölgyközönség nehezen várja már a korcsolya-évad megérkezését. Olyan ré­gen nem lehetett már áldozni ennek a nemes és egészséges kedvtelésnek. A férfiak nem várják annyira, mert azok inkább odakün korcsolyáznak a Szereth, Duna, Dnjeszter, Isonzó vidékén. Idehaza alig jut a fiatalabbjából. A jégpálya azonban csak nem tud meg­alakulni. Karácson óta 27 percet nőtt a nappal js néha egészen márciusi szagu szél fuj, mint pl. tegnap, amikor a gyönyörű tavaszi verőfé­nyen nemcsak téli kabát, de átmeneti nélkül is egész kellemesen lehetett sétálgatni. Persze jönnek is a kis virágok, mint régi drága jó pajtások vizitbe seregestől. Most kö­körcsint is kaptam a primulához az asztalomra, amit máskor februárban szoktam megénekelni. Somkutról is azt Írja lapunknak egy régi, kedves, jó barátja: „Itt is egész virágcsokor ke­rült az asztalra a kertből. Tavaszi primula, Ca­lendula, ibolya, százszorszép és még a cidonia bokron is volt egy pár virág“. Hozzá is teszi a levélíró, hogy „még a természet is fel van for­dulva manapság!“ A jégvermekbe se vittek még egy tar­gonca jeget sem. Más világot élünk most, talán a béke hirdetője az a sok ártatlan, bájos kis virág, az a szokatlanul enyhe melegség. Mondják, hogy a meleg rossz hatással van a gyümölcsösökre, meg az emberre is, hogy szükséges nekünk 1—2 hóig a hideg, téli tiszta levegő. Azért van himlő most a vidéken. Igen, ez is a hét egyik eseménye, hogy kötelező oltást rendeltek el. Mindenki tartozik magát hólyagos himlő ellen beoltatni akár tet­szik, akár nem. így lapunk szerkesztősége sem tehetett mást, mint hogy minden habozás nélkül alávesse magát az összeszurkálásnak és most viszke­tünk, vakaródzunk és virítunk, mint a negédes kankalin. Ma napság aztán ilyen beszédeket lehet hallani az irodákban vagy máshol : — Te megfogantál ? — Én nem. Hát te? — Én úgy érzem, meg vagyok foganva. Az oltás elrendelése mindenesetre igen okos dolog volt, talán még előbb kellett volna csinálni, akkor teljesen elejét lehetett volna venni a baj föllépésének. így is azonban, úgy hiszem, a kötelező oltás után meg fog állani a dolog s 1-2 hét múlva elfeledi az egésznek még a hí­rét is, úgy a nagyközönség, mint a napi ese­mények hűséges megéneklője a krónikás. Kinevezés. A m. kir: pénzügyminiszter Ká­polnai Pauer Viktor bányamérnököt főmér­nökké nevezte ki. A sebesültek vízkeresztkor sertésaprólékot kaptak a hölgyek pénztárától s mivel ugyan­ekkor Pokol Élek is megvendégelte őket, tehát az aprólékból másnap - g. k. karácson első napjára - is jutott nekik bőven, úgy, hogy az utóbbi hetek alatt valóban gyakran részesültek megvendégelésben. A 90 adag aprólék 62 K 56 fillérbe került. A héten adakoztak: Taub B.-né 2 K, Szyntinisz Ilona 5 K. Összes bevétel máig 3660 K 77 f. Kiadás 3447 K 86 f. Lapunk 1916. évi 24-ik számát 20 fillérért szívesen megveszi a Kiadóhivatal. Nagybánya város takarékpénztára a betétek kamatlábát az uj betétektől 4ll2°l0-ra szállította le. A régi betétek 5°/0-kal kamatoznak. Hadikölcsön. Hivatalos tudomás szerint 818.550 koronát jegyzett Nagybánya város kö­zönsége az V-ik hadi kölcsönre. Mivel azonban sokan egyes fővárosi bankoknál és posta utján jegyeztek, anélkül, hegy ezt a városnál beje­lentették volna, valószínűen az összeg még jóval magasabb, megközelíti az 1 millió koronát. Pi­ruljanak önmaguk előtt, akik tehették volna és nem vettek részt benne. Korponay Kornél e hó 10-én nagyon tanul­ságos előadást tartott Szatmáron a városházán a