Nagybánya és Vidéke, 1917 (43. évfolyam, 1-52. szám)
1917-07-29 / 30. szám
Nagybánya, 1917 Julius 29. — 30. szám XLXIX. évfolyam, NAGYBANYA ÉS VIDÉKE TÁRSAI}AX.MI HETILAP. A NAGYBÁNYAI GAZDASÁGI EGYESÜLET HIVATALOS KÖZLÖNYE MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. Előfizetési árak • Egész évre 8 K. Félévre 4 K..- - •- Egyes szára 20 f! dévre 2 K Felelős szerkesztő és laptulajdonos Főmunkatárs és h. szerkesztő RÉVÉSZ JÁNOS RÉVAI KÁROLY Szerkesztőség és kiadóhivatal: icrat Felsőbányai-utca 20. szám alatt = Telefon szám: 18. Nagybánya. Sims te Miürorszü 9 liiis «1 Hal ülni is IMI Ml? — Irta: dr. Kosutány ígnáe»egyetemi tanár. Mielőtt előadásomat megkezdeném, engedjék meg, T. Hölgyeim és Uraim, hogy köszönetét mondjak azért, hogy itt engem jelenlétükkel megtiszteltek. Ezt a megtiszteltetést szeretném azzal viszonozni, hogy T. hallgatóim tudásvágyát kielégítsem, de sajnálkozva kell már előre is kijelentenem, hogy tőlem sokat ne várjanak, mert uj eszmékkel, uj igazságokkal én itt előállani nem tudok. Amit én itt mondani fogok, az nem újság. Elmondták azt már én előttem mások és talán jobban is, mint ahogy én elmondom. Az én célom egyedül csak az, hogy mint tanár, itt is hirdessem azt, amit én igaznak látok. Az én célom az, hogy a hazánkat érdeklő nagy kérdésekben egy kis világosságot terjeszszek, hogy elhintsem a magvakat azért, hogy e magvak hallgatóim lelkében gyökeret verjenek és igy a való életnek fontos tényezőivé válhassanak. Mert nehéz időket élünk és még nehezebbeket várhatunk a háború után. Szükséges tehát, hogy már most előre gondolkozzunk a jövőnek nagy feladatai felől, nehogy azok ránk rontsanak és tájékozatlanul találjanak bennünket. Képes lesz-e Magyarország a háború okozta károkat pótolni és a terheket viselni? Ez a kérdések kérdése, mely elől ki nem térhetünk. Életünk forog kockán. Legjobb lesz tehát, ha nem bujkálunk a jövő elől, hanem annak férfiasán szemébe nézünk. Mégis, hogy ezzel a nagy kérdéssel foglalkozhassunk, mindenek előtt aziránt kellene tisztába jönnünk: miféle károkat okozott nekünk ez a háború? Olyan nagy kérdés ez, hogy most még felelni se lehet rá, mert ebben a háborúban olyan nagy romlást szenvedtünk, hogy az a maga egész nagyságában cs szörnyűségében még csak évek múlva fog szemeink előtt kibontakozni. Ki sem mondható az a romlás és kár, mit ez a háború okozott, mert nemcsak kegyetlenül dúlja azt, amit mi az utolsó száz esztendőben gyarapitottunk, hanem megrontja azonfelül az erőiben megfogyott és kimerült nemzetnek még a jövőjét is. Jövőnkre ránehezednek nemcsak a háború pusztítása és kártétele, hanem a különféle háborús adósságok és kölcsönök terhei is. így aztán, ha még a mai élet-halál harcból élve kerülünk is ki, kérdés nem fogunk-e azután elvérezni és annak terhei alatt a béke idején összeroskadni? Mindenek előtt tudnunk kell: miféle romlást, micsoda kárt okozott nekünk ez a háború? Azután azt kell vizsgálnunk, milyen a mi mai állapotunk, milyenek erőink és teherbíró képességeink? Végül mit kell tennünk, hogy a károkat pótolni és a terheket viselni bírjuk és alatta össze ne roskadjunk. Ha e jelen háború által okozott romlás nagyságát és méreteit meg akarjuk állapítani, igazán zavarba jön aki látja, hogy nincs a nemzet életének olyan porcikája, mit a háború meg nem támadott volna. Felületes szemléléssel mégis három csoportba oszthatjuk a háború rombolását: Romlás 1. az emberenyagban, 2. az anyagi javakban, 3. a jövő terheiben. Nézzük ezeket egyenkint. A szenvedett károk közül a legnehezebben elviselhető, mert mindenre kiható