Nagybánya és Vidéke, 1917 (43. évfolyam, 1-52. szám)
1917-01-21 / 3. szám
talmazza. E helyen azok felsorolására szükség nines. Az árak egységesitése ügyében intézkedő hatósági rendelkezésnek azonban félreérthetetlenül világosnak kell lenni, ingadozó ármeghatározásokat az ügy tiszta képe nem tűrhet, minélfogva az óvatos és minden tekintetben körültekintő rendezés ajánlható. Az áregységesi- tésre vonatkozó rendelkezésnek ki kell terjeszkednie a behasznált anyag súlyára, a végzett munkálat teljesíthetőségére, a maximálandó cikk méret körülményeire, a befektetett üzleti tőke kamataira, a segédmunkás munkadijaira stb. Természetes, hogy a kamara figyelemmel fogja kisérni úgy a szatmári, mint más kerületbeli városok hasonló mozgalmait és álláspontjának minden vonalon való érvényesítésére törekedni fog. 1917. Január 21. ______ Kü lföldi esetek. Orosz tréfa. Nagy Péter cár idejében az orosz főváros lakosságát április 1-én tüzlárma riasztotta fel álmából. A félrevert harangok kongása, dobpergés, „tűz! tűz!“ kiabálások, tehetetlen emberek ide- odafutkosása, iszonyú kavarodást okozott. Péter cár, udvarának valamennyi férfi tagjával, sietett a nagy tűz színhelyére. A városon kívül rendkívül nagy máglyába rakott hasábfa égett, az egész máglya lángban volt. Fölötte az ég boltozata is lángba borúdnak látszott. Végre kisült hogy az egész nem más mint a cárnak április elsei gonosz tréfája. Ő maga nagyot nevetett, de ha az álmából felriasztott nép őszinte kivánatainak kisebb része is teljesül, nem sok alkalma lett volna nevetni. Azok a könnyek. Bartoletti grófné előkelő tagja volt a bécsi udvari színháznak. Szépségével és művészetével meghódította a színházlátogató közönséget, kellemes modorával pedig a magasabb társadalmi köröket. A bécsi magasabb köröket, férjének az udvarnál elfoglalt állása és grófi rangja nyitotta meg számára. Természetes, hogy minden alkalommal tisztelőinek egész serege vette körül. Csupán az bántotta, hogy az uralkodó ro- konszenvét sem művészetével sem szépségével és kellemes modorával nem tudta megnyerni, j Művészetének sarkpontja volt valóságos j könnyzáport rögtönözve hullatni.- Igen .-. . igen . . . . a . . . .-ik honvédzászlóaljból . . . Átveszi a c . . ,-i erőd parancsnokságát. Ezután megkaptam a további utasításokat. Egy részletes térképet, megjelölve rajta ceruzával az ut, amerre mennem kell és a hadosztályparancsnokság, ahol utközl en jelentkeznem kell. A térképet ma is drága emlékként őrzöm. Már délután két óra múlt, mikor ezeket elvégeztem és az alantas tisztek barakkjába vezettek, ahol bőséges ebéd várt reám. Itt mesélték azután a tisztek, hogy mennyire nagy katona a mi trónörökösünk. Teljesen megosztja j tisztjeivel a háborús viszontagságokat és nem ' követel semmi különös kényelmet. Itt is a kö- j zclben volt egy vadászkastély, mit lefoglalha- ' tott volna magának, de ő a tisztjei között akart maradni. Állandóan a fronton van és sokszor aggó- j dóan óvni kell, mert a legveszélyesebb helye- két is felkeresi. Mindenkihez van egy jóságos j szava és jó példájával magával ragadja a csapatait. Azért ment olyan sikerrel a frontális támadás, mert ott járt állandóan a csapatok között és bizony sokszor volt eset, hogy a gyalogság rohamra akart menni akkor is, amikor még a tüzérség nem puhította meg eléggé a | a taliánok sorait. Lelkesült hangulatban vágtam neki az ut- i nak tiroli lövészeimmel, kiknek parancsnoka lettem és két nap múlva már ott ültünk a c .. ,-i erőd páncéltornyaiban, ahonnan néhány nap előtt