gyümölcstermelésről. Ajánlatos, hogy: A rügy- furó kis bogár ellen, kora tavasszal, ezek ismé­telt lerázásával és megsemmisítésével védekez­zünk. Az araszoló kis zöldes hernyó ellen faka- dás előtt, 10 deka sveinfurti zöld, 1 és fél szá­zalék rezgálic, 3 kg. mész (100 liter vízhez) oldattal permetezzünk, nagyon gondosan és ezt ismételjük meg akkor, midőn a virág kezd ki­nyílni. A rügyfuró és az araszoló teszi tönkre almatermésünket. A tetvek ellen télen 2 — 3 szá­zalék dendrin oldattal (100 liter vízhez) perme­tezünk Dendrinnel, fakadás után már nem sza­bad védekezni, mert a levélzetet tönkre teszi. Az almamoly ellen szintén az imént említett rézgálic oldattal védekezünk rügyfakadás előtt és megismételjük akkor, midőn a kis gyümölcs már fejlődésnek indult. (Egy hónap múlva). A vértetü nagyarányú pusztítását, őszkor és télen, felfőtt kátránnyal kell megakadályozni, bekenve ezzel a sebzett részeket. Korponay előadását Szatmár és a vidék nagy érdeklődéssel kisérte és sokat okult belőle. Bay György alnádor. A szabolcsi Hírlap jan. 6-iki számában olvassuk, hogy ludányi Bay Lajos orsz. képviselőnek, a helybeli Városi ta­karékpénztár igazgatójának egyik nagybátyja alnádor volt. A kiváló helyről eredő sorok szó szerint való szövege következő: Tekintetes Szerkesztőség 1 Sok szó esett a múlt hónapban a nádor­helyettesről — Engedelmével néhány reflexiót teszek az utolsó alnádorról. A Szabolcsi Hírlap annyi rokonszenv- vel, elismeréssel adózott Dessewffy Miklósné, grófné palotahölgynek királyi kitüntetése alkal­mából, hogy aktuálisan megújítok az O fényes nevével, előkelő egyéniségével kapcsolatban egy történeti tényt. A grófné nagyatyja ludányi és csornai Bay György 1841-ben 1849-ig alnádor volt. Az utolsó alnádor. Mint ilyen alországbiró, hétsze- mélynök is, István főherceg, utolsó nádornak meghitt embere. Bay György 1792-ben született Surányban. Tanulmányait Sárospatakon végezte, 1815-ben testőr, 1815-ben főszolgabíró — 1832 — 1841. Beregmegye alispánja, 1841 -1849, kir. tanácsos, hétszemélynök, majd alországbiró és alnádor. Bay György kiváló egyéni tulajdonai mel­lett mint szépirodalmi iró is neves. A magyar testőrök kedvelt verselését ő is művelte. A Zsebkönyvbe irt verseket, később Herderből fordított, Göthének néhány költeményét átültette szép magyar nyelvünkre. A nagyatya nagyságának méltó örökösnéje, az uj palotahölgy az uj utolsó alnádor unokája. E sorok közzétételét kérve, vagyok tisz­telettel. stb. A vöröskereszt kórház katonái részére ko­ronázási napra ismeretlen által ajándékozott 100 koronából sebesültjeink disznóhusból kitűnő vag­dalt pecsenyét kaptak, vadas mártással, bur­gonya körözéssel és hozzá bort. A vadléhez Kovács Rózsi 3 liter tejfelt ajándékozott. Ujesz- tendőre Turman Zoltán 15 liter bort és 50 K értékű szivarka dohányt küldött vitézeinknek, melyből mindegyike körülbelül 100 szivarkát ké­szített magának. Soltész Elemérné 72 drb tész­tát küldött. Taub Bertalanné 2 K-át adományo­zott. Sarmaság István 52 napilapot küldött. Amiért a nemesszivü adakozóknak köszönetét mondok. Nem mulaszthatom el, hogy hálás kö­szönetét ne mondjak az ujesztendő kezdetén első sorban Hegedűs Rózsinak azért a hűséges kitartásért, mellyel hetenkintl-2 napra a kór­házban a katonák fehérneműjének rendbehozá­sára, javítására megjelenik és segítőtársaival, Csengeri Esztivel, Rosenberg Gizivel és Kiss Etelkával a legnagyobb türelmet igénylő mun­kát elvégezik. Waigandt Anna.

Next

/
Thumbnails
Contents