Nagybánya és Vidéke, 1917 (43. évfolyam, 1-52. szám)
1917-07-08 / 27. szám
Nagybánya, 1917. Julius 3. — 27. szám XLIII. évfolyam. Előfizetési árak: Egész évre 8 K. Félévre 4 K. Negyedévre 2 K ===== Egyes száxn 20 fillér. ===== Felelős szerkesztő és laptulajdonos RÉVÉSZ JÁNOS Főmunkatárs és h. szerkesztő RÉVAI KÁROLY Szerkesztőség és kiadóhivatal: '-őbányai-utca 20. szám alatt Telefon szám : 18. Nagybánya. Gyüjtsünk lombtakarmányt. A földmivelésügyi m. kir. minisztérium a kincstári erdőkben a lombtakarmánynak díjtalan gyűjtését, valamint az erdei legeltetésnek és tűhasználatnak kedvezményes áron való gyakorlását engedélyezte. Lombtakarmányt elsősorban oly helyeken lehet termelni, ahol értékesebb fanemek közé kevésbbé értékes és a lombtakarmány előállítására alkalmas fák (fenyő, közé kecske- fűz stb.) vegyültek. Ezek levághatok és lombtakarmány szedésre egészben felhasználhatók. Amennyiben ez a szükségletet nem fedezné, abban az esetben a lombtakarmány termelése kivételesen oly fiatalosokban is megengedhető, amelyek igen jó vagy teljes záródással birnak és ahol a megritkitott erdőnek két éven belül való záródása bizton remélhető. A csúcshajtásokat azonban ilyenekben is feltétlenül sértetlenül kell hagyni. Kiköti, hogy a lombgyüjtés nem naponta, hanem hetenként csak bizonyos előre meghatározott és megfelelő módon kihirdetett napokon történhetik. A dohányzás és mindennemű tűzrakás a gyűjtésnél a legszigorúbban tilos. Felhatalmazza továbbá, hogy olyan község szegénysorsu lakosainak, kik tényleg nagyfokú legelőhiányban szenvednek a legeltetést a megengedhetőség határáig, azon kincstári erdőrészekben, amelyekben az a kincstár saját szükségletének fedezése, az erdőgazdaság érdekeinek veszélyeztetése (természetes felujuiás, kőgörgeteges hegyoldalak stb.) és idegen érdekek megsértése nélkül lehetséges az erdőrendezőség vezetőjével egyetértőleg, a kellő óvrendszabályok alkalmazása és a szabályszerű legelőbérek 50 (ötven) %-ának elengedése mellett a folyó évi szárazság tartamára engedje meg. Hasonló feltételek mellett engedélyezhető a füsarlózás is. A már beerdősitett tisztások és vágásterületek idei fütermésének takarmányi czé- lokra való felhasználása oly kikötéssel engedélyezhető, hogy a ftiszedés csak sarlóval és akként gyakorolható, hegy a csemeték meg ne sértessenek. Úgy az előtilalom alatt álló összes erdőrészek, mint az utótilalom alatt álló mindazok a vágásterületek legeltethetők, melyek a legelőállat szája alól már kinőttek, vagyis amelyekben a legelőállat már nem okozhat olyan károkat, hogy ezek miatt az erdő záródása késedelmet szenvedne. Legeltetés alá bocsáthatók azok abegyo- mosodott régi vágás területek is, melyeknek beerdősitése, vagy természetes utón való felujulása sikerrel nem járt s melyeket ennélfogva egész kiterjedésükben úgyis újból mesterséges utón be kell erdősíteni. Úgy a lombgyüjtés, mint a legeltetés és fűhasználat kedvezményében első sorban azon községek szegénysorsu lakossága részesíthető, melynek határában az illető kijelölt erdőrész fekszik. A részletesebb feltételek a helybeli ni? kir. főerdőhivatalnál tekintendők meg. Air rmak2.192|1917. rendelete, uza-, rozi, 'kétszeres-, köles-, árpa- ___________.ek zár alá vételéről és igénybevételéről : A m. kir. minisztérium a háború esetére szóló kivételes intézkedésekről alkotott törvényes rendelkezések alapján a következőket rendeli. 1. §. Minden termelőnek 1917. évi búza, rozs, kétszeres, köles, árpa és zab termése a közélelmezés és közszükséglet célszerű biztosítása végett zár alá helyeztetik és afelől a termelő csak a jelen rendeletben megszabott korlátok között rendelkezhetik. A jelen rendelet alkalmazásában termelőnek -“kell tekinteni azt is, aki az 1917. évi termésből haszonbér, aratórész, cséplőrész, konvenció, vagy más hasonló természetbeli szolgáltatás fejében kap a termelőtől búzát, rozsot, kétszerest, kölest, árpát vagy zabot. Éhez képest a zár alá vétel a haszonbér, munkabér, aratórész és cséplőrész, konvenció, vagy szolgáltatás ellenértéke fejében kapott ily terményekre is kiterjed és birtokosuk azokkal szintén csak a jelen rendeletben megszabott korlátok között rendelkezhetik. 