Nagybánya és Vidéke, 1917 (43. évfolyam, 1-52. szám)
1917-12-30 / 52. szám
(2) 52. szám. NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE 1917. December 30. a polgármesternél. A tanács a jelentéseket együttesen fogja az alispánhoz áttenni. 6. A Zazar a városi iparvasut és a fernezelyi vasút közt elterülő parlag földet a kénsavgyár 10000 K-ért örök áron kéri azzal, hogy adjon a város kedvezméfiyes áron fát és ingyen vizet a vízvezetékből. A fémközpont ugyan azon a helyen nagy horgany gyárat akar felállítani s 50 évre 500 K, bért ígér a terméketlen területért. Veress József felszólalása után a képviselet nem határozott véglegesen ebben a kérdésben, hanem előbb a fémközponttól egyes dolgokra nézve fölvilágositásokat fog kérni. 7. A festőiskola 4. számú müter|i|ét 300 K, bérért Mikola Andrásnak adták ki sf az erre vonatkozó szerződést jóváhagyták. 8. Az István király szálló VII. üzlethelyiségének bérét 812 K-ban és a vizdijbart* állapították meg. 9. Égly Mihály h. anyakönyvezető kéri az anyakönyvi kivonatok kiállításáért járó dijak átengedését. A képviselet a dijakat h. anyakönyvezető- nek átengedte, mint a hogy az a múltban is az illető tisztviselőé volt s visszamenően 1914- ről néh. Smaregla János utódának. 1915-től kezdve Szentkirályinak és 1917 júliustól Égly Mihálynak utalta ki ezeket a dijakat, fenma- radván a városnak a városi bélyegből eredő eféle jövedelme. 10. Hoffmann Árpád és 13 társa a gőz.és kádfürdők újból való megnyitását kérik. Hosszabb vita után a képviselet fölemelt ár mellett (4 K) egy havi próbaidőt engedélyez azzal, hogy ha a város ráfizet, akkor a polgár- mester ismét beszünteti a fürdőt. 11. Vajay Imrének, mint hadbavonultnak 1916—1917. évi fizetési részletét kiutalták. 12. A legeltetési dijat a jövő évre nézve, tanácsi javaslat alapján úgy állapították meg, hogy a tehén dija 20 K. A bornyu legelő dija helybelinek 12 K, vidékinek 20 K. 14. Máté Kálmán végrehajtó, gyermekei részére a ruhasegélyt megállapították. 14-16. Községi kötelékbe fölvették a következőket. Brach Simon 600 K Dob Lajos hadbavonultt 100 K Klein Jakab 600 K dij lefizetése mellett. Gyűlés vége 11 és 7s órakor. A császári királyi városi kiküldött járásbíróság erre a kérvényre a következő végzést hozta: „3086/858. P. Végzés. Folyamodó kérelmének a’ p. prtás 450. §-a értelmében hely adatván, miután H. F. alperes az A) a. csatolt bírói meghagyás következtében felperes biztosítására semminemű vagyont nem fedezett fel ellene a’ személyes fogság általi végrehajtás elrendeltetik, ’s Tóth Dániel törvényszolga oda utasittatrk, miszerint Szathmári Pál felperesi ügyvéd’ közben- jöttével H. F. alperest a’ 2-od példány kézbesítése mellett vezesse az adóssági fogházba, ’s letartóztatás végett a’ helybelyi Cs. k. megye Törvényszéki tömlöcztartó Fábián István Umakadja át. Miről felp. ügyvéd 1-ső példányon h. elöljáró által, alperes 2-od példányon szinte h. elöljáró által, a’ Czimzett tömlöcztartó Ur pedig jegyzőkönyvi kivonaton értesitpndők. Cs. k. vár. kik. biíósági Szathmártt, 858. Ápril, 30. Kende László s. k. j. főbíró.“ Pecsét kétfejű sas „K. K. Stadt. Del. Bezirksgericht Szathmár Némethi.“ b. K. K.