Nagybánya és Vidéke, 1917 (43. évfolyam, 1-52. szám)
1917-03-25 / 12. szám
(2) 12. szám 1917. Márczius 25. maradjon az ültetésnél a tőidben és a trágyával a gyökér közvetlenül ne érintkezzék. Korai burgonya termelése. A rózsaburgonyát mérsékelt meleg pincében vagy kamarában deszkákra, polcokra egy rétegben szétrakjuk, 1-2 hét alatt a burgonya kicsirázik. A burgonyát április második felében óvatosan, hogy a csirák le ne törjenek, kiültetjük 1 méter távolságra levő sorokba. Omlós földdel véknyan betakarjuk. A sorokban a burgonya 30-40 cm. távolságra teendő. Kihajtás után azonnal kapálunk. Két hét múlva ismét töltögetünk. Szőlő közé is lehet burgonyát tenni, nagy a szükség reá, ha peronosporás volna, rézgálic- cal kell permetezni ezt is, mint a szőlőt. A borsót olyan földbe vessük, mely ezelőtt 1—2 évvel volt megtrágyázva. A frissen javított földbe nagy lombot nevel. Korainak törpe borsót vessünk 35 cm. távolságra húzott barázdákban, a magokat egymástól 10 cm.-re 3 hét múlva a vetést ismételjük. A futó borsó későbbi. De már most vetjük 60 cm. sorra, 30 cm. tőtávolra, fészkekbe 3 szemenkint. Kikelés után 2 bokor közé galyas ágat szúrunk. Vigyázzunk a kémekre. A minisztérium figyelmeztet, hogy kémek gyújtogatják a széna boglyákat s a kutakat takonykor pasztillákkal megfertőztetik, hogy a marhák pusztuljanak el! Ügyeljünk az ilyenekre s vigyázzunk azokra is, akik esetleg pártolnák az ilyen lelketlen vadállatokat s jelentsük fel, vagy fogassuk el azonnal. Igen nagy büntetéssel sújtják őket. Külföldi esetek. Az udvaronc miniszter. Lajos Fülöp uralkodása idejében Human volt Franciaország pénzügyminisztere. A kegyelmes ur nőtlensége miatt a párisi felsőkörökben gyakran volt a beszéd tárgya. A királyné egyik tea-estélyén említették, hogy a Fauburg S. Germainben lakó legelőkelőbb család tagját akarja Human nőül venni. — Ott kikosarazzák — mondta Leflo tábornok neje — a szép M. a miniszter sajátságos arca miatt fogja őt elutasítani. — Egyáltalában van-e Human urnák arca ? — kérdezte a király mosolyogva. A tábornok neje általános nevetés közben mondta: — Ez nem rósz! Tanácskozások közben Felséged nem látja miniszterének arcát ? Lajos Fülöp vállat vonva jegyezte meg: — A töbi jelenlevőét igén, de Humánét még nem volt szerencsém megpillantani, mert jelenlétemben mindig annyira meghajol, hogy csak fejének kopasz búbját láthatom. Nagyot nevettek az udvaronc miniszter rovására. hálás vagyok annak az egy-kettőnek, kik észrevették^ s méltányolnak. És most egyenesen „Iké“-hez fordulok, ki szépséges levelével megtisztelt s „alkonyat“-ra vált napjaimban aranyos sugárt küldött felém : Köszönöm, köszönöm a meleg szavakat! Erőt meritek azokból a jövőre ! Hódolattal. Nagybánya, 1917. március 13-án. A levél igy hangzik: Budapest, 1917. március 9. Igen tisztelt Mester! Már olyan réges-régen készülök megköszönni szives figyelmét, hogy rólam is megemlékezett, mikor lelkének aranyvirágait szétszórta a megkínzott, meggyötört emberek között, enyhét, feledést adva-küldve a fájó sebekre, amikkel a Sors sohasem fukarkodik, s amiket a Háború | véreskezü angyala oly pazarul osztogat most urnak-parasztnak, szegénynek-gaz.dagnak. Nagy kincs ilyenkor egy élvezetes perc is ! ; Egy pillanat, amikor feledni tudjuk, hogy a hozzánk oly közel állók a pergő tűznek biro- j dalmában néznek farkasszemet a csontemberrel, j Talán éheznek, talán fáznak, talán . . . Sok-sok ilyen nemesen élvezetes órát, eny- I hét adó röpke pillanatot, a szörnyű jelen el- ! elfeledését nyújtotta nekem az „Alkonyat“, amely ! dehogy is alkonyat, egy ifjú lelkű poéta gyöngy- j virág illatos fehér könyve. A szép asszony nyelve. A párisi szép asszonyok egyike, egyéb szeszélyei mellett, simulans volt. Betegnek tetetvén magát, rögtön küldtek a háziorvosért. Az orvos kérdezte a szép asszonytól, hogy mi a baja.