Nagybánya és Vidéke, 1917 (43. évfolyam, 1-52. szám)

1917-01-07 / 1. szám

1917. Január 7.

NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE

1. szám. (3)

szólitást, hanem előlépett és nyershangon elég rosszul énekelt.

Az egész társaság kacagott és a cár példáját követve mindenki tapsolt. Az általános „hogy volt“-ra hasonló módon énekelt még egynéhány dalt és hasonló zajos elismerésben részesült.

A tapsvihar után megszólalt a művésznő:- Az öreg Blücher engem is éppen úgy vert meg mint a Franciákat; az általános tapsvihar elvitázhatatlan győzelmét hirdette.

Franczia főszakács.

I. Frigyes Vilmos Potsdam városnak K. utcájában sétálva, egyik ház nyitott folyosóján terített asztalt pillantott meg.- Mit főzött ebédre ? — kérdezte a király a háziasszonytól:

— Bizony Felséges uram, csak pacalt és fehérrépát.

A király jóízűen evett a pacalból és répából, de különösen az tetszett neki, hogy ily ebéd a háziasszony állítása szerint személyen- kint csak egy-egy garasba került.

A király megparancsolta az udvari szakácsnak, hogy a legközelebbi napok valamelyikén ily ebéd legyen.

0 maga jóízűen evett a pacalból és répából, udvaroncai ellenben nem nagy étvágyat tanúsítottak.

Ebéd után a király azt kívánta, hogy a mai ebédre vonatkozó számlát mutassák be neki.

A húsz személy részére kiszolgált ételek ára tíz tallérra rúgott.

A király húsz garasra helyesbítette a számlát és a franczia főszakácsot sajátkezüleg pá- holta el.

Földmivelók ne üzérkedjenek.

Az általános pénzpiaczi krak idejében Wrangel táborszernagynál vidéki földmives kért kihallgatást.

A táborszernagy emlékezett a földmives nevére, mert annak idejében altiszt volt az ő ezredében. Ez volt oka, hogy az egyszerű földmives a táborszernagy ur magas szine elé juthatott.

A szerény ember előadta, hogy megtakarított pénzén értékpapírt vásárolt és hogy azt leánya hozományának szánta. Mivel pedig az általános krak folytán az ő értékpapírja is értéktelenné vált, leánya nem mehet férjhez.

— Nos, Jakab — mondta Wrangel — az értéktelenné vált papirt hagyd itt, majd meglátom, mit tehetek érdekedben. Talán lehetséges lesz némi kárpótlást kiszorítani. Menj haza nyugodtan, nehány nap múlva megkapod a választ.

Az Ígért válasz csakugyan megérkezett. Az egyik boríték az értékpapír névértékének megfelelő pénzösszeget a másik pedig magát az értékpapírt tartalmazta.

Az értékpapírra Wrángel sajátkezüleg irta „Földmivelók ne üzérkedjenek“.

Művészek a főurak lakomáin.

Alig volt és van hires művész, akinek ne lett volna alkalma azt tapasztalni, hogy különösen az úgy nevezett nagy urak lakomáira csupán művészetük hivatalos.

Miután Joszter István zeneművész, az angol előkelő köröknek kedveltje, Chester hercegnél hasonló tapasztalatra tett szert, a legközelebbi meghívó alkalmával fuvoláját küldte a herceghez, ő maga pedig otthonn maradt, ahol jobban érezte magát, mint a nagy urak bármely lakomáján.

Babérgaly egy lantra.

— Kiss Menyhértnek: „Tábortűz“ cimü könyvéhez. —

Olvasok egy könyvet, olvasgatom egyre . . . Mennyi tűz, erő, hit, fönség ragyog benne. Lapozom élűiről s vissza a végéről;

Nem tudok kitörni delejes köréből.

Eszmei mélységek, érzés magasságok:

Méla oltárlámpák s büszke fáklyalángok Ragyognak e könyvből szintjátszó varázzsal,

Hol kristályos fénnyel, hol sötét, zord lánggal.

Itt orkánzengésként tör elő az érzés,

Ott halk hárfahangon a mély lelki vérzés;

S mintha gyöngyfüzér von, keresem mindegyre: Melyik is e gyöngyök legfénylőbb legszebbje?!

