Nagybánya és Vidéke, 1917 (43. évfolyam, 1-52. szám)

1917-03-04 / 9. szám

(2) 9. szám NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE 1917. Márczius 4.

ben adta nekünk száz év előtt Aranyt, akinél soha senki sem volt a föld hátán igazán méltóbb a tulajdon nevére.

Legyünk büszkék reá.

Legyünk hívek hozzá, különösen most, amikor égető szükség van reá, hogy nagyjaink szelleméből merítsünk erőt, bizalmat, kitartást, reménységet; amikor igazán meg tudjuk érteni az ő nagy lelkének mélységes, hazafias bánattól áthatott sóhajtását:

Rossz időket élünk Rossz csillagok járnak.

Isten óvja nagy csapástól Mi magyar hazánkat!

Révész János.

Városi közgyűlés.- 1917. márc. 3-án. A képviselőtestületnek gyengén látogatott és nem is valami nagy jelentőségű gyűlése volt ma d. e. 13 órakor. Az 5 tárgy körül egyedül a 2-ik érdekelte a közönség zsebét közelebbről t. i. a villamos áram dijának fölemelése. Erre nézve azonban már ki voltunk készitve (prae- parálva), amennyiben a rendőrkapitány tegnapelőtt egy rendelettel erősen ránk ijesztett, hogy esetleg beszüntetik teljesen a villamos világítást s igy nem bántuk már ha drágább lesz is, megszavaztuk, csak legyen.

Ezután tehát hektovatt óránként 10 fillér lesz a dija, az eddig való 7 fillér helyett. Kibírjuk talán ezt is. A czipő talpnál, meg a marha húsnál okvetlen olcsóbb lesz, de talán még a petróleumnál is.

A gyűlés lefolyása ez:

Elnök: dr. Makray Mihály polgármester.

Jegyző: Égly Mihály főjegyző.

1. Nagybánya város takarékpénztárának választmánya beterjeszti az 1916. évi üzleti zárószámadást, a gyűlésének ide vonatkozó jegyzőkönyvével.

Az általunk lapunk múlt számában részletesen ismertetett zárószámadásokat s a választmány határozatait a közgyűlés változatlanul jóváhagyta.

2. A városi villámostelep bérlőtársaság az áramnak hektowatt óránként 7 fillérről 10 fillérre való fölemelését kérte. A villamossági bizottság a dijnak - a változott viszonyokra való tekintettel — méltányos fölemelését hozza javaslatba.

A közgyűlés méltányolva a nehéz idők nyomását, amelyek az áram előállítást is megAz egykori szalontai jegyző kedvéért még sok-sok árja tudós megfogja tanulni „barbár, turáni, ragozó nyelvünket.“

A Hymalájának helyébe kell menni, ha teljes nagyságában fel akarjuk fogni.

Petőfi nem Magyarország, hanem a világ legnagyobb költőjének tartotta Aranyt már 1848-ban. Pedig hát olvasta Bérangert, Byront, Shelleyt, Hugo Viktort, Heinét, Schillert, szerette Vörösmartyt és becsülte önmagát is valamire.

„Homér-Arany János“ a csillagok között, szorítsd meg Petőfi egyik jobbkezét, halhatatlan Jókaink, te meg a másik jobbkezét. Apolló kezét fogjátok, mikor vele kezet szorittok. 0 kent föl benneteket.

/irány János születésének 100-ik évfordulójára.

— Irta: Révai Károly. —

,,Nagy falusi Arany, szalontai hajdú!"

Most e vérözönben reád gondolunk.

Toldi buzogányát, öklelő kopjáját Add a mi kezünkbe, nagy harcba vagyunk. Jaj, ha most is élnél, ,,Daliás Időkről" Milyen csoda hangon zengne kobozod! Himnuszokba fűznéd lángoló szavakkal,

Azt a sok csatát, mely diadalt hozott.

Van koszorúnk bőven ! Van is kinek osszuk: A honvéd seregben Toldi mindenik.