-gazda, leveleiből. Elmondhatod . . . % > Elmondhatod hangos szóval . Nem kell, édes, szégyenkezned miattam Izig-vérig magyor voltam. Árnyékomtól ugyan sose' riadtam. De egy golyó leteritett. Rá a gránát félig be is temetett . . . Itt járt már a pap is nálam: Most adta rám az utolsó-kenetet. , S itt jártak, az ezredesem, Meg a tisztek, kik életben maradtak; S gyűrött, véres galléromra Még egy fehér csillagocskát varattak . . . S hozzám jött a tábornok ur, Nyomába a fényes, büszke környezett, S a két ezüst érmem mellé Feltüzte az aranyat és — könyezett . . . Ferke Ágost. Külföldi esetek. Angol hölgy audienciája a szultánnál. Egy előkelő angol hölgy arra kérte az angol nagykövetet, hogy eszközöljön ki számára kihallgatást a szultánnál. A nagykövet nem volt erre hajlandó, de Mustafa basa, külügyminiszter bejelentette őt azon a címen a szultánnak, hogy ritka szép ékszergyűjteményét óhajtja a szultánnak bemutatni. A hölgy azt az utasítást kapta, hogy minden ékszerével díszítse fel magát. — Valóban ritka szép példányok — mondta a szultán. (— Őfelsége üdvözli,— szólt Mustafa tolmácsként a hölgyhöz.) A hölgy megköszönte a kitüntetést. (— Még több is a rendelkezésére áll, — mondta a hamis tolmács.) — Mi az ára a gyémánt nyakéknek? (őfelsége kérdi, most van-e először Konstantinápolyban ?) — Igen és el vagyok ragadtatva. (— Egy millió piaszter,) — A ... túl sok. Vezesse el ezt az asszonyt! (-^ Őfelsége megelégedésének ad kifejezést, hogy alkalma volt megismerni.) Az angol hölgy Londonban önérzettel dicsekedett hogyan fogadta őt a török szultán. Lakonikus válasz. II. György angol király udvari ebéden kérdezte Wrisbergtől, a legfelső itélőszék elnökétől: — Mi lehet annak az oka, hogy a legfelső itélőszék elé kerülő pőréimét kivétel nélkül elvesztem ? — Az, hogy Felséged pőréi igaztalanok. Furcaa útlevél. Az oroszországi criozai zárdában elhunyt barátok koporsójába a „övetkező iratot szokták elhelyezni: „Urunknak és kartársunknak, szent Péternek, a mindenható Isten kapusának tudomására hozzuk, hogy Istennek e szerény szolgáját minden bűnétől feloldoztuk, miért is elvárjuk, hogy haladéktalanul bocsátassék a menyországba.* Lélekjelenlét. Nagy Péter cár egyszer egy kolostorban ebédelt. A felszolgáló barát a tálcáról egy borral telt poharat a cár fejére ejtett. A hevességéről ismert cár botját emelte a barátra,*de"ez elszántan kiáltotta: * — Nem csöppenként, hanem mint eme pohárból a bor, ömöljön az Isten áldása Felségedre! A cár jóizűt nevetett és a barát jövedelmező állást kapott. Heti krónika. A város a gőzfürdőt próbából megnyittatja egy hónapra. Becsukta pedig azért, mert ezelőtt heti 100 koronát fizetett rá. Most kísérletezni akar, hogy négy koronás ár mellett nem le- hetne-é megélni? Mi tudjuk előre is, hogy nem. Nincs mit félni tehát, hogy minden vasárnap úgy fognak libasort állani a tisztálkodni akarók, mint pl. a kenyér- vagy petróleum-jegynél s hogy egy emberre csak minden második évben kerül majd a sor. Attól sem lehet tartani, hogy a nép zúgni fog, mintha az u. n. urak (vájjon kik azok ma ? nem a parasztok? szedő) nemcsak tejben, vajban, de gőzben is fürödnének. Ez a fürdőpróba is le fog zajlani és nem halunk bele, legfellebb 8 szekér fával kevesebb jut a közönségnek. Ezzel az akkorddal fejeződött be a tegnapi közgyűlés és mi elfeledtünk egymásnak szokásos boldog újévet kívánni. Talán azért, mert az utóbbi négy évben, mikor kívántuk, akkor mindig boldogtalan