Vajh! Melyik a legszebb? A beköszöntő-é? Melybe mintha szive vérét beleszőné, Szőnyegként teritné azoknak útjára,

Akik hittel, hévvel indulnak csatára.

Ajánlás ama dal s csupa szin és lélek.

Nem ajánlja könyvét iró tekintélynek,

Akik vérzenek a legszentebb nevébe:

Magyar katonáknak ajánlja szivébe;

Azoknak is bizton, akik már betegen Békével sínylődnek kórházi fekhelyen;

S kegyeletes szívvel azoknak sírjára,

Akik már fölértek a „Hadak útjára“,

Csaba királyfinak szellemseregébe,

Melynek az égbolton se hossza, se vége.

Vagy tán az a legszebb, a legsugárzóbb dal, Melyből kiharsog a legdicsőbb diadal:

Gorlicei hajnal, amilyen még nem volt,

Mióta föld fölött csillagos a mennybolt! Számbeli nagy túlsúly, amit lassan ért el, Szétfujja szellemi s erkölcsi fölénnyel, Vérengző Óceánt amint visszafordít,

Amely Krakkó alul Rigáig sodródik S mögötte föltámad egy rég letört nemzet! Költőtárs e hajnalt hogy zenged! hogy zenged!

Újra lapozgatok s egyik címre lelve,

Heine lelkes álma csendül a lelkembe:

A két gránátosról, kit fölráz az orkán És látják a császárt, tüzes fehér lován :

Érc leviathánok rettentő dörgése Lehatott a sírok sötét éjjelébe S évszázados álmok káprázatán látják Örök eszményképük: a császárt! a császárt! Most még fenségesebb, még lelket tüzelőbb, Mint volt akkoriban, szᣠévvel ezelőtt;

Szeme pillantása, kardja villanása Milliók érzését hozza lobogásba.

Milliókba önt egy röpke szava lelket:

S az „ármádiára“ 0 is büszke lehet.

— De mi ez ?! — Ágyúi Páris felé néznek S harcosai markos, nagy szőke legények.

Sejtő borzadállyal küzd a két gránátos: Kardjuk, hajh! Francia vértől oly homályos ...

S boldog káprázatuk bús sóhajba réved:

„Mért is nem barátunk a hatalmas német!“

Lapozom, lapozom, mindegyre e könyvet, Nemes szépségei mind jobban lekötnek.

Telve e könyv hévvel, szárnyalással, hittel: Egyik dal föltüzel, másik lebilincsel.

Templomi fönség szól pár röpke sorából: Magyar nő búcsúja katona-fiától;

S levelek, levelek. Harctéri levelek . . .

Oh mennyi magasztos, szentsóges szeretet Markol az érzésbe egyszerű szavával Egyszerű szavából kiáradó gyásszal.

Ha mind fölsorolnám, mind a könyv szépségét, En magam dalának mikor érném végét?

Amit már olvastam, újra átolvasva,

Szépségével lelkem mindinkább áthatja;

S ami elkerülte eddig figyelmemet,

Uj varázzsal fonja körül a szivemet.

Mind, mi nemes érték van a magyarságba, Rajongó ihlettel csendül a dalába;

— Ám a fajszerctet be nem köti szemét,

Az ellenség közt is meglátja a testvért; Harcoló muzsik is szivéhez férkőzhet,

Ha megnyílni lát ott érzés-fensőbbséget;

Ha csak pillanatra nyilatkozik is meg,

Meglátja szivében az elrejtett Istent.

— Hát még öníajába s más fajú bajtársba’

Száz sugártörésben tündökölni látja:

A hatalmas germán s a szenvedő lengyel Szivébe van zárva forró szeretettel, örök szeretettel!

Két kezével tépdes büszke pálma-ágat, Nyújt belőle minden másfaju bajtársnak;

S a félholdat mostan mi mellettünk látva, Annak is hint bőven testvéri útjára:

Mégis a legtöbbet faja elé ontja Sugallatos, színes, szárnyaló dalokba; Szivárvány-szingazdag, mélytiizü szépséggel Árad a sugallat e dalokból széjjel;

Mert minden sorából íajszeretet ragyog, Imás büszkeséggel: magyarok! magyarok!