Szembe kellett szállnun/c az egész világgal Északon és délen, messze keletig.

drágították, az áramnak jan. 1-től számított fölemelését a maga részéről elfogadta.

3. A hordójelző hivatal szervezése és ügykezelése tárgyában alkotott szabályrendeletet némi módosításokkal a tanács előterjeszti.

A közgyűlés a tanács javaslatát magáévá

tette.

4. A városi rendőrkapitányság Nagyiday Ferencné főtéri házába költözött át, az ügyész erre a 2400 K-ás bérletre vonatkozó szerződést bemutatja.

A képviselet a szerződést jóváhagyta.

5-12. Ezután fölvették a község kötelékébe a következő dijak mellett ezeket a tagokat:

Harasztkó István

100

K

Rusorán József

100

K

Hanek Mihály

200

K

Kende Erzébet

200

K

Dunka Jánosné

200

K

Sipos Lajos

100

K

Apfel Márton

200

K

Smilovics Samu

200

K

Helprin Ignác

200

K.

Gyűlés vége 11 és ’/a órakor.

Külföldi esetek.

Aki téged kővel dob meg, dobd vissza kenyérrel.

Ilyen a német, olyan a cseh.

I. Frigyes Vilmos csehországi származású házi orvosa, Stahl doktort, a királyné orvosát, minden áron lehetetlenné akarta tenni az udvarnál, hanem idevágó cselszövényei a királyné feltétlen bizalmán hajótörést szenvedtek.

Az egyik porosz tábornok, aki kedvence volt a királynak, megbetegedett és mivel betegsége súlyosnak mutatkozott, Frigyes Vilmos saját háziorvosával gyógykezeltette kedvencét.

A tábornok meghalt. Családja, sőt az udvar körében is az a hir terjedt el, hogy a gyógykezelés fölületes volt.

Miután erről a király is értesült, annyira megharagudott háziorvosára, hogy nemcsak udvari állásától mentette föl, hanem az orvosi gyakorlattól egyáltalában- eltiltotta.

Rövid idő múlva Stahl doktort hivatta a királyné és jelentéktelen gyöngélkedésére vonatkozó értekezés után mondta:

— Kedves Stahl, még egy kérésem lenne, ha megígérné, hogy kivánatomat nem veszi rósz néven. Megvallom, hogy kivánatomat magam is helytelennek találom, de remélem, hogy elnéző lesz. ölebecském, az én kedvencem, nagyon beteg és hiszem, hogy ön tudna segíteni a szegény állatka baján. Nem lenne szives orvosságot rendelni számára ?

Jaj, minő leventék forgatják a kardot! Hazáért, királyért mennyi vér bugyog! Hogy jutalmat adhass: lelkes énekeddel Leszednél az égről minden csillagot!

Mert a hazaföldért, minden porszeméért Szakadatlan foly az ádáz küzdelem;

Bár fogai vásnak, mégsem adjuk másnak Azt a földet, ahol ily Arany terem ! Bányáink is ontnak aranyat, ezüstöt, Kincseink közt van sok csodaszép darab; De hiába, mégis száz év előtt egyszer Nagyszalontán termett a legsúlyosabb.

Szalontai hajduk ! — kik most harcban álltok, Ott a csatatéren gondoltok-e rá ?

Jut-e eszetekbe Toldi énekesse,

Aki hirnevetek megalapozd?

Ágyú bömbölés közt, fegyver ropogásban Küldtetek-e áldást Szalonta felé ?

Ahol a magyarnak hir ét, dicsőségét Arany dalos lelke szárnyára vévé!

Ott röpköd a lelke nagy Magyarországnak Hajdúk városában, egy kis ház körül;

Száz esztendő minden hire, dicsősége Abba a kis házba összetömörül.

Mint mikor a sürü, sötét éjszakában Fölvillan egy sugár a felhők felett:

,, Nagy falusi Arany, szalontai hajdú", ügy látjuk most fényben a Te nevedet!