- Kedves doktor, nagyon beteg vagyok. Az érverés megvizsgálása után mondta az orvos: — Nem ajánlhatok egyebet, mint nyugalmat, teljes nyugalmat.- Semmi egyebet? Pedig nagyon beteg vagyok. Nézze meg a nyelvemet. Az orvos megvizsgálta az ismerősök körében mozgékonyságáról nevezetes nyelvecskét. — A nyelv is rendben van, de pihenésre, nyugalomra van annak is szüksége. Az ügyvédek furcsa értékelése. A lakosság számának arányával szemben sehol sincs annyi ügyvéd, mint Nápolyban. V. Sixtus pápa, midőn Olaszországban éhség uralkodott, a szegény népnek nagyobb számú ökröt ajándékozott és azt a reményét fejezte ki, hogy az olasz fejedelmek követni fogják példáját. A nápolyi király sajnálkozásának nyilváni- i tása mellett értesítette a pápát, hogy ökrökkel ; nem szolgálhat, hanem a nápolyi négyezer ügy- | védelmek akár a felét is örömest rendelkező- j sére bocsátja. NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE Útban a jövendő felé. Egy zászlóalj tiszt ebédel a sz.-fehérvári állomáson. Egyik frontról mennek a másikra, csupa jókedv ! Nevetnek, kacagnak, énekelnek. Á sarokban vígan húzzák a katonacigányok. A baráti érzés erősebb náluk, mint a veszedelem és az ántánt minden erőssége. És olyan szép az a tábori szürke a csillogó érmekkel, melybe ez a nagy család öltözködött. A gyermeknek is tetszik az anyja, bármilyen csúnya és visszataszító is az, tetszik mert az az ő anyja és ő más anyát hiába keresne. Az embernek tetszik az élet, mert nem emlékszik a korábbi incarnatiókra. Nem lehet katonaéletünknek nagyobb tragédiája, mintha idegennek érezzük magunkat benne és eszünkbe jut a civilség pantallós nadrágjával és csokorba kötött nyakkendőjével. Az érmek, a csillagok, mind dicsőség, bár civilben semmibe sem vették sem a katonák, sem a kitüntetettek. De most . . . Az operaénekes sem boldog, ha a varjut hallja énekelni. De ha egy szép napon mint varjú ébredne föl, volna-e nagyobb gyönyörűsége kis madár szivének amaz élvezetnél, mely betöltené, mikor elkezdheti a varjú-áriákat ? A poétáé, ki egyetlen a maga nemében, nem a szerelem, nem csupán a hazaszeretet, avagy a barátság adta kezébe a lantot, hanem a párját sehol nem lelő nagy, atyai szeretet! Az „Erzsiké,, dalokban, a gyermeke iránt való mélységes szeretet megéneklésében épp oly egyedül álló a Mester, mint Petőfi volt a hitvesi szeretet megörökitésében. Talán összes, kis druszámról írott dalait olvastam életemben és mondhatom, soha sem unnám meg olvasni őket. Sőt! Ha újabb, ismeretlen verseket olvasok és a végén nem Erzsiké jelenik meg, mint J egy bájos kis tündér, ki el-elbuvik, meg előtün a sorok virágai között, akkor egészen „becsapva“ érzem magamat s csak miután leküzdöttem a csalódást, olvasom el még egyszer a verset, hogy a kicsi baba fürtös fejecskéje nélkül, egye- j dűl a dalban gyönyörködjem. Most legutóbb ; „Barthos András“ tetszett oly nagyon nekem s ! azelőtt különösen a román fordítások. Csoda- j szép dolgok azok! Most is mellettem van az „Alkonyat“, sze- ! rettem volna megírni, melyik a legszebb nekem, de nem tudom! Égymás után olvastam újra is ; őket s mindegyiknél úgy találtam : „Ez a leg- j szebb! Ez!