2. §. A termelő köteles a zár alá vett termést az előrelátó gazda gondosságával learatni és mihelyt arra a termény alkalmassá vált, minden megokolhatta!! késedelem nélkül kicsépeltetni. A cséplés megkezdését a községi elöljáróságnál előre be kell jelenteni, a községi elöljáróság köteles arról a törvényhatóság első tisztviselőjének 28 órán belül jelentést tenni. A termelő kicsépelt gabona mennyiségét írásban, az e célra kiadott űrlapokon tartozik bejelenteni a községi elöljáróságnál. Ha a termelő az űrlapot nem tudja kitölteni, a bejelentési űrlapot a géptulajdonos (gépész), vagy ha a cséplés nem géppel történik, a termelő Lelkem naplójából, ni. Képzelje, az idén nem tudtam nagypénteken „bőjtölni“, mert olyann sokba került volna a borleves és vajas tészta, hogy csakis hadi száilitók engedhetik meg magoknak. Sőt! Nem is lehetett vajat kapni, a lisztet kalácsra kellett spórolni, — s bor? — Itt már nem is folytattam tovább, csak legyintettem kezemmel és mélabusan gondoltam azokra a finom tokaji borokra, amiket a „régi jó időkben“ — ezelőtt három évvel — hazánk ékes szavú poétája, Zempléni Árpád küldött nekem, mint jó kálomista, a húsvéti ünnepekre. — Böjtöltünk mi annál jobban nagypénteken 1915-ben a Kárpátokban —nevetett jó kedvvel a tüzérfőhadnagy, halkan megpengetve sarkantyúját, el nem felejtem a mig élek. Felállott, letette cigarettáját a kis hamutartóra, magas alakja délcegen, bátran kifeszült, szelíd kék szeme tüzesen megcsillant, gyönyörű sötétbarna haját hátrasimitotla s finom halk hangján beszélni kezdett . . . * — Egy magaslatot kellett tartanunk négy ágyúval. Előttünk, körülöttünk, mindenütt, hegy, közbe-közbe völgyek. A túlsó hegy mögött ültek a muszkák, bőven küldve „hangos üdvözletüket.“ Mi elvégezve „munkánkat" átadtuk a szót, bakáinknak. A derék fiuk nem kímélték a fokost, sem a muszkák szentjeit; amazt jól forgatták, ezeket pedig magyarosan „körülteremtettézték.“ Mikor legjobban „állt a bál,“ taktikai okokból visszahívták őket, ellenben nekünk, tüzéreknek jött a parancs, mindenáron megtartani a magaslatot . . . Mire pirkadni kezdett, magunk maradtunk. Elcsendesedett a „szomszéd“ is, csak a százados fenyők zizegtek titokzatosan körülöttünk s a tavaszi napsugár szelíden simogatta fáradt, gyűrött, meggyötört testünket, lelkünket. Szótlanul ültünk össze; ott, az elhagyatott- ságban, barát, rokon, testvér, mindenki. Valahogy elnémultunk mindnyájan . . . senkinek sem jött meg a szava ... a legények is mélázva néztek a semmibe . . . Nagypéntek volt . . . Nem láttam a fenyőket, nem éreztem a halál kacérkodó közelségét . . . nem! Valahol messze, Erdélyben járt a lelkem ... a jó öreg pap a templomban halkan imádkozik, feleségem aranyszőke feje meghajol . . . talán sirat, kis lányom komoly, fontos arcocskával mondogatja magában a Miatyánkot, a fiam meg csodálkozva nézi a „parádét“. . . Tavaly én is ott voltam . . . jövőre??-----Ne m tudom, hogyan mult el a nap, vagy el sem múlt? Mintha bágyadt lettem volna ... nem csoda, hiszen nem ettünk semmit . . . Egyszerre megdördültek a muszkák ágyúi... Mély szavuk durván bökte felénk erejüket, hatalmukat, többségüket . . . S az ígért segítség nekünk még mindig késett . . . Sem gyalogság, sem tüzérség nem jött sehol, hiába néztem távcsövemmel . . . Mit tegyünk? Négy honvéd ágyú, egy marok honvédség ... De erdélyiek voltunk mind. Elszántak, hívek, kitartók. Nem kérdeztük egymást, ki milyen nyelven tanulta az első édes szót: „Anyám," csak azt tudtuk, hogy mind egy szívvel érezzük a még szentebbet: „Hazám“ . . . A parancsnok én voltam. Elosztottam négy egymás mellett levő dombra a négy ágyút s kiadtam a parancsot, hogy folyton tüzelni kell. Tudja, igy azt hitték a muszkák, hogy sokan vagyunk, mert többfelől jött a golyó és mindig. Ugyanis az ágyúval nem szabad folyvást lőni, mert nagyon áttüzesedik a cső és szétreped, de a végső kétségbeesésben ezt is meg kellett pióbáhií, hiszen a magaslatot tartani kell az utolsó lehelletig s talán jön, kúszik, siet már az ezredünk, csúszós hegyeken föl, hozzánk . . . És megrendültek az ágyuk, a honvéd ágyuk. A magyarok tüze, a németek nyugodt megfontoltsága és a románok szenvedélyes temperamentuma búgott a szavakból, Erdély három nyelvű népének hazaszeretete. Szüntelen szóltak a muszkák, azt hitték, Isten tudja, mennyien vagyunk. Úgy éreztem, a szivem a torkomban ver, az erek a halántékomon kidagadtak . . . escit-é