volt, most ha nem kívánjuk, világos hogy békés és boldog lesz. Nem kívánok tehát én sem senkinek semmit, megláásák, igy jobban fogunk kijönni. # De ne kívánjon más sem. Itt volna a komoly ideje annak, hogy ezt a naiv, de költséges szokást beszüntessük. Mit ér az, ha valaki nekem pont a világtörténelem egy pillanatában jót kíván pénzért. Vájjon a jót akarja-é vagy a pénzt? A válasz nem nehéz. És miért kezdjem én az újévet fizetéssel ? Legjobb volna mindnyájunknak újévkor zsidószombatot tartani és nem nyúlni pénzhez. Nehány millió megtakarítást jelentene ez. Hanem a pásztorjátékot, amit megujráznak ma, nézzük meg pénzért is, mert az megérdemli két oknál fogva, először, mert ügyesen hozták színre, másodszor, mert két nagy hazafias célt szolgál, amire áldozni év elején, év végén egyaránt föltétien kötelesség. Ma egy hete tekintélyes összeg volt a tiszta haszon, bár növekednék meg tekintélyben a mai, úgy óhajtaná a krónikás. Újév alkalmából az előfizetések szives megújítását kérjük. Vidékre e célból utalványlapot mellékelt a Kiadóhivatal. Áthelyezés. A r. k. megyés püspök Rácz Miklós s. lelkész helyére, Nagybányára Bárány József dr. fehérgyarmati s. lelkészt helyezte át. Katonai kitüntetés. Ifj. Farkas Jenő, Farkas Jenő felsőbányái kir. tan. polgármester fia, az ellenség előtt tanúsított vitéz magatartása elismeréséül a legfelsőbb elismerést (ezüst sig- num laudis) újból megkapta, a kardok egyidejű adományozása mellett. A hadiárvák helyi alapja javára Virág István 80 és Bay József 15 K-áján kívül (lásd a múlt számot) érkezett a Részvény« takarékpénztár 100 K. adománya, a 22 iki pásztor játék féljövedelméből 333 K 93 f. Ezekkel összes gyöjtésünk takarékpénztárba helyezve 3086 K 16 fillér. A szives adományozóknak hálás köszönet. Karáosoni szünet a nagybányai áll. főgimnáziumban. Ezen az utón értesítem a nagybányai áll. főgimnázium vidékre utazott tanulóit, hogy a karácsoni szünet január 10-ig tart bezárólag s az intézetben az előadások jan. hó 11-én d. e. 8 órakor kezdődnek. Nagybánya, 1917. dec. 28. Dr. Rencz János áll. főgim. igazgató. Színészet. Miklósy Gábor jól rendezett társulatával jan. elején megkezdi Nagybányán előadásait. A társulat tagjai ezek: Vezetőség: Miklósy Gábor, igazgató és főrendező Ágothay Ferencz, rendező Miklósy Aladár, rendező Bartos Ernő, titkár Feleky László, adminisztratív titkár Papp Barnabás, karmester Tischer Ferencz, disz- mester 2 segéddel, Cserép Antal ruhatárnok, Rónay Gézáné, pénztárosnő. Előadó személyzet: Nők: Szigethy^Irén, operette subrett Szabolcsi Jozefin, koloratur énekesnő M. Kovárs Terus, szende Szigethy Ilonka, énekesnő Szécsi Tilda, társalgási színésznő Parlaghy Margit, komika An- dai Ella, énekesnő P. Erdős Jolán, anya Miklósy Juliska, naiva. Férfiak: Miklósy Gábor, jellem Szentpétery József, baritonista Agothay Ferencz, kedélyes apa, — buffó Feleky László, énekes bonviván Polgár Gyula, táncos komikus Miklósy Aladár, szerelmes Pintér István, apa színész Miklósy Imre, siheder. Megfelelő számú karszemélyzet. A társulat sok újdonság előadását ígéri, igy színre kerül: Féltékenység, Egy magyar nábob, Kárpáti Zoltán, Váratlan vendég, Vengerkák, Kék róka Királynőm, Meghalok érted! Réz ágy Ber- nát bácsi, Baccarat, Künn a bárány, benn a farkas, Sztambul rózsája, Márvány menyasszony,