Nagybánya és Vidéke, 1917 (43. évfolyam, 1-52. szám)
1917-08-19 / 33. szám
Nagybánya, 1917. Augusztus 18. — 33. szám XLIII. évfolyam. társad Aliim hetilap. Elő: Egész évre 8 K- FV —— Egyes . im A AGYBÁNYAI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. I I Felelős szerkesztő és laptulajdonos Főmunkatárs és h. szerkesztő ;d^fe 2 K 1 RÉVÉSZ JÁNOS RÉVAI KÁROLY Szerkesztőség és kiadóhivatal: = Felsőbányai-utca 20. szám alatt = Telefon szám: 18. Nagybánya. Kosutány Ignác fölolvasásának hatása alatt. Irta: Csiky Lajos professzor, a Ferencz József-rend lovagja. A kolozsvári tudományegyetem valóban illusztris, nagynevű tanára, dr. Kosutány Ignác julius hó 21-én este fényesen sikerült felolvasást tartott a Lendvay-szinház- teremben. Érdemes dolog e felolvasásra később is visszatérni, nemhogy tartalmát talán újra ismertessük, adatainak gazdag bőségét elismerésünkkel honoráljuk, valamint nemes tisztaságát, fennszárnyaló népiességét ma- gasztalólag dicsérjük, nem ezért térünk vissza a felolvasáshoz, hanem hogy elmondjuk egy gondolatunkat, mely lelkűnkben annak hallása után fakadt, amely gondolat, igen jól tudjuk, egyáltalában nem uj itten e városban, de amelyet újra hangoztatni, uj életre támasztani s vele a köznek, a közegésznek használni akarni: talán nem egészen kárba veszett vagy veszendő - munka. Mi egy ilyen felolvasásnak a célja? Az, hogy ismereteket terjesszen, hogy felvilágosításokat nyújtson oly tárgyak felől, amelyek az illető ismeretköréhez, gondolat- világához közelebb állanak, mint a másokéhoz ; amelyeket ő jobban ismer és tud, mint mások; amelyek az ő lelkét jobban megragadták, erősebben megfogták, mint a másokét s azt mondják, hogy az a legjobb felolvasás, amelyiknek a tárgya közérdekű, ha ért hozzá a felolvasó, hogy szines ruhába tudja a gondolatait öltöztetni, amelyek elsősorban is magának a felolvasónak a lelkét ragadták meg. Az ismeretet bölcseletiig úgy határozzák meg, hogy az az értelemnek a való felfogására irányuló munkájának eredménye, a tudás pedig az a működése gondolkodásunknak, melynél fogva gondolatainkat objektiv okokból igaznak tartjuk, továbbá igaznak tudott gondolatainknak összessége a tudás. A való és az igaz, e két világalkotó s világemelő, gigászi hatalom szolgálatában áll tehát egy jói egy valóban ennek nevezhető felölvasájs, amely ismeretet és tudást akar és képes; is terjeszteni. Az ismeret nem arravaló, a tudás nem azért adatott birtoklóiknak, hogy elrejtsék, véka alá helyezzék, hanem hogy fölvigyék azokat magas hegyek tetőire, hogy onnan szórjanak azok szét világosságot vagy messze völgyekbe, szakadékok mélyeibe is. E gazdag értékű ékszer kegyélmi áldása elvész, ha azt tokjába irigyen Elzárják. Holott pedig a tudás magsaivá írja a maga növekedését; olyan az, mint a tűz, amelyet ha lángra lobbant valamely) reá kívülről ható erő, azután a maga erejéből terjeszti az magát tovább és tovább. Persze, a tudással is vissza lehet élni. Lehet az égi áldás, pojkoli átok; eszköze jónak és gonosznak; sajátja Istennek s ördögnek ; nélküle az erény hatalom nélkül való akarat, ő pedig az erény nélkül nagy hatalommal biró gonosz. Attól függ hát benne minden, hogy a valót s az igazat Fognak engem várni . . . Fognak engem várni Miskolcz városában, A Verböczy-utca Rácsos kapujában. Rácsos kapu alatt Ki szalad előmbe? Ki fog sirva-riva Ülni az ölembe? Fehér szárnyú galamb Két kis fiókával, Az egész menyország Minden csillagával! Várjatok hát reám Miskolcz városában, A Verböczy-utca Rácsos kapujában. Dauria (Szibéria.) _____ Vaclnay István. Pe tőfi Sándor és Pila Anikó. Két fiatal ember sétál lefelé az árnyékos domboldalon. Csaknem egykoruak. Az ifjúság pírja ragyog arcukon, mindazonáltal az egyik kissé soványabb, sápadtabb. Fedetlen fején a szellő kapdossa dús haját. — Megfázol druszám | Gyere, menjünk vissza a kalapodért! Petőfi, mintha nem is hallaná szavát, megáll, karjait összekulcsolja keblén és szótlanul, hosszan néz nyugat felé. Sokára szólal csak meg. — Nézd, hogy küzd a