szaladtak el az olaszok fejvesztetten egyetlen harmincz és feles találattól megijedve. NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE A bécsi „Augarten“-t a nagyközönség rendelkezésére bocsátotta az uralkodó. A legmagasabb elhatározást a kert kapujára függesztett táblán olvasható alábbi felirat hirdette: „Az bocsátja minden ember rendelkezésére, aki minden embert megbecsül“. A megnyitás napján az uralkodó, egész udvarával jelent meg a kertben. Rokkant katonát pillantott meg az uralkodó. A mankó segélyével közeledő rokkantnak egyik keze is hiányzott. Ugyanazon pillanatban midőn az uralkodó megszólította a rokkantat, Bartoletti grófné is ott termett és könnyhullatás közben nyújtotta tárcáját a rokkantnak. Ezzel sikerült a művésznőnek az uralkodó rokonszenvét megnyerni. Mivel kell táplálni a fiatal szamarat? Dr. Heim berlini hires orvost Z. grófné ! kereste fel. Nehány hetes fiacskájának világra jöttétől azon törte a fejét, hogy mi mindent kellene a „trónörökös“ számára beszerezni. Számtalan élelmicikk használatának módjáról beható informatiókat kért, a nem sok idővel rendelkező orvostól. Hosszadalmas tárgyalások után végre bú- ; csuzott a grófné, de az ajtó küszöbén megfordulva kérdezte:- Nem használhatnánk szamártejet ? Mire 1 való a szamártej ? — Fiatal szamarak táplálására. A kurtán-furcsán adott válaszra elpárolgott a grófné. Az igazi ökör. Angolország déli részének egyik kisebb városát, turisták sűrűén látogatták. L. herceg is, minden év őszi hónapjaiból legalább egyet szintén ott töltött és mindig „Az Ökörhöz“ címezett régi vendéglőbe szállott. A gazdag és nagyigényü hercegnek, minden évben ismétlődő megjelenése reklámul szol- i gált a vendéglőnek és mivel annak tulajdonosa, aránylag jutányos áron látta el vendégeit, a vele szemben lakó versenytársának bosszusá- 1 gára, üzlete sokkal jövedelmezőbb volt mint az övé. A szerencsés vendéglős arra kérte a herceget, engedné meg, hogy vendéglőjének címét „L. herceghez“-re változtathassa, mit a jószivii öreg ur megengedett. A régi cimtábla helyére, L. herceg arcképével, uj került. Vendéglősünk boldogan szemlélte az élénk színekkel festett uj cimtáblát, de öröme nem sokáig tartott, mert nehány nap múlva észrevette, hogy versenytársának uj cimtábláján szép ökör mellé, az ő régi cime „az Ökörhöz“ vau odapingálva. Az idegen turisták, ama hiszemben, hogy az ökör cimtábla, a jóhirnevü vendéglősé, valamennyien odaszállottak. Az „L. herceghez“ címzett vendéglő tulajdonosa, segíteni akarván a bajon, a cimfestőt magához rendelte és cimtábláján már következő napon a herceg arcképe alatt olvasni lehetett „ez az igazi ökör“. Az ellentétek. III. Fülöp spanyol király, palotájának erkélyén ülve, látta, hogy fiatal katonatiszt könyvet olvasva jóízűen nevetett. A király udvaroncaihoz fordulva mondta: fogadni mernék, hogy Don Quijotet olvassa. A gárdatisztek egyike meggyőződött, hogy a királynak igaza van. Ugyanabban az órában, mintegy ötven j éves férfiú, akinek arcán látszott a sok szenvedés, nyomorult lakásán vékony derékaljon fe- i küdt és következő napon meghalt. Fiatal korában mint katona, a lepantoi csatában megsebesülve fogságba jutott. Midőn több év eltelte után kiszabadulva visszaérkezett, alárendelt állást nyert az adóhi- j vatalnál. De szerény állását nem sokáig tart- | háttá meg, mert alaptalan vád következtében börtönbe jutott. Kiszabadulása után az irodalommal kéz- j dett foglalkozni, de jövedelme csak annyi volt, hogy éhen nem kellett halnia. Nyomorúságának emez éveiben irta az egész világon ismeretes Don Quijotet, melynek olvasása mindenkit jóizü kacagásra ragadott. 