erejű: az emberanyagban beállott veszteség. Minden kérdéseknek legnagyobb kérdése az ember-kérdés, mert világos, hogy a háború okozta összes károknak pótlása attól függ, lesz-e elég ember és különösen lesz-e olyan magyar ember, aki a reánk váró temérdek munkát el tudja végezni ? A jövőbe vetett pillantásunk előtt az a fenyegető rém lebeg: hogy ha a vérveszteséget nem tudnók hamarosan pótolni, majd idegenből fognak beszivárogni olyan elemek, melyek okos szemlélői tudtak maradni ennek a nagy pusztulásnak és ha a pusztulás már lezajlott, majd megjelennek, hogy a vihar verte földön tallózzanak. Ami pusztulás emberanyagunkat érte, azt még csak a jövő nemzedék fogja igazán érezni, a mi gyermekeink és azoknak gyermekei. A háború okozta emberveszteségünk három különböző okra vezethető vissza és pedig: a tulajdonképeni hadi veszteség, hova tartoznak, azok, akik a háborúban elestek, avagy az ott szerzett betegségben elhaltak. Második forrása a veszteségnek az, hogy még azok is, kik a háborúban itthonn maradtak, sokkal nagyobb számban haláloznak el, mint különben béke idején elhaláloztak volna. A harmadik forrása a veszteségnek a születések számának nagy csökkenése. A háborúban elesettek számát ma még nem tudhatjuk, annál kevésbé, mert a hadba vonultak számát se ismerjük. Az eddigi megfigyelés mégis azt mondja, hogy . két utolsó nagy háborúban az 1870 német — franczia, az 1904 oroszjapán háborúban a hadrakelt seregnek körülbelül 3%-a és az akkori egész népességnek lVa°/oo-e esett áldozatul. Ha ezekből az adatokból következtetni lehet, akkor a valószínűség némi látszatával mondhatjuk, hogy hazánknak 21 millió lakosa közül úgy 100—150 ezerre tehetjük a veszteséget. Igaz ugyan hogy a mai háborúban az emberölés technikája bámulatos tökéletességet ért el, de azzal szemben a védekezés technikája se maradt hátul. A mi pedig a mai háborút az eddigiektől leginkább megkülönbözteti az az orvosi segély nagyszerű sikerei és a fertőző betegségek elleni védelem. Az előző háborúban a fegyver nem pusztitott annyit, mint a betegség, és ezen a legnagyobb veszedelmen a mi orvosainknak soha elégé meg nem hálálható működése nagyot segített. De még igy is szomorúan állapíthatjuk meg, hogy a halál a maga áldozatait épen a testileg, szellemileg legépebbek közül szedte. A nemzet szine-virágának egy jelentékeny része oda van 1 Ami az itthonnmaradt békés lakosság nagyobb halandóságát illeti, a statisztikai kimutatások szerint a háborús években a béke éveihez mérten évenkint körülbelül 50 ezerrel több ember hal meg. A háború 3 éve alatt tehát 150 ezer ember volna a veszteség! De ezt a veszteséget is súlyosbítja azon körülmény, hogy ez a szám nem az itthon maradt elvénhedt beteg emberekből kerül ki, hanem nagyrészt a csecsemőknek sürjebb elhalálozásából. Ez teszi ezt a veszteséget a jövő szempontjából a legsulyosabbá. Nem akarok itt kitérni arra, hogy a csecsemő- halandóság milyen össze függésben van a tej hiányával, a csecsemőknek egyedüli táplálékával. Csak épen hogy megemlítem azon mindkét nembeli felnőtteket, kik a kávéházakban az uzsonna kávé mellett hivalkodva, flörtölve, füstöt fújva eleszik a csecsemők elől ezt a nélkülözhetetlen táplálékot. Csak éppen hogy megemlítem — mondom — de nem beszélek róla, mert erről beszélni elég kemény kifejezésekkel nem rendelkezem. Ki tudja a hazának hány nagy embere veszett igy el csecsemőkorában a kávéházaknak ezen henye népe miatt, kik elől a hatóság a tejet elvenni elmulasztotta. A születések számának csökkenése a múlthoz mérten körülbelül havi 20—25 ezerre tehető s ez