nap, hogy el ne nyelje a Lápos. Többet nem szólt, tovább nézte a vörös égboltot, inig egészen be nem sötétedett. Több korai csillag pislogott már, mikor barátja, aki mellette leheveredett a fűbe, megszólitotta: — Sándor, talán mehetnénk már vacsorázni! Lassan visszaindultak a kastély felé, szónélkíil ballagott a két jóbarát; csend volt körülöttük is, csak a tücskök csiripoltak és a fasor hársfái susogtak egymásnak valafnit. A domb tetején kis cigányvityiló szomorkodott rozoga oldalával és félrecsapott zsupfedelével. A falu kovácsa lakott itt, az öreg Pila Gereben. A kalibából ének hallatszott, szép lágyan csengő női hang. Petőfit is felrázta a hang álmodozásából, figyelmesen hallgatta az éneklést. A bámulat és csodálkozás kifejezései mosolyogtak az arcán. — Mi ez? Talán a Lápos nimfája látogatta meg a jó kohóiakat? — Igen! A falu tündére, a cigánykovács Anikója szokott esténkint dalolni. Gyerünk be hozzájuk, legalább megismered a falu princessét. Mondá Teleki mosolyogva A két Sándor belépett a kovács otthonába, 5—6 cigánypurdé kért krájcsárkát, formát vesztett kopott kalapját feléjük tartva. Teleki barackot nyomott az egyik fejére, mire mindnyájan elszaladtak akarja-e szolgálni, vagy a valótlant, a hazugot akarja-e tetszetős ruhában ragyogó trónusra ültetni? De ne filozofáljunk, hanem az elmondottak után térjünk át arra, amit tulajdonképen mondani akarunk. Dr. Kosutány felolvasásának hatása alatt merült föl lelkűnkben az a gondolat, hogy vajmi jó és hasznos dolog volna, ha városunk közönsége máskor is, gyakrabban is részesülne ilyen szellemi élvezetben, ha az ilyen felolvasások bizonyos időközökben, talán minden hónapban egyszer, esetleg talán csak a téli hónapokban, de meghatározottan újra és újra, bizpnyosra veendő jelleggel állandósittatnának. És pedig ne csak az úgynevezett intelligens közönség számára, hanem az egyszerűbb néposztály, a bányászok, az iparosok, a földművelők számára is. Lelki szüksége lehet arra a tanult, szellemi nagy szüksége a tanulatlan néposztálynak. Amannak részére igénybe lehetne venni a Lendvay-szinháztermet, emennek pedig a „Polgári kör“ nagyterme nyújthatna, és — mert oda jobban elmenne, — mint amely szép céljában népnevelő intézmény, nyújtana is otthont. Felolvasókat e nagy intelligens társadalommal biró városban okvetlenül találna az a bizottság, mely ez ügyet kezébe venné eleget s találnánk olyan előkelő, tanult, köz- becsülésnek örvendő úri embert is, ki intelligens társadalmunk urait és úrnőit is össze tudná hozni s megtudná nyerni egy ilyen közhasznú akció számára. és szédületes gyorsasággal kezdték hányni nemzetségük egyedüli mechánikai készségét, a cigánykereket. A vendégek a műhelyen keresztül beléptek a kis udvarba. Itt énekelt a falu szépe, a szép Pila Anikó. Kis zömök lány volt, alig 16—17 éves, gyönyörű, sűrű, hollófekete haja meztelen nyakára omlott. Homloka fölött a legkezdetlegesebb diádéul, egy-két csillogó valamivel disziteit kőrfésü pompázott. Nyakát gyöngyfüzér díszítette, egyszerű üveggyöngyök kockamintás keveréke. Kis csecsebecse, semmitévő, de a természet gyermekének napsütötte nyakán a legszebb ékszer. Fekete szeme dús sűrű szemöldöke alatt csillogott, mint valami gyöngyszem. Ruházata a lehető legegyszerűbb: valami ezer ráncba szedett pirosrózsás fekete szoknya, tarka, piros-kék szegélyes kötény, blúza valaha talán fehér, ma már szürkülni kezdő, keblén rojtos zsinórral összeráncolt vászonból állott. Ott ült a kis istálló előtt a fátokén és énekelt. Vérpiros ajkán csengve szállt a nóta. A két jóbarát megállt, nem akarta zavarni, ki még nem vette őket észre. Petőfi gyönyörködött a harmonikus képben. — Találsz-e ilyet másutt a nagy világon, mint a magyar földön, talán még ott sem, csak Költőn. Szólította meg a gróf Petőfit, majd Anikóhoz fordult, ki inagasrangu vendégeit meglátva, elpirulva akart menekülni. — Ne fuss, ne félj Anikó, inkább énekelj még valamit. Nem sokáig kérette magát, egyik nótát a másik után “dalolta el, a nép bánatát és örömét.