3. szám. (3) Hó esett. — Fővárosi visszapillantás. — Hó esett. Pest fekete városát beborította fehér palástjával. Mintha tündérkezek havas erdő közepére kihalt várost varázsoltak volna, ilyen színe volt meg nem szokott öltözékében az ötödik kerületnek. A Szabadság-téren és az Országház környékének arisztokratikus levegőjében hópelyhek szállingóztak. — Az emberek nem élvezik a havas, fehér Budapestet, feltört gallérral, zsebredugott kézzel futnak hazafelé, vagy kitudja hová;1 az utcai lámpák csak azért égnek, hogy megvilágítsák és beezüstözzék a hópelyhes levegőt. A Duna felséges, szinte mozdulatlan komolysággal haladt, mit se törődve a budai part kiváncsi lámpasoraival, melyek tükrére hajolva köszöntik. Az Országház ragyog ezer ablakával. A magyar és horvát lobogó fázva, dideregve, reszketve öleli át árbocát. Megdöbbentő csend van, mintha mesebeli országban járnánk, hol gonosz boszorka álmot bocsátott mindenkire. De mintha valami orsó peregne valahol ? Igen! a boszorkány hajtja benn a Házban a szavazógépet, az nyafog olyan keservesen. Most választják a nádori.elyettest . . . * Művészi rendetlenségben leledző szoba. Nagy plakátok a falon. A sarokban nyújtózkodva keresi helyét a sok lom között a zongora. Ez a képe művész, önkéntes barátom otthonának. Fejét hatalmas erdő borítja, arca telivér angol, dacára, hogy családfáját a Jordán vize öntöz- gette. Párolgó thea mellett magyarázgat nekem ,,Tiber die ungarischen“ c. munkájáról. Apapiros megtelik bék, fisze/c és feloldó jelek egymást karonfogó, táncoló társaságával és én nagy tudósán, mindezekből semmit sem értek. Nagy sokára véget ér az elmélet, következik a zongorázás. Legkülönfélébb zeneművek között egy karácsom albumból lejátszva, hogy mi lesz I akkor, ha ,, Vége lesz ma jd minden búuu/c, I minden szenvedésnek.“ Németh Béla nemcsak a nagybányai szalonokban talál szives fogadásra 1 gácsországi levelével, hanem vendége a nagynevű Conan d'Or urnák, a zürichi Theater- Courier magyarországi munkatársának.- Ki irta azt a nótát, melyet az előbb játszottál, a 32-esek Marcsájáról?- Sz . . . . Imre.- Ki ő és merre van hazája, micsoda civilben ?- Zsidó.- Hát ez foglalkozás^?- De még milyen! En is erre a pályára készülök, föltéve, ha nem leszek hősi halott. Nagy paksamétával a hónyom alatt a Duna- parton sétálgattam, a szép havas estén. Ismét elfogott veszedelmes betegségem, az emlékezőtehetség csökkenése és teljes hiánya. Én a katona . . . civilnek éreztem magamat. Civilnek . . . Gondolataim szabadon röpködtek „ganz ohne Ziel und Zweck.“ Esik a hó, vidáman fiityiirészem a hallott dolgokat. Lassan, kényelmesen ballagok, jó meleg keztyü a kezemen, hát már hogyne feledkezném meg a katona életet széppé tevő „nieder“ és „auf“ nevű kellemes „Beschaftigung“-ról. Tekintetem feltéved a királyi várra. Mintegy varázsütésre kigyuladnak ablakai. Most tartják a világítási főpróbát. Sokáig csillog a palota, lámpáinak világa biztató fényt vet sokat szenvedett országunk sok szépet Ígérő jövendőjére.- Éljen Károly király. Elsötétült a hegy orma, vége van a próbának. Jól sikerült bizonyára. Fütyiilési kedvein, mire beértem a Kossuth Lajos-utcába, visszatért. Az utca zúgott, nem hallotta senki. „Nincsen párja, de hogy is volna páija A szentmiliályi gépfegyveres bakának. Károly király szereti, A csatába elől vezeti, De nincsen párja, de hogy is volna párja A szentmihályi harmincnyolcas bakának.“-lg-
