Nagybánya és Vidéke, 1917 (43. évfolyam, 1-52. szám)

1917-05-27 / 21. szám

NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE (3) 21 szám 1917^ Május 27. Köszönetnyilvánítás. A Petőfi Társaságban megtartott székfoglalóm alkalmából úgy egye­sek, mint testületek és hatóságok részéről me­leg érdeklődést tapasztaltam s számos távirati üdvözletét vettem. Fogadják mindnyájan a leg­őszintébb hálás köszönetemet. Nagybánya, 1917. május hó 22-én. Rcvcii Károly. Kapnikbányán a m. kir. bányatisztviselőikar szeretve tisztelt elöljárójának Martiny István m. kir. íőbányatanácsos, h. bányaigazgatónak el- hunytáról a legmélyebb fájdalommal és részvét­tel értesült. Kegyeletét másként nem tudva le- róvni f. év május 21-én délelőtt 9 órakor a kap- nikbányai (felső telepi) r. k. templomban az el- j hunyt lelki üdvéért engesztelő szentmise áldo­zatot mutattatott be, melyen az összes értel­miség, valamint mindazok, kik munkájukban gá­tolva nem voltak, részt vettek. Feihivás a beszerzési csoport érdekében. Fel­kérjük az állami funkciót végző azon állami, vármegyei, városi stb. alkalmazottakat, kik a f. év és hó 20-án tartott értekezleten elfoga­dott ,,Határozati javaslat“ szerint a „Be­szerzési csoport“ - tagjai közé kívánnak lépni, — hogy bolthelyiségeinkben kitett ivün­kön beiratkozni szíveskedjenek. Nagybánya, 1917. május hó. A Nagybánya és Vidéke Fogyasztási Szövetkezetének igazgatósága. As elemi iskolai vizsgálatok a tanfelügyelő­ség értesítése szerint jun. 20 —25-én lesznek, noha a gondnokság nagy többsége május vé­gén akarta. Nem értjük mire való az egész gondnokság, ha éppen ilyen helyi kérdésekben meg nem hallgatják. A gyermekek nagy része már nem jár iskolába s a szülőket büntetni nem lehet. A felsőbb iskolák már beszüntek, éppen a szegény nép nem veheti igénybe gyermekei segítségét ezekben a nehéz időkben. Vármegyei rendes közgyűlés lesz május hó 31-én, d. e. '/a U órakor 150 tárggyal, mely- alkalomra ki van tűzve a miniszterelnök és kor­mányzása iránt való bizalom kérdése is, ez azon­ban talán már le fog kerülni a napirendről. Ugyancsak tárgyalni fogják a köztisztviselők hely­zetének javítását. Nagybányai ügy csak a vasut- igazgatóságba küldendő tagnak választása és a hordójelzési szabályrendelet jóváhagyása. Felső­bányái pedig a közsegélyezés szabályrendelete. Megelőző napon állandó választmány lesz. Földrengés volt egyesek megfigyelése sze­rint Nagybányán május 24-én, déli 12 és Vi­drakor, amikor keletről nyugat-felé menő, pár pillanatnyi mozgást éreztek. Színészet. Heltai Hugó az északkeleti szini- kerület igazgatója engedélyt kért arra, hogy szeptember elején társulatával Nagybányára jöj­jön hat heti idényre. A szinügyi bizottság teg­nap az engedélyt megtagadta, mivel szeptember nálunk a színészetre nem alkalmas az őszi gyü­mölcs betakarítás miatt. A Szaímár-nagybányai vasút közgyűlése Bu­dapesten, máj. 18-án a szokott mederben folyt le. A zárószámadásokat tudomásul vették, a föl­mentvényt megadták. Az igazgatóságba uj tagul Lovrich István dr.-t választották, a felügyelő bizottságba Stoll Bélát hívták be, helyére pót­tagul Vass Gyula dr.-t választották. Az 1916-ban beszolgáltatott réztárgyak árát még jun. 4-én lehet a városházán átvenni. Azu­tán az összeget letétbe helyezik. A harangok második útja. A honvédelmi miniszter az összes harangokat lefoglaltaknak nyilvánította, amelyeknek átmérője 25 cm.-nél nagyobb. A vasúti, hajóbeli és a műemlék ha­rangok kivételek. A nem templomhoz tartozó harangokat a tulajdonos köteles két héten belül ! a politikai hatóságnak bejelenteni. „Bonlax“ abszolút hashajtó dr. Kádár ke- főorvos találmánya. Tisztán növényi anyagokból készíti Widder Péter gyógyszerész Nagybányán. Hatása enyhe, biztos, meglepő. Védjegy: Bonlax. Hamis százkoronás bankjegyek. A kereske­delmi miniszter figyelmeztette a postahivatalo­kat, hogy az osztrák magyar bank 1912. kibo­csátásán százkoronás jegyeink meglehetősen si­került hamisítványa került forgalomba. A hami­sítványok lemeznyomással oly módon készültek, hogy a két jegyoldalt egy-egy vékony papírra nyomták és a két egymáshoz