“ S igy értem könyes szemmel a j végére. Ekkor a cselédem bejött s ijedten kér- ! dezte, miért sírok ? „Nézd, egy nagyságos ur milyen szép verseket irt a kis leányához! . . .“ | feleltem s kezdtem olvasni belőle . . . Szép bizony a katona élet, csak most jöttem rá, mikor már egészen benne vagyok. A Balaton ! Kis fenyves erdőcskék, villa-villa után szaladnak el vonatunk mögött. Most fáj csak igazán elmenni, látva ezt a rengeteg hajlékot, mint a béke maradványait. Eszünbe jut, hogy más élet is volt hajdanában a földön, élt valami boldogság féle megelégedés az emberek szivében : a Balaton keblét a szél dagasztotta, hátán büszke hajók siklottak, vig nyaralóvendégek keresték fel romantikus hűs partjait, gyerekek kacagása és piros jókedve tette ünnepivé a nyári délutánokat. Ki ne szeretné az életet! A tarka mosolygó élet . . . De hát előre! Segít az ifjúság érdeklődési láza. Vár rám a jövendő homályos, ködös, szürke palástjában. - ig. Heti krónika. Egyik szatmári lapban olvasom, hogy „hí rka-estély“ lesz, „aki benne részt akar venni, az hozzon kenyeret magával.“ Szinte elképzelem, mint vonulnak föl a szatmári cívisek zsebükben egy-egy darab gondosan eldugott ragadós hadikenyérrel s eszembe jut az a régi állapot, mikor Szinérváralján egyszer színészek voltak s a szinlapon az igazgató kihirdette, hogy a belépődíj egyforma, „aki ülni akar, az pedig hozzon széket magával.“ Imé a múlt ismétlődik, csakhogy most szék helyett kenyeret kell vinni s még nagyon jó, hogy csak kenyeret és nem hurkát is, mert úgy is lehetne egész bátran hurka-estélyt hirdetni a mai világban. Kétségtelen, hogy igy tavasz felé mindig legnehezebb volt az élelmezés. Tessék megkérdeni a háziasszonyokat, hogy melyik az év legnehezebb időszaka a konyhára nézve ? Ők igazat fognak nekem adni. Azért ne csak a közkatonákat tiszteljétek, de tiszteljétek a háziasszonyokat is ebben a bojtos hadi korszakban. A spenót-idény azonban megindult s ez némi tekintetben már könnyít a helyzeten. De bármily nehéz legyen is a tavasz, mégis sokat ér az a tudat, hogy a telet már megusztuk. Béka azonban még mindig nincs, holott elsőrangú Ínyenceink szerint a béka csak márciusban jó. Valószínű, hogy egyszerre köszönt be teljes melegével a kikelet s a szegény béka lemarad az idén a napirendről, holott a hus- drágaságon és hiányon ő is csak segített volna egy kicsinykét. Én most tovább írok s a magyar paraszt lány száz-ráncu szoknyájában a lábamnál ül egy zsámolykán és most ő könyezik s ő — olvas ! Ugy-e ez a legjobb kritika, hogy mindenkinek a szivéhez találnak az Erzsiké nótái ? . . . S ameddig a harmatcsöppek szivárognak szeméből, ami után megkönnyebbül a lelke, addig elfeledi a kis ezüst zsebórát, amit most küldtek haza Romániából, a harctérről, ahol egyetlen bátyja, magyar huszár, honvéd huszár — volt . . . S ahonnan már nem jönnek soha többé a rózsaszínű tábori lapok . . . Elfeledi nénjét, ki tegnap látogatta meg és panaszolta, hogy a 9 pengő hadi penzióból nem bir megélni 3 kis gyermekkel s ki fogja felszántani a földecskét, ha a gazda keze, a gazda szive elpihent valahol az „erdős Kárpátokban“. . . S nem látja a másik szikár asszonyt, a másik nénjét, ki a saját szájától huzza el a falatot, hogy valahova Szibériába „tepertyüs pogácsát“ kiildhessen az urának, a fogoly bakának . . . A magyarok Istene engedje, hogy még soká, soká zengjen gyöngyvirágos Lyrája és adjon kacagó jő kedvet a kis Múzsájának, aranyos Erzsikének. Én pedig köszönöm, hogy nem feledkezett el rólam sem. Igaz, megbecsülő tisztelettel ike.