Nlola.

Heti krónika.

Madame Thebe, a hires francia jósnő, aki még decemberben is erősen ragaszkodott egy korábbi jóslatához, miszerint 1916-ban okvetlenül béke lesz, tehát ez a Madame azon kezdte az uj esztendőt, hogy meghalt. Bizonyára szé- gyenletében a felett, hogy jóslata ezúttal nem teljesült.

Nálunk nem nagy űrt hagy ugyan maga után, reméljük azonban, hogy vele együtt nem halt meg a béke is egyszersmind, sőt akkor fog bekövetkezni igazán, mikor senki sem jósolja.

Régi igazság, hogy mennél jobban erősködnek valami mellett az u. n. diplomaták, annál inkább tesznek suttyomban egyebet. Ha az án- tánt oly nagyon köti is az ebet a karóhoz, hogy igy meg úgy, szóba sem áll velünk, bizonyos, hogy annál inkább nyújtogatja suba alatt békére az első lábát.

Tehát csak reménykedjünk tovább is, de a puskaporunk azért maradjon szárazon. Amint hogy úgy is marad.

Miért rontanánk az örömünket, hisz ez a hét még a koronázás lélekemelő hangulata alatt állott. A nemzeti lobogók még lengedeztek a hűvös szellőben, mig végre a hét vége felé „kiki a megszokott arcát vette föl“.

Én különben a közhangulatot mindig a babaszobából tudom meg. Minap az összes babák feketében voltak. Akkor meghalt a király s még a babák is gyászolták. Most meg csupa lengő báli öltözékekben pompáztak egész héten, mindjárt gondoltam, hogy legalább is koronázás és szinbolikus ebéd volt, mert a baba osztályban nagy a pompa.

Ilyen a világ folyásának vonzóereje, senki sem tud az alól szabadulni. Az általános felfogás pl. most mellőzte az újévi üdvözléseket. Világháború kellett annak megtanulásához, hogy újévben nem okvetlenül szükséges a postásokat őrületbe kergetni és a m. kir. postakincstárnak megdöbbentően súlyos hasznot okozni.

Változott a helyzet, szinte azt mondhatnék: „Csendesség a postán, vagy ujesztendő levél nélkül, humoros kép“. (,,A zöld harisnya“ humoros kép mintájára.)

Ha igy megy, jövőre már magunk fogjuk hívni a gratulánsokat (megint egy idegen szó, irtsuk őket az Istenért, mert még úgy is marad elég) tehát a köszöntő alakokat, hogy szégyenbe ne maradjunk s a szomszéd ki ne kacagjon, hogy már ki mentünk a divatból.

Bizonyos, hogy ilyen csendes, zajtalan újévet még sohasem élvezett a krónikás.

Kinevezés. Az igazságügyminiszter dr. Lov- rich István és Szmik Lajos budapesti ügyvédeket az ügyvédi tanács tagjaivá kinevezte.

Katonai kinevezés. Király őfelsége dr. Wagner József főorvost ezredorvossá nevezte ki.

A sebesültek Szilveszter estéjére kocsonyát kaptak a hölgyek pénztárától, ami 82 K 12 fillérbe került. A 100 adag kocsonyát Waigandt Anna és Bozsenik Béláné voltak szívesek megfőzni és elkésziteni. A héten adomány érkezett újévi üdvözletek megváltása címén Wienerberger Bélától 4 korona. Ezzel együtt az eddigi összes bevétel 3653 K 77 fillér volt, a kiadás 3385 K 30 fillér. Ma szintén megvendégelésben fognak részesülni a sebesült vitézek.

A lengyel légiósok közül vármegyénk védelmében elesett hősök emlékére lapunkhoz beküldött összeget, mely időközi kamataival ma 75 K 06 fillért tett ki, átadtuk elismervény ellenében a főgimnáziumi bizottság pénztárnokának: Demeter Dezsőnek, aki a takaréki könyvecskét a többi begyült összegekkel együtt fogja kezelni a bizottság további rendelkezéséig.