tartozó oldalt ösz- szeragasztották. Nedvesítéssel a két lap köny- nyen szétválasztható. A magyar szövegben a bárki szón hiányzik az ékezet, melyet egyes pél­dányokon szabad kézzel vizfestékkel pótoltak, ami könnyen lemosható. A magyar szöveg be­tűi keskenyebbek, fekér szegélyük ellenben szé­lesebb. A Vasárnapi Újság május 20-iki száma a szo­kott változatos tartalommal jelent meg képek­ben és szövegben egyaránt. Pékár Gyula ere­deti nagy regényének és a Marquisnő levelei cimü fordított regényének folytatásán kívül Bán Ferencztől novellát, Szőllősi Zsigmondiéi tárcát közöl e szám, melynek képei közül Bató József üszkübi rajzát, a kisázsiai harcztérről fölvett képeket említjük még fel. Egyéb közlemények s a rendes heti rovatok : A háború napjai. Iro­dalom és művészet, Sakkjáték, halálozás, stb. A Vasárnapi Újság előfizetési ára negyedévre öt korona, a Világkrónikával együtt hat korona. Megrendelhető a Vasárnapi Újság kiadóhivatalá­ban (Budapest, IV., Egyetem utcza 5. sz.) Ugyan­itt megrendelhető a Képes Néplap, a legolcsóbb újság a magyar nép számára, előfizetési ára fél­évre 2 korona 40 fillér. Születtek : 78., máj. 16. Botos Pál segéd- erdőórnek Irén nevű gyermeke. Elhaltak : 134., máj. 19. Papp János kocsis, g. k., 65 év, szivhiidés ; 135., máj. 20. Feldman Jolán szobafestő gyermeke, izr. 15 hó, bélhurut; 136., máj. 20. Dienes Piroska g. k., 25 év, tü- dőgümő; 137., máj. 23. Kaucz Kálmán tizedes a cs. és kir. 5. gy. e. r. k., 42 év, vöröskereszt kórház, tüdőgümő ; 138., máj. 25. Debreczeni Ferenc g. k., 21 év, szivhüdés. Házasságot kötöttek: 16., máj. 23-án Ho- dossy László és Rogozsán Márta; 17., máj. 25. Holló György bányász és Marosán Mária ; 18., méj. 26. Bodnár Gusztáv diósgyőri és Sztretye Juliána helybeli lakosok. Kihirdetés alatt állanak. Buttyán Tódor és Varga Veronika; Papp György és Kardos Má­ria ; Balázs György és Bukás Mária helybeli la­kosok. Fogászati műterem. / Értesítem a tisztelt közönséget, hogy Magyar Zsigmond fogműterme folyó évi junius hó 1-én újból megnyílik. Gyors és pontos kiszolgálást, vala­mint elsőrendű munkát garantálunk. Magyar Zsigmondoé és Tsa. Hirdetmény. A Nagybányai Kereskedelmi Bank alapszabályai 56. §-a alapján közhírré te­szi, hogy a nála elhelyezett betétek 1317. julsus hó elsejétől kezdve 4% mellett kamatoztatja és a betétkamat adót is az intézet fizeti. Nagyobb összegű és legalább l/2 évre lekötött betétek után az intézet 5n/o*°t fi­zet és viseli a betétkamat adót is. Nagybánya, 1917. máj. 19. napján. Az igazgatóság. ~~~* keresek holdas birtokot. Címem a kiadóhivatalban megtudható. Hirdetések dija hirdetési iro- dák által is előre fizetendő. Két K-nétl olcsóbb hirdetés nincs. Eladó fű= és sarju termés. A gazdasági iskola telepén a fű- és sarju termés junius hó 3=án délután 3 órakor nyilvános árverésen el fog adatni. Árverési feltételek megtudhatók az iskolánál. 1917. évi 1670. szám. Tölgy-, épii!et=, rönk- és erdei fenyő gömbía eladás (vasutmeneti rákodon.) A láposbányai m. kir. erdőgondnok­ság buság-misztótfalusi rakodóján készle­tezett 914 drb 347-48 m3 tölgy-, épület és rönkfa, valamint 73 drb 16‘30 m3 tölgy és 169 drb 10‘ 1 m8 erdei fenyő vékony haszonfa 12 eladási csoportban zárt Írás­beli ajánlatok mellett nyilvános verseny- tárgyaláson eladatik. A zárt írásbeli ajánlatok 1917. évi jun. hó 22-ének déli 12 órájáig a nagybányai m. kir. főerdőhivatalnál nyújtandók be és és 1917. évi junius hó 23*án délelőtt 10 órakor a tanácsterem helyiségében nyilvánosan bontatnak fel. Részletes adatok, árverési és szer­ződési feltételek, valamint ajánlati űrla­pok és borítékok a nagybányai m. kir. főerdőhivatalnál szerezhetők be, a faanyag méretek szerinti törzsenkinti köbözési részletezése a főerdőhivatalnál megtekint­hető. Kelt Nagybánya, 1917. évi május hó. M. kir. főerdőhivatal. Eladó telek. Járda mentén fekvő, közel 7000 négyszögöl kiterjedésű Ándron kéri (Tóthfalossy Kis Miklós a.) 160 méter fronttal s Értekezni lehet: Boitner Károly kir. járásbiróval. ezüstöt, magas áron vásárol Löfkovits Arthur és Társa ékszerész, Debreczen.

Next

/
Thumbnails
Contents