természetesen annál inkább fog növekedni, minél tovább tart a háború. A háború három éve alatt ez a veszteség ilyen formán alakul: első évben havonkint 20 ezerrel számítva 240 ezer, második évben 25 ezerrel számítva 300 ezer, harmadik évben 30 ezerrel számítva 360 ezer, a három év alatt összesen 900 ezer emberrel vagyunk kevesebben. Ez a veszteség 21 millió lakosú országban olyan óriási, olyan kábító csapás, hogy ehez a kárhoz képest eltörpül minden más egyéb, amit a háború okozott. Ennyi kárral és pusztulással azonban még nem értük végét az emberi nem veszedelmének. Ha tekintjük népünknek életben maradt részét, az se lesz az többé, ami a háború előtt volt, mert a háborúból hazatérők magukkal hozzák sok minden betegségnek a csiráját. Ezek közül pedig legveszedelmesebbek a fertőző nemi betegségek, mert ezek a megmaradt népet nemcsak közvetlen pusztulással fenyegetik, hanem a nemzöképesség csökkentésével és az uj nemzedék megrontásával, megrontják még a kilátását is annak, hogy emberveszteségünk pótlást találjon. Ennyi sok bajnak koronája azután az a pusztulás, amit a háború az embereknek erkölcsi életében okoz. Ezek között legvégzetesebb a házas élet tisztaságának megrontása. A sajtóban ide vonatkozó hírekkel sürjen találkozunk. Ehez járul a vagyon ellen elkövetett mindenféle vétség terjedése, úgy, hogy az emberek más vagyonától már nem is igen tartózkodnak. A példa, a megszokás, az ínség a szükségletek megszerzésének módjaiban nem válogat. A különbnél különbféle uzsora pedig nyílt piacon fenékig kaparász a zsebünkben. Aztán itt van a társas érintkezés eldurvulása. Városokon, piacokon, üzletekben, vasúton olyan hang, olyan modor uralkodik, milyent három évvel ezelőtt nem hallottunk. Nézzük meg a nyílt utcákon, tereken járókelők megjelenését, modorát és láthatjuk, hogy az a női szendeség, az ízlésnek keresetlen egyszerűsége, az életformáknak finomsága, mely azelőtt a nőket olyan bájossá és ellenállhatatlanná tette, ma már eltűnt. A régi nő, ez a szerény meghúzódó ibolya hirtelen átalakult pipacs virággá feltűnő színekkel és harsogó parfume-el. De nincs többé a nőkkel való társalgásnak se az a hangja, mely azelőtt a nők iránt való tisztelet-alaptónusából indult ki. Szóval sok minden, mit mi öregek hajdan olyan szépnek találtunk, ma másképen van. De hát legyen most már elég az öreges zsörtölődésből, nehogy irigységgel vádoljanak a fiatalok. Hanem térjünk át annak vizsgálatára: milyen kárt okozott nekünk a háború a gazdasági életben a nemzet vagyonában. Mit nevezünk nemzeti vagyonnak? A nemzeti vagyon alatt érijük mindazokat a javakat együttvéve, amik a magyar nemzetnek rendelkezésére állanak. Ennek a nagyságát és értékét megállapítani felette nehéz, hogy a tudósok maguk se jutottak ebben egyértelműségre. így hát csak hozzávetőleg mondhatom meg én is, hogy a háború a magyar nemzet vagyonában milyen károkat okozott. Ez a kár mindenek előtt abban mutatkozik, hogy a háború a meglevő vagyonban hihetetlenül nagy pusztítást okozott. A háború a fogyasztást óriási módon emelte, mert a hadviselés maga hadianyagokban roppant értékeket emészt fel. Fegyverek, lövegek, hadihajók, kocsik, lovak, marhák, vasúti felszerelések, nyersanyagok, liszt, hús, fa, kőszén, vas fel egész a templomok harangjáig. Itt fel nem számolható vagyont számtalan milliónyi értékben használ el a háború. Elpusztulnak, tönkre mennek. Nem úgy, mint ahogy elpusztul a vetőmag amit a főidbe szórunk, mert ez kikéi és gazdagan térül meg. Ami értéket a háború elpusztít, az tönkrement, elveszett végképen. A háború fogyasztása impro-