Stahl mosolyogva rázta fejét. Készséggel megtenném, ha Felséged nem hangsúlyozta volna, hogy kedvence az ölebecske.

Frigyes Vilmos, aki a szobában föl s alá járkált, hirtelen megállva, élénkséggel kérdezte:

— Mit jelentenek szavai ? Mondja meg őszintén.

— Volt alkalmam tapasztalni, mily veszedelmes a gyógykezelő orvosra nézve, ha Felség- tek kedvencét nem képes talpra állítani.

— ön az elbocsátott udvari orvos sorsára céloz. Mondja meg tehát, nem ő volt oka a tábornok halálának ?

— Felséges ur, a volt háziorvosa lelkiismeretes és nagytudományu orvos. Annak idejében érdeklődtem a gyógykezelés iránt és biztosíthatom Felségedet, hogy én éppen úgy gyógykezeltem volna a tábornokot, mint ahogy ő tette.

— Stahl, gondolja meg mit állít. Valóban az a meggyőződése ?

— Igen és erről az Isten előtt is éppen oly tanúságot tennék, mint Felséged előtt tettem.

A király némi gondolkozás után mondta:

— Ha igy áll a dolog, ám legyen, az oryosi gyakorlatát tiltó rendeletemet visszavonom.

így járt el Stahl doktor, a világhírű vegyész, az ellene intrikáló kartárssal szemben. Valóságos kenyérrel dobta meg azt, aki őt kővel dobálta.

A francia divathós családfája.

Dumas Sándor, az ismeretes francia iró, Párizs főúri köréhez tartozó családok egyikénél rendkívül látogatott estélyen volt. Tisztelőinek és barátainak elég nagy száma vette őt körül, midőn ifjú divathős környezetébe íurakodva, bemutatkozás nélkül megszólította:

— ön Dumas ur ?

— Igen.

— Ugyan kérem, igaz lenne, hogy édesatyja fehér és fekete szülék ivadéka volt ?

— Igen.

— Nagyatyja tehát szerecsen volt.

— Igen.

— Hát dédatyja ?

— Dédatyám majom volt. Az én családfám ott kezdődik, ahol az öné végződik.

Szép dolog a tudomány.

Az angol utazók egyike hallott valamit harangozni a Frankfurtban őrzött aranybulláról. Nevezett városba érkezvén, első dolga volt azt a helyiséget fölkeresni, melyben az aranybulla őriztetik.

Midőn a világhírű iratot mutatták neki, ki- csinylőleg mondta:

— Tehát ez a „the golden bull“ ? Azt hittem, hogy arany ökröt fogok látni.

Ugyanis „bull“ angol nyelven ökröt jelent.

Heti krónika.

A németek erősen kötik az ebet a karóhoz, hogy ők a háborút nyárra bevégezik. Nyilatkozatuk mindenesetre megnyugtató, mert amit ők mondanak, azt meg is szokták tartani.

A buvárhajó harcok első stádiumában vagyunk és azt az egyszeri büszke cigánynak a nagyon régi, de még mindig igaz anekdotájával tudom csak megmagyarázni.

Az a bizonyos cigány ugyanis, mikor nagy sertésállományából egyes tiszteletpéldányok dögleni kezdtek, foghegyre tette a pipáját és igy szólt büszkén:

— Annak deglik, akinek van!

(így vannak most a hajóikkal az ángolok.)

Mikor már fele is elpusztult a sertésállománynak, akkor még mindig önérzetesen pöm- pögött a more:

— Uralkodik a marhadeg.

(így lesznek angliusaink a jövő hónapban.)

Mikor pedig mind eldöglött a disznó, akkor akasztófa humorral jelentette ki a cigány:

— Megsint a marhadeg.

(így lesznek hajóikkal Albion büszke fiai husvét után.)

Addig még sok hajótörést kell kiállanunk.

így pl. megjöttek az átvevők s viszik a harangokat, már a héten megkezdték az átvé-